Szélerővel
A közelmúltban annyi cikk jelent meg a szélerőművekről és azok vélt negatív
hatásairól, hogy úgy gondoltam leírom azt, amit ezekről a csúcstechnológiát
képviselő szélerőművekről le lehet írni tömören, hogy még a cikk végét is
elolvassák.
Önök elé szeretném tárni azokat a tényeket, amelyeket tudományos mérések
igazoltak és bárki számára hozzáférhetőek.
Egy fontos tényezőre hadd hívjam fel a figyelmüket. Azoknak a képviselőknek,
akik a választásokon elnyerték az Önök bizalmát, tartottunk egy szakmai tájékoztatót,
melyre a Magyar Szélenergia Társaság titkárát is elhívtuk. Ezt követően vélhetően
felelősségteljesen és az ismeretek birtokában hozták meg a döntésüket, mely
szerint az önkormányzat támogatja a terv megvalósítását. A beruházás csak
az Önkormányzat támogatásával valósulhat meg. Az engedélyeztetési eljárás
egy hosszú procedúra, melyben több tucat szakhatóság vizsgálja meg, hogy lehete
ide szélparkot építeni.
Amennyiben a szélerőműpark megvalósul, a falunak is lesz többlet bevétele,
melyet a falu vezetősége belátása és bölcsessége szerint fog felhasználni
olyan dolgokra, melyektől Önök és a gyermekeik fogják jobban érezni magukat
Ágfalván.
Ez idáig osztrák szomszédaink nem tiltakoztak, én magam tájékoztattam
a somfalvi polgármester urat. Somfalva és Lépesfalva polgármesterei közölték,
hogy nincs elvi kifogásuk a tervezett szélerőmű-park megvalósítása ellen.
A múlt hónapban nagy riadalmat okozott a paksi atomerőmű második blokkjában
bekövetkezett baleset. A megsérült fűtőelemek ma már a tisztítótartályban
vannak több száz köbméter vízben. A paksi üzem történetének legsúlyosabb balesete
újra felhívta a figyelmet az ország energiaellátásának aránytalanságaira.
A Pakson termelt energia az ország energiaszükségletének mintegy 40 százalékát
fedezi, kiesése esetén az ország működése megbénulna.
A megújuló energiaforrások (ilyen, pl. a szélenergia) kiaknázása tehát nem
csak az Európai Uniós csatlakozás és a környezetvédelem miatt fontos, de hosszú
távon alapvető nemzetbiztonsági érdek is!
Az Európai Unióban igen szigorú környezetvédelmi szabályok vannak, melyek
számunkra is kötelezőek lesznek. Az Unió Zöld Könyvnek elkeresztelt határozatában
lefektette a megújuló energiaforrások (pl. bioenergia, napenergia, szélenergia
stb.) felhasználásával kapcsolatos mértékadó előírásokat. Ennek megfelelően
az Unióban ezen energiaforrásoknak 2012-re átlagosan 12 százalékot kell kitenniük.
Ma Magyarországon a megújuló energia felhasználásának aránya 3,6 százalék.
Ezt 2010-ig meg kell duplázni - áll a Gazdasági és Környezetvédelmi Minisztérium
2002-es energiapolitikai tanulmányában.
2010-re az Eu-ban százezer MW összteljesítményű megvalósított szélerőmű
beruházás a cél. 2002 végére az európai szélenergia teljesítmény 23.056 MW
volt, míg Magyarországon 2 MW. Tehát látszik, hogy ha meg akarunk felelni
Európai Uniós elvárásoknak, akkor van mit tennünk e téren.
A szélenergia hasznosítása környezeti szempontból azért is kiemelkedő
fontosságú, mivel a szélerőművek nem állítanak elő üvegházi gázokat.
Az ágfalvi szélerőműpark, ha megépül a tervek szerint, akkor évente
10,8 t szénmonoxidtól óvja meg a környezetet. Nem is írok itt arról, ha ezt
az áramot hagyományos szénerőművel kellene meg-termelni!
A tervezett szélerőműpark gépei típusterv alapján készülő berendezések,
adott bevált és üzembiztos megoldásokkal. A tervezettel azonos típusú erőművekből
már több mint 2800 működik, és évente mintegy 550 épül! A kiválasztott erőmű
csúcstechnológiát képviselő, számítógép vezérlésű, kezelőszemélyzetet nem
igénylő technológia. A szélirányba automatikusan beáll, egy bizonyos szélsebességnél
leszabályoz, és megáll. A lapátok átmérője 44 m, beépített villámhárítóval
és jégmentesítő fűtéssel. Az oszlop, amelynek a tetején a gépház található,
68 m magas kúpos acélszerkezet, amelyet úgy csavaroznak fel az alapra. A szélerőmű
talapzata bár mintegy tíz méter átmérőjű, normál körülmények között teljesen
el van temetve, így lehetővé tesz bármely mezőgazdasági tevékenységet a torony
lábáig. Nincs arra bizonyíték, hogy a szélfarmok ennél nagyobb mértékben zavarnák
a földművelést, az állattenyésztést vagy a vadgazdálkodást.
Az elektromágneses sugárzásról.
A talajszinten, a domborzati viszonyokat is figyelembe véve, a sugárzás
nagysága sehol sem fogja megközelíteni a megengedett határértéket. A szélerőműparkból
eredő rádiófrekvenciás sugárzás az emberre, a környezet állat és növényvilágára
semmiféle hatást nem gyakorol.
A zajhatásról.
A modern szélturbinák csendesek és egyre zajtalanabbak. A hangnyomás szintje
egy tipikus erőműtől 50 méteres távolságban nagyjában ugyan-olyan, mint a
beszélgetésé.
( 50-60 dB (A) ) Ettől 500 méterre levő háznál a hangerő szintje annak a
hangnak felel meg, ami egy nyugodt házban van. ( 35 dB (A) ) Egy tíz szélturbinát
magába foglaló farm a legközelebbi 500 méteres távolságban körülbelül akkora
hangszintet te-remt, ami egy nyugodt irodában van. ( 42 dB (A) )
Ezeket az értékeket akkor mérték, amikor a mérő-műszerrel szembe fújt a
szél. Amikor a szél ellen-kező irányba fújt, a hang szintje jelentősen, akár
10dB-el is csökkenhet.
Így tehát látható, hogy a hang nem probléma a modern szélerőműveknél.
Infrahangnak az emberi hallótartomány alatti hangokat nevezzük. Az emberi
hallótartomány 20Hz-20000Hz.
Elektromos sütő 117 dB(IL)
Szgk..(nyitott ablaknál) 126 dB(IL)
Iroda 97 dB(IL)
Szélerőműtől 450m-re 77 dB(IL)
Szélerőműtől 600m-re 63 dB(IL)
A 20Hz alatti infrahangok zajhatása 190 dB(IL) fölött nagyon veszélyes,
130 dB(IL) alatti értékeknél egészségkárosító hatása nincs.
A légtisztulást mint veszélyességi tényezőt nem lehet értékelni, mert egy
olyan erőműtől, amilyen a tervek szerint Ágfalván is lesz 250 m-re már ugyanolyan
szélértékek mérhetők azonos körülmények esetén.
Az is jól dokumentálható, hogy a szélfarmok látogatóinak többsége kellemes
benyomást szerez. Sok ember a tiszta, megújuló energiát üdvözlő szimbólumként
szemléli őket, ezért figyelemre méltó a tudatformáló ereje!
Végezetül engedjék meg, hogy egy személyes észrevételt hadd tegyek. Az Egyesült
Államokban, Európában több ezer szélerőmű található, Bécs körül körös-körül
építik, Hollandiában parasztgaz-daságok udvarán találhatóak a tervezettel
azonos típusú erőművek. Ott elfogadták, megszerették őket. Itt is hasonló
hatás fog érvényesülni, ha nem hagyják, hogy félretájékoztassák Önöket különböző
érdekek miatt.
Köszönetet mondok azoknak, akiknek fáradozásai eredményeképpen a fent olvasható
adatokat felhasználhattam.
Németh Attila
Szélerő Energetikai kft
ügyvez.