Dr. Boga Bálint:

A társadalom különbözõ szektorainak szerepe
az idõsek életminõségének javításában


Az életminõség fogalma feltûnõen késõn jelent meg a humántudományok és a társadalmi gyakorlat 
területén, bár elvi felvetése már az ógörög filozófusoknál megtalálható /eudaimonia/. Elsõ, mai értelemben 
vett említése Johnson amerikai elnök egyik, 1964-ben tartott beszédében található meg;
“a célok elérését nem szabad a banki egyensúly mértékében mérni. Azt csak az emberek életének 
minõségében lehet mérni”. A közgazdaságtanban Ronald Ingelhart: Csendes forradalom címû mûvében 
került kiemelésre; “A nyugati közönség értékei a túlhangsúlyozott anyagi jólétrõl és fizikai biztonságról 
átváltottak az élet minõségére helyezett nagyobb hangsúlyra.” 
Még meglepõbb, hogy az orvoslásban a 70-es évek második felében lett csak vizsgálódás tárgya az 
életminõség, elsõsorban a daganatos betegségek kezelési eredményeit illetõen. Azóta viszont mintegy 
láncreakció formájában évente több ezer cikk jelenik meg e tárgykörben. 
Az életminõségnek politikai, ökonomiai, ökológiai /zöldek, Római Klub/, szociológiai és egészséghez 
kapcsolt /health-related/ formáit különíthetjük el. Más oldalról makroszintü és mikroszintü megközelítés 
lehetséges, a társadalom egészét illetve egy adott személyt véve figyelembe. A különbözõ szakirodalmi 
publikációk meglehetõsen eltérõ jelenségeket helyeznek elõtérbe: pl. etika /az autonomia kérdése/, 
pszichológiai állapot, a képességek mértéke, stb. Magam részérõl elsõsorban az egészséghez kapcsolt, de 
szélesebb szociális életlehetõség szempontjából is megitélt életminõség-fogalmat vizsgálom. A szubjektív 
tényezõt  emelem ki: az adott személy hogyan érzi magát, milyennek körülményeit. A mindennapi élet 
objektív oldala inkább az életmód, életstílus, életkörülmények kategóriáiba sorolható. 
Elsõdlegesen az átlagos személy oldaláról elemezhetõk e kérdések. Az idõsö-dés folyamata elõbb vagy 
utóbb, kisebb vagy nagyobb mértékben az involució illetve a multimorbiditás kumulativ hatásával jár. E 
folyamatok a funkcionális készségek, attitûdök csökkenését okozhatják, egyeseknél progresszív romlással. 
Az életminõség ezek következtében hanyatlik. Az idõs személy, amíg képes rá, igyekszik ezt kompenzálni 
/coping/, de a társadalom feladata, kötelessége segítséget adni ahhoz, hogy ismét az átlag-polgárhoz hasonló 
életet folytathasson. 
A készségek kiesését funkcionális skálákkal mérhetjük /pl. Katzféle ADL./, ezek azonban a végrehajtás 
körülményeirõl, az életminõségrõl nem adnak információt. Újabban az AADL = kiterjesztett napi 
feladatvégzési képesség skálája” már a társasági és kultúrigény humán szintjét is magába foglalja. Az 
életminõség mérésére azonban külön, összetett skálák szolgálnak. Az orvostudományban az egyes betegség-
csoportok számára külön formákat alakítottak ki. 
Az életminõség kategóriájába véleményem és az ismert skálák összegzése alapján az alábbi négy 
összetevõ sorolható. 
1. - testi közérzet, 
2. - lelki közérzet, 
3. - napi feladatok végrehajtásának komfortja, 
4. - kedvtelések végzésének képessége és lehetõsége. 
Természetesen ezen összetevõk kölcsönhatásban állnak egymással. Kifejezõdik bennük a Lawton által 
felvetett személy és környezet körzeti konkurrencia fogalma; csökkenti testi kapacitás mellett komfortosabb, 
adaptáltabb környezet biztosít egyensúlyt. 
A társadalom minden szektorának megvan a speciális szerepe a négy életmód-összetevõ javításában. 
Az 1.-ben az egészségügynek, 
2.-ben gyakorlatilag az összes szektornak, 
3.-ben az ipari és szociális szférának, 
4.-ben a kulturális és szociális szférának van kiemelt szerepe. 
A feladatok megfogalmazásának el kell különíteni a jó fizikai 
- mentális képességek birtokában levõ és az elesett, rokkant, önálló életvitelre részben vagy teljesen 
alkalmatlan /”frail”/ illetve a “harmadik” és “negyedik” korhoz tartozó idõs egyének igényeit. 
Az egyes szektorok szerepét a következõ táblázat segítségével mutatom be;

A fenti táblázat természetesen, nem tartalmazza a feladatok teljességét, azonban betekintést enged a 
legkülönbözõbb területeken jelentkezõ, az idõsek oldaláról felmerülõ, azok életminõségét lényegesen 
befolyásoló szükségletekbe. 
A felelõsség oldaláról közelítve ezen feladatok megvalósítását egyes területeken az államhoz, az 
önkormányzathoz tartozó szektorok /pl. egészségügyi és szociális-ellátás/ kötelezettségét formális szinten 
törvények írják elõ. Ezek azonban csak a nagyobb mértékû kiesések, hiányok pótlását fektetik le, és a 
minõség is nehezen kérhetõ számon. Néhány, az önkormányatokhoz tartozó szektor /pl. közlekedés/ öreg-
orientációja igen változó. 
Az ipari szektorok a piacgazdaság törvényei szerint tevékenykednek. Vásárlóképes kereslet az idõsek 
között anyagi helyzetük marginalizációja miatt vi-szonylag csekély, így a termelõknek ritkán érdeke 
speciális termékek elõállítása részükre. 
Megfelelõ /állami indirekt/ befolyásolás, társadalombiztosítási finanszírozás, stb. javíthatna a helyzeten. 
A kultur-szféra /oktatás, médiák, mûsorpolitika, stb./ sokat tehetne az idõsek életminõségének javításának 
érdekében, eddig csak néhány, erre a témára felfigyelõ szakember tett valamit egyéni ambició alapján. Igen 
fontos lenne az egyes területek kapcsolt akciói, mint ahogy Nyugat-Európában sok helyen megvalósult, pl. 
idõs nehezen járó személyek színházi elõadásra szállítása. 
Sokat jelente ha minden intézkedést állami, önkormányzati vagy akár ala-csonyabb szinten is egy 
idõsügyi illetve idõs érdekvédelmi tanács véleményezné. Hasonlók Nyugat-Európában már mûködnek és 
hazánkban is vannak lépések ez irányban. Természetesen jogi alapozás is szükséges, ami egy idõsügyi 
törvény - sokak által vitatott - szükségét ismét felveti. A Magyar Köztársaság által is elfogadott európai 
Szociális Charta idõsekre vonatkozó cikke egyértelmûen az életminõség oldaláról fogalmazza meg az 
idõsek szociális jogait, kiemelve az állam kötelezettségét arra vonatkozólag, hogy “lehetõvé tegye, hogy 
ameddig csak lehetséges, az idõsek a társadalom teljes értékû tagjai maradjanak...”

Elõadások 1995.