Virágos Ágfalváért Egyesület hírei
2003. december 20-án Ágfalván megalakult a Virágos Ágfalváért Egyesület
31 fő belépésével. Az alakuló ülést a közelgő ünnep hangulata, a
faluért való tenni akarás jellemezte – mindez kellemes, családias
környezetben.
Az Egyesület elnökévé a tagság egyhangúan Antal Lajosnét, Melindát
választotta meg. Reméljük, az ő irányításával és minden hozzáértő,
tenni akaró lakos aktív tevékenységével sikerül a kitűzött célokat
megvalósítanunk.
Wágner Géza Polgármester Úr köszöntötte a résztvevőket, az újonnan
megválasztott elnököt, és úgy is, mint belépő tag felajánlotta
segítségét a munkában, valamint az Önkormányzat részéről is ígérte
támogatását.
Az alakuló ülés óta a 31 fő belépőn kívül közel 50 fő jelezte belépési
szándékát, a Német Nemzetiségi Önkormányzat is teljes létszámával a
tagok soraiba lépett.
Az Egyesület tervei között szerepel a megszavazott 200,-Ft/hó
tagdíjakból:
- 1.) virág vásárlása és kiosztása (minden utcában, igény szerint)
- 2.) sövénynyírása (Fő utca)
- 3.) közterületek parkosítása, rendezése (egy március eleji
bejárás alapján lesz felmérve, és a sorrendiség megállapítva.)
További terveink között szerepel Ágfalva 810 éves évfordulójának
megünnepléséhez virágvásár, valamint tervezünk szervezett hulladék- és
szemételtakarítást az iskolával közösen.
Az elnök munkáját 2 fő titkár és 40 fő ún: „utcafelelős” segíti.
Miután Ágfalván 20 utca van, utcánként 2 fő tartja a kapcsolatot a
lakossággal. Az alakuló ülésen jelenlévők kivétel nélkül Ágfalváért,
Ágfalva környezetének szebbé tételéért emelkedtek szóra és mondták el
jobbnál jobb ötleteiket és javaslataikat. Kellemes színfoltja volt az
alakuló ülésnek az iskola tanári kara részéről az új Egyesület
köszöntése, illetve a munka megkezdését szimbolizálva egy szép cserép
virág átadása.
A Virágos Ágfalváért Egyesület legközelebbi ülése február hónapban
lesz, amikor is az Egyesület összeállítja munkatervét.
Az ülés pontos időpontjáról az utcafelelősöknél lehet érdeklődni,
valamint a faliújságokon is ki lesz kifüggesztve.
Szervezők