Az első ágfalváért kitüntető cím átadására


Hagyományőrző, és hagyományt teremtő, különleges nap a mai. 2003. november 22. Jól jegyezzük meg ezt a dátumot! Piros betűkkel fog bekerülni Ágfalva krónikájába.
Hagyományőrző, mert egy réges-régi szokást folytatva az ősz végére járván Ágfalva apraja nagyja összegyűlt, hogy köszöntse tisztességben megőszült 60 év fölötti lakótársait.
Nem sikerült nyomára bukkannom az Annalesekben, hány éve már annak, hogy a Vöröskereszt és az Önkormányzat, a falu szinte minden lakóját megmozgatva Idősek napi ünnepséget szervez. Azt azonban bizton állíthatom, a helyi hagyomány megteremtésében múlhatatlan érdemei vannak a ma este ünnepeltjének, dr. Kiss Lászlóné dr. Döbrössy Máriának, vagy ahogy talán legtöbben ismerik, a DOKTOR NÉNINEK, aki közel negyven éven át körzeti orvosként, valamint a helyi vöröskereszt elnökeként szolgálta a falu lakosságát. Az ő idejében lett hagyománnyá a nyugdíjasok köszöntése. Sokan ülnek közöttünk, akik mesélhetnének közösségteremtő akcióiról, a többszáz fős véradásokról, a felejthetetlen vöröskeresztes kirándulásokról, felvilágosító előadásokról.
Hagyományteremtő ez a nap, mert Ágfalva történetében először kerül kiosztásra az ÁGFALVÁÉRT KITÜNTETŐ CÍM, melynek alapítását pár évvel ezelőtt hagyta jóvá az önkormányzat. Odaítéléséhez széles körű egyetértésre van szükség, s örömmel jelenthetem, a lehető legszélesebb egyetértés mellett talál gazdára a mai napon ez a kitüntetés.

Rendkívül gazdag, küzdelmekben és sikerekben bő eddigi életútját egész este mesélhetném. Engedtessék meg nekem, hogy előbb nagy vonalakban a száraz tényeket ismertessem, s aztán beszéljek a lényegről, az EMBERRŐL, akit méltán ünnepelünk a mai napon.
Döbrössy Mária 1925. november 25-én, Sopronban látta meg a napvilágot. Alapfokú tanulmányai után tanítóképzőt végzett, leérettségizett, majd a Budapesti Orvostudományi Egyetemen szerzett „cum laude” minősítéssel orvosdoktori diplomát, 1954-ben. Ez évben került Ágfalvára, ahol végleges nyugdíjazásáig, 1989. augusztus 31-ig, körzeti orvosként tevékenykedett. 1954-ben kötött házasságot dr.Kiss Lászlóval, négy gyermeket neveltek fel, valamennyien diplomát szereztek. A helyi Vöröskereszt elnöke volt. Aktív korában, mint a Megyei Egészségügyi Állandó Bizottság választott tagja  a szakmapolitikába is beleszólhatott.
Példamutató szakmai tevékenységét több kitüntetéssel is elismerték:
25-szörös véradó; A Vöröskereszt kiváló dolgozója; Érdemes orvos; Petz Aladár díj. Komoly szakmai kitüntetések, amelyek sorát a mai napon egy nem szakmai, de remélem, mégis kiemelkedően becses, az ÁGFALVÁÉRT KITÜNTETŐ CÍM gazdagítja. Ezt a címet az a közösség adományozza, akikre élete energiájának legnagyobb részét fordította, ennek a közösségnek a megbecsülését fejezi ki, ebben rejlik értéke is.

Az életútról kissé másképp.

Kedves Mária!  Kedves Doktor Néni! Kedves Elődöm!
Engedd meg nekem, hogy visszaélve azzal, hogy kitüntetésed kapcsán köszönthetlek, először gratuláljak jövő keddi, 78. születésnapodhoz! Bocsásd meg, ha az utóbbi hetekben többször is előfordult, hogy valamely családtagoddal, félrevonulva a „hátad mögött” értekeztem, s a témát illető égető kíváncsiságodat kielégítetlenül hagyva esetleg szorongásokkal is terheltelek. Életed apró részleteinek morzsáit gyűjtögettem éppen.
Jól hangzó, nemesi származásra gyanús családnév. Kutyabőrről nincsen tudomásom. Pénzügyi főtanácsos édesapa, egyházasfalui gyökerekkel. Szerető édesanya kapuvári fészekből. Ha információim pontosak, négy gyermekes családban második voltál a sorban. Boldog, de küzdelmes gyermekkorodból hamar felnőtté érleltek a háború megpróbáltatásai, édesapád politikai okok miatti állásvesztése. A nehéz időket az ősi fészekbe, Egyházasfalura visszavonulva, méltóságteljesen vészelte át családod. Csodálom szüleid bölcsességét, akik a megélhetéssel küszködve is tudtak úgy dönteni, hogy bár tanítói oklevél volt a kezedben, de mikor felfénylett előtted a számodra igazi hivatás, az orvoslás lehetősége, melléd álltak céljaid elérésében. Te ezt egy gyors, egy év alatt abszolvált érettségivel, egy „cum laude”, vagyis „kitüntetéssel” megszerzett diplomával, valamint teljes hiteles szakmai életpályáddal köszönted meg.
1954-ben diplomáztál. Ekkor szentesítettétek kapcsolatotokat azóta is hű társaddal, Laci bácsival, vagy ahogy a faluban szólítják, a Mérnök Úrral. Diplomáddal együtt egy vezénylést is kaptál, Ti voltatok az elsők, akik közül a legjobbakat azonnal a mélyvízbe dobva körzeti orvosi munkával bíztak meg. Így kerültél Sopronba, majd alig két hónap múlva, megpályázva az innen eltávozott Tibald doktor helyét, Ágfalvára.  Ezen, az akkoriban zárt és őrzött településen, ahova nem, hogy idegen, de az alacsonyabb röptű madár is csak nehézségekkel juthatott be, kiteljesedett az életed. A falu doktor nénije, népnevelő, népgyógyító mindenese lettél. Lenyűgöző szónoki képességeid, szuggesztivitásod, hittel alapozott meggyőződésed jó híredet messze a falu határán túlra repítette.
Van néhány orvos – nem sok – akiket valamilyen okból példaképemnek tekintek. Mit tagadjam, az egyik Te vagy. Talán nem követek el titoksértést, ha nyilvánosan is elmondom, egy másik számomra példát adó orvoskollégának eldicsekedtem, hogy közel negyven éves szolgálatodért méltó módon mond köszönetet Ágfalva lakossága. Jó volt látni örömét, s hallani véleményét: Döbrössy doktornő az az ember, akire, ha megszólalt, pályám során mindig odafigyeltem. Nemcsak azért, mert felkészült volt, nemcsak azért, mert fontosat mondott, hanem elsősorban azért a mély meggyőződésért, amely mondandóját átitatta. Csak azt mondta, ami személyes hite, meggyőződése volt, soha nem azt, amit mondani kellett.
No, de ne kalandozzunk. Alig foglaltad el munkahelyedet, máris megismerkedhettél a katonaság „gyönyöreivel”. Három hónap múltával, hadnagyi rangban, áldott állapotban szereltél le.
Itt élsz, itt éltél, életed az idősebbek előtt nyitott könyv. Ők tán emlékeznek, micsoda hit és lelki erő kellett ahhoz, hogy méhed első három gyümölcsének elvesztése ellenére összeszorított fogakkal tovább dolgoztál. Tudván azt is, hogy ezekben a tragédiákban néha embertelen munkakörülményeidnek is szerepe lehetett. Kitartásod jutalma négy szép gyermeked. Lackó kihordása során sokat kellett feküdnöd. Talán Váci „tanár úr” téves diagnózisa – terhességedet daganatnak nyilvánította – keményített meg annyira, hogy Imre születésének napjáig dolgoztál, leendő orvos fiadat itthon, bábával szülted, s szülésed másnapján már ágyadnál betegeket fogadtál. Aztán Pisti is megérkezett, s kicsit később a várva-várt leány, Marcsi is megfogant.
Telente szüleid is nálatok laktak. Édesanyád testvére, Emi néni is veletek lakott haláláig.
1956-57 különleges évek voltak. A forradalom vérbe fojtása után Ágfalva menekülő útvonal lett. A Te „népszerűséged” is megnövekedett, olyan embereknek jutottál hirtelen eszébe, akik az egyetemen a nehéz sorsú leányt megismerni sem akarták. Módod lett volna családostul elhagyni betegeidet és az országot is. Nem tetted. Becsüllek érte. A valószínűleg könnyebb nyugati orvos sors helyett az itteni szolgálatot választottad. Meggyőződésem, jól döntöttél. Szolgáltad a falut, orvoskodtál a Fehér-úti és a helybéli határőr őrsön, iskolaorvos, bölcsőde és óvodaorvos voltál, kicsiket és nagyokat terelgettél a jó felé, próbáltál mindenkit egészséges életre buzdítani, vagy ha már megbetegedett, legjobb tudásod szerint gyógyítani. Pályám kezdetekor még aktív orvos voltál, kiváló „szimatodról”, kivételes diagnosztikus képességedről volt módom meggyőződni.
Közösségteremtő cselekedeteidről már szóltam. Sokan nem is tudják, hogy Neked köszönhetik életüket, vagy csak azt, hogy egészséges életmódra tértek. Legendás szigorod sokakat térített le a dohányzás egészségkárosító ösvényéről. Még mindig mesélik meglepetésszerű kocsmavizitjeidet, melyeket rendszerint néhány táppénzes gyors munkába állása követett. Mindezt úgy tetted, hogy harag nem maradt utánad. Hihetetlenül nagy dolog ez! A faluban, Veled kapcsolatban csak a szeretet és a tisztelet hangjai hallatszanak. Szeretném megélni, hogy egy végigdolgozott élet után rólam is ilyen nyomok maradjanak. Látod, már megint a példaképnél tartok!
Gyalogosan, majd kerékpárral jártad a falut éjjel nappal, ahogy a szükség diktálta. Aztán ahogy telt az idő, s sokasodtak a feladatok, elért a motorizáció, Dongó motor, majd egy Skoda Octavia Super képében. Autót vezetni is megtanultál, hála megboldogult Szűcs Feri türelmének. A Skoda később Polski Fiatra változott, ami Laci bácsi szerint már autó volt.
A gyógyításban egész családod támogatott. Ha éjszaka hívtak valahova, a gyerekek is veled ébredtek. Esetenként Laci bácsi kísért a sötétben, a gyerekek a garázst nyitották, mindenkinek megvolt a maga feladata.
Aki nem próbálta, nem tudja, mi az állandó orvosi készenlét. Olyan teher, aminek elviseléséhez szent elhivatottság szükségeltetik. Ez az, amiből Neked akkora szeletet kanyarított a jó Isten, hogy képes voltál évtizedekig hátadon hordozni egy nem kis falu összes lakójának testi és lelki nyűgeit. Sőt, példát is tudtál adni sokaknak, orvossá vált fiadnak, nekem, s azt gondolom, sok kollégánknak, akik látták tevékenységedet.
Köszönöm a magam nevében a példát, Ágfalva összes lakosa nevében a rájuk áldozott aktív éveket. Meggyőződésem, hogy méltó választás volt, hogy a falu elöljárói olyan személyt jutalmaznak először az ÁGFALVÁÉRT KITÜNTETŐ CÍMMEL, aki évtizedekig lámpahordozója volt a közösségnek, s majd tizenöt évvel azután, hogy aktív orvosi pályáját befejezte, ugyanolyan szeretet övezi, mint korábban.
Kedves Doktor Néni! Kedves Mária!
Adja Isten, hogy becses kitüntetésedet legalább annyi ideig viselhesd a lehető legjobb egészségben szeretteid körében, mint ameddig ezt a falut tisztességben szolgáltad!
Engedd meg, hogy keretet adva ünnepi beszédemnek visszatérjek kezdő gondolatomhoz. Hagyományteremtő, s hagyományőrző nap is a mai. A hagyományőrzés nevében Illyés Gyula versével szeretném köszönteni öregeinket, mindenik közül is leginkább Téged!

Illyés Gyula: Isten vén malmai


Gyorsabban, mint a fiatalokon
hogy futsz idő, az öregeken át!
Hogy csobog-zuhog multtá a jövő!
Hogy forog, űzve egy a másikát
szív és agy – a két malombeli kő!

               
Szaporábban, mint akár tavaly is,
mind sebesebben, sorsom gépei,
jártok vásottan is! Vagy épp azért?
De meddig bírtok még úgy őrleni?
S ér lisztem, amennyit a mag ígért?


Sürgetőbben, mint akár tegnap is,
meddig öntesz még belém gabonát,
Gazda? – hogy én is megnevezzelek!
Javíts, olajozz. Járjak úgy tovább
kenyérváróid megkeressenek.


Működtetőbben, mint valaha is
ömölj, idő, forogjatok ti, agg
szívek, agyak, higgyétek, lesz, aki
számba veszi hű buzgalmatokat –
Őröljetek, Isten vén malmai.


Csikorgóan, még csikorgóbban is
ocsút, követ, port kirostáljatok.
Nem titeket Ő: ti méritek Őt!
Hántsatok ki abból, amit adott:
embernek ehetőt!