Utat építettünk a Patak utcában



    A politikai rendszerváltást követően 1992-ben, az állami tulajdonban lévő belterületi és külterületi utakat az önkormányzatok tulajdonukba kapták. Ágfalva belterületén 18 utca van önkormányzati tulajdonban. Ezeknek az utaknak karbantartása, javítása, újraépítése, a téli időszakban a síktalanítása kötelező önkormányzati feladat. Fő utcánk és Lépesfalvi utcánk a régi határőr laktanyáig továbbra is állami tulajdonban van a Közútkezelő gondozásában. Útjaink állapotát rontotta az 1992. és 1994. között megvalósult szennyvízcsatornahálózat és a gázelosztóhálózat építése. Már 1994-ben útépítési terveket készíttettünk a Soproni utca és a Baracsi utca útépítéséről. Bíztunk abban, hogy pályázatokon állami támogatást fogunk kapni az útépítésre. Sajnos ezek a próbálkozások egyszer sem vezettek eredményre. Saját erőből sikerült megépíteni a Soproni és a Baracsi utcát. 1999-ben újból útépítési terveket készíttettünk a Hegy utca, a Gyógy utca, és a Patak utca útépítésére. 2000-től az útépítésre kiírt pályázatok pályázati feltételei megszigorodtak. Egyik szigorú feltétel volt, hogy csak olyan útépítésre lehetett pályázni, amelyik út csatlakozik a főútra, és azt tehermentesíti. Emiatt nem tudtunk pályázatot benyújtani. A Hegy utcát saját erőből építettük 2001-ben. Az elmúlt önkormányzati ciklusban három alkalommal terjesztettem a képviselő-testület elé a Patak utca útépítésével kapcsolatos javaslatomat, de egyszer sem sikerült erről döntést hozni. A harmadik eredménytelen próbálkozásom 2002. tavaszán volt, amikor azt fogalmazta meg néhány képviselő, hogy kampányolni akarok, útépítéssel akarok népszerűségre szert tenni, szavazatokat szerezni. A 2002. októberi választások után négy kivitelezőtől újból árajánlatot kértem a Patak utca útépítésére. A beérkezett árajánlatok között jelentős különbség nem volt. A STRABAG Rt. ajánlatában volt egy olyan ígéret, hogyha ők lehetnek a kivitelezők, akkor az 1848-as emlékművünk környezetét széppé teszik. Ez év tavaszán a személyi összetételében és szellemiségében megújult képviselő-testület elé terjesztettem javaslatomat a Patak utca útépítéséről, melyet a képviselő-testület egyhangúlag elfogadott. A kivitelezéssel a STRABAG Rt-t bíztuk meg, velük kötöttünk szerződést 26297441 Ft bruttó összegben. A beruházás bonyolításával, a műszaki ellenőrzéssel a Győr-Moson-Sopron Megyei Beruházási Kft-t bíztuk meg. Az utca lakóinak több alkalommal tájékoztatást tartottam a kezdődő munkákról, illetve tőlük segítséget kértem. Az utcában lévő minden ingatlantulajdonos egy emberként a jó ügy mellé állt. Mindenki kiásta a saját vízbekötésének helyét, felújítottuk az ivóvízvezetéket úgy, hogy a Vízmű saját költségén lecserélte a gerincvezetéken lévő házi csatlakozó elemet. Már a korábbi években a Vízmű néhány helyen lecserélte a csatlakozóelemeket, de sajnos nem tudták, hogy hol. Kb. 5-6 tulajdonossal feleslegesen ásattam ki a csatlakozás helyét, mert ott már új elem volt – derült ki, amikor kiásták. Tőlük ez úton is elnézést kérek -holott nem nekem kellene-, hogy feleslegesen dolgoztattam őket.  A szennyvízcsatorna-hálózatot szintén saját költségén újította fel a Vízmű, ami talán 3 hónapig is eltartott. Az útépítés előtti kamerás vizsgálat azt bizonyította, hogy a szennyvízcsatorna különböző elemei töröttek, ezért kellett felújítani a hálózatot. Az utcában van néhány ingatlan, amelyre nincs bevezetve az ivóvíz és a gáz. A tulajdonosoknak írásban felajánlottam segítő közreműködésemet, arra igyekeztem őket rábeszélni, hogy kössenek rá az ivóvízhálózatra, és vezessék be telkükre a gázt, mert ha most nem teszik meg, az út megépülése után 10 évig erre nem lesz lehetőségük, mert nem kapnak útfelbontási engedélyt. Sajnos nem éltek a felajánlott segítséggel. A lakóknak hálásan köszönöm azt a türelmet, megértést, amit tanúsítottak a hosszan elhúzódó kivitelezés alatt. Örülök, hogy sikerült megoldani a közlekedést úgy, hogy az út építésének ideje alatt a Hegy utcának és a Gyógy utcának a közlekedését túlzottan nem akadályoztuk. Az útépítési tervek készítésének idejében már tájékoztattam az érintetteket, hogy néhány telken szeretnénk a felszíni vizeket a patakba vezetni. Tehát ez az ügy ismert volt mindenki előtt, mert ez a tájékoztatás 1999-ben volt. Végtelenül sajnálom, hogy kettő érintettet nem sikerült rábeszélnem arra, hogy járuljanak hozzá ahhoz, hogy telkükön keresztül vezessük a felszíni vizeket. Hálásan köszönöm Várallyay Béláéknak és Németh Józseféknek, hogy ők ehhez hozzájárultak. Csak remélni merem, hogy nagyobb esőzés alkalmával ez a két esőnyelő képes lesz az úton folyó vizet elvezetni.
Az út műszaki átadása folyamatban van, az építők a Vízmű Rt. által jelzett hibákat javítják


Wágner Géza

 polgármester