Molnár László:

Egy történelmi eseményt az is jellemez, hogy a kutatására milyen lehetőségek vannak, milyen körülmények segítik, vagy gátolják a cselekménnyel foglalkozók munkásságát.

Az 1921. évi Sopron-környéki felkelőharcok és a népszavazás történetének egyik -talán legalaposabb - ismerője Fogarassy László (1920-1994). Sokáig foglalkoztatott a gondolat, hogy vajon mi késztette arra a pozsonyi férfit, hogy harmincadik évétől kezdve minden idejét és energiáját egy olyan nemzetközi politikai-katonai problémakör történelmi megközelítésének, megvilágításának, őszinte vallatásának szentelje, amely nem ígért sem sikert, sem elismerést és ezek következtében erkölcsi elégtétellel és anyagi juttatásokkal sem kecsegtetett. Az 1980-as évek elején személyes ismeretségbe kerültünk, majd 1985-ben megkaptam 36 oldalas önélet-leírását, műveinek időrendben leírt felsorolását, történészi tevékenységének akadályaival együtt. A felsorolást a következők szerint csoportosította: nyomtatásban már megjelent feldolgozások, forrásközlések, recenziók, glosszák, hozzászólások, fordítások, szerkesztések és egyéb közlemények.

Fogarassy László nem hivatásos történészként lett az első világháború utáni Nyugat-Magyarország históriájának - az érintett három ország: Ausztria, Csehszlovákia és Magyarország történészei által - elismert kutatója. A bonyolult és a három ország történészei részéről sok esetben ellentmondóan értékelt korszak legjobb ismertetőjévé válni nem volt egyszerű és könnyű feladat. Fogarassy életútját, történelmi kutatásait sokszor kísérte meg nem értés, néha tudatos akadályoztatás, anyagi nehézségekkel és utazási, levelezési problémákkal együtt.

Fogarassy László egy kerek dátumú napon, 1920. január elsején született Pozsonyban, a ma már nem létező Hal tér 12. szám alatti házban, abban a lakásban, amely a reformkor éveiben Széchenyi Istvánnak szállásul szolgált. Családi környezetében magyar, szlovák és német nyelvtudásra tett szert, majd egyetemi évei alatt latinul is megtanult. Így a középiskola, majd a jogi és államtudományi egyetem elvégzése után rendelkezett a történelmi kutatások egyik legfontosabb előfeltételével, a sokoldalú nyelvtudással.

Választott témája alig négy évet ölel fel: az I, világháborús katonai összeomlás, az őszirózsás forradalom, a Tanácsköztársaság, a Nyugat-Magyarországi változások és a Horthy-korszak első éveinek történetét.

A következőkben a vizsgálódás fénycsóváját a Nyugat-Magyarországi kérdésre szűkíteni.

A mai Burgenland egy olyan országrész, amelynek jelentősége - nagyságát, lakói számát, gazdasági súlyát tekintve - jóval kisebb volt, mint a trianoni kényszer-békében északi, keleti, vagy déli irányokban hazánkból kivált országrészeké. Mégis komplikált eset volt, hiszen a történelmi Magyarországtól egy olyan ország választotta le, amely jóval több volt a szomszédnál, amely magával sodorta a magyarságot az első világégés nagy viharába, és amelynek katonái - apáink és nagyapáink - együtt harcoltak vállvetve (Schulter an Schulter) 1914-18. között. Ugyanakkor ez a terület alkalmasnak tűnt arra, hogy a szláv népeknek - amelyeket éppen ezeregyszáz évvel ezelőtt a magyarság beékelődése választott ketté - összekötő korridora legyen. Mindez egy olyan korszakban történt, amikor a kommunista világnézetet - váratlan nagy diadala - az 1917. évi forradalmat követő nagy eufória után az első vereség is érte: nem növekedett világforradalommá, a világ proletárjai nem egyesültek, hanem a háború utáni győztes és vesztes országokban megoszolva éppen kételkedni kezdtek a világmegváltó eszményben.

A korszak kutatása körülményes volt a második világháború után is. Az érintett országok történészei még a saját levéltáraikban is falakba ütköztek, Még nehezebb volt egy olyan magányos, tulajdonképpen nem is szakmabeli történésznek a dolga, aki -éppen a tárgyilagosság és a nézetek összevetése céljából - korabeli adatokért fordult a szomszédos országok intézményeihez az 1950-es évek közepétől kezdve. Ez a kutatás sem a szocialista Csehszlovákiában, sem a pártállami Magyarországon, de még a viszonylag liberális, de a problémakör egyes részleteiben érzékenynek, tartózkodónak mondható osztrák tudományos körökben sem talált lelkes fogadtatásra.

Kutatásai légkörére jellemző esetként írja le, hogy az 1950-es években átmeneti munkahelyére, a Pozsonyi Egyetem Könyvtár címére a budapesti Széchényi Könyvtárból feljelentő levél érkezett, hogy Fogarassy „betiltott, fasiszta könyveket" kért tanulmányozás céljából. A „buzgalmár" magyar ügyintéző bizony nehéz helyzetbe hozta a korszak jóhiszemű kutatóját.

Az 1950-es évek végén egy nem „céhbeli” szerző számára történeti tanulmányainak megjelentetésére szinte egyetlen járható út a pályázatokon való részvétel volt. Fogarassy az MTA Történettudományi Intézet és a Magyar Történelmi Társulat 1959. évi pályázatán először nyert díjat. Az akkori kutatómunka nehézségeire rávilágít, hogy még útlevéllel sem rendelkezett és a magyar főkonzulátus soron kívüli vízum-intézkedésével jutott el Budapestre az ünnepélyes díjkiosztásra.

Ezután sorra jelennek meg feldolgozásai. Pályájának jelentős állomása volt 1965. évben a Magyar Történelmi Társulat ós a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat közös pályázatára beküldött munkája, mellyel megosztott első díjat nyert „A Nyugat-Magyarországi felkelőharcok és a budaörsi csata története" című, húsz íves, térképpel ellátott monográfiája. A bírálóbizottság szerint: „...a dolgozat az eddig megjelent, sokszor egymásnak ellentmondó kiadványok, vagy idézett levéltári források mellett eddig nem ismert magyar, osztrák és csehszlovák forrásanyag összevetésével teszi pontosabbá a Nyugat-Magyarországi kronológiát. Igen nagy anyagot használ fel, és aprólékosan végigköveti az események fonalát.

Egy másik pályázatának lektori véleménye rögzíti 1970-ben: „...kényes témához nyúlt, amelyet az eddigi feldolgozások különböző célzatú, de egymással vetélkedő elfogultsággal, egyoldalúsággal kezeltek... A lektor részére műve már csak azért is kellemes olvasmány, hiszen nem kell minden dátumot, adatot aggályosan kontrollálni."

Fogarassy nemcsak a levéltári aktákat kutatta, hanem módot talált a megismerkedésre számos történelmi személyiséggel, a korszak még élő tanúival is. Személyesen kereste fel Balogh Edgárt, P. Ábrahám Dezsőt, leveleket váltott Károlyi Mihálynéval, Lukács Györggyel, Guido Romanellivel és a már elhunyt főszereplők leszármazottaival, köztük Lovászy Márton és Kövess Herman fiával, Maderspach Viktor leányával stb.

1957-től kezdve 64 történelmi dolgozatán, 8 forrásközlésén, 22 egyéb közleményén kívül 115 történeti glosszát, recenziót, könyvismertetést közölt, melynek nagy része csehszlovák és magyar, kisebb része osztrák és román szakfolyóiratokban jelent meg. A rövidebb írásokkal - különösen a könyvismertetésekkel - szinte egyedüli kurírja, információ-közvetítője lett a bevezetőben felsorolt témakörök nemzetközi irodalmának."

Fogarassy László az 1950-es évek végén Csatkai Endrével folytatott tudományos levelezés révén került először kapcsolatba Sopron városával és a Soproni Szemlével. A Nyugat-Magyarországi kérdésről akkor már negyed évszázada nem esett szó a hazai szakirodalomban.

Az 1930-as évek közepétől a háború végéig a burgenlandi kérdés kutatása - a magyarországi külpolitika német orientaciója miatt - korlátozódott, az 1938. márciusi Anschluss után pedig szinte tabu téma volt. De a háború után sem foglalkoztak a szaklapok, de még lexikonok és történeti írások sem a burgenlandi problémával. Elsőként könyvformában a szegedi, 30 éves G. Soós Katalin történész 1962-ben „A Nyugat-Magyarországi kérdés 1918-19." címmel írt tanulmányt az MTA Értekezések a történeti tudományok köréből sorozatban, majd 1972-ben ugyancsak tőle jelent meg „Burgenland az európai politikában” című kötet, mely kandidátusi értekezése volt."

Fogarassynak sem sikerült azonnal a Soproni Szemlében közölni írásait. A felkelőharcok magyar szempontú megközelítésétől az osztrák fél kedvezőtlen visszatetszése miatt is általában óvakodtak a szerkesztők. A Vasi Szemlében jelent meg Fogarassynak 1961-ben az első közleménye a Nyugat-Magyarországi harcokról. A „határsávos" Sopronban csak tíz évvel később, 1971-ben kapott közlési lehetőséget hosszabb cikkre:"

„Bevezetés a burgenlandi kérdés forrásaiba és irodalmába" címmel.

Az első közlést követően már évente jelentek meg tanulmányai. A Szemle a témához tartozó írásait rendszerint folytatásokban tette közzé.

Első hosszabb tanulmánya - a már említett - „Bevezetés a burgenlandi kérdés forrásaiba és irodalmába" (1971. 138-145.) volt. Nemcsak a magyar, hanem osztrák, csehszlovák, olasz forrásokat és feldolgozásokat is felsorolta. „A Nyugat-Magyarországi kérdés katonai története" három részletben látott nyomdafestéket. (1971. 291-302., 1972. 23-39., 115-129.). A Hadtörténeti Intézet Levéltára, a Bécsi Hadtörténeti Múzeum Archívuma és az osztrák szakirodalom részletes áttanulmányozása után, több térképet, továbbá a magyar és osztrák hősi halottak névsorát is közölte.

„A soproni népszavazás" a problémakör addigi legrészletesebb feldolgozása, bőséges statisztikai adatokkal (1971. 335-347.). A témára húsz év múlva visszatér „A soproni népszavazás helye Európa korabeli diplomáciai történetében" (1991. 289-315.) tanulmányában. A cikk számunkra különösen érdekes része az 1920. őszi karintiai felkelés és népszavazás, mely a terület nagyságát és a lakosság számát tekintve hasonló volt a soproni históriához.

„A határmenti események Burgenland megalakulásától az új határvonal megállapításáig" (1975. 139-157.) elsősorban az osztrák szakirodalomra támaszkodik. Részletesen leírja a Vas-megyei határkiigazítás történetét, mely tíz község, bennük mintegy 6000 lakos visszaadását jelentette.

Az „Iratok az osztrák-magyar határkérdés történetéhez" (1976. 350-353. és 1977. 81-87.) tanulmányból a tervezett észak-déli korridor históriájáról kapunk felvilágosítást. „A Nyugat-Magyarországi kérdés diplomáciai története" (1982. 1-19., 97-105., 193-211.) a trianoni szerződés elemzésével kezdődik, részletezi a csehszlovák beavatkozási próbálkozásokat, a felkelőharcok diplomáciai hátterét, a Lajtabánság ki-kiáltását, a velencei konferenciát és mindezek külföldi sajtóvisszhangját is tartalmazza.

Az egyes személyekhez fűződő dolgozatai az eseményeket emberközelbe hozzák, mint pl.: „Lehár ezredes a Prónay-felkelők fogságában" (1975. 348-351.); Maderspach Viktor felkelőparancsnok emlékirata (1978. 225-244., 321-340. és 1979. 33-53.); „A Prónay-Ranzenberg pör" (1978. 23-40.); „Prónay Pál emlékezései az 1921. évi Nyugat-Magyarországi eseményekről (1986. 24-46., 118-138., 208-228., 304-323.); „Nyugat-Magyarországi vonatkozások Majláth-Pokomy János alezredes emlékezéseiben" (1992. 335-370.).

Fogarassy László munkásságának hivatalos elismerése sokáig késett. Ezt nem minden keserűség nélkül, de fegyelmezetten vette tudomásul. Tevékenységét méltányolva a csehszlovákiai Nemzeti Történeti Társaság 1971-ben meghívta tagjai sorába. A hatvanadik születésnapján a Burgenland-Jahrbuch ismertette életrajzát. Hetvenedik születésnapján üdvözöltük a Szemlében (1990. 20-23.).

Életének nevezetes eseménye volt kandidátusi értekezésének nyilvános vitatja Budapesten, a Hadtörténeti Intézetben, 1990. május 7-én. „A magyarországi Tanácsköztársaság katonai összeomlása" című értekezés elfogadásának útja hosszú és keserves volt. A témával való foglalkozás külföldi illetőségű személynek engedélyezési eljárások sorozatát jelentette. Az ülésen Mollay Károly professzor úr, a Szemle főszerkesztője társaságában vettem részt. A bizottság, mely a hazai történettudomány legjobb képviselőiből állt, úgy a tanulmányról, mint Fogarassy szóbeli kiegészítéséről legteljesebb elismerését nyilvánította.

1990. augusztus 28-án Pro Urbe Sopron kitüntetést kapott a városházán."

Rövid, magyar nyelvű, házilagosan sokszorosított szerény értesítésen kaptuk a szomorú hírt, hogy Dr. Fogarassy László történész 1994. szeptember 3-án elhunyt. Utolsó útjára szeptember 9-én délután két órakor kísérték a pozsonyi temetőben. Az értesítés későn érkezett, így temetésén nem vehettünk részt.

Fogarassy Lászlót túlélte életműve. Különösen fájdalmas érzés olvasni írásait a halála után megjelent Szemlékben. Művei, tanulmányai nélkülözhetetlenek a felkelőharcok és a népszavazás történetének megismeréséhez, megértéséhez."

Ha valóságban nem is, de képzeletünkben és szívünkben tartsunk fenn Fogarassy Lászlónak egy díszsírhelyet a soproni temetőben."