Készülődés

Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak!
Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek!
(Ézs 40,3)


November közepén néhány napra külföldre utaztam egy lelkész konferenciára. Amikor visszatértem, meglepve láttam, hogy itthon idő közben sok helyen felkerültek a házakra, közintézményekre és főleg a boltokra a villódzó karácsonyi dekorációk, hovatovább karácsonyfák. Persze ezzel párhuzamosan az áruházak is megkezdték a karácsonyi reklámok és különleges akciók kampánysorozatát.
Biztos, hogy régen, gyermekként nagyon tetszett volna nekem ez a korai készülődés, hiszen a gyermekek már alig várják a karácsonyt, és azt, ami évről évre együtt jár vele: az iskolai szünidőt, a szánkózást és persze a karácsonyi ajándékozást. Felnőtt fejjel azonban inkább bosszant mindez, mert úgy érzem, hogy csak reklám és hatásvadászat az egész. Ezeknek a törekvéseknek a mozgató rugói csakis a pénz vagy a figyelemfelkeltés lehet. Az ádventi várakozás szép lassan átalakult karácsonyi szezonná, ahol a vásárlás és a tökéletes előkészítés izgalma lépett a belső készülődés helyére.
Ezért is olyan jó, hogy ez az Ézsaiás könyvéből származó bibliai igehely ráirányítja a tekintetünket a karácsony igazi lényegére. Hiszen nagyon elterjedt tévedés az, hogy ennek az ünnepnek a célja az ajándékozás, az oka a szeretet, a legfontosabb jelképe pedig a karácsonyfa. Mindezek valóban nagyon fontos elemei a karácsonynak, de egyik sem a közvetlen lényege annak. A középpontban az újszülött Isten Fia kell, hogy álljon, aki bár istállóban látta meg a napvilágot, a bölcsője is csak jászol volt, mégis ő lett a megváltónk és életünk egyetlen reménysége. Őrá kellene kicsit jobban odafigyelnünk, és várnunk az érkezésére.
Várni úgy, ahogyan keresztelő János is várta a messiást – ő is ezt hirdette a tanítványainak és a hallgatóságának: „Készítsetek egyenes utat az Úrnak”. A 21. század keresztyénei elfelejtették, hogy ez az üzenet nekik is szól. Persze, minek is kellene utat készíteni valakinek, aki már régen eljött és el is ment ebből a földi világból? És egyáltalán hol kell haladnia ennek az útnak? Jogos kérdések, csakhogy ez az út nem valahova a messzeségbe vezet, hanem befelé a szívünkbe. Oda kell utat építenünk, hogy be tudjuk fogadni az Úr Jézust. Ha nincs befelé vezető út, vajon hogyan fog a szívünkbe békét hozni az Isten Fia? Ha nincs út befelé, akkor nem lesz ádvent sem, legföljebb készülődés, nem lesz karácsonyi ünnepkör, hanem csak karácsonyi szezon a számunkra. Így persze a karácsony sem lesz igazi, csak valamiféle szeretet ünnepe.
Néhány évvel ezelőtt láttam egy nagyon elgondolkodtató karácsonyi karikatúrát. Ezen egy nagy tér volt látható rengeteg rohanó emberrel, akik roskadoztak az ajándékok (és az ajándékvásárlás) terhe alatt. A középpontban jól láthatóan Mária és József állt szelíden a kisded Jézussal, de ezt senki sem vette észre: egyszerűen elrohant mellettük mindenki. Sajnos én rögtön magamra ismertem. Hiszen én is pontosan ilyen nagy izgalommal és fáradsággal készülök az ajándékozásra, cipelem magammal hazafelé az akciós árú karácsonyfát – mintha ez lenne a lényeg. Aztán a végén szinte kifulladva ülünk le a karácsony esti különleges vacsorához, de az ízére már nem tudunk figyelni, mert csak egyre tudunk gondolni: de jó, hogy ez is rendben lezajlott.
Kívánom minden kedves olvasónak – keresztyénnek és vallástalannak egyaránt, hogy ezen a karácsonyon valóban megtalálják a lelkük békéjét. Ha sikerül megépíteni befelé az utat, amelyen Jézus Krisztus bejöhet az életünkbe, ha sikerül a lelkünkben a hétköznap gondjai mellett egy kis helyet szorítani az Újszülött számára, akkor egészen más lesz minden. Akkor valóban a szeretet és a tiszta szívből fakadó ajándékozás ünnepe is lesz ez a karácsony. De csak akkor, ha meg tudjuk látni a középpontban őt, az emberré lett Istent.


Sághy Balázs
ágfalvi evangélikus lelkész