Jegyzet az Ágfalvi Futófesztivál margójára

Hosszú és fáradságos munka után sikerült egy csodálatos szép napon összegyűlni, versenyez-ni, pihenni, szórakozni.
Eseménygazdag nap volt 2003. szeptember 20-a. Az egész napos programra közel hatszázan látogattak ki a „Vadonba”.
Bizton állíthatom, hogy minden szervező álma az a látvány, ami a nevezéskor és az azt köve-tő bemelegítéskor a szemünk elé tárult.
Sokan voltunk. Érkeztek a versenyre Ágfalván kívül Sopronból, Kópházáról, Fertőrákosról, Lövőről, Nagylózsról is.
Remek versenynek néztünk elébe, ahol a teljesít-mény mellett a sportszerűség is jellemző volt.
A két táv rajtjánál összesen 270-en álltak, s volt olyan, aki a 2,5km -es távot csak bemelegítés-nek szánta, s majd a 4,5km-en is rajthoz állt.
A futószámok alatt megérkezett a MTV-1 forgató csoportja. A nap folyamán többször is lehe-tett a tv-ben képkockákat látni a versenyről. Nekünk jelenlevőknek persze minderről sejtelmünk se volt, inkább izgultunk, szurkoltunk a versenyzőknek.
Szinte pillanatok alatt beérkeztek a futók a célba és kezdődhettek a bemutatók. A BMX-csoport tippelő versenye lázba hozta a legtöbb fiatalt. A Sziporkák ugrókötélcsoport zenéje és bemutatója tovább fokozta a hangulatot.
S jött a várva várt eredményhirdetés: 24 db érem, oklevél, emblémás póló talált gazdára. Külön díjakat is átadtunk: senior nő, ill. férfi, junior lány és fiú, legeredményesebb ágfalvi lány és fiú. A nagycsaládosok közül sorsolás után három szeren-csés család lett egy - egy ajándékkal gazdagabb.  
Az díjátadás legmeghatóbb pillanata az volt, amikor a dobogó mindhárom fokán az ágfalvi általános iskola lányai álltak.
A jól megérdemelt ebéd, az ízletes gulyásleves minden résztvevőnek ingyen járt.  
Ebéd utáni sziesztának szántuk a lovas be-mutatót a VADON lovasaitól. A látványos produk-ciót a tárgynyeremény sorsolás követte több mint 300 ezer Ft értékben. Sokan sokfélét nyertek ebben a fél órában. De aki tárgyakat nem nyert, az is jól érezhette magát, mert nem szokványos programo-kon vehetett részt.
Ezután következet volna a program szerint az Ágfalva Fúvószenekari Egyesület koncertje, ám ők időközben lemondták a szereplést. Akinek még volt kedve, sétakocsikázhatott, lovagolhatott is.

Az esti zenés, táncos összejövetel is sokakat vonzott. Lehet, hogy azok közül, akik csak estére értek ide, jövőre talán a futásra is kaphatóak lesznek néhányan?!
Reméljük mindenki talált ezen a napon ked-vére való programot.
Ezúton is köszönünk minden egyes felaján-lást, ajándékot, melyek színvonalasabbá, gazdagab-bá, eredményesebbé tették rendezvényünket.

Találkozzunk jövőre is a  
II. ÁGFALVI FUTÓFESZTIVÁLON!

Lengyel Gabriella
testnevelő tanár-szervező