Boronkai Szabolcs:

A népszavazást megelőzően természetesen mindkét oldal igen erőteljes és enyhén szólva nem finomkodó propagandát folytatott. A nagy bécsi lapok ebben csak kis mértékben vettek részt, inkább csak olyankor, amikor valamilyen különösen merész magyar propagandafogást kellett visszautasítani. Ilyen volt az, amikor a magyarok azt állították, hogy a jövőben Burgenlandban kb. 60 ezer koronát kell évente adózni. Az igazság ezzel szemben az, hogy az összes tervezett befizetések fejenként évente 5999 koronát tesznek ki (tehát a tizedét!), de ebből is csak 2857 korona az egyenes adó (a többi fogyasztási adó, illeték stb.), ugyanakkor az állam fejenként 13.000 koronát juttat Burgenlandba élelmiszer ártámogatásként. Annál harciasabbak voltak a helyi lapok.

1921. november 12-én megjelenik az új lap: Der freie Burgenlander. Alcíme szerint „az Ödenburger Heimatdienst közleményei" (Mitteilungen des Ödenburger Heimat-dienstes). Az Ödenburger Heimatdienstet november 7-én hozta létre JosefRauhofer udvari tanácsos (Nagymarton), dr. Alfréd Walheim (Bécs), Paul Eitler professzor (Sopron) és Hans Ambroschitz, az Ödenburger Zeitung volt szerkesztője, a Kärntner Heimatdienst mintájára, mely a karintiai népszavazás (1920. október 10.) során az osztrák propagandatevékenység szervezője volt. Nemcsak a minta volt adott, hanem részben az emberek is: a „harcedzett" karintiaiak a soproni kampányból is kivették a részüket. A leghíresebb közülük Hans Steinacher, aki Karintia után még Felső-Sziléziában is járt. Még néhány név: Peter-Pirkham, Kommeter, Lestog, Maierhofer, Frith, Maier-Kaibitsch, Kraigher, König, Klinge, Högler. Szintén a Heimatdienstnek dolgozott Viktor Miltschinsky, aki még 1922-ben igen elfogult művet írt tapasztalatai (Ausztria szavazási biztosaként Sopronban tartózkodott) alapján.

A szervezet vezetője Alfred Walheim, a Nyugat-Magyarország Felszabadításáért Akcióbizottság elnöke lett, akit a nagy német párt bízott meg propagandaszerv megalakításával, és aki addig is sikerrel fogta össze a burgenlandiak által Bécsben alakított pártszerveket (Verein Christlicher Burgenländer in Wien, Sozialdemokratischer Verein der Westungarn in Wien, GroBdeutscher Volksbund für das Burgenland in Wien) a Bécsi Burgenlandi Egyesületek Végrehajtó Bizottságában (Vollzugsausschuss der burgenländischen Vereine im Wien). A vezetőségben a másik két nagy párt is képviseltette magát: a szociáldemokrata Ludwig Leser (ami természetesen nagy támadási felületet biztosított a kommunistaellenes magyar sajtónak) és a keresztényszocialista Josef Rauhofer (őt később távollétében Gregor Meidlinger képviselte). A kibővített vezetőség tagjai: Hans Ambroschitz, Freidrich Beer, Franz Binder, Josef Fiala, Ernst Hoffenreich, Josef Patry, Thomas Polz, JosefReichl és Ignaz Till.

A szervezet három részlegre (Referat) oszlott: röplap- és plakátkészítés, röplapterjesztés, sajtószolgálat. A központ Bécsben volt, de működtek részlegek Bécsújhelyt (Wiener Neustadt), Nagymartonban (Mattersdorf), Lépesfalva-Somfalván (Loipers-bach-Schattendorf), Fertőmeggyesen (Mörbisch) és Sopronkeresztúrott (Deutschkreutz). A folyó ügyeket Eitler és Miltschinsky intézték. A propagandaanyag terjesztésében a legnagyobb szerepet Richard Marek soproni könyvkereskedő és Széll Zoltán monyorókeréki (Eberau) körzeti orvos játszották. A horvát fordításokat Josef Vukovits készítette. A soproni összekötő Gottlieb Holzmann volt.

A Heimatdienst állandó kapcsolatban állt az osztrák kancellári hivatallal és a külügyminisztériummal. Belpolitikai feladatokat is ellátott, hiszen Burgenland civil közigazgatása még nem épült ki. Két újságot adtak ki: a Der freie Burgenländert és a horvát nyelvű Novi Glasit. Már itt érdemes megjegyezni, hogy míg a magyar propaganda nagy része német nyelvű volt, az osztrákok jóval kevésbé igyekeztek a magyar lakosságot megnyerni!

A Der freie Burgenländert, mivel propagandaanyag volt, hivatalosan tilos volt terjeszteni: ezért csempészték. Nincs azonban semmi nyoma, hogy ez bármilyen akadályba ütközött volna. Terjesztették a lapot a megszállt Burgenlandban is a lakosság „megnyugtatására". Az újság fő témakörei: a magyar katonai uralom negatív bemutatása, Sopron gazdasági jövője, Sopron kulturális jövője, az iskolák helyzete, személyi szabadság és biztonság Ausztriában, a magyar propaganda állításainak visszautasítása. Az Ödenburger Heimatdienst és az újság céljairól egyébként magában az első lapszámban is írtak. A lap hetente kétszer jelent meg. Kizárólag a népszavazással foglalkozott, más híreket nem közölt.

Kronológikus felsorolás helyett témakörönként csoportosítva foglalkoznék az osztrák propagandával. Állandó jellegű volt a magyar katonai terror szembeállítása a polgári Ausztria békés és biztonságos viszonyaival. Kihasználták, hogy Magyarországon általános hadkötelezettség volt, (valójában ez a trianoni békeszerződés ratifikálásával megszűnt!), kérdést intéztek a soproni lányokhoz: akarjátok-e, hogy a vőlegényetek Horthy katonája legyen? Illetve a fiúkhoz: akartok-e katonák lenni? Hosszabb cikk jelent meg november 17-én Ausztria előnyeit ecsetelve, ennek fő mondanivalója: „Ausztria demokratikus ország". Népszerűbbek voltak ennél az egyszerűbb szembeállítások: „Német-Ausztria: béke, szabadság, rend: Magyarország: háború, terror, banditák". Megemlítek még két különös esetet. December 8-án a Der freie Burgenländer arról tudósít, hogy a soproni főiskolások szétvertek egy vendéglőt. Másnap újra megpróbálták, de akkor a német polgárok elkergették őket. Ugyanekkor megrohanták egy bizonyos Gottlieb Holzmann házát. Először visszaverték őket, de azután „bevették" a házat és a tulajdonos fiaiból kiverték az „ellenálló" polgárok nevét, majd ezeket verték végig. Ehhez csak annyit jegyzek meg, hogy az eset valóban szörnyű és elítélendő, de nem lehet arról szó, hogy véletlenül kiválasztott ártatlan polgárokat vertek meg a főiskolások - mint azt az osztrák újság beállítani igyekszik - hiszen tudjuk, hogy Holzmann az Ödenburger Heimatdienst embere volt. A másik eset november 28-án történt: a magyar hatóságok letartóztatták Hans Steinachert, az osztrák kormány népszavazási biztosát. Ezt az osztrákok hatalmas botránynak tartották, de hozzátartozik az ügyhöz: miután kiderült, hogy Steinacher eddig hány népszavazás lebonyolításában vett részt, maga a Tábornoki Bizottság utasította ki a városból!

Kedvelt téma volt Sopron jövőjének ábrázolása aszerint, hogy Ausztriára, vagy Magyarországra fognak a lakosok szavazni. November 12-én felsorolják, hány új hivatalt kap Sopron, mint Burgenland fővárosa: tartományfőnökség, építészeti hivatal, rendőrfőnökség, ügyészség, bíróság, gyámhatóság, bányászati hivatal, postaigazgatóság, vasútigazgatóság, a hadsereg hivatalai, oktatási és kulturális hivatalok, kereskedelmi-és iparkamara, orvosi kamara stb. Mindettől elesik Sopron, ha Magyarországon marad. Külön cikk foglalkozik az esetlegesen fellépő közlekedési nehézségekkel, hiszen Sopronban futnak össze a vasútvonalak. Ez a típusú propaganda azonban nem ért el túl nagy hatást, hiszen a soproniakat nem annyira az befolyásolta, hogyan boldogul Burgenland nélkülük, mint inkább az, hogyan boldogulnak ők Burgenland nélkül. Hatásosabb volt az a karikatúra, mely a soproniakat, mint egérfogóba került, három oldalról ráccsal körülzárt szerencsétleneket ábrázolta. Ezzel viszont - szerintem - az a gond, hogy a probléma tulajdonképpen nem az adott terület hovatartozása, hanem a határok feltételezett szigorodása, a beígért gazdasági retorziók. Történtek direktebb -már-már zsarolás számba menő - utalások is. Sopronban rekordszüret volt 1921-ben:(44.800 hektoliter termett. az előző évi 19.551-el szemben), de ki fogja ezt felvásárolni? Eddig Ausztria vette meg, de ha Sopron Magyarországon marad, Ausztria kényteen magas vámokkal védeni tőlük az osztrák borokat.

Sokat emlegették Sopron német voltát és a nemzeti nyelvű oktatás ügyét. „Aki a gyermekét német iskolába akarja küldeni, szavazzon Ausztriára!" szólt a felhívás. Ennek az Apponyi-féle iskolatörvény ismeretében lehetett volna hatása, de úgy tűnik, a lakosság egy része már elindult az önkéntes asszimiláció útján és az iskolaügy annyira nem foglalkoztatta. Tág teret szenteltek a történelmi előzményeknek: a németség a népvándorlás kora óta él a területen, mely ráadásul a XV. és XVII. sz. között Ausztriához is tartozott. November 17-én közöl statisztikát a lakosság megoszlásának változásáról (1850-ben 3%, 1910-ben 44,3% a magyarok részaránya), annak érzékeltetésére, mi vár a helyi németségre Magyarországon. Ehhez azt fűzöm, hogy az említett korszakban a németség száma abszolút mértékben nőtt (13.443-ról 17.318-ra). a magyaroké viszont (400-ról 15.022-re) nyilván nem a természetes szaporodás és az elmagyarosítás miatt ugrott meg, hanem az urbanizáció során a vidéki lakosság beáramlása folytan. Egyetemet is ígértek Sopronnak. A Czernowitz-ból (Bukovina) elmenekült, elég kicsi német nyelvű egyetemet szándékoztak a lap értesülései szerint Sopronba telepíteni. Ezt valószínűleg a selmeci főiskola Sopronba kerülése motiválta.

Nagy volt a jelentősége a magyar propagandafogások visszautasításának. November 12-én a Der freie Burgenlánder figyelmeztet: a magyarok most csak azért vásárolják fel a soproniak borát, hogy szavazatokat nyerjenek. Visszautasították a Christliches Ödenburger Tagblatt (soproni magyarbarát német lap) vádaskodásait, miszerint Ausztriában az erőszak uralkodik, illetve, hogy a magyar koronát egy az egyhez kívánják osztrákra váltani, mikor a pillanatnyi árfolyam 1:6. Alois Krischt (az előbbi lap szerkesztője) is sokat támadták (meglehet joggal). November 27-én cikkben, 30-án karikatúrában tették ezt meg. Életútja valóban érdekes volt: 1905-ben az Ostdeutsche Rundschaunál (erősen nacionalista német-osztrák lap) dolgozott, 1906-ban csalás miatt lecsukták, 1910-ben újra, most hűtlen kezelésért, 1915 és 1917 között vizsgálati fogságban volt hazaárulás vádjával (állítólag Oroszországnak dolgozott), 1919-ben pedig osztrák-ellenes és magyarbarát újság főszerkesztője lett.

Végül megemlítem a propaganda egy különös válfaját: az egyes vallási közösségek megnyeréséért folytatott agitációt. A keresztény egyházak általában Magyarországhoz húztak, így itt inkább csak a magyar vádak megcáfolására került sor. A katolikusok közt ugyanis olyan hírek terjengtek, hogy Ausztria csatlakozni fog Németországhoz, ahol is a protestáns többség kényszeríteni fogja a katolikusokat az áttérésre. Az evangélikusoknak viszont pont az ellenkezőjét mondták; Ausztria katolikus, a protestánsoknak át kell térniük. A zsidókat osztrákbarátnak tartották, így különösen hízelegtek nekik: Magyarországon eddig ki voltak szolgáltatva a banditák antiszemitizmusának, Ausztria biztonságot ígér. Ezt és Ausztria jogérzékét azonban erősen megkérdőjelezi az ezt közvetlenül követő cikk: a soproni ortodox izraelita hitközség elöljárója, Edmund Schiff Magyarország mellett agitál, ugyanekkor egy bécsújhelyi borkereskedő cég főnöke is egyben, tehát hazaáruló, be kellene vonni az iparengedélyét! Bagoly mondja verébnek: a köztudottan antiszemita nagynémetek (pl.: Walheim) vezette osztrák propaganda vet antiszemitizmust a magyar „keresztény kurzus" szemére.

A propaganda mellett a lap felvilágosító feladatokat is ellátott. Minden számban találhatunk olyan cikket, amely a népszavazás technikai részleteivel foglalkozik, valamint közlik a Tábornoki Bizottság és a népszavazási bizottság rendeleteit is. Meg kell azonban jegyezni, hogy a technikai részletek közé is lehet propagandát rejteni. A szavazás úgy történt, hogy minden szavazó kapott kettő darab, három nyelven feliratozott (magyarul, németül, horvátul) kartonlapot borítékban: a narancssárga jelentette Magyarországot, a kék Ausztriát. A szavazónak azt a kartont kellett kettétépnie, amelyik országra nem akart szavazni, majd a két darabot és a másik egészet a borítékban a szavazóurnába dobni.

Temészetesen a másik oldal sem maradt el a propaganda terén. Különösen érdekes lenne a Christliches Ödenburger Tagblatt írásait megvizsgálni, ez hasonló stílusban agitált Magyarország mellett.