Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek  elmúltak, íme, újjá lett minden.  (2 Kor 5,17)

     Nagypéntek és Húsvét elválaszthatatlanok egymástól. Mégis nagyon különböznek. Amíg Nagypéntek sötét árnya vetõdik a világra, Jézus szenvedésének fájdalmával, megvettetésének gúnykacajával, gyötrõdõ lelkének kínba fojtott kérdésével, véres haláltusájával, addig Húsvét fénye, tisztasága, Jézus fényalakja üde hajnala az emberiségnek. Valami, Valaki egészen más. Immár nem közülünk való, hanem túlnani, Istentõl érkezõ.
     Míg Nagypéntek fekete, gyásztörténelem, tehát história, addig Húsvét élet, erõ, diadal, a hit diadala. Ahogyan fájdalom nélkül nincs öröm, jajveszékelés nélkül nincs szabadulás, halál nélkül nincs élet, temetés nélkül nincs feltámadás. Ez a három nap csendes igazsága és igaz isteni csodája. Krisztus az új teremtés. Az isteni új.
     Nagypéntek tragikus esemény - fájdalmat és megrendülést kiváltó iszonyatával együtt - arról tanúskodik, honnan nyerhetjük mi emberek az élethez szükséges túláradó szeretetet. Így lesz a kereszt mindnyájunk menedéke. Ezért Nagypéntek nem a legszomorúbb napja a világtörténelemnek, hanem a legvigasztalóbb forrása minden isteni szeretetnek.
     Isten a kereszt borzalmában befejezettnek nyilvánítja a köztünk és közte fennálló ellenségeskedést, és sajátos megegyezést kínál. Egyfelõl megállapítja Tõle történt elidegenedésünket, másfelõl elveszi ennek súlyos terhét rólunk, és megtört kapcsolatunk félelmetes konzekvenciáját Krisztusra helyezi. Méltán énekeljük; Jézus élte életemnek, halálomnak halála. Letetted énértem lelked, mély ínségbe leszállva... Soha én ezt nem tudom meghálálni, Jézusom. (Ernst Christoph Homburg 1605-1681)
     A kereszt a kiengesztelõdés - megbékélés eseménye, és hirdettetik azóta is minden istentiszteleten, minden nemzedék megmentésére s üdvösségére.
     Az ellenségeskedés kemény küzdelme befejezést nyer. Ígéretek sokasága hangzik. Elfogadott, magáénak mondott az Isten. Övé, vagyok, övé lehetek, s Õ az enyém.
     Ha pedig valaki a megbékélés - kiengesztelõdés üzenetét lelke mélyéig hatni hagyja és befogadja, maga is új teremtés lesz. Krisztusi új egzisztencia részese. Új irányt vesz az élete, új értékek ragyognak fel elõtte. Feltámadt benne a Krisztus.
     Feltámadt-e egyáltalán Õ maga? - hangozhat az ellenvetés. Ez a kérdés kezdettõl fogva izgatta Jézusnak mind a követõit, mind az ellenségeit. Ha csupán abból a páli vallomásból indulunk ki, mely szerint Krisztus feltámadása nélkül hiábavaló egész keresztyén hitünk, más szóval egész keresztyén egzisztenciánk csalás és ámítás, akkor különösen érthetõ, hogy az elõttünk járó nemzedékek épp oly fontosnak vélték a Krisztus feltámadása kérdésének helyes megválaszolását, mind ahogy a jelen Krisztus tanúi sem kerülhetik meg.
     Csupán két elgondolkoztató tény valóságára utalok.
     Az egyik; a tanítványok  „színeváltozása”.
     Jézus halála után vert sereg kétségbeesett  „katonáiként” szétszéledtek. Szellemi-lelki tanácstalanság, félelem, menekülés, néma szótlanság jellemezte õket. Húsvét után épp az ellenkezõjét tapasztaljuk magatartásukban. Bátorság, bizonyosság, tanúságtevés Urukról, szenvedés vállalása, mártírságra készség.
     Mi idézte elõ e rendkívüli belsõ lelki „színeváltozást”? Valaminek történnie kellett. S ez nem lehetett más, mint hogy Jézust életre teremtette az Atya. A Mester újra él. Az Atya igazolta hatalmával nagypénteki halálát, és értelmezte küldetését. Ügyének folytatódnia kell, mert tõle kapott felhatalmazást.
     A mandátum megerõsítést nyert. Ki merné kétségbe vonni, ha a legfélelmetesebben, a mulandóságon is úrrá lett? Ez szétfeszítette a történetiség kereteit, túl van az ellenõrizhetõség határán, az intellektus korlátait is ledöntötte. A transzcendens titokzatos hatalma lépett be az immanens törvényeknek kiszolgáltatott világba. Az isteni gyõzött az evilági fölött, hogy hirdesse, az egész teremtettség megújul a Feltámadottban. Õ a boldog kezdet.
     A másik; a Feltámadott megjelenései.
 Nem feladatunk a megjelenések hogyanjának kutatása és interpretációja. A páli tanúságtevés az elsõ korinthusi levél 15. fejezetében nyert rögzítést. Az Élõ megjelenik Péternek, azután a tizenkettõnek, majd nem kevesebb mint 500 keresztyén testvérnek, az Úr testvérének, Jakabnak, és végül a Saulusból lett Paulusnak. Pál levele Kr. u. 56 vagy 57 tavaszán íródott. Mintegy 23-24 évvel Jézus halála után. Pál tehát még személyesen ismerhette azokat, akik a megjelenés részesei voltak. Hitelessége aligha kérdõjelezhetõ meg.  A valóság elferdítéséhez nem fûzõdhetett érdeke.
     Egy bizonyos, hogy sem az evangéliumok, sem az Újszövetség egyéb írásai nem kívánják a feltámadás hogyanjának titkát megfejteni. Levetett saruval állnak az isteni beavatkozás életet teremtõ titka elõtt, s csodálattal szemlélik a Feltámadott felismerésének sejtelmes örömét.
     Méltán kérdezhetjük, melyek a Krisztusban való új élet ismérvei?
    - Akiben feltámad a Krisztus, örvendez a Krisztushoz kötöttség szabadságának. Életét áthatja Krisztus tanácsoló, bátorító, vigasztaló igéje és szentségi közelsége. Szabaddá válik a szeretetre, a segítésre, az áldozatkészségre, nyitottá az ember és világa iránt. Szabaddá lesz a bûntõl és Gonosztól, ha benne mélyen lakozik és igazán él a Krisztus.
    - Akiben feltámad a Krisztus, komolyan veszi küldetését, hogy személyes hozzájárulása által emberibb, Jézus-arcú világ körvonalai rajzolódnak ki. Menedéket kap benne az otthont keresõ. Hivatást nyer a talentumos. Kenyeret az éhezõ. Társat a magányos. Méltányosságot az élet napfényes oldaláról kisodródott. Elismerést a fiatal. Megbecsülést az idõs. Jogos igazságot az eltiport. Hazát a hontalan. Esélyt a különb életre a megtévedt. Felemelkedést a nemzet, összetartozás felelõsségét az emberiség.
    - Akiben feltámad a Krisztus, komolyan veszi a mulandóság feletti gyõzelem tényét és kiteljesedésének ígéretét. Krisztus halál feletti diadala a legnagyobb gyõzelem. A halál halt meg a kereszten. Isten országának az elõvételezése történt az elsõ húsvétban. Kiteljesedésekor nem lesz  többé bûn, halál és gonosz. Ez az ország érkezik, jön közénk. Ez az ország lesz a miénk ama napon. Ezért imádkozhatjuk megalapozottan Krisztus feltámadásának bizonyosságában: Jöjjön el a te országod!

D.  Szebik Imre
 
Vissza a címlapra