Ismét a szélerőműről

    Az Ágfalvi Krónika előző számában megje-lent egy szakmai szempontból korrekt írás a szélerőművekről. Elolvastam a tervezett szélerőmű farmról készült hatástanulmányt is. Engedjék meg, hogy mint ágfalvi, megosszam Önökkel gondolata-imat, úgy is, mint a Műszaki Áramlástan és a Zaj-, Rezgés- és Sugárzásvédelem oktatója a Nyugat-Magyarországi Egyetemen.
    Meglepő módon a szélerőművek ellen a környezetvédők tiltakoznak, pedig a szélerőművek az erőművek között a leginkább környezetbarátok. Nézzük meg az ellenzők egyes érveit közelről is.
    A szélerőművek kifogják a szelet Ágfalváról, lerontják a levegő tisztulását. Első hallásra hajlamosak vagyunk elhinni ezt az érvet, hiszen a szélerőmű a szél mozgási energiáját alakítja elektromos árammá, röviden a szél megállításával nyer energiát. Kicsit tovább kell gondolnunk ezt a dolgot, hogy rájöjjünk a fenti okfejtés hibájára. Ha az erőmű megállítja a szelet, akkor a szél által folyamatosan érkező levegőt a lapátok mögött össze kellene sűríteni, ami rengeteg energiába kerül. A szélkerék optimális működésekor csak csökkenti a szélsebességet közvetlenül a lapátok mögött. Ez a hatás azonban a lapátoktól távolodva hamarosan elenyészik, az oldalról történő hozzááramlás miatt. Ezért van az, hogy 5-6 lapát átmérő távolságban már újabb szélkereket építenek, mert ott már zavartalan szélviszonyokkal találkozunk. Mivel a szélkerekek kellő távolságban lesznek a falutól, a szélviszonyokban semmiféle változás sem következhet be a faluban.  
Egy másik érv a zaj. Az természetes, hogy szélben egy villanyoszlop vagy egy fa zúg. Ezt annyira megszoktuk, hogy ez senkit sem zavar. Nem is ezt panaszolják a szélkerekek ellenzői, hanem azt, hogy infrahangot kelt. Mi is az infrahang? A fülünk 50 Hz és 20 kHz között hall. Az 50 Hz-nél mélyebb (infrahagok) és a 20 kHz-nál magasabb (ultrahangok) hangokat nem halljuk. Mivel nem halljuk őket, kiválóan alkalmasak a riogatásra. Itt kérem, tényleg csak arra hagyatkozhatunk, hogy elfogadjuk a szakembereknek azt, amit mondanak.
Higgyük el, hogy otthon a mikrohullámú sütő, vagy dízel motorjaink lényegesen nagyobb infrahanggal terhelnek minket, mégsem tapasztalunk magunkon káros hatást, ne féljünk a szélkerék infrahangjától.
Tekintsünk még egy ellenérvet. Ez a madárvilág zavarása. Mivel a lapátok lassan forognak, láthatók, éjjel ki vannak világítva, hangot adnak, a madarak látják és hallják a lapátokat. Ha csak nem süket és vak a madár biztosan ki tudja kerülni. Ha ez nem így lenne, akkor alkalmazni lehet a repülőtereken használt módszert a madarak elijesztésére: ragadozó madarat kell tartani a védendő létesítmény körül.
Véleményem szerint az ellenzők legerősebb érve az, hogy a tájképet befolyásolják, egyesek szerint elcsúfítják a szélkerekek. Hogy mi a szép és mi a ronda, mindenki döntse el maga. Nekem kifejezetten tetszenek ezek az alkotások. Ma is emlékszem arra a szélfarmra, ahol több mint 30 szélkerék forgott egyszerre az Északi tenger partján. Gyönyörű látvány volt. Sopronhoz hozzá tartoztak a szélmalmok, régen a szélkerekek megszokottak voltak. Miért félnék most a modern szélmalmoktól? Egyébként Ágfalva és Brennbergbánya a szénbányászat kapcsán több mint 250 éve hazánkban elsőként járult hozzá az akkor csúcstechnikának számító bányászathoz, energiahordozó termeléshez. Ha ma a szélkerekeket támogatjuk, elődeink nyomában járunk, a most modern energiatermelés szolgáljuk. Kérem, támogassák a szélkerekek ágfalvi telepítését. Bízom abban, hogy Ágfalva bölcs képviselő testülete jó döntést fog hozni.

Dr. Divós Ferenc
        fizikus