EMULZIÓVAL BEKENT PAPÍRLAPOKRÓL

Schäffer Ármin emlékezete

Gondoltak-e már arra, hogy milyen világ csudája egy fénykép? Jön a papírgyárból egy tekercs papír, azt leöntik valamely fényérzékeny anyaggal, s arra a fényképész ráenged néhány másodpercnyi fényt, majd előhívja. Attól fogva ezt már senki nem gondolja egy kis darab emulziós papírnak, hanem azzá lesz, amit ábrázol, azonosul a témájával. Így lesz a papírból ember, esemény, ház vagy más. Mindezt a csodát pedig a fényképész teszi, akiről általában semmit nem tudni, főleg egy bizonyos idő elteltével. Most sincs könnyű dolga a késői életrajzírónak, aki egy rejtőzködő életű embert jószerivel csak a hátramaradt alkotásain keresztül ismer, s ennek a nagyon kevésnek segítségével kell érvényes dolgokat leírnia.

Pedig nem akárkiről van szó, hanem Ő Kir. Fensége József főherceg udvari fényképészéről, Schäffer Árminról, akiknek fiai Schäffer Gyula (1902-1939) és Schäffer Sándor szintén fényképészek lettek. Annak, aki az apa műtermét most meg akarná keresni, érdemes lenne bérletet vennie a BKV járataira, mert igen sokfelé kéne utaznia. Kezdhetné körútját a IX. kerületi Márton utca 21-nél, ahol 1900-1920 között dolgozott. Innen nincs túl messze a VIII. kerületben lévő József körút 51. szám, ahol szintén fényképezett 1900-1933 között, egy ideig az ugyancsak neves Pobuda Alfréd fotóriporterrel társult formában. Még a VI. kerületben is találhatunk egy valamikori Schäffer-műtermet, a Rákóczi út 26. alatt, ahol 1912-1916 között fogadta kuncsaftjait. És aztán jön a többi, de ezeket már a fényképész dinasztia további tagjai bérelték és működtették.

A Budapesti Fényképészek és Fényképnagyítók Ipartestületében megbecsült tagja volt a korabeli fotográfusok társadalmának. Elsősorban az akkoriban önállósodó fotóriportázs képviselőjeként tartották nyilván, de portré-műtermében számtalan vizitkártya, kabinetportré is készült még. A kor fényképészeinek amúgy akkoriban egyként kellett ismerni a szerteágazó fotográfusi szakma minden csínját-bínját. Ha egy hattagú család csoportképét kellett úgy elrendezni, hogy mindenki azon a helyen legyen, amit a családi hierarchia kijelölt a számára; megfelelően legyenek az üvegműterem függönyei beállítva, hogy kellően szórt, egyenletes, lágy fény adjon plasztikát az arcoknak, másnap egy felravatalozott holttestről kellett az utolsó fényképet elkészíteni, „mintha csak élne!" módra, majd egy hét múlva tűzvészhez vagy árvízhez hívták. S ő ment, és megcsinálta.

Schäffer Ármin egy kicsit kiváltságosabb volt ezeknél a közönséges, mezei képészeknél, ő udvari fényképész volt. Minden esemény előtt, mely a Habsburg család magyarországi ágával megesett és az megörökítésre méltónak találtatott, ment a telefon Herr Schäffernek: ekkor és ekkor a megfelelő öltözékben jelenjék meg itt és itt. További információk a helyszínen a hoppmestertől. Nem tréfa, nagyjából ilyen volt az urak kiváltságos fényképészének lenni régen, s most sem sokban különbözik ettől. Mert fénykép, az kell! Schäffer ily módon készíthette el legfontosabbnak tartott sorozatait IV. Károly koronázásáról 1916. december 30-án, a Magyar Kir. Koronaőrség laktanyájáról 1913-ban, az udvarlaki őrség sorakozójáról a volt Teleki palota előtt 1917-ben, majd Károlyról és családjáról, köztük a fürtös fejű, világítóan szőke Ottóról, a szép Zita királynéról. Aztán egy tragikomikus esemény dokumentációja, melyről egy levelezőlap nagyságú, szélükön kilukasztott és ott szalaggal összefűzött eredeti fotókból álló kis album számol be, felirata szerint: „Schäffer Ármin eredeti fényképfölvételei az 1921. október 21-25-i második királypuccs eseményeiről, a királyi pár (IV. Károly és Zita) Soprontól Tata-Tóvárosig tartó vasúti utazásáról". A 43 db fotó közt van egy, melyen a királyné látható a soproni leány-klub küldöttségével, másikon Ostenburg ezredes éppen bejelenti a királyi pár érkezését a szájtáti tömegnek, majd több kép, amin a katonák éppen felesküsznek a királyra. A győri vasútállomáson díszszázad várta a vonatot, még minden arc reménykedő. Ugyanezt már nem látni a Várakozás a vasúti kocsik mellett címet viselő képen, s aztán jött Biatorbágy, a többit meg már tanulták történelemből. A 43. kép Madeira szigetét ábrázolja, ugye tudják miért? Schäffer ebbe a kis albumba bele tudta gyömöszölni Magyarország történelmének egy igen fontos periódusát, az utolsó király végnapjait, s minket, bámész tömeget is, akik csak úgy elszenvedjük a különböző impériumváltásokat. Még megnézhetik, miként zajlott egy tisztavatás a Ludovikán, Horthy Miklós kormányzó jelenlétében 1928. augusztus 20-án, vagy milyen volt egy hadgyakorlat 1935-ben Horthy Miklós kormányzó, Röder Vilmos vezérezredes, Gömbös Gyula miniszterelnök, Kárpáty Kamiló tábornok, honvéd főparancsnok, Somkuty József vezérkari főnök, Szombathelyi Ferenc vezérezredes jelenlétében. Vagy milyenek voltak a soproni népszavazás híres napjai.

S mindez Schäffer fotóin. Figyeljünk rájuk, érdemes, mert ezek a régi fényképészek valamit tudtak.