A középkor végi Magyarországon Sopron egyike volt annak a kilenc városnak, amely 1440 és 1514 között összesen több mint 100 tanulót küldött ki külföldi egyetemekre. Ennek is tulajdonítható, hogy hazánk mai területének városai közül a reformáció éppen Sopront érintette meg legelsõként, s ez az iskolai oktatásban is hamar éreztette hatását.
     A plébániai iskola 1553-ban végleg kikerült a városi plébánia, ezáltal a katolikus egyház gyámsága alól, s azt az evangélikusokból álló városi tanács vonta felügyelete alá, amely fõúri patrónusok nélkül, egymaga szervezte meg az új, protestáns szellemiségû iskolát, elsõsorban a városi magisztrátus, a lelkészek és tanítók utánpótlása céljából. Több adat is bizonyítja, hogy 1557-ben Hummel Kristóf polgármester támogatásával, annak telkén, a mai belváros szélén, az egykori „kövezeten” (am Pflaster) új, latin iskola épült megelõzve ezzel magának az evangélikus gyülekezetnek megalakulását is (1565). Az Evangélikus Líceum századok óta ezt az iskolát tekinti jogelõdjének. A városban emellett 1569 óta német, s az 1570-es évektõl kezdve magyar iskola is mûködött.
     Csaknem negyedszázados békés fejlõdés után az újjáéledõ ellenreformáció arra kényszerítette a Tanácsot, hogy váljék meg az evangélikus vallású iskolamesterektõl, akik csak az 1606-ban kötött bécsi békével térhettek vissza munkájukhoz. Ekkor új korszak is kezdõdött a soproni evangélikusság életében: a mindenkori városi tanács ugyanis mint presbitérium állt az egyházközség élén, s annak rendelkezésére bocsátotta az iskola fenntartásához szükséges eszközöket. A latin iskola fejlesztésében, majd gimnáziumi rangra emelésében elsõdleges szerepe volt doktor LACKNER Kristóf polgármesternek (1571-1631), aki arra törekedett, hogy akár távoli vidékek kiváló tanárait is megnyerje a város iskolaügye számára (tegyük hozzá: nem is kevés sikerrel). Az 1610-es években csaknem évente írt iskoladrámákat, amelyeket a gimnázium diákjai adtak elõ, többnyire a városháza termeiben. Mint felügyelõ, sûrûn látogatta az iskolát, és Leges scholasticae (Iskolai törvények) címen rendtartást adott ki számára. Ennek is köszönhetõ, hogy a XVII. század elsõ felében jelentõsen megnövekedett az iskola hallgatóinak létszáma.
     Nem sokkal LACKNER halála után, 1636-ban a jezsuiták alapítottak gimnáziumot a városban, s az ezt követõ két évtized e két oktatási intézmény rivalizálásának jegyében telt el. 1657-ben Wittnyédi Istvánnak, Zrínyi Miklós ügyvédjének javaslatára a város magyar gimnáziumot alapított a Hosszú soron, a mai iskolaépület helyén. Ennek elsõ rektora KÖVESDY Pál lett, aki tantervében kiemelten fontosnak tartotta a latin iskolával való együttmûködést és a magyar nyelv tanulását: „mivel ennek a gimnáziumnak célja a magyar nyelvvel összehangzó latinság, ezért a német nyelv teljesen számûzessék”. KÖVESDY nevét a halála után kiadott Elementa Linguae Hungaricae (A magyar nyelv elemei) címû, csaknem két évszázadon át használt mûvével írta be a magyar irodalom történetébe. A XVII. század 60-as éveiben tehát két virágzó evangélikus gimnáziuma volt Sopronnak.
     A Wesselényi-féle összeesküvés felszámolása és megbosszulása utáni „gyászévtizedben” (1671-81) az ellenreformáció csaknem minden joguktól megfosztotta az evangélikusokat. Iskoláikat is be kellett zárniuk. 1681-ig még protestáns házi nevelõket sem alkalmazhattak a városban, s a tilalom megszegõit börtön fenyegette. A tanítók és lelkipásztorok többsége is kénytelen volt külföldre menekülni.
     Az 1681-es soproni országgyûlés megszüntette e kényszerû állapotot, s a prédikátorok és tanítók visszatérhettek Sopronba. Az evangélikusok 1682. július 9-én újra megnyithatták az iskola kapuit, mégpedig az addigi magyar gimnázium épületében. Ettõl kezdve azonban egészen 1853-ig az oktatás fenntartása és felügyelete többé nem a Tanácsot, hanem a soproni egyházközséget illette meg. A XVIII. század folyamán készült tantervek bizonyítják, hogy a felsõbb osztályokban egyre nagyobb teret kaptak a bölcsészeti és theológiai tanulmányok, s a latin mint fõ tannyelv mellett szerepelt a magyar és a német is. Sok kiváló természettudós is tanított ebben az idõben a Líceum falai között, például FRIDELIUS János rektor (1682-1712), akit hazánk elsõ antropológusaként tart számon a kutatás, valamint DECCARD János Kristóf rektor (1712-1740), aki egyike volt a legelsõ magyar botanikusoknak.
     A magyar szellem az új iskolákban is tovább öröklõdött: RIBINY János rektor 1751-ben elmondott évnyitó beszédében A magyar nyelv mûvelésérõl szónokolt - ugyan még latin nyelven - diákjainak, elõször utalva Magyarországon a nyelvújítás gondolatára. Részben ennek a szellemnek köszönhetõ, hogy a jozefinizmus kezdetétõl a reformkor végéig hazánk kulturális életének annyi kiválósága nõtt fel a Líceum falai között. 1790-ben KIS János négy társával együtt megalapította az ország legelsõ diák-önképzõkörét, a Magyar Társaságot, amely fennállásának eddigi két évszázada alatt szintén nem kevés hírességet nevelt fel e hazának. KIS Jánosnak ebben az idõben nem kisebb egyéniségek, mint BERZSENYI Dániel, vagy SCHEDIUS Lajos - a késõbbi esztéta, pesti egyetemi tanár - voltak iskolatársai, tanárai közül pedig elég, ha SCHWARTNER Mártonnak, az elsõ magyar statisztikusnak és oklevéltudósnak nevét említjük meg. Bár a Líceumban hamarosan Német, majd Szlovák Társaság is alakult, a reformkori iskolában alig voltak nemzetiségi ellentétek. Pedig a XIX. század folyamán volt olyan tanév, amikor 34 vármegye küldte el fiait a soproni alma materbe. Közben az iskola külseje is megújult: 1824-ben tették le alapkövét annak az iskolaépületnek, amely a mai iskola felépítéséig (1894) fennállt, s amelynek homlokköve AEDES MUSIS ERECTAE MDCCCXXV (A Múzsáknak emelt hajlék 1825) felirattal ma is látható az udvar bejárata felett. Ugyanebben az évben egyesítették az evangélikus konvent könyvtárát az iskolai könyvtárral, amelyet a XIX. század végéig fejlesztettek, s amely jelenleg kb. 40 000 kötettel rendelkezik. Gyûjteményünkben 44 db õsnyomtatvány mellett számos könyvritkaság található.
 A magyar kultúra ápolására 1827-ben létrehozott Deákkúti Vármegyét a mai diákönkormányzatok elõdjének is tekinthetjük. 1829-ben a Líceum felsõ tagozatának keretében megindult a tanítóképzés, amely 1858-ban szervezetileg is különvált a gimnáziumtól. Az önálló Evangélikus Tanítóképzõ Intézet épülete a II. világháborús bombázásokban súlyosan megsérült, s 1957-ben magát az intézményt is megszüntették.
     Az 1848-as forradalom talán legradikálisabb diákmegmozdulása éppen a soproni iskola falai között zajlott le. A diákok egyszerûen elfoglalták az iskolaépületet, s keményen felléptek az addigra megcsontosodott oktatási rendszer ellen. Sajnos, érdemi változásokat nem tudtak elérni. Az 1849-es Entwurf értelmében elvették az iskola nyilvánossági jogát, ami többek közt azt jelentette, hogy a Líceum nem állíthatott ki államilag érvényes bizonyítványokat. 1853-ban a helyzetet úgy oldották meg, hogy a Líceumot a Dunántúli Egyházkerület fennhatósága alá rendelték. Ez így maradt egészen az államosításig, 1948-ig. A nyilvánossági jogot azonban így is csak 1855-ben kapta vissza az iskola. A németesítõ törekvések ellenében 1860-ban sikerült elérni, hogy az intézetben a tanítási nyelv a magyar legyen.
     Jelentõs változás történt 1892-ben az iskola szervezetében. A 8 osztályos fõgimnázium és a 3 osztályos Theológiai Intézet, amely eddig közös igazgatás alatt állott, most különvált egymástól. A jelenleg Budapesten mûködõ Evangélikus Teológiai Akadémia azonban továbbra is a soproni Líceumot tekinti elõdjének, amit abban is kifejezésre juttat, hogy címere és az alapítási évszám a Líceuméval megegyezõ.
     Az I. világháború éveiben sokat szenvedett az iskola: az épület tantermeit, késõbb folyosóit is szükségkórháznak rendezte be a hatóság, s a tanárok és diákok közül is többeket besoroztak. Még a háború idején, 1918-ban alakult meg a Soproni Evangélikus Líceumi Diákszövetség, amelynek fõ célkitûzései között szerepelt az alma mater iránti ragaszkodás ápolása és a Líceumi Diákotthon létrehozása. Ez az elképzelés 1934-ben vált valóra. A Diákotthon épülete jelenleg állami tulajdon, általános iskola mûködik benne, a Líceumnak pedig 1993. december 2-án Szebik Imre püspök felszentelte az új diákotthonát. A Hetvényi Lajos Evangélikus Líceumi Diákotthon a Mátyás király utcában az egykori vallástanár nevét viseli, aki sokat tett a Diákszövetség és az elsõ Diákotthon létrehozásáért.
     A diákok részt vettek 1920-ban a város és környékének Ausztriához csatolása elleni küzdelemben, majd az 1921. évi népszavazás elõkészítésében, melynek végeredményeképpen Sopron városa véglegesen Magyarország területén maradt.
     A 30-as évektõl kezdve a Líceum tanári kara és diáksága sikeresen vette fel a küzdelmet az egyre jobban tért hódító nemzeti szocialista ideológiával szemben. Ennek a harcnak egyik legfontosabb fegyvere a CSABA József tanár által irányított Nyugati Õrszem volt, amely 1938-ban indult, és hamarosan a Líceum, a Tanítóképzõ és a Theológia közös ifjúsági lapja lett. Hangvétele a Márciusi Front, és a nép írók, mindenekelõtt NÉMETH László programja mellett szólt. 1993 januárjában jelent meg az Új Nyugati Õrszem elsõ száma.
     1944-ben elõször német, majd a város elfoglalása után orosz hadikórházat rendeztek be az iskolában, ahová csak 1946-ban térhettek vissza a diákok. Az 1948-as államosításkor az iskola leghíresebb diákjának, BERZSENYI Dánielnek nevét vette fel. Az új típusú, 4 évfolyamos, 16 osztályos gimnázium 1963-ra alakult ki teljesen. Ezekben évekig humán és reál tanterv szerint folyt az oktatás. Az országban másodikként itt vezették be a tagozatos oktatási rendszert: a diákok kiemelt óraszámban tanulhatták a biológia, a kémia és az orosz tantárgyat. 1952-tõl levelezõ és esti tagozaton megindult a felnõttoktatás is, amely 1959-tõl minden 20 évnél idõsebb dolgozó ember számára elérhetõvé vált. Ma már ez az életkori megkötés sincsen érvényben. A gimnáziumnak az elmúlt 50 év alatt is sikerült megõriznie, sõt gyarapítania a Líceum örökségét: a régi hagyományok (pl. a deákkúti ballagás) mellé újak is kerültek, tanulmányi versenyek, alapítványok, ösztöndíjak formájában.
     A soproni Berzsenyi Dániel Gimnázium 1991. július elseje óta ismét felvette nevébe az „evangélikus” jelzõt, utalva ezzel egy korszak végleges lezárására. Az iskola hivatalos neve Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) lett, mûködtetési és tulajdonjoga a magyar államtól az Északi Evangélikus Egyházkerületre, illetve a Magyarországi Evangélikus Egyházra szállt vissza.
     Az egyház az õsi hagyományok jegyében, s korunk új kihívásaival szembenézve vállalta és vállalja, hogy ismét olyan iskolát teremt, amely tradícióira alapozottan, a régmúlthoz hasonlóan, diákjait Isten félelemben, erkölcsben erõsítve, evangélikus szellemben neveli és oktatja kultúrára, tudományra, e nemzet gyarapítására.
     1992 szeptemberétõl a hagyományos 8 osztályos gimnáziumot visszaállítottuk egy-két párhuzamos osztállyal. Benne a klasszikus nyelvek (latin, görög) újra nagyobb hangsúlyt kapnak. Meg kívánunk tartani egy 4 osztályos gimnáziumot is, fõképpen a távoli vidéken lakó gyermekek érdekében, 1993-tól német nemzetiségi képzést is folytatunk. Ezenkívül egy-egy osztállyal elemi szintû evangélikus iskolát is szeretnénk létrehozni, illetve felújítani. 1996-tól a volt Líceumi Diákotthon az Evangélikus Általános Iskola a Hunyadi János utcában. A jelenleg tanított angol, német, orosz, francia, illetve latin mellett a modern nyelvek választási lehetõségeit is bõvíteni óhajtjuk: finn és szlovák szerepelnek elképzeléseink között.
 

• Név, leánykori név, illetve elõzõ név
• Születési adatok
• Lakcím
• Telefonszám, E-mail cím
• Érettségi éve az osztály számával és betûjelével
• Líceumi Diákszövetségi tagság (rendes vagy pártoló)
• Osztályfelelõs (az osztály azon tagja, aki az osztálytalálkozókat szervezi)
• Legmagasabb iskolai végzettség
• Munkahely
• Foglalkozás, beosztás
• Egyéb adatok (szervezeti tagság stb.)
• Családjának tagjai között volt-e, van-e líceumi növendék?