Frang Gizella:
Történeti, néprajzi áttekintés
A szőlőtermelés Sopron vidékén hosszú évszázadokra nyúlik vissza, bizonytalan az itt meghonosodott borászat kezdetének pontos meghatározása. A rendszeres szőlőművelés első nyomaival Sopronban még a római korban találkozunk. Probus császár Krisztus után 278. körül Bécs, Sopron, Szombathely, Buda, Pécs és a Balaton környékén arra alkalmas talajt beültetett szőlővel. “A soproni szöllő a népvándorlás korában sem pusztult ki teljesen. Az 1277. évi városalapító oklevél már bizonyos kiváltságokat tartalmaz a bordézsmára vonatkozólag.”/1./ Ennél korábban, még egy 1230-ban keltezett ajándékozási szerződés említi a legősibb soproni szőlőfajtákat: a furmintot, a fehérfoltost, a barnaszőlőt, a gyöngyfejért valamint a sárfejért. A leghíresebb barnaszőlőből készült soproni bor a kékfrankos lett. A szőlészet-borászat itt népek tapasztalataiból nőtt ki, hiszen a kelták, a rómaiak, a népvándorlás népei (hunok, avarok, frankok, magyarok, szlávok, osztrákok) egymásnak adták e területen a szőlőkultúra hagyományait. Talán ezért lehetséges, hogy a “borkereskedelem súlypontja a XVI. századig Nyugat-Magyarország”/2./, Tokaj csak ekkor kezd feltűnni. Az előkelő: királyi és főúri udvarokban soproni és szerémi borokat kínáltak. Ezen a szőlőkultúrán alakultak ki a város jellegzetes vonásának számító gazdanegyedek. Itt éltek a poncichterek. A ”poncichter a maga eredetiségével sajátos soproni vonás… A poncichter kis részlete az ősi soproni kultúrának és érdekes különössége ennek az évezredes, vérrel áztatott rögnek.”/3./ Sopronban a középkorban élő német polgárság száma állandóan bővült alsó-ausztriai bevándorlókkal, a tömeges bevándorlás a XIV. század második felében figyelhető meg. 1620-ig lehet visszanyúlni a történelemben a jobbágyok Sopronba való özönléséhez. Köztük voltak a poncichterek ősei, akiket később felvettek a soporni polgárok soraiba is. Felföldi János néprajzi tanulmányában az előbb említett népekből keveredett, önálló etnikummá vált csoportként vizsgálja a soproni poncichtereket. Ezek az elnémetesedett vagy eredendően német anyanyelvű emberek a szőlősorok között babot is termeltek. A babtermelő (Bohnenzüchter) szó elferdített változata a poncichter. Ők önmagukat gazdapolgároknak nevezték (Wirtschaftsbürger), ma egyszerűen csak gazdáknak vagy termelőknek. Tény, hogy a poncichter másképp formálódott, mint a falusi parasztember, hiszen városban, más kultúrájú környezetben élt és tartotta fenn magát, családját, tartotta meg paraszti sajátosságait. Ha valódi helyzetüket vizsgálnók, polgárosult parasztnak is nevezhetnénk őket, vagyis átmenetet jelentettek a faluban gazdálkodó parasztember és a városi cívis között. “Az általános paraszti sajátosságok mellett a bor hozzátartozott az életéhet, mondhatnánk, sokkal jobban, mint a babtermelés, annak ellenére, hogy poncichternek nevezték.”/4./ Egyformák voltak, egyféle munkát végeztek, mégis különböztek egymástól, maguk között “kasztrendszereket” alakítottak ki, melyek iratlan törvényeit keményen betartották. “A határban egyformák voltak öltözködésükben, munkájukban, beszédjükben. Otthonukban már megkülönböztethettük a háztulajdonos, jómódú gazdát, négy-hat szőlő tulajdonosát (egyenként 400-500 négyszögöl területtel) a bérlőként lakó, egy két szőlőt magukénak valló, más szőlejében napszámosként is dolgozó poncichterektől… Az egy pár ökörrel vagy lóval bíró gazda már polgár volt, gazdapolgár.”/5./
Viseletük is jellegzetes volt: maguk szőtte vászoningben, bőrnadrágban, fekete rövid kabátban, csizmában jártak a férfiak, a nagyszülők pedig kék mosószövetből készült ruhában. Elmaradhatatlan volt a kerek kalap, a nők fején pedig a háromszögletű fekete fejkendő. Hagyományos ruhadarabjaikból a gallér és a zseb nélküli horgolt kabátot, valamint a kék kötényt sokáig megőrizték. Az öltözékek modernebbé, kényelmesebbé válásával Sopronban csupán a kék kötény látható el-elvétve egy-egy idősebb, itt maradt, hagyományokat magában hordozó poncichteren.
Sopronban, a belváros magja, az úgynevezett “szilva” körül alakultak ki a jellegzetes poncichter házakból álló gazdanegyedek. A belvárosból elindulva a Bécsi-, Pócsi domb, valamint a Lénárt-hegy lankáin, megdöbbentő a szemünk elé táruló és a hátunk mögött hagyott látvány ellentéte, kontrasztja. A városmag ódon patríciusházai, hajdanvolt palotái egészen más kultúráról, életmódról és foglalkozásról árulkodnak, mint a gazdapolgárok házai. Ezek alaprajza több nemzedéken át változatlan maradt. Eme házaknak három jellegzetes típusa volt: az egymagában álló földszintes ház, a félemeletes, oszlopfolyosós, valamint az udvaron összeépített házak gazdasági épületekkel. Ez utóbbiak csupán házrészek, Felföldi szerint “részházak” voltak. Az egy szobányi, utcára néző oromfalon szoborfülke (Grotte), kis mélyedés látható. Ide szentek szobrát állították. A boltíves kapu hosszú, keskeny, közös udvart zárt el a járókelők szeme elől. Valamennyi épületben közös az elengedhetetlen pince. A boltíves pincékbe az utcáról nagy, köríves, kőkeretű kapun léptek be. Ez csak a pincébe vezetett. Abban vagy a szegényebbeknél az ideiglenesen kiürített szoba volt a borkimérés is (Buschenschank), mely “igazi soproni különlegesség”6. Az engedélyezése visszanyúlik a XIV. századra, s városi kiváltságokon alapszik.
A borkimérések pincerészében voltak a fekvő, nagy fadongás hordók, vaskos asztalok, körülöttük néhány szék. Gyakran az udvarokon csapóasztalokkal, csapószékekkel bővítették vagy helyettesítették a kőből épült helyiséget. Kis kocsma volt szinte minden ház, s többnyire ez volt a poncichterek társas, “társadalmi” életének színtere is. A borkimérést a ház falára felfüggesztett vagy kovácsoltvas tartóra akasztott, cégérként használt pemet, fenyőgallyakból készített csutak vagy borkoszorú jelezte. A borkoszorúban lévő szalmakereszt az óbort, a fenyőgallyakra vagy a szalmakertesztre tűzött fehér és/vagy piros szalagocskák a bor színét jelezték. Piros szalag mutatta: vörös bort, fehér szalag: fehér bort mérnek.
A szüret családi ünnep volt régen, s még ez a hagyomány mára is megmaradt. Ezt a városi “kultúrfelelősök” kiragadták ugyan egy időre a spontaneitásból, megpróbálták látványossággá tenni, de a terv csak félig sikerült. A szüreti felvonulások, amiknek régen nagy hagyománya volt, tíz-tizenöt éve még mulatságnak számítottak, kényszeredetté válván aztán szépen kimaradtak az őszi látványosságok sorából. A “Szüreti napokból” “Soproni ősz” lett, borkóstolókkal, borászati bemutatókkal egybekötött zenei és képzőművészeti fesztivál. Megmaradtak a hagyományos fúvós térzenék, megmaradt a szüreti bál, melyen borkirálynőt választanak. A soproni poncichtereknek ilyenkor akad munka bőven a hegyen.
A tősgyökeres poncichterek egy része már nem Sopronban él. Egy részük magyarnak vallotta ugyan magát, s az 1921-ben lezajlott népszavazáson Magyarország mellett voksolt, a magyarnak maradt városból mégis kitelepítettek 1946. tavaszán 1500 német ajkú családot Németországba, s a helyükre felvidéki és alföldi telepesek érkeztek. A még élő kitelepítettek, akik közül a legtöbben Bad Wimpfenben élnek (már egyre kevesebben), új hazájukban Sopron Múzeumot hoztak létre kimenekített, kicsempészett dokumentumokból, soproni tárgyakból, képekből összeállítva azt. Ők a politikai enyhülés időszakától kezdve évenként hazalátogatnak Sopronba, s szívós munkával megteremtették a két város közötti kulturális és sportkapcsolatot, ami aztán 1991-ben testvérvárosi szerződésben teljesedhetett ki. Az itthon maradók nagy része már kihalt, a maradék asszimilálódott. Többségük már magyarul beszél ünnepeken és hétköznapokon egyaránt. Földjeiket már csak töredékben művelik, s ahol nem szólt közbe a téeszesítés, ott is modern gazdálkodást vezettek be, könnyebbé téve a nehéz munkát. A gazdálkodó közösségek intézményesített formája 1948-tól megindult, s 1951-ig a földek többsége a “csoportok” tulajdonába került. A gazdák csak megdolgozhatták a TSZ és az ÁG fennhatósága alá került földjeiket. Az ekkori arányokról az 1970-es tanulmány így számol be:”az egyéni szőlőtermelők a város szőlőterületének közel egynegyed részét birtokolják, az 1531 katasztrális holdból 370 katasztrális holdat.”7. Ez persze nem dicsekvésre méltó arány.
Bár Sopronban az elmúlt 5-10 évben megsokszorozódott a borkimérések száma, ezek tulajdonosai közül a többség már nem tősgyökeres soproni, sőt, nem is poncichter. A kitelepítések után Sopronban maradt gazdapolgárok többsége nem a kenyérkereset, nem a megélhetés miatt vállalta a szőlőkben a munkát, csupán hagyományból, földszeretetből. Vannak, akik mára főfoglalkozásként szőlő- és bortermelőkké lettek, ez az arány tíz évvel ezelőtt még szinte teljesen a “háztáji”, mint másodállás javára billentette a mérleget (kivéve néhány jól menő, akkor még maszeknak nevezett kocsmárost), de a “gazdapolgárok” jó része még most is a gyári, üzemi, hivatali vagy más egyéb munka után műveli szőleit. S ha a bor illetve szőlőfelvásárlás olyan nehézségekbe ütközik, mint 1991-ben, s ha a termés és a termék a gazdák nyakán marad, ki tudja, mennyire csökken a számuk. Néhányan a biotermelést látják a jövő nagy lehetőségének, mások a minél korszerűbb gépekre költenek, s vannak, akik csalódottan el-vagy visszaadják a földeket, attól függően, bérelték vagy sajátjuk volt. Az mindenesetre tény, hogy a hagyományos poncichter, mint jellegzetes soproni figura, kihalóban van, és a sajátos életmódjuk, kultúrájuk, nyelvük csupán a hagyományőrző csoportoknál él tovább, múzeumban, néprajzi gyűjteményben, leírásokban marad fenn, s csupán a múzeológusok kutatnak majd részletesebben e sajátosan soproni etnikum után. Az egyszerű látogatót pedig majd az a néhány gazdanegyed emlékezteti a régi poncichterekre, melyeknek műemléki védettség alá helyezése a ’90-es években elindult.
Termelői szöveg
A poncichternyelv szókincse egyetlen adatközlőtől gyűjtve töredékes lenne részben a használt eszközök sokfélesége, de a mai “poncichterek” termelési módja közötti különbségek miatt is. Hogy teljesebb legyen a képünk szókincsükről, az általam fellelhető szakirodalmon kívül a munkafolyamatokról egy kékfrankost termelő olyan gazdapolgártól is gyűjtöttem adatokat, aki nem született poncichter, családja –házassága- munkája során vált azzá, s ma már kistermelő, főfoglalkozásban. Az ő 1991-ben gyűjtött szövege gazdagítja a ma használatos szőlőtermesztői szókincset, mivel modern gépekkel, módszerekkel dolgozik családjával együtt a szőlőben. A 43 éves asszony - a Manninger utcai Schmidt Istvánné született Tóth Mária – szövegét csupán a szókincs vizsgálata terén kívánom figyelembe venni, a kiejtést vizsgáló nyelvjárási megfigyelésben nem. Az őáltala elmondottak kiegészítik fő adatközlőm, a Deák-téri Taschner Istvánné, Manci néni válaszait a munkafolyamat leírásában. Mindkét – magnetofonnal rögzített - gyűjtés a kilencvenes években készült, tehát mondhatni, a századvég poncichter nyelvét tükrözik. A lejegyzés híven követi az elhangzottakat, az élő nyelv gördülését, néhol zökkenését, stilisztikai javítás nélkül.
Schmidt Istvánné a következőképpen mondja el a szőlőben végzett munkák sorát, majd a borkészítés folyamatát:
“A bor készítését sok más munka előzi meg. Kora tavasszal a dűlőben az előkészített talajú szőlőt, amit a télen turbós ekével felszántottunk és istállótrágyával megtrágyáztunk, még egyszer megforgatjuk. Majd a kordonos szőlőt megmetsszük metszőollóval és bicskával. A szőlőtőkén általában két-három szálvesszőt hagyunk, amit lekötünk aztán, elhajtva jobbra meg balra. Következik a venyigehordás. Ez a legkellemetlenebb munka. Ebben részt vesz a család apraja-nagyja. A venyigét általában villára szedjük, szúrjuk, s azt a fejünk fölé emelve kivisszük a sorvégbe. Az már kellemesebb, hogy a venyige elégetése során hamuban krumplit, parázs fölött nyárson szalonnát sütünk.
Aztán jön a zöldmunka: a ritkítás, kacsozás. És a permetezés traktoros vagy puttonyos permetezőgéppel. Mire a szőlő megérik, abban bizony sok munka van.
Ősszel jön a szüret. Előtte persze a pincerakás, vagyis a takarítás, a meszelés, a hordótisztítás, fertőtlenítés, rendezés… Szüretre összetoborozzuk a családot, a rokonokat, a barátokat, ismerősöket, és már kora reggel kezdjük a munkát. Késsel vágjuk a fürtöket, ügyelve arra, hogy a szemek ne folyjanak szét, ne potyogjanak le a földre. Műanyag vödrökbe rakjuk, külön a fejet és külön az uborkát, majd a sorok közé rakott 120 literes műanyag hordókba burítják a szedők a megtelt vödröket. Persze, az uborka külön marad. Ha a hordók is megteltek, akkor a traktorral kihordjuk a sor elejére, s átrakjuk az utánfutós kis teherautóra. A pincébe szállítjuk, ahol bogyozógépbe öntjük, természetesen mustot ez alkalommal tudunk venni… Nagy betonkádba potyog a lecsutkázott szem.
Általában a második nap után elkezdődik az érés. A harmadik-negyedik napon lesz a zajos erjedés, amikor igen kell vigyázni, mert a felszabaduló gázok nagyon veszélyesek, halálos mérgezést okozhatnak. Ez a forrás négy-öt napig tart, majd a préselés következik. Egy csillagprés lett átalakítva két kosaras villanypréssé, ez töri a szemet. Majd az előkészített fahordókba pumpáljuk szivattyúval a nyers bort, a murcit, ahol két-három hónap múlva érett, tiszta bort kapunk.
A minőségi kékfrankos olyan 12 fokos. Kétszer-háromszor át kell fejteni közben a seprűről, s így finom, élvezhető italt nyerünk. A hordókból üveglopóval szívjuk ki és a csapból is engedjük a bort. Bele műanyag kannákba. Azokból aztán agyagkorsókba vagy üvegekbe töltjük…
A bort nagy hozzáértéssel kell kezelni, gondosan. Úgy tartjuk, hogy rossz bor nincs, csak rosszul kezelt bor van!”
Bevezető a nyelvjárási szöveghez
Mivel a ma élő poncichterek közül már kevesen beszélnek anyanyelvi szinten németül, ráadásul ezidáig több, a német szókincset feldolgozó dolgozat is született, én nem a német nyelv helyi változásának folyamataira voltam kíváncsi, hanem arra, hogyan torzította el, változtatta meg a ma élő poncichterek ajkán a magyar nyelvet a “németes” kiejtés. Arra voltam kíváncsi, hogy milyen sajátos magyar nyelvi változatot beszélnek, annál is inkább, mivel a soproni helytörténetírásból máig hiányzik ez a megközelítés.
Dolgozatomban természetesen szerepelnek a régebbi és a mai borászati szaknyelv élő kifejezései, ezért is került egy nem poncichter kistermelő asszony szövege is a bevezetőbe, de a fő hangsúlyt a szavak, a hangok ejtésére helyeztem a “poncichter-magyar” nyelvi közlés kiejtés szerinti lejegyzésével, fonetikus jelekkel. Minden egyes szóra, hangra a lehetőségek szerint figyeltem, ami beszélgetőpartnerem: Taschner Istvánné, Manci néni ajkáról elhangzott. Kerestem azokat a jellegzetességeket, melyek a német nyelvnek a magyar nyelvre gyakorolt hatását mutatják. Célom nem a két nyelv összehasonlítása, hanem egy adatközlő beszéde alapján egy nyelvváltozat – megkockáztatom: egy nyelvjárás – adott időben, adott helyen való rögzítése. (1991. Sopron, Deák tér) Igaz, Manci néni csak egy adatközlő, aki e sajátos, poncichter nyelven beszél, kiejtésének főbb jellemzői azonban megtalálhatók a ma élő többi poncichternél is, így talán bizonyos fokig általánosíthatók.
Beszélgetőtársam Taschner Istvánné, a felvétel idején 70 éves, soproni születésű, s e városban lakó asszony, leánykori neve: Grafl. Családját, rokonságát kitelepítették, csupán gyermekei élnek itthon, már magyar anyanyelvűként. Ők és Manci néni is “nagy bortermelők”, bár ő a régebbi eszközöket használja a modern gazdálkodásra berendezkedett fiával ellentétben.
A németet ő még anyanyelvként beszéli, ha van rá módja. A magyar nyelv számára is a mindennapi társas érintkezés eszközévé vált. Beszélgetésünk is magyarul zajlott, az anyanyelvemen, a vizsgálat szempontjából most fontosabbikon, a mai soproni bortermelők többségének az anyanyelvén…
Poncichternyelvi szöveg (1992.)
Elemzés (Nyelvhasználati jellegzetességek)
SZÓKINCS:
A Szótárban összesen 294 szó szerepel. Ezek egy része olyan köznyelvi szó, ami egyben a szaknyelv kifejezése is, jelentésük megegyezik. Másik része a köznyelvi jelentéstől eltérő, gyakran ez csak árnyalatnyi különbség
A szófaji besorolás szerint a főnevek alkotják a szótár gerincét. Összesen 241 főnév, 19 főnévi igenév szerepel a gyűjtésben.
Az igék a munkavégzést jelölik többnyire tárgyas, ritkábban tárgyatlan formában, de gyakran megjelenik ugyanannak az igének a tárgyas és a tárgyatlan használata is. A Szótárban így összesen 30 ige és 1 igés szerkezet szerepel.
A melléknevek elenyésző számban vannak jelen: mindössze két melléknév és egy melléknévi igenév található a felsorolásban, hiszen a szaknyelv napi használatakor nem a leírás, hanem a konkrét tárgymegjelölés, munkameghatározás a fontos.
HANGTAN:
A magánhangzók:
Taschner Istvánné berszédére nem jellemző a diftongus, de helyenként előfordul, inkább nyújtó funkcióval: ’jou, gumicsöü’ záródó kettőshangzóként / o>ou, ö>öü /. Beszédére annál inkább jellemző az időtartam váltakozás, változtatás: o>ó. Pl: ’hórrdo, fórro, hószszu, ólloink, óbór, túdom, őreg, ígen’. Itt is megfigyelhető, hogy különösen az első szótag magánhangzója nyúlik meg. Ez jellegzetes hangsúllyal ját együtt, ami a “poncichternyelvre” nagyon jellemző. ’rāng, ākkor, nābszįmos, nēm, ēste, rēgelre’. De szóbelseji, szóvégi magįnhangzók is megnyúlhatnak: ’tősgyökēres’.
Taschner Istvánné beszédében ezek a hangzónyújtások /magán- és mássalhangzók nyújtása/ nem következetesek, nem törvényszerűek, pontosabban: nem mindig ugyanott jelentkeznek. Ez fakadhat abból is, hogy amikor erősebben koncentrál a nyelvjárásgyűjtés, illetve a magnófelvétel tényére, akkor jobban közelít kiejtése a köznyelvihez. A magánhangzónyúlások gyakran találkoznak nála mássalhangzó-nyúlásokkal, vagy ez utóbbiak helyettesíthetik az előzőeket. Ezek keveredése ad sajátos ritmust a beszédének, mely hullámzónak hallatszik. A magánhangzónyúlás és a hangsúly többféle magánhangzó esetében járhat együtt, például: ’színét, míjjet, kűlön, őreg, ākor, mēnni, hórdok, vēttük, mśrrci, móndani.’ E nyúlások gyakran magukkal vonják az utolsó szótagok hosszú magánhangzójának rövidülését, esetenként a hangsúlyos szótag ultrahosszúságát.
Magánhangzóváltozás még a rövidülés, melyet a beszédritmus alakít ki: ’fenyöág, fertötlenítti’.
Gyakori a nyíltabbá válás:’ ātyag, bābsterc, csāpp’, de zártabbá válás is előfordul: a>o ’sorobójja’/sarabolja/. Jellemző a zártság és ezzel együtt az ultrarövidség: ’pērszë’.
Adatközlőm nem mindenhol tartja be a hangrendi illeszkedés törvényét: ’Pónszihternál, prézsból’.
Mássalhangzóváltozások:
Már az előbb utaltam a mássalhangzók megnyúlására, különösen a hangsúlyos szótagban: ’megéllni, fölltöllt, csāpp, mējjik, idējje, présellni, kénezésse, ērrjed, hórrdot’, stb.
Mássalhangzórövidüléssel is találkozhatunk: ’āszon, kel, ākor’ /asszony, kell, akkor/.
Gyakori a zöngétlenedés:
b>p: ’csórpul’ /csorbul/
v>f: ’fólt, szófal’ /volt, szóval/
d>t: ’móntom’ /mondom/
z>sz:’jeleszték, āsz, iskolįsztak’ /jelezték, az, iskoláztak’
g>k : ’nadrákszíjja, mekkostójja, mék, mēk’ /nadrágszíjja, megkostolja, még, meg/
gy>ty:’hótyne, ēty, mety, uty, hatyomįnyos, néty, naty, vātyunk, ātyag’ /hogyne, egy, megy, śgy, hagyományos, négy, nagy, vagyunk, agyag/.
Előfordul a spirantizálódás: c>sz ’pónszihter’ /poncihter/, az előrébb képzés: m>n ’kémpor’ /kénpor/.
Gyakori a “h” hang betoldása: ’fhérjem, chégért, thrāktor’ /férjem, cégért, traktor/.
Előfordul a –san, -sen hibás ragforma használata: ’sóssan, füszeressen’.
ALAKTAN:
Alaktani szempontból szembetűnő változás a ragok, végződések elnyelése, lemaradása: ’csúszdábó’ l = Ø, illetve a helyet meghatározó rag helyett az irány ragja kerül a szó végére: ’kádakba, házba, hónapba’ –ban > -ba.
Gyakran elmarad a szó végéről a zöngés tremuláns /r/: ’mamá, má, mingyá’ /mamár, már, mindjárt/, vagy éppen keményebben ejti.
Előfordul, hogy elmarad a –t tárgyrag: ’aszØ, a szalmakötésØ bodéba tettük be’ /azt a szalmakötést bódéba tettük be/, ’kāniszternek móngyuk a müanyag ballonØ’ /kanniszternek mondjuk a mūanyag ballont/, ’bābréteseket sütöttek, bābstercØ’ /babréteseket sütöttek, babstercet/.
Előfordul a nyelvhelyességi szempontból kifogásolható túlragozás: ’āsztat’ /azt/. El-elvétve talįlkozunk ragkeveréssel:’részcsö lesz hórrdoba rátéve’ /rézcső lesz a hórdóra téve/.
Germanizmus a szórendcsere, s a “kell, van, ’szókjuk, szókja’ gyakori használata: ’asz lēt kiűltetve’ / az lett kiültetve/ , ’uty lēhet móndani, a bāb mēg lett puhįra főzvë’ /úgy lehet mondani, a bab meg lett puhára főzve/.
Szótár
ABRONCS fn. – A hordódongákat gyűrűszerűen közrefogó és azokat összetartó vaspánt.
ÁFÉSZ fn. ’afészsználl’ - Itt a szőlészetre, borászatra szakosodott felvásárló és értékesítő szövetkezet.
AGYAGKORSÓ fn. – Agyagból égetett, folyadékot tarto edény. A korsót legtöbbször belül mázzal bevonták, hogy ne szívja magába a bort.
AGYAGMÉRCE fn. ’ātyakmērrce’ – Hitelesķtett kerámia mérőedény.
ALANY fn. – szőlővessző, melyre a nemes fajtákat oltják.
ÁLDOMÁS fn. – Szüret végi mulatság utolsó köszöntő pohár bora, amivel minden jót kívánnak a vendégek és a szüretelők a gazdának.
ÁRKOLÁS fnvi igenév – A telepítés előtti földforgatás. A kijelölt területeken hosszú árkokat ásnak egymással párhuzamosan, egymás mellett úgy, hogy az egyik árok földjével betemetik a másikat, s ezzel puhítják, lazítják a talajt.
ÁS ts. /és tn. Ige – A talajt ásóval feltöri.
ÁSÓ fn. – A talaj feltörésére, forgatására szolgáló vas fejű, fa nyelű kéziszerszám.
BAB fn. ’bāb’ – Hüvelyes haszonnövény, illetve ennek magja. A kiöregedett, kivįgott szőlőtőke helyére, illetve a sorok közé ültették a soproni szőlősgazdák.
BABÉTEL fn. ’a bābbételt csinálltak’ – Babból készült étel. A gazdapolgár házaknál ez hagyományos étel volt, és a legolcsóbb is, melyet borral szolgáltak fel.
BABGOMBÓC f. ’bābgombócott’ – Babból készült soproni étel.
BABLEVES fn. ’bāblevest’ – Hagyomįnyos, babból készült soproni, lédús étel, leves.
BABOSPOGÁCSA fn. ’bābospogácsa’ – Újkeletű étel, Baján mesterszakács találmánya, szójával kevert, babból készült tepertős-borsos pogácsa, borkorcsolya.
BABRÉTES fn. ’babrétest’ – Hagyományos, babból készült, fűszeres, olcsó soproni étel.
BABSTERC fn. ’bābstercett’ – Hagyomįnyos, babból készült, hagymás-borsos olcsó soproni étel, mellé bor való.
BALLON fn. – Nagy méretű, ma műanyagból /régen üvegből/ készített nyakas edény, melyet folyadéktárolásra illetve borszállításra használnak.
BÁLVÁNYSAJTÓ fn. – Nehezékkel erőt kifejtő présfajta.
BARNA SZŐLŐ fn. – sötétvörös színű szőlő, kék szőlőnek is nevezik.
BEAJTÓZ ts. ige ’be lesz ajtózzva’ – Befedi a hordó töltő nyílását.
BEDUGASZOLNI fnvi igenév ’Bedugaszollni’ – Parafa dugóval betömni a hordón a csap helyét, illetve a dongákba fúrt rést.
BEOLT ts. ige – Vad alanyt nemes vesszővel összeházasít. A nemes, jól termő szőlővesszővel keresztezi a gyenge termésű, de betegségekre, időjárási viszontagságokra ellenállóbb alanyt.
BÉRMUNKA fn. - A szőlőben fizetésért végzett munka.
BETONKÁD fn. – Betonból készült, helyhez kötött, nagy méretű szüreti edény.
BÓDÉ fn. – ’bodéba’ – Fa épület, szerszámoskamra a szőlőben.
BOGYÓ fn. – Gyümölcsszem, szőlőszem.
BOGYOZÓGÉP fn. – Szüreteléskor használt gép, amelyik a kocsányról lecsípi a szőlőszemeket.
BOGYÓSZITA fn. – Kézzel rázandó eszköz, mely elválasztja a szőlőszemeket a kocsánytól.
BOR – fn. ’bór’ – Önerjedéssel, éréssel alkoholtartalmúvá vált szőlőlé. Itt: pancsolás nélküli tiszta, szőlőből készült bort jelent.
BORÁSZAT fn. – 1. Borra vonatkozó szakmai ismeretek összessége. 2.Borral foglalkozó mezőgazdasági üzemág.
BORÁSZATI BEMUTATÓ fn. – Borbemutató. A borral foglalkozó mezőgazdasági üzemág termékeit a nyilvánosság előtt kiállító rendezvény, ehhez szakmai tanácskozás is kapcsolódhat.
BORKIMÉRÉS fn.- Kistermelői borozó, ahol a gazda jórészt a saját borát árusítja, méri.
BORKIRÁLYNŐ fn. – Szüret idején rendezett báli szépségkirálynő.
BORKORCSOLYA fn. – Sós illetve erősen fűszeres étel, amire szomjas lesz az, aki fogyasztja, s mégtöbb italt, jelen esetben bort kíván inni.
BORKÓSTOLÓ fn. – Borok minősítésére, rangsorolására, kóstolására, bemutatására szolgáló rendezvény.
BORKOSZORÚ fn. – Fenyőgallyból készült koszorú, cégér, mely borkimérést jelöl. Közepébe tett szalmakereszt jelöli az óbort, a ráakasztott fehér vagy piros szalag pedig a kimérendő bor színét.
BORSAJTÓ fn. – Szőlőprés.
BUJTÁS fn. – 1. Szaporítóág a szőlőtőkén. 2. Az a művelet, amivel a szőlőt szaporítják.
BURGUNDI fn. – Vörösbor, Sopronban ezt Kékfrankosnak nevezik.
BURÍT ts. ige – Hordó, puttony illetve más edény tartalmát kiönti, kiborítja.
CÉGÉR fn. ’chégér’ – Mesterségjelvény.
CÖVEK. fn. – Prés része.
CSAP fn. ’csāpp’ – A bornak a hordóból való kiengedésére szolgįló eszköz.
CSAP fn. ’csāpp’ – A következõ évi szálvesszőt biztosító vesszőből maradt csonk a metszés után.
CSAPÓ ASZTAL fn. – Felhajtható, falra erősített asztal.
CSAPÓ SZÉK fn. – Falra szerelt fel- és lehajtható szék vagy pad.
CSAPRA VER ts. ige ’ csāpra van vērve’- A hordót csappal látja el gazdája, hogy kiengedjen belőle valamennyi bort.
CSAVARPRÉS fn. – Esztergályozott facsavarral nyomóerőt kifejtő borsajtó típus.
CSOKOR fn. – Fenyőgallyból készült csutak, borkimérés cégére.
CSUTKA fn. ’csútkát levēnni’ – Kocsány a szőlőfürtben.
CSÚSZDA fn. – Vályúszerű fa alkotmány a szőlőfürtök vagy szőlőszemek pincébe juttatására.
DARÁLÓGÉP fn. ’darálógépbe’ – A szőlőfürtök összezúzására szolgáló gép.
DELAVARE fn. - Direkttermő szőlőfajta.
DEMIZSON fn. – Vesszővel befont üvegballon, bortároló, bor szállítására használatos edény.
DERÍTENI fnvi igenév – Zavaros bort állni hagyni.
DÉZSA fn. – Dongákból összeállított, nyitott, két fülű faedény.
DIREKTTERMŐ FAJTÁK fn. – Ráoltás nélkül keresztezett, kevésbé értékes szőlőfajták.
DOLGOZNI fnvi igenév. ’dólgozni’ – Megmunkálni vmit. /pl. földet/, munkát végezni.
DONGA fn. - Hordó fa oldallapja.
DÖNTÉS fnvi igenév – A rossz tőke elfektetése. A rossz tőkét elássák, két legszebb venyigéjét a talajba fektetik ellentétes irányban.
DRÓT fn. – A kordonban a vesszőt vezető fémszál.
DŰLŐ fn. – Domboldal.
ELISKOLÁZÁS fnvi igenév. – Előhajtatott oltványok kiültetése sorba, szőlőben.
ELKÉSZÍTETT mnvi igenév – Kitisztított, kifertőtlenített (eszközök).
ERJEDÉS fn. ’ērrjed’ – A borrį érés kezdete.
ÉRETT BOR fn. – Kész bor. Iható, zamatos ital.
FADONGÁS HORDÓ fn. – Hagyományos, fából készült hordó.
FAJTÁK fn. /tsz./ - A szőlő növény nemesítéstől függően eltérő vonásokat, tulajdonságokat, jellegzetességeket hordozó csoportjai.
FAKAPA fn. – A lajt tisztítására használt, fából készült, kapa alakú eszköz.
FAOSZLOP fn. ’faoszlópok’ – A kordonban a drótot tartó fából készült, legalább karvastagságú oszlop.
FEHÉRFOLTOS fn. – Szőlőfajta elnevezése.
FEJ fn. – Érett szőlőfürt.
FEJT ts. ige – A seprőről leválasztott bort másik hordóba vagy palackokba vezet.
FELHALMOZNI A FÖLDET fnvi igenév + fnv. – Szőlőtőke köré púpozni a földet.
FELSZÁNT ts. ige – Sorok közötti részt, földet feltör ekével.
FELTÖLTÉS fnvi igenév – ’ ākkor lesz föltõlltve’ – A kiforrt, hordóban lévő bor utántöltése.
FENÉKDONGA fn. – A hordó alsó, vízszintes falapja.
FILOXÉRA fn. – Szőlőbetegség.
FOK fn. – A borban lévő alkohol mennyiségét jelző érték. Mértékegység. A jó bor alkoholfoka 12 fok körüli.
FORGATÁS fnvi igenév – Ültetés előtt a föld árkolása.
FORRÁS fnvi igenév. – Erjedés. A szőlőléből e vegyi folyamat során lesz bor.
FÖLD fn. – 1. A szőlő termőterületének talaja. 2. A pince alja és annak anyaga.
FŐRÜGY fn. – Fejlett rügy.
RÖCCS fn. – Vízzel higított bor.
FURMINT fn. – Fehér szőlő – és borfajta.
FÜRT fn.- Egy kocsányon lógó szőlőszemek együttesen.
GAZ fn ’a gaszt ki kel kapālni’ – Gyom.
GAZDA fn. – Tulajdonos, bortermelő.
GAZDANEGYED fn. – Soproni városnegyed, ahol régen a szőlősgazdák laktak.
GAZDAPOLGÁR fn. ’khāzdapolgárok’ – Szőlőtermesztő polgár, régen: polgárjogot nyert soproni földműves.
GYOM fn. – Haszon nélküli, a haszonnövényekre káros növény, gaz.
GYOMÍRTÓSZER fn. ’gyomirrtó’ – Haszon nélküli, káros növényeket elpusztító vegyszer.
GYOMKAPA fn. – Trapéz alakú kapa, mely a gaz kivágására való.
GYOMNÖVÉNY fn. – Haszon nélküli, a haszonnövény fejlődését gátló illetve késleltető gaz, gyom.
GYÖNGYFEJÉR fn. – Fehér szőlőfajta.
HAGYOMÁNYOS SZŐLŐ fn. ’hatyományos’ – Tőkénként karózott szőlő művelési formája. A régi szőlőskertekben figyelhető meg. Munkaigényesebb, mint a kordonos szőlő.
HAJTÁS fn. – A tőkéből fakadó friss növényi szár.
HÁTI PERMETEZŐ fn. ’háti pērmeteszők vóltak’- Háton hordott, pumpával működtethető tartály, melybe vegyszert tettek, s ennek kifecskendezésével juttatták a növényre a rovarok és egyéb szőlőbetegség, gombák elleni vegyszereket, azokat elpusztító kémiai anyagokat.
HÁZTÁJI fn. ’hásztáji’ - Egyéni használatra átengedett állami föld.
HEGY fn. ’hetybe van’ – Domboldalban fekvő szőlő.
HÉJ fn. – A szőlőszem külsején lévő burok.
HEKTÓ fn. ’Hēkto’ – Ūrmértékegység.
HOLD fn. ’ety hóldat dólgozom én’ – Mezőgazdasági területmérték.
HOMOKPADLÓ fn. – pince padozata.
HÓNALJ fn. – A levél szára alatti rész.
HÓNALJHAJTÁS fn. – A növény hónaljában lévő szemekből fejlődött hajtás.
HORDÓ fn. ’hórdok’ – Fából készített bortároló eszköz, nagy méretű “edény”.
HORDÓAJTÓ fn. A hordó nyílását befedő ajtó alakú falap.
HÚZÓS PRÉS fn. K-Kézi erővel működtetett prés.
HÚZÓS PUMPA fn. ’húzoss púmppa’ – Kézi erővel működtetett, folyadékot /itt: bort/ mozgató eszköz.
INDA fn. – A szőlő hajlékony, kapaszkodásra szolgáló hajtása, kacsa. Nem termő hajtás.
ISKOLÁZ tn ige ’iskolásztak’ – Szőlővesszőt tömegesen hajtat.
ISTÁLLÓTRÁGYA fn. – A föld számára hasznos anyagokat tartalmazó állati ürülék.
KACS – fn. – Kapaszkodó hajtás a szőlő növényen, inda.
KACSOZÁS fn. – A fölösleges hajtások lecsípése.
KÁD fn. – Fából készült nagy edény.
KÁDMOSÁS fnvi igenév ’kádmósás’ – A kád kitisztítása.
KANCSÓ fn. ’kāncsok’ – Bor tįrolására alkalmas füles-csőrös agyagedény
KANNISZTER fn. ’kaniszter’ – Műanyag kanna, demizson.
KAPA FN. –Talajművelésre használt és gyomírtásra szolgáló fém fejű, fa nyelű gazdasági eszköz.
KAPÁL ts /és tn/ ige ’kikapájja’ – Kapával földet megmunkál, illetve kapával gazt kivág.
KARÓ fn. – Növény, szőlő megtámasztására szolgáló fa rúd.
KARÓZÁS fnvi igenév – Szőlőt karóval megtámasztó munka. A telepítés 2. évében karóznak.
KÁRMENTŐ fn. ’kárrmēntö’ – Szögletes vagy ovális alakú fa edény. A hordó feltöltésekor felfogja a mellé folyó bort.
KÁTRÁNYOZ ts ige ’kāttrányozzva’ – Faoszlopot tartósítás céljából forró szurokba márt. Kátránnyal teszik a föld pusztító hatásával szemben ellenállóbbá a kordonban lévő fa oszlopok és a fa karók földbe kerülő végét.
KÉKFRANKOS fn. ’kékkfrānkos’ – Szölõ- és borfajta. A legelterjedtebb és legnépszerűbb soproni borfajta.
KÉK FURMINT fn. – Kék színű szőlőfajta.
KÉK GÖRÖGSZŐLŐ fn. - Kék színű szőlőfajta.
KÉK PORTUGIZI fn. - Kék színű szőlőfajta.
KÉNEZÉS fnvi igenév – Hordófertőtlenítés belógatott kénszál elégetésével. A kénlapot meggyújtva a hordóba lógatják, s annak füstje fertőtleníti a fát.
KÉNPOR fn. ’kémpor’ – A szőlőnövény fertőtlenítésére szolgáló, kénből készült por, mely megvédi azt a kártevőktől.
KÉS fn. – Vágásra szolgáló fém pengéjű eszköz.
KÉTKOSARAS VILLANYPRÉS fn. – Villanymotorral hajtott speciális prés.
KIMÉR ts ige – A szőlőültetés előtt a földet felparcellázza, kijelöli a sorok helyét.
KIMÉR ts ige – Saját bort árusít.
KIMÉRÉS fn. – Saját bor árusításának a helye, háznál.
KIS GEREBLYE fn. – Lajtot tisztító eszköz.
KISTERMELŐ fn. – Magánkereskedő kocsmáros, aki a borát is maga állítja elő.
KISÚROL ts /és tn/ ige ’kisurulozzák’ – A hordót kisikálja.
KOCSÁNY fn. – A szőlőszemeket, bogyókat tartó elágazó, puha szár, a szőlőfürt része.
KONTÉNER FN. – ’hózzuk haza kónténerrbe’ – Szüretkor szállításhoz használt nagy méretű műanyag vagy lemezkád.
KOPASZMETSZÉS fn. – Teljes lemetszés. Az újonnan kiültetett szőlőtőkét az első két évben teljesen lemetszik.
KORAI BURGUNDI fn. – Vörös szőlőfajta.
KORDON fn. ’kórrdon’ – 1. Sorokba ültetett szőlő futtatott művelési módja. 2. A futó szőlőt tartó drót- és oszlopegyüttes.
KORSÓ fn. – Öblös, szűk nyakú, egy fülű cserépedény. Bor felszolgálására használják még ma is.
KÓSTOL ts. ige ’kostójja’ – Megízlel. A bor minőségét ízleléssel megállapítja.
KÖTNI, KÖTÖZNI fnvi igenév ’kőtni, kötőszni aszt egyedül csinállom’ – Szőlőtőkét, vesszőt karóhoz, kordonhoz erősít.
KÖTÖZŐSZALMA fn. ’kötösző szālmát’ – Rozsszalma, amivel a szőlőben kötöztek.
KRÓM MÉRCE fn. ’Króm mērcce’ – Hitelesített fém mérőeszköz, mérőedény, különböző űrmértékek meghatározására.
LAJT fn. – Kocsira szerelt nagy méretű tartály.
LÉ fn. ’lét kēllett utįna hórdani’ – Permetlé.
LECSÚCSOZ ts ige – Karón túlnövő venyigéket lemetsz.
LECSUKÁZOTT mn. – Zöld szárától megfosztott szőlőszem.
LECSUPASZÍT ts. ige – Levágja a venyigéket a kivágásra váró tőkéről.
LEENGED ts ige – Kiüríti a lajtot.
LEFEJT ts ige – A bort lemeri a hordó vagy a kád alján összegyűlt üledékről.
LEKÖT ts ige – Úgy kötözi a karóhoz vagy a kordonhoz a vesszőt, hogy lehajlítja.
LENGŐKORDON fn. ’lengökórrdon’ – Kordonfajta, mely egy tő vesszőit két irányba vezeti.
LEVÉL fn. – A szőlő zöld, lemezszerű szerve.
LIBATOP fn. – A szőlőben burjánzó gyomnövény.
LISZTHARMAT fn – Fehér gomba, mely a szőlő zöld részeit vonja be és károsítja. Szőlőbetegség.
LITER fn. ’litteres’ – űrmértékegység.
LOPÓ, LOPÓTÖK fn. – Öblös, hosszú csövű eszköz, mellyel a bort kiszívják a hordóból. Ma inkább csak kuriózum.
LŐRE fn. ’lörrét ők se vēssznek’ – Vízben áztatott seprőből préselt silány minőségű bor.
MÁSODIK KÖTÖZÉS fn. – A fiatal hajtások karóhoz vagy kordonhoz kötözése.
MEGÁLLAPODIK fnvi igenév ’megállapódot’ – A forrást abbahagyó bor.
MEGCSAPOL ts ige – A hordót csapra veri.
MEGTRÁGYÁZ ts ige – A földet trágyával, annak tápértékével gazdagítja.
MELLÉKRÜGY fn. – Fejletlen rügy.
MELLFA fn. – Prés része.
MÉRCE fn. – ’merrcéjjim’ – Hitelesített mérőedény, űrtartalom mérésére (itt a bor kiméréséhez használt eszköz).
MERÍTŐ fn. – Merésre szolgáló nyeles faedény.
MÉSZ fn. – Permetezőanyagnak is használt fehér por.
METSZ ts. ige ’a fíjjam segitt mēcceni’ – Éles szerszámmal a hajtást le-, visszavágja.
METSZÉS fn. – Az első koratavaszi munka: a vesszők le- visszavágása.
METSZŐBICSKA fn. – Metszőkés.
METSZŐKÉS fn. – Erős, hajlított pengéjű, metszésre használatos kés.
METSZŐOLLÓ fn. Metszésre használt erős, rugós szerszám.
MOS ts ige ’mósva’ – Mosószer nélkül, vízzel kitisztítja a hordót.
MURCI fn. ’múrrci’ – Erjedt must.
MUSCAT OTTONEL fn. - A muskotály szőlő nemesebb változata.
MUSKOTÁLY fn. – Sárga, arany színű szőlő.
MUST fn. – Kisajtolt szőlőlé.
MUSTOT VESZ igés szerkezet – Mustot nyer.
MŰANYAG VÖDÖR fn. – Műanyagból készült szüretelő edény.
NADRÁGSZÍJ fn. ’nādrákszíjja’ – Keskeny földsávban lévő szőlő.
NAPSZÁMOS fn. ’nābszámos’ – Napi bérért dolgozó szőlőmunkás.
NEDŰ FN.– Jó minőségű, drága bor.
NEMESÍTÉS FN. – Javítás. Az a cselekvés, eljárás, amivel a szőlőt értékesebb fajtájúvá teszik.
NOAH fn. – Direkttermő szőlőfajta.
NYERSBOR fn. – Erjedésen túli must, de még nem összeérett bor.
NYOMKODNI fnvi igenév ’nyómkodni kell’ – Keverni, mozgatni, levében megforgatni a cefrét.
ÓBOR fn. ’óbór’ – Régi, több éves, jól összeérett, zamatos bor.
OLTÓVESSZŐ fn. – Szaporítandó szőlővessző levágott, az alanyba oltandó része.
OLTVÁNY fn. – Az alany és az oltóvessző együtteséből álló fiatal szőlő.
OLTVÁNYOZ ts ige ’ótványosztak’ – 1. Oltványokat kiültet. 2. Az oltás folyamatát végző.
OTHELLÓ fn. - Direkttermő szőlőfajta.
ÖREG BOR fn. ’őreg bór’ – Összeérett, zamatos bor, óbor.
ÖREG TŐ fn. – Termést már nem hozó, kivénhedt szőlőtő.
ŐSZI MUNKA fn. A szőlőben ősszel végzendő munkák összességének elnevezése, gyűjtőfogalom.
PALACK fn. Üvegből készült 7 dl-es illetve 1 literes, hosszú nyakú edény.
PANCS fn. – Rossz minőségű, más vagy adalékanyagokkal kevert silány bor.
PASSATUTTI fn. - Fehér szőlőfajta.
PEMET fn. – Csutak, borkimérést jelző cégér, fenyőgallyból kötött csokor. A borkimérés kapuja fölé vagy annak külső falára lógatják ki.
PERMET fn. –’pērmetēzéss, pērmetszēr’ – Vegyi anyagokból álló növényvédőszer oldata.
PERMETEZ ts. ige ’pērmetēsztünk’ – Finoman porlasztott növényvédõszer-oldattal, permetlével behinti a szőlőt, hogy védje a kártevőktől, fajtabetegségektől.
PINCE fn. – Bortároló hely, a ház alatt elhelyezkedő építmény, egyszerűbben alépítmény. Fontos, hogy a borospince padozata ne legyen lebetonozva, hanem döngölt föld maradjon, mert a hordók csak így tudnak “lélegezni”.
PINCERAKÁS fn. –Pincetakarítás.
PORBUJTÁS fn. – Földbe hajtott, s abból néhány szemnyire kiálló vessző. A vesszőt meghajtva a földbe fektették úgy, hogy a vége néhány szemnyire a földből kiállt. Táplálkozott még a tőről, s lassan így gyökeret eresztett.
POROZÁS fn. – A szőlők kártevők elleni porral való kezelése.
PRÉS fn. – Szőlőzúzó gép. Mellyel a szem levét kisajtolják.
PRÉSASZTAL fn. - Prés része.
PRÉSELI ts ige – Szőlőből a levet nyomóerő hatására kisajtolja.
PRÉSGERENDA fn. – Bálványprés része.
PRÉSHÁZ fn. - A pince elülső, a szőlő feldolgozására szolgáló része.
PRÉSKAS fn. – A prés kosara.
PRÉSKŐ fn. – A bálványsajtó nyomónehezéke.
PUTTONY fn. – Felül nyitott, háton hordozható, szőlőszállításra szolgáló faedény.
PUTTONYOS PERMETEZŐGÉP fn. – Háton vitt, permetanyagot szóró, motorral hajtott gép.
PUTTONYOZ tn ige ’púttonyoszszni kell’ – Puttonyban szőlőt hord.
RAKSZŐLŐ fn. – Régi fehér szőlőfajta.
RÉZGÁLIC fn. ’részgálic’ – Permetszer, más néven bordói lé.
RITKÍTÁS fn. A sűrűn egymás mellett lévő növények közül bizonyos sorszámúak kimetszése.
RIZLING fn. – Fehér szőlőfajta.
ROSTÉLY fn. ’róstéjjra kēllett tēnni’ – Nagylyukú, nagyméretű, fakeretes, szögletes alaprajzú szita.
RULANDI fn. – Szőlőfajta.
RÜGY fn. - Fejletlen növényi hajtás a vesszőn.
SAJTÁR fn. – Fafogantyús, fadongákból összeállított, felül nyitott fából készült edény.
SARABOL ts /és tn./ ige ’sorobójja’ – Feltépi kapával a gazt, illetve a talaj felső rétegét.
SÁRFEJÉR fn. ’sárszöllő’ – Édes, fehér szőlőfajta.
SEPRŐ / SEPRÜ FN. ’söprűröll kerüjjön le’ – Tisztuláskor keletkezett borüledék.
SEPRŐ-/ SÖPRÜ-/ PÁLINKA fn. ’ söpprűpálinka’ – Borseprőből főzött szeszes ital.
SEPRŐPRÉS fn.- Borüledéket sajtoló szerkezet. Nagy fakád, amelynek alján nagy fakereszt van. Erre teszik rá a zsákokba rakott seprőt.
SLAG fn. ’slāggal lesz leengēdve’ – Gumicsõ.
SORVÉG fn. – Szőlősor, kordon vége.
SÖNTÉS fn. – Kimérés pultja, illetve maga a kocsma is.
SZAKCSOPORT fn. ’szākcsóport’ – Szõlészetre, borászatra szakosodott munkacsoport.
SZALMAKERESZT fn. – Szalmából készült kereszt, a cégér része, óbort jelöl.
SZALMAKÖTEG fn. – Rozsszalmából készült kötözőanyag.
SZÁLVESSZŐ fn. Oldalhajtások nélküli, metszés után meghagyott egy éves vessző.
SZÁLVESSZŐRE METSZÉS fn. A harmadik évben metszik vissza a szőlőt szálvesszőre. Csak ez, az oldalhajtások nélküli vessző marad a tőkén.
SZÁNT ts /és tn. / ige – Földet vasekével feltör, megforgat.
SZEDŐK fn. /tsz. / - Szüretelők.
SZEM fn. – A szőlő bogyója.
-Rügy a növényen- ebből fejlődik a hajtás.
SZIVATTYÚ- fn. – Folyadékmozgató gépezet.
SZÍVKAPA fn. - Talajlazító, talajforgató, szív alakú vasfejjel ellátott fanyelű eszköz.
SZŐLÉSZET fn. – A szőlő termesztésével foglalkozó mezőgazdasági ág.
SZŐLŐ fn. – Bogyós gyümölcs.
SZŐLŐ fn. – Szőlőskert, szőlőhegy.
SZŐLŐFAJTA fn. – Kitenyésztett szőlőváltozat.
SZŐLŐKULTÚRA fn. – Szőlőművelési hagyomány, szőlőművelési mód.
SZŐLŐLEVÉL fn. – A szőlő tenyeres, tagolt levele.
SZŐLŐMOLY fn. – A szőlőt károsító apró lepke hernyója.
SZŐLŐSOR fn. – Szőlőtőkék sora, főként a hagyományos művelésű szőlőkben.
SZŐLŐTERMELÉS fn. – Szőlőtermesztés.
SZŐLŐTŐKE fn. -.A szőlő fás része, mely metszés után megmarad.
SZÜRET fn. – A szőlő leszedésének ideje ősszel.
SZÜRET fn. – A szőlő leszedése, betakarítása.
SZÜRETELÉS fn. – A szőlőbetakarítás folyamata.
SZÜRETI BÁL fn. – Szüret végét ünneplő táncos mulatság.
SZÜRETI FELVONULÁS fn. – A szüret végét jelző karnevál.
TAKARÍTÁS fn. – A pince kitisztítása, rendbetétele.
TAPOSÓKÁD fn. - Fa illetve fém anyagú nagy méretű edény, melyben megtapossák a szőlőt.
TARACK fn. – Nehezen kiírtható gyomnövény.
TELEPÍTÉS fn. – Szőlőültetés olyan helyre, ahol még nem volt, illetőleg kivágott öreg szőlő helyére.
TERMŐVESSZŐ fn. – Szálvessző.
TŐKE fn. – Három –négy elágazású, fej alakú kemény szárrésze a szőlőnek, mely metszés után mindig megmarad.
TÖR ts. ige – Szőlőszemet zúz, sajtol.
TÖRKÖLY fn. ’tőrköjj’ – A már kipréselt szőlő héja, magja.
TÖRKÖLYPÁLINKA fn. – Törkölyből főzött szesz.
TŐTIKE fn. – ’tőlltike’ – ovális alakú, fából készült, rézcsővel ellátott edény, melyet óriási tölcsérként használnak.
TRÁGYA fn. – Istálótrágya. Szerves, talajjavító anyag.
TRÁGYÁZ ts. ige – A talajt trágyával beszórja, s a trágyát a talajba beforgatja.
TRAKTOR fn. – ’thrāktor’ – Motorral hajtott mezõgazdasági erőgép, szállítóeszköz.
TRAMINI fn. – Fehér szőlőfajta.
TURBÓS EKE fn. – Benzinmotorral hajtott kis eke.
UBORKA fn. – Éretlen, kemény szemű, még zöld szőlőfürt.
ÚJBOR fn. – Már megérett, azévi bor.
UTÁNFUTÓS KIS TEHERAUTÓ fn. – Teherszállításra használatos, könnyű szerkezetű gépkocsi, melyet könnyű pótkocsival látnak el.
ÜVEG fn. .- Folyadékot tartó, üveg anyagú, hosszú nyakú palack, melyben bort tárolnak.
ÜVEGES BORKIMÉRÉS fn. – Olyan borkimérés, ahol a tulajdonos saját maga által palackozott bort árul.
VENDÉGLŐS fn. ’vendéglössnek szokjuk eladni’ – Ételeket, italokat áruló, vendéglátóüzem tulajdonosa, vezetője.
VENYIGE fn. – Szőlővessző, amit lenyesnek.
VENYIGEHORDÁS fn. – A levágott szőlővesszők összerakása.-Az ehhez kapcsolódó munkafolyamat.
VESSZŐ fn. ’vēszszö’ – A szőlő hosszabb, egyenes hajtása.
VILLA fn. – Vasból vagy fából készült, több ágú, fa nyelű, rakodáshoz, növényi szárak odébbrakásához használt mezőgaz-dasági eszköz.
VILLANYPRÉS fn. ’villānyprésst vēnni’ – Elektromos įrammal hajtott motorral működtetett borsajtoló gépezet.
VÖDÖR fn. – ’vődrökkbe’ – Szüreteléskor használatos, felül szélesebb, alul elkeskenyedő, fémből vagy műanyagból készült edény.
VÖRÖSBOR fn. – Bortípus szín szerint. Kék illetve barna szőlőből készült.
ZAJOS ERJEDÉS fn. – A bor erős, hangos forrása.
ZAVAROS mn. – Átlátszatlan lé. A rosszul kezelt bor opálos, nem áttetsző. Borbetegségnek is tekintik.
ZENIT fn. – Új, fehérborszőlő, keresztezett, nemesített fajta.
ZÖLDMUNKA fn. -. A szőlőnövényen, szőlőnövénnyel végzett munka.
ZÖLDVELTELÍNI fn. -.Zöld muskotály. Szőlőfajta.
ZÚZÓFA fn. – A szőlőfürtök összetörésére szolgáló eszköz. A szőlőfürtöket ezzel törik össze a taposókádban, miközben lábbal is tapossák.
ZSAROLÓ METSZÉS fn. – A szálvesszők erős visszametszése. A régi szálvessző hajtásait két-három szemre visszametszik, s így később a tőke bővebb termést hoz. Ezzel a metszéssel megfiatalítják a szőlőtőkét.
Jegyzetek
Bibliográfia
FELFÖLDI János: Soproni poncichter
Rábaközi Nyomda és Lapkiadó Vállalat, Sopron, 1938./?/
LÁNGH Alfréd - FETTENHOFER László: A soproni szőlőtermesztés a felszabadulástól napjainkig
In: Soproni Szemle XXXV. évfolyam, 1970./2.
MAÁR Gizella: A soproni szöllőművelés és szókincse
In: Német Nyelvészeti Dolgozatok sorozat
Budapest, 1943.
MÜHL Nándor: A soproni szőlészet története 1845-1945.
Sopron, 1964. Soproni Szemle kiadás
PÓDA Endre: A soproni bor
In: Sopron város monográfiája II. kötet
Sopron én.
CSATKAI Endre: Sopron
Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat, Budapest, 1956.
CZELLÁR Katalin: Sopron
Panoráma sorozat, Budapest, 1982.
| Soproni Borvidék | |