1918 őszén Magyarországon a végkifejletnek még csak a suhogása hallatszott, előszele érződött, de a fejetlenség már teljes volt. Villantsunk fel néhány fontos pillanatot:

1918. október 17.

Gr. Tisza István volt miniszterelnök bejelentette a képviselőházban, hogy a háborút elvesztettük.

1918. október 30.

A négy napja megalakult Szlovák Nemzeti Tanács Túrócszentmártonban elfogadta és bejelentette, hogy Szlovákia Csehországhoz csatlakozik.

1918. október 31.

Lemondott gr. Hadik János, akit néhány napja kormányalakítással bízott meg IV. Károly király (koronázása 1916. december 30.)

József főherceg gr. Károlyi Mihályt nevezte ki miniszterelnökké.

Lemondott gr. Andrássy Gyula az Osztrák-Magyar Monarchia közös külügyminisztere. Lakásán meggyilkolták gr. Tisza Istvánt.

1918. november 8.

Nagyszombat és Trencsén térségében cseh katonaság lépte át Magyarország határát. Néhány nap alatt megszállták Trencsént, Vágújhelyt, Zsolnát, Ruttkát és Túrócszentmártont.

1918. november 9.

Szerb csapatók vonultak be Újvidékre.

1918.-november 13.

Román királyi csapatok a Kárpátok hágóin át megkezdték Erdély elfoglalását.

1918. november 20.

A diákság az Ifjúsági Kör irányításával, hetekkel előzve meg a központi utasítást, csomagolni kezdte a Főiskola ingóságait, berendezéseit, műszereit, gyűjteményeit.

1918. december 13.

A cseh katonaság megszállta Garamberzence vasútállomását, hogy ezzel elvágja a főiskolások menekülési útját. A december 14-re tervezett vasúton való távozás helyett így éjjel 2 óra után indult a diákság gyalog és szekerekkel a hegyeken át, a kb. 25 km-re fekvő Hontnémetibe. Ott kiürítettek néhány vasúti teherkocsit,, melyeket elfoglalva Vácon át, késő este érkeztek Budapestre.

1919. január 15.

Az Erdészeti Lapok cikke tudat arról, hogy a menekülő főiskola még mindig nem talált befogadásra sem a fővárosban, sem vidéken. Szóba került Gödöllő, de a soproni származású Laehne Hugó államtitkát- akkor már szervezte az igazi megoldást.

1919. február 21.

Thurner Mihály polgármester Budapestről égy miniszteri megbeszélésről telefonon hívta fel a soproni állomásparancsnokságot, hogy tegyék szabaddá a Károly laktanyát (a mai József Attila lakótelep helyén volt).

1919. február 27-28.

A Sopron, ill. Gödöllő választásában nem egységes tanári karral - Thurner érvei és határozottsága révén - a tárgyalásokat vezető Kaán Károly miniszteri biztos már csak a mielőbbi soproni megoldásról beszélt.

1919. április 18.

Sopronban a Károly laktanyában rendkívül kezdetleges körülmények között megkezdődött a tanítás:

A főiskola a hajdani Honvéd Főreáliskola épületcsoportját csak 1922-ben kapta meg, és a tanítás csak az 1923/24-es tanévtől kezdve zajlik itt, az egyetem mai helyén.

1921. január 7.

Az Antant hatalmak nagyköveti tanácsa jegyzéket küldött a magyar békedelegáció elnökéhez Nyugat-Magyarország átadásáról. A Moson, Sopron és Vas megyék területéről lehasított 10-20 km szélességű, Észak-Dél irányban elnyúlt terület - ma Ausztria Burgenland nevű tartománya – kb. 4000 km2 nagyságú. Lakóinak száma több mint 300 000 fő volt, akiknek kb. 75 %-a volt német, 16%-a horvát és csupán 9 %-a magyar anyanyelvű.

1921. májusától

Tárgyalások indultak Ausztria és Magyarország között a jelzett területről. A biztató kezdetek és a számunkra kedvezően induló kormányközi tárgyalások tárgya - a Magyarországnál maradó terület - egyre zsugorodott.

1921. augusztus

A tárgyalásokon már csak Sopron és a környező falvak kerültek szóba. Az állami hivatalok menekültek, a főiskola újra csomagolni kezdet. Az érintett területen a falvakban és a kisvárosokban gyűlés gyűlést követett és mind többször vált végső érvvé az ismert felkiáltás: "Nem, nem soha!"

1921. augusztus 23.

Az Ifjúsági Kör levelet küldött szét tagjainak:

"Kedves Barátom! A haza hív! Kényszer nincs. Aki teheti, önként és azonnal jöjjön el Sopronba, ahol ellátásáról gondoskodunk.

A választmány megbízásából: Sopron, 1921. augusztus havában. Leicht Ottó s.k. ifj. köri elnök."

A következő napokban egyre több diák érkezett Sopronba.

1921. augusztus 27.

6 óra: Sopron helyőrsége elvonult.

8, 30 óra: Felkelő haditanács alakult a Pannónia szállóban, melyben a főiskolások képviselője a karhatalom parancsnokaként vett részt. Határozatuk: Nyugatot fel nem adjuk!

este 11 óra 120 fős felkelőcsapat érkezett Kecskemétről.

1921. augusztus 28.

"Ma lépik át az osztrák csapatok az ország határát..."

9 óra: „A főiskola professzorai az utolsó tanácsülésre gyülekeztek.

… Kilenc óra tájban egymás után érkeztek a professzorok.

Búcsúzóul még egy utolsó tanácsülést tartottak, kimondva a leghatározottabb formák között azt, hogy soha le nem teszik a hűségesküt Ausztria kezébe, bármit hozzon is a holnap!

Elsőnek Dr. Walek Károly professzor, az ifjúság lelkes barátja jött. Igazán a sors szeszélye! Épp a Megváltó Golgotha-járására gondoltam és őt látom meg legelőször. Őt, akit klasszikus arcéle, gondolkozó homloka és krisztusszakálla miatt "Krisztuskának" neveztek el a fiúk!

Néhány perccel utána szép sorjában jöttek a ma már nagyobbrészt elnémult nagy professzorok:

Dr. Fodor László, miniszteri tanácsos, a professzoralakok typusa, fogadta üdvözlésemet. Hófehér szakállát meg-megborzolta a reggeli szellő... Korát meghazudtoló, büszke fejtartással és olyan határozott léptekkel haladt el mellettem, mintha azzal is a magyar dacot akarta volna kifejezésre juttatni.

Megérkezik Vadas Jenő min. tanácsos; "a magyar erdészet büszkesége", az igazi Chrisosthomos, az európai hírű, aranyszájú tanár is. Mellette feltűnik Fekete Zoltán professzor markáns arcéle. "A magyar erdészet atyjá"-nak, Fekete Lajosnak fia és méltó utódja, az erdőrendezéstani fanszék tanára, az ékestollú író, ma szintén nem hiányozhat!

Lassú léptekkel közeledik a beteges, megtört Sobó Jenő min. tan., a nagy építő-professzor [M. Krug L. tévedése; Sobó Jenő professzor 1920. októberében halt meg Sz.T.]; jobb keze: Solt Béla főbányatanácsos támogatása mellett.

Az örökhumorú Bencze Gergely min. tanácsos, Erdély szülötte, a kiváló magyar vegyész, vastag botot lenget a kezében. Azzal is jelezvén, hogy ma reggel Tomasovszky Lajos bányászprofesszorral, - neves kollegájával, - nem a vitaminokról értekezik.

Feszesen tisztelgek. Szegény, áldott emlékű, "Gligor bátyánk", megáll előttem. Egy darabig farkasszemet néz velem, aztán felemelve hatalmas fütykösét, szokott modorában rám kiált: "Öcsémuram, azért a fakard is fegyver!"

A jó Isten áldja meg haló porában is!

Feltűnik Boleman Géza professzor magas alakja, aki eminens műveivel a külföldön ugyancsak jóhangzású nevet teremtett magának! Mellette Jankó Sándor, főiskolai rektor halad. Ő volt hazánkban a magasabb geodéziai tudományok egyik elismert úttörője. Mindkettő szokott, szívélyes modorában üdvözöl, abbeli örömének adva kifejezést, hogy végre főiskolánk ifjúsága vette kezébe a dolgok intézését és így mindenki megnyugodhatik a városban, hiszen a közbiztonság és a teljes rend biztosítva van.

Majd Sébor János, a túlságosan szerény, de annál nagyobb tudású, fiatal tanársegéd halad el mellettem, az ifjúság kedvencével, a végtelen szimpatikus Pattantyús Imrével.

Messziről, sietve hatalmas alak közeledik. Hangosan beszél, önmagával vitatkozik. Vági István ő, a vérbeli, nagy stratéga!

----------------------------------------­

Hirtelen az jut eszembe, hogy egyszer csak: "Zupp", kiveszi kezemből a puskát és azután: "Utánam fiúk" - Bécsig meg sem áll!

Egy csoportban jönnek: Szent-Istvány Gyula min. tan. a kiváló, külföldön jól ismert, nagy szaktudós: A Főiskola ifjúságának rajongásig szeretett Pista bácsija. Kövesi Antal; a főiskolai előadások formáinak gyakorlati nagymestere. Széki János, a fémkohászati szakosztály dékánja: Dr.. Kövessi Ferenc, a Párisban végzett botanikus. A szerény és bámulatos nagy memóriájú Krippel Móric professzor, a megszállt területekről menekült ifjúság igazi nesztora. Majd Balázs István, a tragikus végű, nagyemlékű, Barlai Béla professzor utódja. Finkey József, az Érc- és Fémelőkészítéstani tanszék adjunktusa és Pocsubay János, bányaméréstani tanársegéd.

Réz Géza, a .bányaműveléstan: professzora, szép, magyaros bányászköszöntéssel üdvözöl:

- "Jó szerencsét! .... Adjon Isten!

A mosolygós arcú, nagy tudású Rónay György erdőtanácsos, Mihalovits Sándor, Muck Endre és Grillus Arthur főerdőmérnök, az új erdőmérnöki generáció kiváló képviselői, szintén a főiskola felé tartanak.

Közvetlen, megszokott erdészköszöntéssel haladnak el mellettem: "Szervusz pajtikám. Üdv az erdésznek!"

Dr. Fehér Dánielt, a Toldi termetű, nagy munkabírású, nemrég feltűnt botanikust, úgy látszik szintén haza hívta külföldi tanulmányútjáról a történelmi jelentőségű idők fontossága.

A soproni születésű, kiváló szónoki tehetséggel megáldott Róth Gyula, főerdőtanácsos, az erdészeti kísérleti állomás újonnan megbízott vezetője, Vadas őméltósága asszisztensével, az udvarias Kelle Arthurral közeledik.

Stasney Albert, Ürmösi László fémkóhómérnök társaságában érkezik.

Dr. Mihalovits János professzor, hazánk első bányajogásza, főiskolánk történetírója., a mindenkori igazi gentleman fogalmának megtestesítője, utánozhatatlan szívélyességgel viszonozza tiszteletadásomat. ­

Dr. Vitális István professzor, a geológiai tudományok országos nevű tudósa, kissé elkésve érkezik. Most is siet, mint Selmecről való menekülése alkalmával, amikor is súlyos hátizsákjában, gyalog menekülve, önmaga cipelte legféltettebb és geológiai gyűjteményének szinte pótolhatatlan értékeit. Akárcsak Bencze professzor, aki a vegytani kísérleti állomás értékes platinacsészéit átgalvánozva, mint reggeliző csészéket csomagolta. a porcelán edények közé; kijátszva így a cseh kopókat.

Ti nagy, magyar professzorok, akiket ma már eltakar ez a sírt adó, ősi föld, legyen áldott emléketek!

1921. augusztus 28.

12 óra: Kismartont elhagyó csendőrzászlóalj vonult be Sopronba. Parancsnoka Ostenburg Gyula őrnagy a lakosság fergeteges ünneplése közben tett jelentést gr. Sigray Antal főkormánybiztosnak, melyben kijelentette: "Élve nem hagyom el Sopront."

Délután felkelőcsapatok kezdték meg előnyomulásukat Ágfalva-Lépesfalva­-Kismarton irányába. Ágfalva térségében csaptak össze az osztrák erővel. Itt dördült. el a felkelőharcok első lövése. Néhány kisebb lövöldözés, tűzpróba után a felkelők egy jól időzített rohama eldöntötte Ágfalva és a különösén fontos ágfalvi vasúti állomás hovatartozását. Elfogták Robert Davys-t, Burgenland újonnan kinevezett tartományi főnökét is összes hivatalos iratával együtt. Itt esett el Baracsi László kecskeméti felkelő. Ő a nyugat-magyarországi felkelőharcok első hősi halottja. Egész Nyugat-Magyarországon megkezdődött a felkelők harca.

1921. augusztus 29. - szeptember 7.

A felkelők éjszakai, majd nappali portyázásokat vezettek a megszállt területeken a megszállók nyugtalanítására. .A szombathelyi központú felkelők egyik ilyen portyája szeptember 5-én Sopron és Kőszeg között félmagasságban a történelmi határon is átcsapott, megfuttatva a kirchschlagi helyőrséget.

Az interregnum idején rögtön felszínre vetődött a társadalom salakja és kiélte­ zabolátlan, primitív indulatát nemzetiségi, politikai, vagy vallási alapon - mint azóta már annyiszor. Atrocitások, obskurus hatalmaskodások, személyes bosszúk híre járt mindenfele!

Az ágfalvi csata

"A reguláris rendbe szervezett felkelők vezetői, Maderspach Viktor százados és Székely Elemér, a főiskolai tisztiszázad parancsnoka felderítő körútra indult. Az előkészületeket a legnagyobb titokban tartják. Székely főhadnagy engem [M. Krug Lajos-t] is csak annyiban von be a dolgokba, mint aki a terepet legjobban ismerem, hogy Ágfalva, Lépesfalva, Brennberg környékéről katonai térképeket szerezzek és az újabb erdei ösvényeket tüntessem fel rajta.

1921. szeptember 7.

Napiparancsban érkezik, hogy kimaradási engedély egyenlőre nincs.

Esti nyolc órakor kaszárnyánk folyosója elsötétül. Csak a szobákból szűrődik ki némi villanyfény. Rövid parancs-szavak, rajbeosztás. Sürgés-forgás mindenfelé. Az első és második raj, az ún. "rohamcsapat" szinte kizárólag főiskolásokból áll. A kaszárnyából fegyveres járőr megy ki, hogy az entente­kémektől, vagy osztrák kopóktól, megtisztítsa a terepet. Nem is jön vissza üres kézzel!

Egyenként, vagy kettesével, a kaszárnya különböző kapuin kiszállingózunk mi is. Civilruhában, kis fűzfavesszővel a kezünkben. A gyülekezőhely az utolsó csendőrőrs mögött, az "A-zóna" határvonala.

A kaszárnya főkapuját csendőrszázad hagyja el és menetel ugyanabban az irányban, amerre mi is .haladunk. Az utolsó őrsnél a század megáll, s míg rövid "hátra arc" vezényszó hangzik, mi puskáinkat már át is vettük tőlük!

Néhány perc múlva, míg mi felkelők, mind a százan, hallgatagon gubbasztunk az útszéli árokban; addig a csendőrszázad most már fegyver nélkül, de dübörgő léptekkel menetel vissza a laktanyába. A felkelőrajok libasorban, egymást követve megindulnak. Egyik szőlő szélén a rajparancsnok halk "Állj!", majd , 'Tölts!" vezényszava hangzik.

Hosszú, lassú menetelés következik ezután. Elérkezünk az erdő széléig. Itt már felderítő járőr megy előre. Az erdei ösvényen halk, szinte tapogatódzó haladás, láncszemszerűleg kapcsolódva egyik fiú keze a másikéba. Többszöri pihenés. Alig hallható parancsszavak, amiket a láncsor egy-egy tagja suttogva ad tovább. Gyufát gyújtani, dohányozni természetesen a legszigorúbban tilos! Katonás menetelés, fegyver használata, szintén nincs megengedve. Az elővéd hirtelen megtorpan. Sötét árnyak közelednek mécsekkel. Brennbergi bányászok jönnek a váltásról. Szép csendesen lefogjuk őket. Így tudjuk meg, hogy elég derekasan meneteltünk, hiszen már a brennbergi erdők vidékére értünk. Ilyenformán hátba kaptuk Ágfalvát!

Tiszti századunkhoz csatlakozott egy tizenöt tagból álló idegen csapat is. Csupa régi vágású, császárhű osztrák katonatiszt. Ezt a rajt hátra hagyjuk, hogy felfogja a brennbergi bányák felől jövő támadást. Nem sokáig menetelünk ezután. Az egész tartalék lepihen. Árkokban, szőlők szélén helyezkedünk el. Ekkor vesszük észre, hogy csak. vékony civil ruha van rajtunk! Felöltő, köpeny nélkül pedig a, nyárutói éjszakák nagyon hűvösek itt e subalpin jellegű vidéken. A föld kihűl, és csak úgy didereg az ember a hajnali köd leszálltakor. Összébb húzódunk, egymásnak dűlve melegszünk. Előkerülnek a rumos kulacsok, de még így is összeverődik a fogunk.

… Sötéten, csendesen pihen a domb lába alatt a falu. Néha-néha egy-egy kutya ugatása töri meg a méla, éjszakai csendet.

Lassan baktat az idő. Sehogy sem pirkad. Különös hatást vált isi az ilyen ütközet előtti éjszaka! Valami ideges, szorongó nyugtalanság érződik ki a nagy; misztikus sötétségből. A legvígabb kedélyű ember is elnémul, magába száll...

Gallyak reccsenése hallatszik! Dr. Dobrovits járőre tér vissza és halkan jelent valamit. A rajparancsnokok összebújnak a térkép körül. A lombsátor alól egy-két percig halvány fény szűrődik. Azután ismét komor sötétség.

1921: szeptember 8.

A faluban ötöt üt a templom órája. Rövid parancsszavak, Gehhardt, Maderspach és Székely parancsnokok utasításokat adnak. Az első és második raj Obendorf és Egry főhadnagyok vezetésével elindul a falu irányába.

A rajparancsnokok kezet fognak és búcsút intenek: Varga főhadnagyot, a felkelők "Falstaffját" embereivel együtt előre küldjük, mert a leghosszabb utat kell megtenniük. A nagymartom vasútvonal töltései mellett, a távíróhuzalokat kell elvágniok, s csak azután csatlakozhatnak a mi felfejlődött rajvonalunkhoz. Ők adják le az első puskalövést is, ha nem az. osztrákok kezdenék meg a tüzelést. Minden a legnagyobb rendben megy.

Székely Elemér, a tulajdonképpeni "vezérkari főnök" nagyszerű stratégiai felvonulást hajtott végre. Nem értékelte túl a fiúk teljesítőképességét, higgadtságát és intelligenciáját, mert hiszen ezen dőlt el az egész csata sorsa! A főiskolás rajok minden egyes tagja tisztában van azzal, hogy mire

vállalkozott. Tudja mindenki, hogy itt csak győzni lehet! Hiszen civil ruhában a hadszíntéren elfogott fegyveres egyén, a nemzetközi egyezmény értelmében, csakis statáriális elbánásban részesülhet! A tartalékot is beleszámítva, minden felkelőre legalább öt-hat osztrák fegyver jutott, tehát éppen elég nagy volt a kockázat!

A felfejlődés tervszerűleg ment végbe. Az első és második raj az erdőszél és a brennbergi vasúti töltés között terjedő mezőt szállja meg. Szaggatott rajvonalban halad a falu felé. Ugyanakkor Gebhard Pál százados szombathelyi vasutasokból és bosnyákokból összeválogatott rajával a falu alsó végén tör előre.

Kertek kerítése állja utunkat. A rajok szükség szerint tömörülnek. Amíg mi a "Hausberg" lábánál folyó kis patak partján igyekeztünk a faluba, egy másik csoport a Brennberg felé vezető úton nyomul előre, a harmadik raj pedig, amely a legsúlyosabb veszteséget szenvedte, - a vasúti töltés mellett helyezkedik el.

Egyszerre baloldalt eldördül az első lövés. Felfigyelünk! Nemsokára megjön rá a válasz. Osztrák csendőrőrs tartja megszállva a falu északi részén lévő kis vasúti őrházat és onnan tüzel eszeveszetten. Észrevettek bennünket! Egymást követő sortüzek, és gépfegyverék kattogása jelzi, hogy az ütközet az egész váratlanul megindul.

Az erdő felől tartalékunk gépfegyvere is beleszól a küzdelembe. A házak cserepei csak úgy potyognak szerteszét, és a. cserjék, fák levelei szitává rongyolódnak körülöttünk. A csatazaj egyre fokozódik, ; fülsiketítővé lesz. Mintha a pokol tornáca nyílott volna még előttünk! Egyre közelebb igyekszünk a faluhoz.

Az osztrákok a nagymartom vasúti töltés mögül és a község házaiból irányítják felénk gyilkos tüzüket. Hihetetlen tölténypazarlást visznek véghez! Sejtelmük sem lehet arról, hogy hányan lehetünk, mert ha támadásba mennek át és egész fölényes erejükkel ránk vetik magukat, bizony hírmondó alig marad közülünk!

Magunk is könnyebbnek képzeltük feladatunkat. Ilyen szívós és makacs ellenállásra nem voltunk- elkészülve. Azt hittük, hirtelen nekirohanással kikergetjük őket Ágfalváról; minden súlyosabb véráldozat nélkül. Úgy gondoltuk, puszta megjelenésünk már megingatja zárt soraikat. Ebben ugyancsak csalódtunk! El kell ismernünk: derekasan védekeztek! Áll a harc elkeseredetten. Sehogy sem jutunk előbbre! Rajvonalunk már tájékozódni sem tud. Ekkor Ács István bányamérnök hallgató t. hadnagy, előre lopódzik felderítésre. Alig hogy Ács eltűnt, sortűz csattan fel abban az irányban: Azonnal utána rohanunk! Bajtársunkat hamarosan utolérjük egy terebélyes diófa mögé húzódva. Házak ablakából lövöldöztek rá. Mi sem kíméltük a muníciót!

A kerítések, rőzserakások mögött és az udvarokon hirtelen élénk mozgolódás támad. Az osztrák védők szedelődzködnek; mi pedig gyors tüzeléssel diktáljuk az ütemet. Egyszerre minden elcsöndesül körülöttünk..:

Hol csúszva, hol mászva mindig előbbre hatolunk, míg be nem jutunk a: , faluba. Elsőknek érkezünk be! Az evangélikus templom védelme alatt, óvatosan fedezéket keresve haladunk a Főtér felé. A templom mellett elkanyarodva, élénk puskatűz fogad. Az evangélikus iskolában elszállásolt osztrákok védekeztek itt, akik kutyaszorítóba kerültek, és abból mindenáron szabadulni akartak. Mi öten voltunk, ők- legalább ötvenen. Beláttuk, ha visszavonulásuk útjába állunk, menthetetlenül elveszünk. Ki kellett térnünk. Folyton tüzelve, visszahúzódunk. Eredeti állásainkba érkezve, rövid tanácskozás után; megkerüljük az egész terepet és csatlakozunk a Brennberg felé vezető út mellett fekvő bajtársakhoz. Velük kiegészülve újra előre nyomulunk a Kirchknopf vendéglőig. Hátba akarjuk támadni az iskolába szorult csapatot. Jakóts Samuval kettesben, a helyzet felderítése céljából, előremegyünk. Legnagyobb, de egyúttal kellemes meglepetésünkre az osztrák csendőröknek már csak hűlt helyét találjuk. Az egyik ház mögött már a rettenthetetlen Gebhard százados magas alakja tűnik fel; aki az albán Attiffal együtt ugyancsak hozzájárult ahhoz, hogy az osztrákok gyorsabb tempóban búcsúzzanak.

Az iskola udvarán nem kis csodálkozásunkra Olcsán bosnyák szakaszvezető és két társa esővizes hordót gurítanak középre és abba lövöldöznek bele. A hatás nagy! A detonáció felér jó közepes kaliberű ágyú dörrenésével.

Úgy tudom, a branyiszkói csatában is beváltak ezek "pótágyúk". Mint ott, itt is. (Írták is néhány nappal későbben a bécsi félhivatalos Lapok: "Tüzérséggel kiegészített kétezer főnyi inzurgens támadta meg Agendorfot! ")... A csatazaj ismét elhalkul. Csak egyik-másik ablakból csattant el egy-egy lövés. ­

Az egyik udvaron nagy lelki nyugalommal szorgoskodik a trágyadomb körül egy ágfalvi polgár. Csodáljuk nagy lelki nyugalmát. Hiszen teremtett, bennszülött lelket sem lehet látni! Mind a pincékbe bújt és onnan várja vegyes érzelmek között, az ütközet kimenetelét.

Szöget üt fejünkbe ennek az embernek a viselkedése. Mit jelentsen ez? Hamarosan megkapjuk rá a választ. Míg az öreg áruló látszólagos békés munkát végzett, istállója ajtajából és réseiből három osztrák csendőr lövöldözött felénk. Azokról akarta a figyelmet elterelni, tehát fedezte őket. Mondanom sem kell; hogy kifüstöltük a fészket!

Az osztrák csapatok a nagymartom vasútvonal mögé hátrálnak, és biztos fedezékből folytatják a tüzelést. A fákról lehasított és szerteszét röpködő szilánkok tanúsága szerint "belövőpatronokat" is használnak a nyugati kultúra zászlóvivői!

Míg ezek az események kaleidoszkópszerűen peregnek le, az a csapat, . melynek Obendorf Károly -bányamérnökhallgató, t. főhadnagy a parancsnoka és amelyhez Machatsek Gyula és Szechányi Elemér is tartozik, a brennbergi vasúti töltés mellett nyomul előre. Egész nyílt terepen, minden számottevő fedezék nélkül megy át támadásba. Ez a raj akarja oldalba kapni a vasúti őrházat védő osztrák különítményt. Addig, amíg a töltés innenső oldalán haladnak a fiúk, nem tesz bennük kárt az egész területet végigseprő osztrák fegyvertűz, de amikor egynéhányan átugrálnak a töltés túlsó oldalára, akkor bizony nagy réseket üt soraikban. Így esik el mindkét felejthetetlen jó barátom, Machatsek Gyula erdő­mérnökhallgató, t. hadapródőrmester és Szechányi Elemér bányamérnökhallgató, t. alhadnagy.

Obendorf a vasúti sínek között fekve tüzel. Valóságos csoda, hogy nem marad ott ő is!

Az osztrákok folyton erősödő golyózáporában nem állhattak meg a fiúk. Obendorf visszavonja csapatát a "Hauslierg"-ig. Le akarja hozatni egy szem gépfegyverünket és a tartalékkal kiegészülve új támadásra készül. A brennbergi úton mi is csatlakozunk Obendorfékhoz.

A "Hausberg" körülbelül 50-60 méter magas emelkedés. Szinte rákönyököl a falu délnyugti szélére. Pompás kilátás nyílik innen az egész községre és a somfalvi síkságra.

Felérkezve, távcsövekkel kutatjuk az előttünk fekvő területet!

Obendorf egyszerre csak elkiáltja magát. Mikor keze irányát követjük, olyan látvány tárul élénk, melytől megfagy az ember vére. Egy osztrák csapat nyilván azzal a szándékkal; hogy sebesültjeinket- felkoncolja, szuronyszegezve támad tehetetlen bajtársainkra. Erre leírhatatlan elkeseredés vesz rajtunk erőt. Drámai jelenetek játszódnak le! .

Mint sebzett tigrisek vetjük magunkat az ellenségre. Nem nézünk többé se jobbra, se balra, fedezetet sem keresve, szinte önkívületi állapotban rohanunk veszélyeztetett testvéreink segítségére. Minket csak egy vágy fűt és hajt ellenállhatatlan kényszerűséggel előre: bosszút állam bajtársainkért! Gépfegyverünk tüze végre támogat előrejutásunkban. Szilaj rohamunkra megtorpan az osztrák: A harc újra fellángol az egész vonalon.

Megjelennek Gebhardt százados és Varga főhadnagy emberei is és oldalba kapják ellenfelüket. Az ütközetnek ezen legvéresebb negyedórájában szenvedi az osztrák csapat legsúlyosabb veszteségeit. Nem is bírja tovább! Meginog, majd vad futással menekül a vasúti állomás és töltés felé, útközben magával sodorva az egész osztrák csendőrzászlóaljat!

Az állomáson a vasúti szerelvény készen várja a menekülőket, akik egymás hegyén-hátán igyekeznek a kocsikba, melyekből csak úgy csepeg a vér. A mozdonyvezető fejét vesztette. A kerekek forognak ugyan, de a szerelvény egy ideig meg sem mozdul. Azután hirtelen teljes gőzzel indult el rakományával a határ felé.

Így végződött szeptember 8-ára virradóra. az ágfalvi véres ütközet. A győzelem ára nagy volt: Szíve vérével pecsételte meg hazájával való frigykötését főiskolás bajtársainkon kívül, még az alig érettségizett, gyermekarcú Pehm Ferenc is, Szombathely szülöttje.

Súlyosan megsebesült Held Károly erdőmérnök-hallgató és Zorkóczy Lajos pesti főiskolás.

A bécsi lapok hivatalos jelentése szerint az osztrákok vesztesége hatvan halott és száznál több sebesült volt [mai ismereteink szerint az osztrákok az ágfalvi csatában két főt vesztettek]':

Amint véresen, sárosan összeverődtünk, Sopron felől a "Generalmarsch", hangjai ütötték meg fülünket, Ostenburg zászlóalja Ágfalva alá ért. "Rendet teremteni!''

Az osztrákok Ágfalván: azért vontak össze ilyen nagy fegyveres erőt és azért gyarapították azt napról-napra, hogy kellő pillanatban a soproni vízműveket birtokba vegyék és a várost megadásra kényszerítsék. Sopront tehát az ágfalvi ütközet mentette meg. Ez az ütközet volt egyébként a felkelőharcok Gorlicéje, mert felgöngyölte az egész "A-zónát" megszálló osztrák csendőrhadosztályt.

A maroknyi, javarészt főiskolásokból álló felkelőcsapat bebizonyította, hogy a meg nem alkuvó hazafias lelkesedés és intelligencia minden képzeletet meghaladó áldozatra és feladat megoldásra képes.

Az ágfalvi csata után az osztrák csapatok néhány óra alatt elhagyták a későbbi Burgenland területét. Sopron sora eldőlt.

1921: szeptember 10.

Ágfalva hősi halottait a 48-as .laktanyában katonai pompával ravatalozták fel, ahonnan ezrek részvétele mellett kísérték őket végső nyughelyükre.

Machatsek Gyula (1899-1921) erdőmérnökhallgató sírja a régi Szt. Mihály temetőben

Pehm Ferenc (1901-1921) pénzügyi-tisztviselő Szómbathelyen, ' Arnolá Mosch (1894-1921)

osztrák csendőr és Szechányi Elemér (1899-1921)bányamérnökhallgató sírja egymás mellett, a

Szt. Mihály temetőben fekszik

1921. szeptember 11. - november 13.

Nyugat-Magyarországon jól szervezett polgárőrség tartotta fenn a közrendet. Prónay Pál és követői megkísérelték létrehozni a Lajta-bánságot (október 4.).

1921. októbér 11-13.

Egyezmény -született Magyarország és Ausztria között - Velencében. Sopron és környéke hovatartozását népszavazás döntse el.

1921. november 13. - december eleje

A szövetségi katonaság; majd az osztrák Volkswehr megszállta és birtokba vette Nyugat-Magyarországot - a mai Burgenlandot - Sopron és környéke kivételével. 1921. augusztus 28. és november 1. között 21 felkelő esett el Nyugat-Magyarországon.

1921. Qktóbér 20. A Sopron melletti Dénesfára érkezett Svájcból repülővel IV. Károly király és felesége. Az őket Budapestre kísérő katonatiszteket és a főiskolások közül verbuválódott különítmény tagjait Budapest előtt lefegyverezték. Rövidesen Kentyérmezőre szállították őket, ahol az államhatalom hadifogolyként bánt velük.

1921. november 20.

Az elfogottakat csak miután november 15-én Budapesten esküt tettek Magyarország kormányzójára, bocsájtották szabadon. Rögvest Sopronba indultak, hogy részt vegyenek a népszavazás előkészületeiben.

Sopronba érve a győri vasútállomáson olasz katonaság fogadott. Az egész várost megszállta a Schleswig-Holstein német-lengyel népszavazási területekről , berendelt entente-katonaság, mely negyven angol, százhúsz olasz sorkatonából és százötven francia vosgesi-vadászból állott.

A főiskolások már kemény munkában voltak, mindenféle megbízással ellátva. Éjjel-nappal szolgálatot teljesítettek a sopronvidéki "Lövérek" villáiban, hogy Ausztria felől a bámulatosan megszervezett propagandabizottság tagjai és agent provokatőrjei ne találhassanak kényelmes búvóhelyet.

A várost a főiskolai "Ifjúsági Kör" elnöksége felosztotta tíz ellenőrzési kerületre. Minden kerület élére egy-egy választmányi tag került, aki a melléje beosztott főiskolásokat pontón, terv szerint hely- és időrendben szolgálattételre rendelte ki. .

Az ún. , "megbízható" kerületek szigorúbb ellenőrzés alá nem kerültek, ellenben a "megbízhatatlan"-nak jelzett városrészek és a gyári negyedek éjjel­nappal szemmel tartattak. Itt "szigorított szolgálat" lévén, kétórás váltással két-két főiskolás járta az utcákat s figyeltek arra, hogy az osztrák propagandisták nem lázítanak-e valahol, vagy nem ragasztanak-e az utcák szögletére, kapukra, táviratoszlopokra stb. Ausztria mellett korteskedő röpiratokat. Eközben pedig szellemes magyar propaganda cédulákat helyeztek el a város egész területén.

A "Move" helyiségében volt az "Ifjúsági Kör" központi szervezőirodája. Ide futott be minden jelentés, s innét érkezett az összes utasítás.

Voltak ún: "repülőrajok" is, akik a "Buschenschank"-okat ellenőrizték. Ezeken a helyeken folyt tudniillik a legzavartalanabbul az ausztrofil agitáció. Főiskolás járőrök cirkáltak éjjel-nappal a Sopront övező erdőkben, különösen az Újausztriával határos részeken, úgymint a "Dudles"-erdő, "Hubertus"-turistaház vidékén, vagy a katonai Lövőtér mögött Sopronnyék környékén: a "Himrnelsthron" platóján etc.

Nem sorolhatom fel mindazokat a fiúkat, akik igaz, hazafias lelkesedéssel; fáradtságot nem kímélve, készítették elő és egyúttal biztosították is a népszavazás sikeres eredményét, mert hiszen akkor százszámra írhatnám a neveket!...

Minden politikailag kényesebb faktor mellé, főiskolai polgár került. Így például a posta- és újságcenzúrára: Pammer Rezső, Bakos József, Farkas Dezső erdőmérnökhallgatók, - tartalékos főhadnagyok, majd Kalabay Dezső erdőmérnökhallgató, tart.hadnagy.

A pályaudvarok katonai parancsnokai is hónapokig: Leicht Ottó, Honkó Ödön, Hojtyel Dániel főisk. Hallgatók, tart. tisztek voltak. Azután polgárőrségek, különféle alakulatok parancsnokai, tagjai szintén főiskolánkról toborzódtak.

1921. december 13.

Az osztrák delegáció követelésére a tábornoki tanács törölte a főiskolásokat a szavazásra jogosultak közül. A köri helyiségben táblát függesztett ki a vezetőség: ­"A tábornoki-tanács határozata értelmében főiskolai polgár a soproni népszavazásón részt nem vehet. Pékeknek, susztereknek, kéményseprőknek, útkaparóknak, poncihtereknek, munkásoknak ellenben szabad szavazniuk! ­Hát mi ezt tűrjük?"

Sopron hazafias lakosságát nagyon elkeserítette ez a rendelkezés, hiszen a főiskolások magyar értelemben biztos szavazatokat jelentettek. Csak a fiúk mosolyogtak a rendelkezés szigorúságán. Ők tudták miért! ...

A népszavazást felügyelő nemzetközi bizottság tagjai: Hamelin francia, Ferrarin olasz és Gorton angol tábornokok

1921. december 14.

Végre felvirradt a nagy nap! ­

Már kora reggel akcióba léptek az egyes propaganda bizottságok.

A fiúk egy része felcsapott "nemzetközi-rendőrnek" és kellő igazolvánnyal, jó fizetéssel, a közbiztonság őrei lettek. Mindegyik hordott fehér karszalagot, amelyen három betű volt látható: A. F. I. (Anglia, Franciaország és Itália rövidítése)...

Az én beosztásom más természetű volt! Kocsi állott állandóan rendelkezésemre, melyen azután Lakatos József, Creschwind Gyula és vitéz Túry Elemér kollegáimmal a nagy nap folyamán hetvenhárom aggot és lábadozó beteget szállítottunk a szavazó urnák elé. Kerületünk az Orsolya-téri volt....

Határozott utasításunk volt arra nézve, hogy mindenkinek, akit a bizottság elé vezetünk, meg kell magyaráznunk, hogy miképpen kell szavaznia. Ugyanis két cédula volt. Az egyik, vékony kék színű papiros "Magyarország-Ungarn­Ungersko",- a másik narancssárga színű kartonpapír "Ausztria-Österreich-Austrija" felírással. A papiros minősége ,azért volt kétféle, hogy a vakok is szavazhassanak...

A főiskolások sokféle minőségben szolgálták a jó ügyet. Az utcán például kocsim után fut egy jóképű suszterinas. Közelebb érve látom, hogy nem más, mint kedves kollégám, Réz professzor Bandi fia, "ballagási" kosztümjében! Azt mondja, sorra "talpalja" a szavazási kerületeket!...

A propagandabizottságok irodáiba óránként futottak be a jelentések. Az illető körzetbe tartozó főiskolások cserkészfiúkkal szolgálati jegyeket küldtek be, jelezvén, hogy hány szavazott le a gondjaikra bízott névsorból, mennyi a biztos magyar szavazat és mennyi a bizonytalan a legreálisabb számítás szerint.

Mint később megállapítottuk: 10-12 % volt csak a differencia a valódi és a becslésünk szerinti eredmények között.

De hiszen műszáki főiskola végezte a számításokat és ugyancsak "háromszoros biztonsági tényezővel".

A Helyzet nehézségén Dr. Kovács István és Dr. Meiszner, Ernő főmegbízottak kitűnő ötlete segített! A tábornoki bizottságot meg lehetett győzni arról, hogyha vakok és rövidlátók is szavaznak, akkor kétféle papírfajta ajánlatos. És mivel Ausztria szavazólapja 'karton volt, összetépéskor elég hangosan reccsent. Így a "jó hallású" főiskolások mindig tisztában voltak azzal, hogy ki hová szavazott?

1921. december 17.

8 óra: A szervezőbizottságok a Zrínyi Ilona leánynevelő intézet (ma Ruhagyár a Rákóczi utcában) ebédlőjében megkezdték a szavazatok összeszámlálást. - ' Du. 4 órakar megvolt az eredmény:

Magyarországra szavazott 15.334 fő = 65.16 %, ­Ausztriára szavazott 8.227 fő = 34. 84%

Ezen belül Sopron város eredménye jobb volt: 72.75 % ill. 27.25%

A Sopron- környéki falvak közül ötnek a lakossága többségében vagy teljes egészében német anyanyelvű volt. Ők 1920-ban és a II. vh.-t követő kitelepítések után megmaradt német anyanyelvűek ma is Ausztriába járnak dolgozni. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy a szívük oda húzott. Valószínű, hogy a többségük nem örült a népszavazás eredményének. Ez érthető. Az osztrák újságok "óriási csalásról" írtak és írnak ma is a népszavazással kapcsolatban. Ha azonban tárgyilagosak maradunk, akkor kijelenthetjük, hogy a szavazás végeredménye egészen biztosan a szavazó lakosság többségének véleményét mutatja, hiszen elképzelhetetlen, hogy a főiskolások közel négyezer csalást tudtak volna produkálni. A Sopron körüli falvak lakosságának nemzetiségét jól mutatják a leadott szavazatok is.

A városban francia, magyar és németnyelvű új plakátok jelentek még a kővétkező szöveggel: ­

Szövetségközi Tábornoki Bizottság

A népszavazási terület átadása .

A Szövetségközi tábornoki Bizottság igazolja a népszavazásnak a központi bizottság által december 18-án közzétett eredményét.

A nagykövetek tanácsa ezt az eredményt jóváhagyta. Ennek folytán és a Velencei Szerződés értelmében a népszavazási terület Magyarország birtokába kerül, amely állam a területet a Szövetségközi Tábornoki Bizottságtól 1922. január hó elsején veszi át.

Sopron, 1921. dec. 24-én.

Ferrario

tábornok, a Szövetségközi Tábornoki Bizottság elnöke

És felvirradt Sopron legszebb karácsonya után Sopron városának legboldogabb újesztendeje is. Minden házon nemzetiszínű zászló lengett. Az emberek így, köszöntötték egymást: "Boldog- magyar újesztendőt kívánok!" Az ablakokon a piros-fehér-zöld papírszalagok százai és ezrei hirdették, hogy: "Hála Istennek!" ".Rendületlenül!" "Magyarok maradtunk!" "Gott sei es gedankt!" "Treu geblieben ! "

1922: január 1:

A népszavazás által érintett területet a szövetséges tábornoki kar átadta Magyarországnak..

Január hatodika estéjét ünneppé avatta a főiskola ifjúsága. Fáklyásmenetben vonult fel a városháza elé, hogy köszönetet mondjon a "nagy idők polgármesterének", Sopron szabad királyi város első polgárának, azért, hogy három évvel azelőtt befogadta, pártfogolta és megszerette ezt a hazátlan bolyongó főiskolát, - hogy otthont nyújtott a hontalanoknak! . ­

A Ferenc József teret teljesen betöltötte a sokaság, mint mindig, ha a főiskola ifjúsága valamilyen felvonulást rendez. Sokan voltak, nagyon sókon, ­mégis feltűnő csend honolt mindenfelé. A várakozás, a meghatottság ünnepi csendje béklyózta le az emberek lelkét!

Egyszerre felbúgott a tárogató hangja . Az öreg, évszázados tűztorony ablakából egymásután sírtak fél a lelket rázó kuruc dalok és a fájdalom, a bánat, keserűség sötét marfarának szárnycsattogását szinte hallotta az ember.

A kétségbeejtő tegnapról a boldog mára ébredt, lethargikus álmokból felocsúdott magyar szívekbe belemarkolt a búsongó dallamú kuruc nóta, a száműzött, nagy fejedelem kesergője: "Krasznahorka büszke vára..."

.. Hirtelen felhangzott a Kolostor utca felől az éljen-riadal! Bányamécsek világa, fáklyák rőt fénye ragyogta be a teret, a "Mátyás-király" –házat, a rokokóstílű Gambrinust, a remek, barokkstílű Szentháromság szobrát…

A "szalamander" a térre ért.

- "Silentium! - csendült fel az elnök érces hangja és régi szokás szerint a "cantus praeses" megadta az alaphangot a Himnuszhoz. És. felbúgott a nemzet dalba foglalt imája, magyarnak maradt ősi város főterén: ,

- "Isten áldd meg a magyart!"... A végső akkordok után Leicht.Ottó, köri elnök, a polgármester elé lépve beszélni kezd:

- "Polgármester Úr! Nem mint nézők jöttünk ide, hanem abban a boldog tudatban, hogy részesei lehettünk a munkának, mely a várossal karöltve el tudta érni azt, hogy az új otthon, ez az ősi város a mienk maradt. .

Köszönjük Polgármester Úrnak azt a szeretetét, amellyel bennünket idehozott és asilumot adott egy hazájából kiüldözött; másfélszázados főiskolának. Becsülettel álltuk meg helyünket eddig. Mint egy ember siettünk a bajbajutott, nyugati magyarság segítségére. Tudni fogjuk a jövőben is, mit vár tőlünk a haza, a magyar becsület, itt a Végeken!

... Mi - Polgármester Úr - a hetvenkétszázalékos hazafiság helyett százszázalékos magyarságot hoztunk magunkkal!"

Erdély szülötte ezzel elhallgatott.

Azután ismert, messze csengő hangján, mint Sopron hálás szívének visszhangja, Dr. Thurner polgármester válaszolt: ,

"Áldom a magyarok Istenét, hogy ezt a száműzött, szétvert sereget városunkba hívtam, megsegítettem, oltalmaztam, mert oly segítőtársakat találtam bennük, akik már ismerve a hontalanság keserű kenyerét; teljes erejükkel, magyar szívük minden dobbanásával azon voltak, hogy nehéz munkámban a magyar Sopront diadalra segítsék.Fiatal bajtársaim, segítőtársaim, a jóságos Isten minden áldását lekérem rátok és további munkálkodásotokra!"

Szemerey Tamás

a: Kisfül

Felhasznált művek:

,. Ez a tanulmány megjelent hasonló című munka bővített változata (Soproni Egyetem, Különkiadás a Szemerey Tamás: "Ágfalvi csata" és a "Soproni Népszavazás" 70. évfordulójára) Sopron, 1991, december

- Eogarassy László: 'A nyugat-magyarországi kérdés katonai története (Soproni Szemle 1972/2.)

ifj. Krug-Lajós: Tüzek a végeken (Sopron, 1930

Missuraí-Krug Lajos: A Nyugatmagyarországi felkelés (Sopron, 1936. III. kiadás) 19

- "

Istennek hála, a 80-as években még beszélgethettem azokkal a kedves, ízig­vérig öregdiák-lelkületű Mérnök Urakkal, akik még belekóstolhattak a selmeci mesevilágba, becsülettel harcoltak az első világháborúban, . s a lőtt sebeknél is . nagyobb fájdalmat okozott nekik a selmeci menekülve-költözködés a létbizonytalanságba. Átélték a soproni letelepedés nehéz hónapjait s nem bénította meg őket lélekben Trianon démona.

E három év drámai világáról, most nem tanulmány következik, mert úgy érzem, a megszólaltatottak visszaemlékezéseinél hangulatosabban és pontosabban senki sem tudná megidézni azt a kort. ­

Mindenre kitérni nem lehet. Nem szólok most a tanár-diák viszonyról, hiszen a professzorok egyénisége, s például a vizsgáztatások sajátos esetei a főiskola belső világba tártóznak, csakúgy mint a diákélet több, Selmecen kialakult "belterjes" szokása.

Nem ismertetem az ágfalvi csata, a népszavazás történeti hátterét, nem idézem a leírásaikat, az alábbi füzért pusztán a visszaemlékezők élményeiből állítottam össze: Remélem, e szemelvényező módszer ellenére a kedves Olvasónak ugyanúgy összeszorul .majd' a szíve, vagy mosolyog a lelke a sorokat olvasván, mint nekem, s képzeletében feltűnik a hajdan volt diákélet:

Palla Zoltán 1917-ben Selmecen már csak beiratkozni tudott a főiskolára. 1918-bon az olasz fronton harcolt, ahonnan október 28-án tért vissza. November elején jutott haza Nyíregyházára, egy kicsit rendbe szedte magát, s máris utazott fel Selmecre: Az őszi szemesztert a tanárok gyorsított tempóban adták le. Palla Zoltán - már decemberben le is tette a vizsgáit. Ekkor már javában. folyt a csomagolás. December 20-ára mindkét szakosztály minden mozdítható holmit összecsomagolt, és bepakolt a ládákba. [Az írott förrások szerint december 13-án hagyták el a diákok végleg Selmecet. Sz.T.] A ládákat sikerült vagonokba rakni, s jórészük , eljutott Budapestre. A költözködésekor a fiúk minden megspórolt tüzelőjüket az egyelőre még Selmecen maradó Fekete professzorék kapuja elé tették.

A hallgatók 20-án indultak el. Az utolsó selmeci nap katonás rendben telt el. A fiúk az utolsó órákat az Ifjúsági Körben töltötték. Ott búcsúztak el egymástól, hang nélkül, síri csendben, meghatódva. Aztán a Fő utcára mentek, ahol már várták őket a lovas kocsik. Poggyászukat, azok vitték Garámberzencére. Onnét vonattal Vácra utaztak, leadták fegyvereiket, és mindnyájan hazautaztak. Volt aki Felvidékre vissza, volt aki Erdélybe. (Palla Zoltán nyomán)

A csehek a fegyveres főiskolások miatt addig nem merték bevonulni. Selmecre, amíg azok el nem távoztak.

A selmeci lányokat váratlanul érte, hogy a 600 ifjú örökre elment. December 21-én a Fekete lányok Vadasékhoz mentek át zsúrra. A zsúr a cseh megszállás miatt nem volt vidám hangulatú. Éjfélkor beállított három álarcos "lesnik". Olaszos kalapot hordtak, cseh légiósoknak néztek ki. Hivatalos igazoltatásba fogtak tót nyelven, s végül, fokozván a riadalmat, elhajítottak a szobában egy papundekli-gránátot; amelyből azonban egy csomó szaloncukor esett ki. A zsúrozó lányokat három ottmaradt felvidéki hallgató tréfálta meg. Kuthy Pista, Szentivónyi Aladár és még egy fiú: (Palla Zoltán nyomán)

A főiskola Sopronban először a 18-as laktanyában kapott helyet. A termekben csak néhány pad volt elől, s akiknek nem jutott hely, azok a - poloskás - padlón ültek. A professzorok táblára rajzolva tudtak csak szemléltetni. (Stefaits István)

A Károly-laktanyában is a kaszárnyatermekben tartották az előadásokat. A hallgatók támla nélküli hosszú lócákon ültek. Egyszerű, festetlen; gyalult asztalokat használtak: A tanároknak egy kisebb asztal jutott egy székkel. Fodor professzor itt is tartotta a "nívót", mert a helyzettől függetlenül mindig zsakettben adott elő. (Szeless László)

1919-ben ősszel sztrájkoltak a hallgatók. Kedvezményt szerettek volna kapni, hogy gyorsabban lehallgathassák azokat a szemesztereket, amelyek elmaradtak a háború miatt. A Károly-laktanya bejáratánál a közülük verbuválódott sztrájkőrség ügyelt árra, hogy senki se juthasson be a tanárokhoz vagy a tantermekbe. Az Ifjúsági Kör vezetősége testületileg lemondott.. Választottak egy háromtagú sztrájkbizottságot: Mihályi /Mayer/ Zoltán, Schmidt István és Boross György voltak a tagok. Volt olyan fiú,- egy rebellis, aki ellenezte a sztrájkot, mert már csak 2-3 vizsgája hiányzott: Vitéz Rédeynek hívták. Föl is szólalt:

- Ez abszurdum! Az- emberek amúgyis le vannak maradva a tanulásban, miért hátráltatjuk ezt még sztrájkkal?

- Ne csak magadra gondolj! - intették le. - Vannak, akik éveket vesztettek a háború miatt. Ki fogod bírni ezt a pár hét vagy hónap lemaradást. Ne agitálj ellenünk!

A sztrájk győzött. A minisztériumból megkapták a kért kedvezményt, miszerint egy rendes szemeszternyi idő alatt két hathetes szemesztert lehet lehallgatni; s így egy év alatt két évet lehet elvégezni. A tanári kar megértvén a hadviselt diákok nehéz helyzetét, hallgatólagosan támogatta a diákok óhaját, nem lépett fel ellenük. (Boross György)

Palla Zoltán 1919. őszén a harmadik szemesztert hallgatta le. Azután februárban és márciusban a másodikat. Majd az ötödik s utána a negyedik következett. Ezalatt folyamatosan tanult .és vizsgázott. Nem volt kijelölt vizsgaidőszak, mikor felkészült, jelentkezett a professzornál vizsgára, aki pár napon belül fogadta. Így pótolta a tanulmányi idő-veszteségét. Az 1920-21-es tanév második félévében került egyenesbe a szemesztereket tekintve, s az 1921-22­és tanévbeli á hetedik szemeszter lehallgatása során tette le, utolsó elmaradt vizsgáját. (Palla Zoltán nyomán)

Bencze Gergely a kémia professzora volt. Székely ember volt és jó humorú góbé hírében állt.

Messze földön híres volt a balekok számára tartott első előadása. Csőstül jöttek meghallgatni őt a felsőbbévesek Sopronban is. Bejött az öreg, s üdvözölte a társaságot:

- Uraim és vaskohászok! Nevetés.

Egy órán keresztül adta elő a hamuról, a különféle szennyeződésekről, koszról­-piszokról, fertőzésekről, képletekkel tarkított, épületesen nagy, alig követhető mondandóját. A táblára felírta a fertőző betegségek kémiai alapjait is. A végén sült ki, hogy mindez miért történt:

- Uraim, ha belépnek a terembe, mindig törüljék le a lábukat hogy az előzőekben ismertetett bacikat ne hozzák ide be! (Ladányi Jenő)

A fiúk hónapos szobában laktak, ketten-hárman bérelve egyet. A kamararendszer tehát Sopronban is folytatódott. ... A menzán rosszul és piszkosan főztek. A kelkáposzta főzelékben egyszer egy jó vastag, főtt pondrót találtam. Nem volt "tápláló" ott a koszt, ezért többen átmentünk az úgy nevezett "népkonyhára." ebédelni. (Stefaits István)

A kamarában főztünk is. Pörköltet készítettünk és tésztát gyúrtunk a rajztáblán. Egy hónapig szakácskodtunk. (Papa Zoltán}

A hallgatóknak megengedte a város, hogy szenet, hozzanak Brennbergből. A bányaigazgatóság azzal a kikötéssel járult ehhez hozzá, hogy a szenet a fiúknak maguknak kell kibányászniuk. Így hát a hallgatók a külszíni fejtésből maguk vágták ki saját részükre a téli tüzelőt; Hátizsákban, kosarakban, vödrökben hordták haza, kamaráikba a szenet. (Bánky József)

Leicht Ottó ifjúsági köri elnöksége idején, annak a beteg diáknak, aki ápolásra szorult, a köri megbízott elintézte a kórházi felvételt, vagy rendszeresen látogatta az otthon fekvőt. (Palla Zoltán )

A szemeszterek lehallgatása után mi, pénztelenebbek állást vállaltunk. Vitéz Tury Elemér, Sós Laci - öreg bányamérnökhallgató - "Ocsenász" volt a vulgója, ami tótul "Miatyánkot" jelent - és én a soproni pénzügyigazgatóságon dolgoztunk délelőtt, mint napidíjasok. Délután tanultunk. Két évig dolgoztunk ott. Amikor azonban már délután is be kellett volna menni, akkor eljöttünk a pénzügyigazgatóságtól a katonasághoz. Egyetemi karhatalom voltunk. Nem volt szabad tiszti ruhát viselnünk az antant miatt, de tiszti fizetést kaptunk; hiszen hadnagyok, főhadnagyok voltunk. Reggel bementünk katonaruhában parancsfelolvasásra, aztán siettünk haza tanulni. (Stefaits István)

A karhatalmi egyetemisták parancsnoka vitéz Felszeghy ezredes volt. egyszer elkéredzkedett Stefaits István, mert édesanyja a kórházba került. A három nap szabadságot meg is kapta. Stefaits kamarája a Kossuth utca elején volt. Korán lefeküdt, készült a hajnali utazásra. Éjjel egykor csengettek. Vitéz Felszeghy volt. Pénzt hózott a szegény hallgatónak... tiszti köpenye alatt pizsamában és papucsban volt az ezredes. - (Stéfáits István nyomán)

Háborút megjárt tapasztalt frontharcosként jöttém 1919 áprilisában Sopronba. Azt gondoltam, rajtam aztán senki sem tud kifogni. Az állomáson két, a frontról ismert földim és jó barátom Kristófi Gyurka meg Mihályi /Mayer/ Zoli várt. Ők akkor már felsőbb évesek voltak. Két óriási tömött kofferral érkeztem. . Az egyikben ágyneműk, a másikban ruháim, személyes dolgaim voltak. Barátaim így fogadtak: .

- Gyurikám, Sopron turistaváros. Nincs is az állomás előtt konflis, mert a kirándulókat vitték ki a zöldbe. Gyalogolni kell! - Elintézték ugyanis a firmák, hogy vasárnap délután se villamos, se fiakker ne jöjjön ki az állomásra.

A Domonkos-templomhoz értünk:

- Ha sok gond gyötör, ide járhatsz vigasztalódni. Különben azért nem visszük a kofferod, azért nem segítünk, mért ha ezt meglátnák az ultra-supra veteranissimusok, akkor nekünk végünk lenne! Visszakanyarodtunk az Erzsébet utcába. Itt átadták nekem a kijelölt lakás címét s elbúcsúztak. "Erzsébet utca 9."

(A vörösök rendelete alapján ugyanis minden hallgatót be kellett fogadni a kijelölt helyen).

A házszám egy hosszú kőkerítés kapujára volt felírva. A nagy deszkakapun volt ­még egy kiskapu is. Megrángattam a kart; csöngettem. A járókelők csodálkozva néztek rám, vajon miért állok itt e kapu előtt két kofferral. Egyszercsak megjelent egy ősöreg ember a kiskapuban:

- Mit óhajt?

- Nekem ide van lakáskiutalásom. Tessék, itt a papír!

- Én meg azt hiszem, hogy maga elég korán érkezett. Ez itt az evangélikus ­temető...

A firmák majd megszakadtak a röhögéstől az utca másik oldalán, utána azonban átadták a valódi lakcímet. (Boross-György)

Takáts Ferenc Ifjúsági Kör-i elnök a vörösökkel kétkulacsos politikát folytatott. Kompromisszumokkal éltük át a Tanácsköztársaságot. Kellner Sándor nem volt rosszindulatú a főiskolásokkal, de túl sokat akart tőlünk. 1919 májusában az ellenforradalmi megmozdulások miatt a városi direktórium kihirdette, hogy a - főiskolások azonnal vonuljanak. be a tüzérlaktanyába és fegyverrel védjék a diktatúrát. A hallgatóknak bőven elegük volt már a csatározásokból, civilek ellen . - meg pláne nem volt kedvük erőszakot alkalmazni; ezért aztán a legtöbbjük hazautazott. Kellnerék 12-14 főt tudtak közülünk bevonni a vörösőrségbe.

A főiskolások zöme megjárta a világháborút, annyi élettapasztalatuk volt, mint rendes körülmények között egy öregembernek. Nem lehetett őket csak úgy rángatni, ők már akkor sem hittek a szónokoknak. Ezért sem tudták őket a - vörösök aktív szerepre kényszeríteni. _ (Boross György)

Bánky József 1919 májusban érkezett meg Miskolcról Sopronba. Az összevont szemesztert akarta volna megkezdeni. Szállást keresve kopogtatott be a nagynénjéhez. Elcsodálkozott, mikor belépvén az egyik szobában két-három heverésző főiskolást talált. A hívatlan vendéget az ott lévők is gyanakodva fogadták. Závarta őket, hogy a jövevény esetleg kommunistabarát. A fiúk akkor oldódtak fól, mikór kiderült, hogy az ismeretlen csupán egy közeli rokon. Megérkezése napján ment el Sopronból a terrorista Szamuely vonata. Örült ennek Bánky József, ugyanis hallotta már, hogy Szamuelyék, mielőtt ide jöttek, Nagycenken agyonlőttek egy tisztviselő fiút, aki kivégzése előtt maga kellett hogy megássa a sírját .

Bánky József kamarástársai ezért gyűlölték Szamuelyt. -. (Bánky József nyomán)

A Tanácsköztársaság idején alakította meg Boross György a főiskola focicsapatát. Bementek a városházára Thurner Mihályhoz, hogy segítsen felszerelést szerezni.

- Menjetek a Bors Lacihoz, ő a sportreferens - válaszolta nekik a polgármester. Előadták hát Borsnak az óhajukat,

- Nagyon sajnálom, szegények vagyunk, nem tudok futballfelszerelést adni - mondta ő. Borossék letörve vonultak a folyosón. Ott meg Entzbruderba botlottak:

- Mit kerestek itt, fiúk? Elmondták: ­

- Na várjatok! - szólt Entzbruder és bement Borshoz. Pár nap múlva értesítést kaptak, hogy jöjjenek be a felszerelésért. 16 garnitúra ruhát és 6 labdát szereztek nekik Borsék. A városházáról visszafelé szalamanderben vitte a főiskolás csapat a felszerelés darabjait. A különös menet persze feltűnő volt. Egy filiszter meg is kérdezte:

- Mondják, maguk így szoktak sietni? Miért mennek ilyen zagyván? - Hogy tovább tudjunk örülni az ajándéknak!

A csapat az Angeron tréningezett, és meccseit is ott játszotta.

A kommün alatt lekötöttek á csornaiakkal egy mérkőzést: Mikor elutaztak, az állomáson várta őket a csornai kör vezetősége. Gyalog mentek be a községbe. Elborzadva látták, hogy a katolikus templom előtt hat parasztembert himbál a szél a gömbakácokon. Döbbenetes látvány volt! Azonnal vissza akartak fordulni. Egy környékbeli társuk azonban, aki a meccset megszervezte, így szólt:

- Haza ne menjetek, mert akkor én nagy bajba jutok!

Így hát maradtak, de minden kedvük elpárolgott. A községházán ebédeltek, utána beszélgetéssel töltötték az időt, míg a falu egyik kommunistája föl nem szólalt:

- Bizonyítsák be, hogy maguk jó baloldaliak! Énekeljék el az Internacionálét!

Nem tudták. Akkor a kommunisták elénekelték. Ők, húszan csak hallgattak.

- Maguk nem tudják az Interriacionálét(?) kérdezte az elvtárs.

A csendet egy magyarérzelmű bányász fiú, a balhalf törte meg:

- Mi egy annál szebbet tudunk! - Melyik az?

- Isten, áldd meg a magyart... - és elénekelte a csapat a Himnuszt. A csornai direktórium tagjai ezután egy szót sem szóltak. ,

A mérkőzést 4- vagy 5:0-ra nyerte meg a főiskolás csapat. (Boross György nyomán)

A menza a Tanácsköztársaság idején is gyönge kosztot főzött. Egy ilyen vékony ebéd után Boross György és Parrai Gyurka elmentek a Rókalyukba, azaz a Fuchslockba - amely a Müller Pauline utcában volt – pótebédre

- Mi van ebédre? - kérdezték a felszolgálónőt.

- Ma Fleischloser Tag (hústalan nap) van - mondta az asszony - húst nem tudok adni, de krumplifőzelékkel szolgálnátok.

- Azt egyék csak meg a kommunisták! - fortyant fel Boross György. ­

- Tessék bemenni a kisszobába! - súgta oda nekik kisvártatva a felszolgáló. Bementek. Ott, a zugszobában már pörkölt is került a főzelékbe.

- 18 korona - mondta kint fizetéskor, a pénztárosnő. Abban a pillanatban egy alak Boross György vállára tette a kezét:

- Igazolja magát!

Boross ránézett. Ismerős volt neki ez az arc, még Csornáról. És akkor villant az agyába, hogy ez az alak már az "egyék meg a ...." megjegyzéskor is ott ült a helyiségben.

- Adja ide a diákigazolványát! - szólt rá még egyszer az illető. Közben Parragi eloldalgott. A titkosrendőr fölírta Boross György adatait. Pár nap múlva megérkezett a forradalmi törvényszék idézése. Féltek Borossék, nehogy Szamuely is jelen legyen, ugyanis éppen akkor járt Sopronban és tartott szónoklatot egy nagygyűlésen a Széchenyi-ház erkélyéről. A tárgyaláson megjelent a tulajdonosnő, a kiszolgálónő és Boross György. Bors László - volt a vádbiztos. Elmondta a vádbeszédet, megemlítette azt is, hogy Boross György mint tartalékos tiszt, a háborúban a császár katonája volt, viszont mostanában nagyon hasznos tevékenységet fejt ki, mivel nagy odaadással intézi a Főiskola sportügyeit. Kérte, hogy ezt az ítéletnél vegyék figyelembe. A tulajdonosnő kéthavi börtönt, 5000 korona pénzbírságot, a pincérnő egyhavi fizetéselvonást, Boross György 1000 korona pénzbüntetést és kétheti elzárást kapott, mely utóbbi azonban, humánus meggondolásból a szemeszter után lett volna letöltendő. Erre azonban már nem került sor; mert a proletárdiktatúra addigra megbukott. (Boross György nyomán)

1919 őszén nemigen volt társadalmi élet, tehát semmilyen kapcsolat sem lehetett a városi filiszterek lányai, valamint a főiskolások között. A hallgatók "plebs miserable", így "alacsonyabb körökben strabancoltak". Az egyik őszi napon Schumacher (Botvay) Károly, aki a háborúban vitézi rangot és nagyezüst-öt is kapott, felkereste Boross Györggyel dr. Thurner Mihály polgármestert. Tanácsot kértek tőle, hogyan lehetne valahogy a város és a főiskolások közötti tartózkodó viszonyt megszüntetni.

- Fiaim, ne hozzám gyertek ilyen ügyben, hanem a feleségemhez. Ő a leányklub alelnöke - volt á polgármester válasza.

Másnap a két fiú "levizitelt" Thurnernénál az Alsólővér utcai Pichler-villában. A hölgy alacsony, bájos, molett asszony volt. A fiúk mondandója után így szólt:

- A kérés nem egyszerű, de megpróbálom... Majd megpróbálom.

_ A következő kedden avizált a polgármesterné, hogy keressék fel őt újra a főiskolások. Így fogadta a két ifjút:

- Minden rendben van. Szombaton ötórai tea lesz, amelyre ötven leányhoz hetven főiskolást meghív. A hallgatók között csaknem párbajvívásokra került sor, mert mind a négyszáz szívesen ment volna ötórai teára. Végül az Ifjúsági Kör vezetősége sorshúzással döntötté el, hogy ki legyen az a szerencsés hetven. ,

- Rendesen öltözzenek fel fiúk, - mondta Thurnerné, mert láttunk ám maguk között foltosakat is! -ezt többször hallottuk még ezután is.

- Azokat a selmeci lányok hímezték és varrták fel, reméljük, hogy majd a soproni lányok is folytatják a hagyományt!

Szombaton a teadélutánra kiöltözött a csapat. Erdészatillában, grubenban, vagy akinek nem volt, az szmokingban ment el a rendezvényre. A klubban a fal mellett - ültek a mamák, előttük álltak a lányok. Az elnöknő mindegyikünket bemutatott: név, vulgó, és hogy hova valósi az illető - úgy, ahogy illik. A teázás után egy zongorista játszott tánczenét este 9-ig. Megegyeztek a fiúk, hogy mindenki hazakíséri a partnerét, és megmondja, hogy nyolc napon belül levizitel a barátjával. A fiúk úriemberhez méltóan viselkedtek. Thurnerné meg is jegyezte később:

- Egy kicsit kinyílott a társadalmi élet.(Baross György nyomán)

1919 decemberében bált rendezett a Pannónia nagytermében a Leányklub. Erre 120-150 főiskolást is meghívtak. A soproni aranyifjúság egyáltalán nem örült a konkurenciának.

Ezen a bálon szegény Szechányi Elemér is igen jól érezte magát. Intett a cigánynak, majd a következőképp tréfálkozott az erdészek címére:

- Citromhéj; narancshéj, görbelábú erdész vagyok én...(Boross György )

Selmec után Sopronban is működött a főiskolán becsületszék. Ennek volt hagyományosan egy tanárelnöke, és egy diákelnöke - az utóbbi 1920-ban - Mihályi Zoli volt: Egyszer vádat emeltek egy erdélyi kollega ellen, mert hamisan kártyázott. Beidézte a szék. Ez 8-10 főből állt. A kolléga meg is jelent. Vétkét tagadta; pedig korábban elmondta már azt saját maga is valakinek, aki ezt a tárgyaláson a szemébe mondta. A fiú büntetése két év "relegálás" volt; azaz itt maradhatott Sopronban, de előadásra, s így nyilván vizsgákra sem járhatott. Megjegyzendő, hogy amit a szék javasolt, azt általában el is fogadta a rektorátus, esetleg mérsékelni igyekezett a szigora ítéleteket. Jelen esetben jóváhagyta azt. (Boross György)

Nagyon szerették a hallgatók a színházat. Szombaton és vasárnap nem jártak, mert akkor a közkatonák és a cselédek foglalták el a karzatot. Hétköznap viszont szinte mindig ott voltak. Egyszer egy heves ifjúsági köri gyűlés lekötötte a figyelmüket, és elfeledkeztek a színházról. A direktor izgatottan hívta fel őket telefonon, hogy jöjjenek, jöjjenek, mert kell a taps... Jutalomjátéka volt egyszer a primadonnának! A fiúk megállapodtak, hogy ha elénekli a művésznő a főszámot, akkor addig tapsolnak, amíg huszonötször vissza nem jön ismétlésre. És valóban rendre visszahívták. A művésznő már két kezét összetéve könyörgött, hogy többet ne, ne, ne! De mégis huszonötször repetázott. (Szeless László)

Svehla Pista udvarolt a postafőigazgató lányának, egy helyes szőke leányzónak. A család a Windmühle (ma Szélmalom) utcában lakott. Sötétedés után Pista Zachar nevű barátjával a tett színhelyére ment: Szerenádot akart adni a leányzónak, hogy kiengesztelje, mert előzőleg valami

miatt összekülönböztek. A leány hallani, sem akart Pistáról, ez volt a szomorú helyzet. Május volt, és a leánynak neve napja, kiváló alkalom szerenádozni. Pista úgy tervezte a dolgot, hogy fölmászik a ház előtt álló fára, a fa tövénél pedig barátja majd csellón játszva kíséri. A dolgok azonban másképp alakultak! Észrevették, hogy a kiszemelt ház melletti házban, egy függönyözetlen ablak mögött két leány vetkőzik. Természetesen vigyorogva gusztálták őket a kópék, míg egyszercsak fölülről hideg vízzel hűtötték le a két komát. A leányok apja még ki is kiáltott a víz után:

- Disznó gazemberek, elmenjenek innen tüstént!

A papa mellett a mama is megjelent a felső, ablakban. A két főiskolás ugyan szaporán menekült, de főiskolás mivoltuk azért mégsem maradt rejtve. Pár nap múlva ez volt az Ödenburger Zeitung fő címe:. Alles Gutes kommt von oben! vagyis: Föntről jön minden jó! A cikkben leírták a főiskolások- pórul jártát. Pár napig rajtuk kacagott ezek után Sopron, de különösen a társak, akik személyre szólóan is tudták; hogy kik kapták nyakba az "áldást". Pista csak nem nyugodott. Négy-öt nap múlva újra megjelent Zacharral a Windmühle utcában. Fölmászott megint a fára, most nem zavarta őt ingyen-sztriptíz és kellemes tenor hangján, csellókíséret mellett rázendített egy szép nótára. A leányzó szobájában fény gyulladt. A Kedves gyertyát gyújtott, kinyílt az ablaka és megjelent. Pista a fa tetejéről bocsánatot kért, majd minden jót kívánva boldogan elbúcsúzott. Győzött. A szerenádot azonban végighallgatta a szomszéd ház is. Épp lekászálódott Pista a fáról, mikor a vízöntő atya megjelent a kapujában és megszólította őket:

- Kedves barátaim, bocsánatot kérek a múltkori hidegzuhany miatt.

- Ó, semmi, semmi nem történt - válaszolták -a jól sikerült szerenád miatt boldog fiúk. ­

- Jöjjenek be hát egy kis borra; csak akkor nyugszom meg, csak akkor hihetem azt, hogy kiengesztelődtek, ha elfogadják meghívásomat.

Összenézett a két koma, és bementek. Rögvest előkerült az asszony is, süteményt hozott, majd a két leány is megjelent bemutatás és üdvözlés végett. A fiúk reggelig boroztak az öreggel. A csellós különösen igyekezett... Később eljegyzésre is sor került.

Másnap az atya újból elment a Zeitung szerkesztőségébe mondván, hogy szeretné visszaszívni a múltkori cikket, mert a leskelődők úriemberek, akik szerenád miatt kerültek a háza közelébe. Sőt, érvként azt is fölhozta, hogy nagyon megtetszett egyik lánya a csellós stúdiónak. A szerkesztő úr mosolygott:

Hát kérem, a múlt heti cikkét visszavonni lehetetlenség, de annyit megígérhetek, ha meglesz az eljegyzés, ha hivatalosan megtörténik, új cikket fogok írni, mélynek a címe ismét ez lesz: Alles Gutes kommt von oben! (Boross György)

Machatsek Gyuszi a cselédszobájukat alakította át a maga számára. Ott volt elmaradhatatlan tábori ágya, ott gyűltek össze a barátai, ott tanultak és ott beszélgettek. A szobát "testhez állónak" nevezték.

Volt egyszer a társaságban egy reverendás kispap is, aki az ajtónak dőlve hintázgatott a székén. Gyuszi kishúga Lúcia, bátyját keresvén valamiért benyitott, a kispap még székestül hátra esett. Lábéi az égnek álltak, a reverendája pedig a nyakába csúszott. Nem lehetett kibírni nevetés nélkül! (Machatsek Lúcia nyomán)

Gyula a katonáéknál főzni is megtanult. Egyszer így szólt a barátaihoz:

- Most pedig főzök nektek vacsorát! - és rögtön elrohant nyersanyagokért. Eltűnt. Éjfélig .vártak rá a többiek, mire visszaért. Valahová kikísért egy leányzót. Nehezteltek rá ezért, de végül is, főleg a vacsora miatt, kiengesztelődtek. (Machatsek Lúcia)

1921 nyarán Gyuszi Rohoncon pihent. Oda várta Krug Lajcsit, a barátját. Ő az értesítéssel ellentétben késő este érkezett meg, amikor már csak Gyuszi volt ébren. Nem akarták felébreszteni a házat; ezért Gyuszi azt javasolta, hogy Lajcsi aludjék az ő helyén, á megszokott tábori ágyon, ő maga pedig kimegy a kertbe a kis cserkészsátorba és ott alszik.

Zsófi-mama szokásé az volt, hogy ha a fiai elaludtak, reggel egy papuccsal megpaskolta a hétalvókat. Most is ezt történt. Reggel bement Gyuszi szobájába és egy nagyot ráhúzott Krug Lajcsi fenekére. Ő felriadt, nagy fekete gyapjas fejét értetlenül fordította Zsófi-mama felé, aki szintén eléggé meglepődött...

1921 augusztusában is Rohoncon nyaraltak Machatsekék. Gyuszi, az édesanyja, a húga Lúcia, és a menyasszonya. Édesapja Szombathelyen dolgozott a - postaigazgatóságon, mert előzőleg minden állami hivatal Sopronból Szombathelyre menekült.

Gyuszit meglátogatta átutazóban egy barátja, Vlasskovits János. Gyuszi kedvenc szavajárásával invitálta:

- Jössz-e komám, Sopron végveszélyben van!

"Komám" és "legjobb barátom" volt Gyuszinak minden pajtása.- Mindenkit így mutatott be otthon: "Ő a legjobb barátom." Édesanyjának nem mondta meg Gyuszi, hogy miért megy Sopronba. Azt mondta neki, korábban kezdődik a szemeszter.

Szeptember elseje volt. Reggel húgocskája ágyához lépett, aki erre fölébredt. Megcsókolta és így szólt: ­

- Húgocskám; nekem most el kell mennem. Itt van két korona zsebpénznek (utolsó pénze volt, haláláig őrizte e két koronát Lúcia-néni). Édesanyja kikísérte Gyulát a Rohonc végén álló Mária-szoborig. Ott Gyula így búcsúzott tőle:

- Viszlát, Mamuskám! ( Machatsek Lúcia nyomán)

A- Ágfalvi csata története ismert. Álljon most. itt csupán néhány kiegészítés Krug Lajos dokumentumkönyvéhez:

Szeptember 7-én este a 48-as laktanya udvarán Felsorakoztak a felkelők, velük szemben a Sopronban maradt (Ostenburg) csendőrszázad. A fegyverátadást gyakorolták be, mivel a felkelőknek - ez alkalommal a főiskolásoknak - nem volt fegyverük. Minden felkelő megjegyezte a vele szemben álló csendőr nevét ilyképp például, XY - Ladányi Jenő. Később kint, az "A-zóna" határán valahol ott, ahol az Ágfalvi út átmegy a vasút alatt, a késő esti sötétben így sikerült

gyorsan a pároknak egymást megtalálniuk és csendben átvenni a csendőrfegyvereket. (Az antant-bizottság miatt civilben és fegyvertelenül kellett elhagynia a felkelőknek a laktanyát, ezért kellett előre megtervezni a felfegyverkezést). (Ladányi Jenő nyomán)

Kopácsyt - vulgója Nikita - az ágfalvi állomástól balra egy kukoricásban el akarta fogni egy osztrák csendőr. Kopácsy azonban bikaerős lévén, egyszerűen eltörte a szegény osztrák kezét. Stefaits István egyszer elszakadt a társaitól. Jöttek felé az osztrák csendőrök. Erre ő a nála lévő koszorúgránátot - 5 fanyelű gránát egybefűzve - kirántotta és a csendőrök közé vágta. Azok meg elpucoltak a szélrózsa minden irányába! (Stefaits István nyomán)

A felkelőknek két géppuskája volt. Az egyiket az osztrák csendőröktől zsákmányolták. A géppuskák izzásig melegedtek a folyamatos tüzeléstől. Ladányi Jenő szerint a menekülő osztrák csendőrök vonatán halottak is voltak. Amikor a vonatuk befutott Lajtaújfaluba, a menekülőket a főtisztjeik vissza akarták fordítani. A csendőrök viszont még annyira pánikban voltak, hogy erre majdnem parancsnokaikra támadtak. (Ladányi Jenő nyomán)

Szeptember 8;án Kisasszony napján misére mentek Machatsekék Rohoncon. A mama egy új fekete, fátyolos kalapot tett fel, Lúcián lila ruha volt. Arról beszélgettek útközben, hogy milyen gyászolósan néznek ki. Ebédre rántott csirke volt. Gyula édesanyja valahogyan nem bírt enni. Megérezte a tragédiát... Először az édesapjuk kapott hírt a fia hősi haláláról:

A fiát hajnalban agyonlőtték! Ilyen durván. Gyula édesapja a hír hallatán, tehetetlenségében az asztalra csapott, aztán összeomlott... Később ő telefonált ki Rohoncra. Az ottani postáskisasszonyt arra kérte, mondja azt a feleségének, hogy Gyula megsebesült, de már nincs veszélyben. Mikor a mama megtudta a hírt, fölugrott, a szekrényhez rohant és pakolni kezdett. Közben Gyula menyasszonya a postáskisasszonytól már megtudta az igazságot. Zokogva borult a mama vállára.

Bementek Szombathelyre, ahol édesapjuk így fogadta őket.

- Idős fiúnk temetésére megyünk Sopronba.

A mama elájult. .

Sopronban a lakás úgy volt, ahogyan Gyula hagyta. Az asztalon térkép és rajzeszközök. Ő rajzolta be, az ütközetre készülvén Maderspach - az egyik felkelő parancsnok - számára az ösvényeket:

9-én éjszaka tért haza a szomorú hírre Gyula medikus bátyja. Nyomban beszaladt a 48-as laktanyába, ahol megvizsgálta Gyula holttestét és a másik három halottat is. Gyulának fejébe fúródott egy golyó; mely elhagyva az agyat, a szívén is keresztül hatolt. Gyula nyomban meghalt, egy pillanatot sem szenvedett. Reggel a család is bement hozzá. Ott feküdt középen, enyhén mosolygós arckifejezéssel. Lúcia odakuporodott:

- Gyere Gyuszi, gyere játszani velem! … Miért nem jössz?

Később meglátogatta őket Ostenburg Gyula a csendőrparancsnok is. Részvétet nyilvánított, és egy szép sorral lezárta Gyula indexét. (Machatsek Lúcia nyomán)

- "Ha ott találjuk Machatsek Gyula apját, az első lámpavasra húzzuk fel!" Ezt ígérik az osztrákok maguknak, úgyhogy gyorsan meneküljenek!”- ­figyelmeztette a családot egy jóakaró, mikor később a területet birtokba vevő osztrákok Rohonc felé közeledtek. Egész éjszaka csomagoltak. Egy hűséges kocsis vállalta, hogy segít nekik. Kocsira pakolták az ingóságukat. Az utolsó pillanatban hagyták el Rohoncot kelet felé. Amikor beértek az erdőbe, a nyugati végen már jöttek az osztrákok. (Machatsek Lúcia nyomán)

1921 őszén a népszavazás miatt szüneteltek az előadások. Propagandaszolgálatot teljesített mindenki. Plakáttépés illetve plakátragasztás volt a fő tevékenység. (Szeless László)

Októbertől' már a népszavazásra készülődött a főiskola. A kb.500 főnyi diákságot öt szakaszra bontották, hogy az öt részre fölosztott Sopron minden kerületében elegendő ember legyen az osztrák propagandisták hatástalanítására, valamint a saját propagandájuk kifejtésére.

A színházban az egyik héten bécsi, másik héten pesti színészek adtak műsort. Ingyen! Aki németül és magyarul is tudott, igen színvonalas előadásokat élvezhetett, hiszen például Bécsből Tauber, Schwartz és más híres színészek is eljöttek segíteni az osztrák propagandát.

Boross György szívesen és sokat forgolódott Guillame Árpád tábornok, Sopron kormánybiztosa körül. Egyszer hívatta őt a tábornok kémtisztje. Közölte vele, hogy másnap este 10 órakor két személygépkocsi érkezik a Bécsi útra a Dudlesz­erdő felől és több zsák röpiratot hoznak,

Másnap Boross Györgyék ki is mentek a Hubertusz vendéglőhöz. Fél tíz lévén még csak, bemelegítettek egy stampedlivel. Azután elfoglalták figyelőpontjukat. Öten az út egyik, öten az út másik oldalán, az út közepén pedig Boross György és Koltay György várakozott, mindnyájan álarcban mert az osztrákok, ha tehették, mindig fényképeztek, hogy bizonyítékaik lehessenek az antant felé. A magyar tetteseket csak így tudták kivonni a forgalomból. .

Öt centis hó borította a tájat. Villog a reflektor. Jönnek a kocsik. Borossék puskával nyomatékosítva "Állj ! Halt"-ot kiáltottak. Az autók megálltak. Négyen­-négyen ültek a gépkocsikban; mindegyikben egy-egy nő is.

- Gyerekek, kotorjátok el a havat, mert a nők cipője átázik! - kérte Boross György a többieket. Így is tettek. .:

Kiszállították a társaságot. Nyolc zsák röpirat volt náluk. A főiskolások az anyagot az árokba rázták, kupacba kotorták, elégették és az üres zsákokat visszaadták. Az utolsó láng elhamvadása után elbúcsúznak:

- Mehetnek vissza, jó utat!

A másnapi Wiener Journal fő címe: Die freischaler Banditen in West Ungarn? ­Szabadcsapatok Nyugat-Magyarországon?

A cikkben leírták a fenti esetet. Megjegyezték azonban, hogy micsoda "frejsélerek" lehetnek ezek, ha a havat meg elkotorják a hölgyek miatt?! Talán jó volna felsőbb körökben keresni a tetteseket - dohogott az újságíró, a főiskolásokra célozva... (Boross Cryörgy nyomán)

Sopronban a Papréten laktam, a zsinagóga mellett. Hárman voltunk a ­kamarában: Kopácsy Miklós, Mihályfy Pista és én. Innét egy sikátor vezetett át az Ikván a Holzmann Tófor-vendéglőhöz. Mi hárman mentünk be és páran kinn maradtak. Kozarits /Keresztes/ Gyurka magas ember, leoltotta az utcai lámát, s ezután az osztrák agitátorokat Mihályfy és Kopácsy kiverte a helyiségből. Én az ajtóban álltam, nem voltam hős természet, de egyet azért seggbe rúgtam.

Az eset után figyelmeztettük Kresadló Jóskát, hogy várjanak pár napot, ne menjenek el másnap a vendéglőbe. (Stefaits István)

Kresadló és társa cipszer fiúk voltak. Poncihternek öltözve beültek a Balfi utcai Holzmann Tófor-kocsmába, amelybe szívesen jártak össze az osztrákpártiak. Az egyik asztalnál tehát őt ketten ültek, egy másiknál több poncihter férfi. Sutyorogtak, aztán az egyik fölkelt, kiütötte a világítást, majd nekiestek a két főiskolásnak. Egy zsebkendőbe fogott vasdarabbal akkor ütötték ki a Kresadló egyik szemét. Mi 3-4 perc múlva értünk oda, de addigra a tettesek már eltűntek. (Boross György)

Boross György lakott egy ideig egy kedves özvegyasszonynál. 90 éves volt a néni, a neve özv. Tóth Ágostonné. A férje 48-as honvéd ezredes volt, aki német kedvesét a forradalom idején Bécsből szöktette meg. A honvédtiszt - híres térképész - a szabadságharc leverése után hét évig

raboskodott Kufsteinben. Ezalatt a néni Budán. mosásból, takarításból tartotta fenn magát. Nem ment vissza a rokonaihoz Bécsbe, hű maradt székely férjéhez.­

Jellemző a néni érzésére a következő történet: Egyszer átkiabált, lakójának:

- Gyuri, Gyuri, kommen Sie nur über!

Boross György átment hozzá, s a néni elárulta neki, hogy másnap ötkor nála fog vizitálni Neugebauer úr, a népszavazáson résztvevő osztrák bizottság vezetője. Gyuri legyen jelen, és majd mint unokaöccsöt fogja őt bemutatni.

Másnap fél ötkor át is ment Boross az ezredesné szobájába. Nemsokára a megérkezett az osztrák úr. A beszélgetés során egyszer csak megemlítette, hogy szeretne négyszemközt beszélni a nénivel. Az ezredemé azt válaszolta, hogy Gyuri előtt nyugodtan beszélhet, mert rokona, és nincs titka előtte. Erre így szólt , Neugebauer:

- Sind Sie eine österreicherin? Sie műssen nach Hause gehen.

- Nein - volt a válasz - ich bin ungarin. Ich bleibe hier. Pedig özv. Tóth Ágostonné alig tudott magyarul. Az osztrákot ez a válasz igen kellemetlenül érintette, mert éppen a néni bécsi rokonainak hívását tolmácsolta. - (Boross György nyomán)

Ladányi Jenő 4-szer vagy 6-szor szavazott. Utoljára egy 62 éves ember céduláját kapta, amit ki kellett cseréltetnie, mert talán feltűnő lett volna egy ilyen fiatal 62 éves férfi.

A szavazásón az angolok flegmán, a franciák veszekedősen, az olaszok barátságosan viselkedtek. A szavazás végeredményét a színházban jelentették be. (Ladányi Jenő nyomán)

Sopron magyar! Sopron civitas fidelissima!

75 év telt el az ágfalvi csata óta. Trianon démona azóta is rágja minden nemzedék lelkét határokon innen és túl. Győzők és vesztesek szívében vágyott a békesség. A hősi halott Machatsek Gyuláék és Arnold Moschék között már szent a béke.

Nekünk, élőknek is ki kell már végre engesztelődnünk egymással! Tiszta szívből! Szlovákok, ruszinok, románok, szászok, szerbek, horvátok, szlovének, osztrákok, magyarok: Allés Gutes kommt von Oben!

Gál Péter József