2000. 4. 28.
Már tudom, hogy mi szeretnék lenni:
Ebben az őrlő időben, metsző szélben
fogaid közül előszisszenő szóvirág:
szád aranyhídjáról elrugaszkodott
rózsa, hervadhatatlan ige.
Vagy mégis inkább a csúszó-mászó,
vonagló világok közé dobott fekete csók?
Mindenesetre: versem végén, tengerpartján
a csattanó.
2000. 6. 21.
Szájpadlásomon
morgolódnak a zsákok:
már torkig vannak.
2000. 07. 10.
Havazik: a márciusi égbolt
leértékeli felhőraktára télkészletét
És ettől, mint éveim régi keserülője,
s mint a fenti hűs égi árunak is a fogyasztója,
az öröm kockacukorkáját csobbantom,
mostankodva fülön csípett, porcelánfehér édesembe.
És erősen, mint akcióhős kérlelem őt: bárcsak nyújtaná már
ajkamhoz, életre lehelt kezecskéinek rózsás
csészéjében, azt a pillanat-kávéskanálnyi hópelyhet,
amelyből nagy odaadással egy isteni, azonnal
oldódó fehér feketét szűrcsölhetek!
2000. 4. 21. 7.10
Hó hull, havazik
Dicsőíti az Istent
az égi instant.
2000. 4. 22.
Sarkady Sándor műfordítása
Szemjon Kirszanov
Egy ég borult ránk
Egy ég borult ránk ezen a földön, s teveled éltem,
Napfény aranylott, felhők suhogtak záporzenében,
Mélykék magasban csillag hunyorgott, friss szelek fújtak,
Faág virágzott, fészek füvében fióka szunnyadt.
Ezen a földön egy ég borult ránk, s teveled éltem
Közös poharunk forrásvizén és közös kenyéren...
Egyszer csak éj lett. Emlékszel még a villám szavára?
Iszonyút dörrent, s világunk széttört két fél világra.
Eltört a kenyér, szétvált az asztal, hasadt a házfal -
Forgószél dühe magasba kapva vitte magával...
Dirib-darabban, párjuk keresve bolyongnak ők fönn,
Pedig valaha egy otthon voltak ezen a földön...
Élni kell így is, mások is élnek darabra hulltan -
Már csak az álom hisz a csodában, följár a múltam:
Napfény aranylott, felhők suhogtak záporzenében,
Egy ég borult ránk ezen a földön, s teveled éltem
Sarkady Sándor fordítása:
Paszternák, Borisz
Híresnek lenni...
Híresnek lenni: cifra semmi.
Ki lesz attól még hivatott?
Minek levéltárral vesződni,
S őrizni rongy kéziratot?
Célod nem hűhó, és siker sem.
Csak egy parancs van: add magad!
Szégyen, ha nem bírsz semmivel sem,
És minden ajkon példa vagy.
Éld életed: Ne vágyj a trónra.
Úgy kell születni, menni, hogy
Szeretve nézzen rád a róna -
S a jövő majd üzenni fog.
A sors lapjára új bekezdést!
Hagyd már az ósdi könyveket...
Az élet hozza meg a döntést,
S jelöld ki rangod és helyet.
A névtelenségbe bújj el,
Takard be lábad mély nyomát -
Légy mint a táj, mely sűrű köddel
Álcázza, rejti szép magát.
A hadat hagyd a járt csapáson -
Ismert ösvényen döngenek.
Mit ér a harc játék csatákon?
Nem illik ebben döntened.
Maradj meg mindig önmagadnak.
Énedből semmit fel ne adj;
Frissnek, merésznek, mindig újnak,
Örökre újnak - megmaradj!
Örömödöm,
szomorodom,
asszonyomat
megdúdolom -
Élvezze a
vérbő hangot,
zúgassaa
szívharangot.
Megdalolom,
megdörmölöm,
asszonyomon
örömödöm.
2000.3.
Már két telem
is telek:
ingatlanom
elcsepeg ...
Ropogós hópelyhek
álomtejjel leöntve.
2000.3.
Az egyedüllétben
csak ül az egyén,
a költő a Ltben,
és hallgat, egyre
hallgat a Télben.
1999.7.18.
Édes a szerelem,
csípős az éjszaka,
forrjon rám, kedvesem,
csókodnak ajak.
*
Csukódik a bú,
zárva a sötét;
nyitom virágom
öröm-özönét.
*
Csodálom
családom,
álommal
megáldom.
*
Csupa lyuk a világ
körülöttem,
egy fércmű.
*
Hátborzongató szél jár,
a pillanatban kés riszál:
elintézni engem.
*
Homo humanusz?
Csak homo humusz.
*
Ha mellesleg,
akkor begyesleg
is, nomeg faroslag,
s közbevetőleg
erekcióm vizet öklendező slag.
*
Innye!
Mi jut eszembe?
Ínye
ugrik be
lábfejembe?!
*
Hosszú
az út,
amúgy
lasszó -
*
Víziutam hossza, súlya:
folyóméter, tengertonna.
*
E pillanatban,
fásult levél-kézfejemen,
kislányom ököl-bogaracskája
tétovafázik.
*
Kislányom modja:
“ Savanyú az alma,
édes az apa. “
*
Boszorkány, katona:
közösült főnevek.
Nézz csak, oázz oda,
hazafattyúlt gyerek!
*
Milyen fitt megelőző kérdésed,
márminthogy: Hová mész?
Törékeny válaszom sántul belé:
Elmeszesedem s kész.
*
Szedret szedni
annyi, mint
szedernyit
szederni.
*
A rosszullétben
éppen
nem épen,
talán-
tán árt
az ártány.
*
Valamerről,
ének földről,
előhonnulj
táltoskörből!
Vágtass csikó,
repülj lóka;
Kicsi gazdád
vár: Fecóka!
*
A mártír
vérével
már mát ír.
*
Fáról farol lassan a levél
és akkor az ember visszahőköl;
baltás fény ballag hozzátok,
jópofát vágok.
*
Használ a
mentha,
ment, ha
használom.
Álom, ha
kortyollak,
hörpöllek?
*
Barom anti, te!
Antibarom: én.
*
Hi(he-he-he)tetlen!
A vágy hátra húzza fejemről
a kapucni-bőrt.
Tar helyzet.
*
Ha szeretem:
szaratom is?
*
Nyitom kérésem kapuját:
gyermeki szóval hívlak játszani,
de te nemelsz.
*
Cipögök hozzád, kopogok
az alsóvilág kapuján,
apám!
Vendég vagyok itt is,
te se vártál mindég.
Hát hová apátlanodjak?
Fölnézek a nagy Éghez:
Melátogassam Őt?
*
Nagyfeszültségű ez az év:
2000 Volt.
*
Azt mondod: Késő este van, sötét.
Én inkább úgy látom:
Az éjszaka lámpafény-kései
lapulnak a házakban:
Bármikor kitőrhet belőlük a gyilkos,
és akkor végleg álomba szenderítenek,
mert szikrázó tekintettel fenekednek rám,
a hátam közepén érzem,
vagy ébrenlétre készen merülnek szemeimbe,
és nyakamat rá! hogy az ádámcsutkámtól
hipp-hopp megszabadulnék.
*
Mennyi remek nő!
És hogy remegek értük,
én: hű remete!
*
Én: “ Né, nini! ”
Néni: “ Na, ne! Naná! ”
No?!
2000.09.10.
Rácz Zoltán
Három mohácsi haiku
Egy idősíkon
egymásnak ront múlt s jövő:
gyászos a jelen.
*
Veres ég alatt
köszönt rám a vereség:
Adj vért, alkonyat!
*
Más a valóság,
üzenethordozó föld!
Lefagy az élet.
Verejtékben úszom éjszaka,
s mintha mélységmámor vonzana,
polipkarú tenger fojtana -
Jöjj, segíts, ébrenlét hajnala!
2000.09.09.
Rácz Zoltán
Fokozatosan szender
Hol az a létra?
amelyen felmehetnék
a mennyország-padlásra:
egy szebb s jobb létre...
2000.09.30.
Rácz Zoltán
Ebben a pillanatban
Véresül oldalam,
vörösül asztalom,
felborul poharam,
szétborran italom;
aztalom vörösül,
oldalam véresül.
2000.10.08.
Földi létem pusztán katonai szolgálat.
Éberen őrzöm a helyes és helytelen
határvonalát, amely az emberi és embertelen tett között húzódik.
És visszahúzódó vagyok, mint a tenger
népek forradalma, hiszen az elnyomott nagy idők apályát mindig vértócsák
kisérik.
Majd hontalan mosolyomat holdárnyék
tetőzi, és akkor eltávozást kérek egy életre,
egy másik életre.
2000.08.30.
Ha séta közben
kavics megy a cipődbe:
Fogadd örömmel!
Sötéten látok:
a világegyetemmel
tágul pupillám.
Fain fáin a fürge fazon,
lombok fodrásza,
Szél úr kócol szilajon;
s felhő-habos a gesztenye ága -
Nincs ősz, nincs ezüst hajszál,
göndör szeptember barnáll.
A tél emlői
ontják bőven a hólét:
cuppog a tavasz.
Bárha habozik is a kezem,
mosom fogaimat,
a romlottakat.
Kávébarna föld
s hó: december tejpora,
Jég! poharadban.
Autópályák
sebeim: Hány kocsisor
alvad pirosba?!
Ha séta közben
kavics megy a cipődbe:
Fogadd örömmel!
Már annyira hontalanná lettél,
hogy már világpolgárrá mennél -
De mert kényszerülsz, hát még maradsz.
***
Kavicskodom, csikorgok
a bakancsos est talpa alatt.
Pedig végleg le kéne lépnem:
A kikövezett álom széléről
az ébrenlét dübörgő úttestére,
hogy lennék már lenyomat,
a jövőben fosszília.
***
Bádogvödör szürkeség!
Úgy rúglak szájba:
Elönti a horizontot
a hajnalpír árja.
***
A nap sugarai
szívószálain
szippantja föl
a felhőket.
Üdítő kék
az ég.
***
A buzeráns ajtaján
köcsöng a képviselő;
a haza fogalmával
gyak-rabban rukkol elő.
***
Kit képvisel ő?!
A tengert is ellopná:
a buzi sellő.
Copyright 2000., ISE, Sopron