GONDOLATOK … A FUTÓFESZTIVÁLHOZ


Futás…Az értelmező kéziszótár szerint a futás a testnek az a mozgása, mely a járástól abban különbözik lényegesen, hogy mindkét láb egy időben sohasem éri a földet,… Ez a mozgásforma az egész testnek és léleknek egy csodálatos külső és belső harmóniát ad. Megtanít küzdeni, harcolni, hogy a dobogó legmagasabb fokára léphess fel, mert az egy csodálatos élmény, és megtanít a csapatmunkára, az önfegyelemre, hogy figyelni kell egymásra. Megtanít veszíteni is, mivel azt is tudni kell, és el kell fogadni, hogy nem mindig te vagy a legjobb.

Emlékeim…, melyek feltörnek bennem, amikor a futásra gondolok. Talán 4-5 éves lehettem, amikor édesapám – aki maga is futó volt – elvitt Budapesten a Népstadion hatalmas katlanjába, ahol együtt futottuk körbe a salakos futópályát. A mai napig őrzöm emlékeim között ezeket a csodálatos élményeket, melyek meghatározták a sporthoz való kötődésemet. Édesanyám is versenyszerűen sportolt.

Szeretném átadni a gyerekeimnek azt a sport iránti szeretetet, amit én kaptam a szüleimtől.

A fenti gondolatokat azért vetettem papírra, mivel a Futófesztivál céljai között szerepel az is, hogy minél több emberrel szerettessük meg a mozgást, főleg a gyerekeinkkel, akik rengeteget ülnek az iskolában, otthon a tv, vagy a számítógép előtt, és nagyon keveset mozognak.

Ezért menjünk el minél többen erre a hagyományt teremtő Ágfalvi Futófesztiválra, nevezzünk a futásra. S ha nem is futjuk végig a távot, akkor is sétálunk egy jó nagyot, megmozgatjuk minden porcikánkat. Nevezésünkkel pedig, támogatunk egy olyan kezdeményezést, amelynek a végső célja egy új tornaterem felépítése Ágfalván, ahol bármilyen sportrendezvényt vagy edzést is meg lehet majd tartani.


Rozmánné Rudolf Zsuzsanna

iskolaszék elnök