Magyarországi
bemutató
Mattersburg után Sopronban ágfalvi gyerekekkel (is)
2002
novemberében a zemendorfi és a drassburgi általános iskola egy-egy
tanára felkereste
az ágfalvi Váci Mihály Általános Iskola német-ének zene szakos tanárát
azzal a céllal,
hogy tanulók és tanárok közös részvételével egy EU-projekt vehesse
kezdetét.
A
program célja: egymás megismerése, a határokon átnyúló
együttműködés, cserekapcsolat létrehozása, melyben a tanulók
megismerkedhetnek
más ország (jelen esetben Ausztria) népeivel, szokásaival és
kultúrájával. S
nem utolsó sorban -német nemzetiségi iskola révén- a német nyelvet
eredeti
környezetében a mindennapokban használni.
2003. január
végén mindhárom iskola tanulói Drassburgba utaztak az első személyes
találkozásra.
Egy egész délutánt töltöttünk vendéglátóinknál, ahol nagyon jól éreztük
magunkat.
2003
márciusában a két osztrák iskola néhány osztálya (45 fő) látogatott meg
bennünket,
s tekintette meg Ágfalva nevezetességeit.
A program
legfőbb célja: egy háromnyelvű EURO MUSICAL bemutatása, melyre 2003.
június
17-én került sor az ausztriai MATTERSBURGBAN. A Musical 12 dalból áll,
melyet
felosztottunk egymás között. Ki-ki a saját anyanyelvén (németül,
magyarul,
horvátul) énekli és viszi színpadra az adott dalokat, melyeknek témája:
építsük
és ismerjük meg közösen EURÓPÁT.
A kezdő és a
záró dal a közös nyelven, azaz németül hangzik el 112 gyermek
előadásában. Projektünk
mottója is ezt fejezi ki: „Egymás mellett - Egy fedél alatt”
Az előadást hosszas vastaps kísérte a mattersburgi Kulturcentrumban. Gyermekek, és felnőttek közel egy éves munkáját láthatta a közönség. Tudva, hogy sok szülő, hozzátartozó és érdeklődő ágfalvi nem tudott eljönni az ausztriai előadásra, úgy gondoltam: miért ne lehetne itthon, Sopronban is bemutatni, milyen szép, mikor gyermekek együtt dalolnak, táncolnak, mindenki a saját nyelvén, mégis egy nyelven, hisz a zene nem ismer határokat (Musik kennt keine Grenzen).
Ezúton szeretnék iskolánk nevében minden érdeklődőt sok - sok szeretettel meghívni az előadásra, melynek
időpontja: 2003. október 17.
18.00 óra
helye: Gyermek- és Ifjúsági
Központ
A belépés ingyenes, de felajánlásokat szívesen elfogadunk
Ágfalva, 2003. szeptember 30.
Csernus
Gáborné
némettanár, szervező