Beszélgetés Kozma Istvánnal A népmûvészet - iparmûvészet kapcsolatáról Sorrendben a mostani a tizenharmadik egyéni kiállítása a fiatat képzõmûvésznek. Az eddigieken festményeket, ötvös- és textil munkákat mutatott be. A jelenlegin pedig domborított fémlemez kompozíciókkal iparmûvészeti alkotásokkal jelentkezett. Hogy melyik a mûvész igazi profilja? Nehéz a kategorikus válaszadás, hiszen mindenik területén otthonosan mozog. A sokoldalúság mellett mûvészetének szembeötlõ vonása a népmûvészeti elemekkel való fordulás azon felhasználása, értékesítése.
- Alkotásaiban eredeti egyéni módon fogalmazza újra a máramarosi, avasi, kalotaszegi, torockói népmûvészet világából ihletett élményeket. Honnan ez a kapcsolat amely Kozma István mûvészetének külön színt ad?
- Kezdem a válaszadást azzal, hogy napjainkban kevés az a képzõmûvész, aki valamilyen módon ne fordulna a népmûvészethez, mint ihletforráshoz. Én is ezek közé tartozom, mert nagyon szeretem a népmûvészetet. Tudatosan foglalkozom vele de nem a népmûvészeti elemek pontos lemásolása érdekel, hanem a stílus tisztasága, szerkezeti felépítése, és ennek lényege, õszinte humanitása, robosztus formavilága. A munkaköröm is olyan jellegû, hogy alkalmat ad a népmûvészekkel való kapcsolatra. Ezeket az embereket szõnyegszövés, fafaragás közben figyelhettem meg, s miért tagadnám sok hasznos dolgot tanulok tõlük. A szerzett tapasztalatokat aztán a saját munkámban elsõsorban a fémdomborításban hasznosítom. Az iparmûvészetben legjobban a fémet szeretem, annak ellenére, hogy textilszakot végeztem. Ilyen irányban csak a tervezésre szorítkozom, a kivitelezést a népi mesterekre bízom. Az én fémmûvészetem fõleg díszítõ jellegû munkák létrehozására korlátozódik és kevésbé van gyakorlati célja. Monumentális munkák ezek, kapcsolódnak a régi iparmûvészethez, de mindig arra törekszem, hogy egyéni stílust "ízt" kölcsönözzek nekik. Elég nehéz ezt elérni, mert az iparmûvészet öröksége rendkívül gazdag, s nem könnyû feladat újat alkotni. Mint minden mûvészetben úgy a fémmûvészetben született alkotások is csak akkor maradandók, ha mondanivalót közvetítetnek.
- Önnek mi a kedvenc tematikája?
- Elsõsorban az ember tükrözi a humánus ember cselekedeteit. Ha önkényes csoportosítást kellene végeznem, akkor azt mondanám, ez a problematika három fõ kategóriában merül ki: a balladisztikus mondavilág (például: miorita, A Kõmûves Kelemen stb.) mûvészeti ábrázolása; portrékészítés (Hollósy, Arany, Petõfi, Ady stb.). A XX. század nagy problémája az úrrepülés. Mind ezek nagyon hálás témák, de merem állítani, ezelõtt tíz évvel nem tudtam volna kifejezni a fémdomborítás sajátos eszközével.
- Az utóbbi idõben egyre többen aggódnak a népmûvészet sorsáért, s akik megnyomják a féltés vészcsengõjét, hivatkoznak a civilizáció által hordozott veszélyekre. Pontosabban arra, hogy a modern életforma hátrányosan nyomja rá bélyegét még a tradíciókhoz a legcsökönyösebben ragaszkodó falvakra és lakóira is. A képzõmûvészet hogyan látja a népmûvészet jövõjét?
Bizonyos fokig derûlátóan, a népmûvészet élni fog mivel a modern kor embere ebben keres és talál megnyugvást. Általában a mûvészetben vetett hit, a mûvészet szeretete az a garancia, amely a népmûvészeti alkotások létjogosultságát mentesíti a kérdõjelektõl, szerintem azonban a jövõ népmûvészete már inkább iparmûvészeti jellegû lesz.
Felvetõdik akkor a kérdés, kik fogják például Stan Petrád, Borodi Gheorghe és más mesterek munkáját tovább folytatni, hiszen alkotásaik muzeális megõrzése még nem jelenti a mentést. A népmûvészet elsõsorban azáltal él, hogy vannak akik mûveljék.
Szerencsére még sok olyan névtelen népi alkotó él akik éppen munkájuk révén többet tesznek a népmûvészetért, mint sok aggódó. A népmûvészet és az iparmûvészet egybe fog fonódni a jövõben, s e folyamatból az elõbbi veszít, az utóbbi pedig nyer.
A veszély azonban nemcsak a sokat hangoztatott civilizációban rejlik, hanem abban is, hogy a népi alkotások leple alatt giccsek kerülnek a népmûvészeti boltokba.
A nagyüzemi termelés, a felvásárlás sohasem tett jót a népmûvészetnek, a nagyobb baj az, hogy a sorozatgyártásba nem hozzáértõ emberek termékei is bekerülnek, s ez szüli a giccset. Mindent egybevetve, én optimista vagyok a népmûvészet sorsát illetõen.
Bízom a mûvészet szeretõ emberek, és a mûvészek sorainak gyarapodásában még akkor is, ha a technika fejlõdése már nem ad olyan tág lehetõséget a mûvészi ábrázolásra, mint az eddigi életmód adott. De nagyobb teret fog kapni az ember és a természet viszonyának tükrözése. Ez irányban pedig a népmûvészet gyökerei kiszámíthatatlanok. Másrészt - és ezt a legnagyobbak Bráncusi, Cezanne stb. is hangsúlyozták - a mûvészetben mindig lesz egy reneszánsz, egy magasabb fokú visszatérés a realizmushoz, amely a mûvészet és emberek kapcsolatát mindannyiszor meghittebbé, szorosabbá teszi.

Lejegyezte: Csiki Albert

---