- Hol töltötte Tanár úr a gyermekkorát?
- Brassóban születtem, egy olyan erdélyi városban,
ahol három nemzet egymástól eltérõ kulturális
hagyománya érvényesült a múltban. Az egykori
szász település a történelmi Magyarország
kiemelkedõ kulturális központja, fõként
német és lutheránus szempontból. A reformátor
Johannes Honterus magyar nyelvû könyveket adott ki ottani nyomdájában,
az elsõ román nyelvû iskola alapítása
is az õ nevéhez fûzõdik.
Az én gyermekkoromban a háromnyelvûség még
élõ hagyomány volt; a tolerancia és a nyitottság
a nem is olyan távoli múltban még sikeresen ellenállt
minden féle nacionalista megnyilvánulásnak. Szülõvárosomnak
köszönhetem a nemzeti elfogultságtól mentes gondolkodás
módot. A brassóihoz hasonló sokszínû
világgal késõbb sehol nem találkoztam, Magyarországon
fõként, Pécs hangulata idézte fel bennem szülõvárosomat.
- Romániában milyen iskolákba járt és mi a véleménye az ottani iskola rendszerrõl?
- Szülõvárosomban érettségiztem 1983-ban.
Egyetemi oklevelet a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen
szereztem, majd magyar nyelv és irodalom, illetve angol nyelv és
irodalom szakos tanárként dolgoztam. Pályaválasztásomban
szerepet játszott, hogy magyar nyelvû képzésre
a nyolvanas évek Romániájában csak a marosvásárhelyi
orvosi egyetemen, illetve a kolozsvári bölcsészettudományi
karon lehetett jelentkezni. A romániai oktatási rendszer
alapjában különbözik az ittenitõl: három
lépcsõs szelekciós rendszer alapján jelentkezhettünk
egyetemi-fõiskolai továbbtanulásra, rendkívül
szigorú felvételi eljárás eredményeként
vettek fel bennünket.
Az egyetemi oktatás rendszere, a tantárgyak
magas száma ellenére sokkal több idõnk jutott
olvasásra, pihenésre, kikapcsolódásra. Biztos
vagyok abban, hogy kevesebbet panaszkodtunk...
- Mikor került Sopronba és milyen tapasztalatokat szerzett a Líceumban a tanítás során?
- Soproni pályafutásom 1990-ben kezdõdött.
Az elmúlt hét tanévben az osztályfõnöki
munka jelentette számomra a legnagyobb erõpróbát,
a szorosabb együttmûködés egy kisebb közöséggel
gyökeresen megváltoztatja a tanár mindennapjait: átértékelõdnek
a dolgok, mélyebb emberi kapcsolatok keletkeznek, számtalan
közös élmény köt össze bennünket.
Olyan kötelék ez, amely akkor sem szûnik meg, amikor
az osztály érettségizik.
Hasonló élményben részesültem
az elmúlt tanévben a Julianus nyomában országos
mûveltségi vetélkedõ elõkészületei
közben.
Az ilyen felemelõ pillanatok viszonylag ritkák,
meg kell becsülnünk õket.
Szentpáli Csaba tanár úr 1997. december 31-e óta nem tanít iskolánkban !
