Turbuly Eva:

A később a sopronyi előnevet felvett Thurner Mihály, aki 1918 és 1941 között töltötte be a polgármesteri tisztséget, 1878. december 12-én a ma Burgenlandhoz tartozó Márcfalván született, édesapja körjegyző volt. Iskoláit Sopronban, illetve Győrben végezte. A német anyanyelvű ifjú a monarchia gyermekeként Kecskeméten, Budapesten, majd Kolozsváron tanultjogot, utóbbi helyen doktorált. Magyarul Győrben tanult meg, számos beszédét polgármesterként is mindkét nyelven megírta. Fertőrákoson testvére mellett jegyzőgyakornokként állt munkába, majd Székesfehérváron és Sopronban pénzügyigazgatósági fogalmazó. 1912-ben került a soproni városi számvevőség élére. A háború alatt egy ideig katonai szolgálatot telje-sített, majd a város nélkülözhetetlensége miatt visszahívta. 1918. augusztus 1-jén a törvényhatóság egyhangú határozatával lett a leköszönő Töpler polgármester utóda a 40 éves, gazdag pénzügyi tapasztalatokkal bírójogász.

Beiktatáskor tartotta első nagyhatású beszédét, amelyben vázolta közvetlen és távlati céljait. A háborúhoz kapcsolódó feladatok mellett - özvegyekről, árvákról, rokkantakról való gondoskodás, közellátás, olyan stratégiai célokat jelölt meg, amelyek egész működését végigkísérték, s amelyek következetes véghezvitele segített a városnak abban, hogy túlélje az elkövetkezendő nehéz időket, a vonzáskörzete elvesztésével járó sokkot. E beszédből képet nyerhetünk arról is, milyen eszközökkel kívánta az új polgármester a város javát előmozdítani annak „első szolgájaként”:

- Tisztemben csak a város érdeke és az igazság fog vezetni. Mindenkinek vallási és politikai meggyőződését tiszteletben fogom tartani. A felekezeti elfogultságot és a politikai pártoskodást szóhoz jutni elhatározásaimban nem engedem. ... Hogy Lackner Kristóf örökségére méltó lehessek, a városházát szent helynek tekintem, a melyen más politikát nem fogok csinálni, mint a város politikáját, vagyis a város érdekeinek hűséges, előrelátó szolgálatát - mondta első, polgármesterként tartott beszédében.

Nehéz időkben került a város élére. A Károlyi kormány idején december 31-vel kormánybiztosi feladatot kapott, amelyet a polgármesterség megtartásának feltételével fogadott el. A Tanácsköztársaság idején alkalmazottként hivatalában maradt, s vezette az adminisztrációt. A tényleges hatalom természetesen nem az ő kezében volt, ellenforradalmi kapcsolatok gyanújával rövid időre le is tartóztatták. Ahogy 1919. szeptember 27-i beszédében mondta, amelyben mintegy be- és elszámolt az eltelt hónapokról: „naponta símult" a változó helyzethez, s a pártok felett maradva igyekezett szolgálni a város érdekét, védte annak vagyonát. A közgyűlés bizalmat szavazott neki, nem kerülték el azonban a gyanúsítgatások az „extrém elemekkel való együttműködése miatt. Ennek egyik megnyilvánulása volt Rábel László Interpelláció címet viselő cikke a Soproni Hírlap hasábjain. Thumer vizsgálatot kért maga ellen, amely őt igazolta, az ügy hullámai azonban még az évtized közepére sem ültek el. Rágalmazási pert indított Szegő Hugó nyugalmazott ügyvéd ellen, aki kinyomtatott „vádbeszédben" próbálta befeketíteni Thurnert, csakúgy, mint korábban Rábel. Az ügy hátterében szélsőjobboldali - ébredő/felkelő csoport állt, amely később is kárhoztatta a katolikus, a Konvent elnöki tisztét is betöltő Thurnert „liberális-judeofíl" érzése, szociáldemokrata és szabadkőműves kapcsolatai miatt. Ahogy a tanúvallomásokból kiderült, a város mérvadó személyiségei, Pinezich István, Schindler András, sőt maga Villani is kiálltak mellette, megnyerte a pert.

Nem részletezve Thurner Mihály érdemeit a népszavazás előkészítésében, az országos és a helyi közvélemény megnyerésében, majd a végrehajtás gyakorlati lebonyolításában, azokat az elképzeléseit szeretném bemutatni, amelyek már első beszédében megjelentek, s amelyek igazi aktualitásukat a kialakult új helyzetben nyerték el. Az örömmámor sem feledtethette azt a tényt, hogy a város gazdasági lehetőségei az új helyzetben lényegesen romlottak. A megye területének s lakosságának csaknem felét elvesztette, s ez egyben a város vonzáskörzetének elvesztését is jelentette. 1867 óta lakói gyakorlatilag határok közbeiktatása nélkül juttathatták el áruikat a közeli Bécsbe és Ausztria tartományaiba, szabad volt az áruk és az emberek áramlása. A közvetítő kereskedelem legfőbb színtere és haszonélvezője volt Sopron, ahol gazdát cseréltek a Rábaköz mezőgazdasági terményei és a megye nyugati részének árucikkei. A század-fordulón 17.000 megyebeli dolgozott a határokon túl, nagyobb részük Ausztriában. A jelentős számú hivatalnok, katona, járadékból élő egzisztenciája is szorosan kötődött a megszűnt lehetőségekhez.

Thurner Mihály beiktatásakor vázolt elképzeléseiben már szerepelt a magyar és osztrák tőke becsalogatása a városba. A terv következetes véghezvitelét Környei Attila is a város életét a későbbiekben meghatározó stratégiai döntésnek tartja tanulmányában. A háborúban összegyűlt új vagyonok elhelyezést keresnek - mondta Thurner -

Sopronyi-Thurner Mihály (1878-1952) Olajfestmény

„s az alkalmat meg kell ragadnunk, hogy a gyári vállalatokat ide édesgessük. Ha erre kedvező földrajzi helyzetünk nem elegendő, ...áldozatoktól sem szabad visszariadnunk. ...ha az átmenet idejét elszalasztjuk, le maradunk a városok versenyében ... a lekötött tőke nem lesz hajlandó mozdulni." Célként tűzte ki a kereskedelem szabadságát, amelynek hiánya a legfájóbban sújtotta a várost, az iparoktatás megerősítését, szakiskolák létrehozását, a kisipar támogatását. Az infrastruktúra fejlesztését, saját villamos erőmű építését.

Már ekkor kiemelte a szegénypolitika fontosságát - „ha a haladást biztosítani akarjuk, a nyomor enyhítésére is kell törekednünk, mert a nyomor hidege megdermeszti, megöli a fejlődés csíráit - mondta a gazdapolgárok és munkások, kisemberek között mindvégig népszerű polgármester. Megjelent a város természeti szépségein alapuló idegenforgalom fejlesztésének gondolata is. E programot 1922. folyamán, s az egyéves évfordulóhoz kapcsolódó beszédeiben tovább bővítette a felsőoktatási intézmények, így a személyes érdemeként ideiglenes jelleggel már a városban lévő selmecbányai bánya-és erdőmérnöki főiskola és a pécsi egyetem teológiai fakultásának végleges letelepítésével.

A népszavazást követően Thurner, s vele egyetértésben a helyi politikai elit fő törekvése a város gazdasági életének újraindítása volt. Lezárt határok, menekültek, munkanélküliség jellemezte az első éveket. A polgármester mindvégig arra törekedett, hogy a népszavazás erkölcsi tőkéjét gazdasági támogatásra, kedvezőbb jogi környezet kialakítására válthassa át. Ebben ért is el eredményeket, bár a teljes erkölcsi elismerés mögött a város fejlesztési terveinek anyagi támogatása elmaradt a kívánatostól.

A bor- és állatkereskedelem fokozatosan felszabadult a kötöttségektől, a kiskereskedelem azonban nagyrészt áldozatul esett a kedvezőtlen változásoknak. A város vezetése a polgármester elképzeléseivel összhangban támogatta az osztrák bank és ipari tőke megtelepedését. Elsősorban a korábban Sopron megyéhez tartozó cégek telepedtek meg, akik meg akarták őrizni itteni piacukat. Néhány név: A Trebitsch féle Selyemgyár, a Pamutipar, a Madarász féle Selyemgyár, Fésűsfonalgyár, kisebb vasgyár. A kis-ipar dominanciája megszűnt, s a nagyüzemek felszívták munkanélkülieket, a tönkre-ment kisegzisztenciákat. Megindultak a közmunkák. Thurner nevéhez fűződik a város csatornázása. Korábbi ígéretéhez híven a város biztatására és támogatásával 1921-ben elkezdődött a Kurucdomb kiépítése, elkészültek a kórház és a Fapiac közötti kislakásos épületek.

Már 1920-ban a polgármester és Heimler Károly kezdeményezésére létrehozták az Idegenforgalmi Rt.-t, amelynek célja - felismerve a kedvező pillanatot - az idegenforgalom ideterelése volt. A részvényesek osztalékot nem kaptak, a cél merőben önzetlen volt. Megépült számos szálló és menedékház, közöttük a Lőver, az István menedékház, a Gruber szálló és a Hubertusz. 1941-re az idegenforgalom a város egyik fő bevételi forrása lett.

Thurner beszédében a népszavazás tíz éves évfordulóján újra összefoglalta a város-fejlesztésre vonatkozó elképzeléseit Az elért eredmények, Sopron relatív jobb helyzete ellenére sok volt a félig, vagy alig megoldott probléma, nem elegendő a várt kormányzati támogatás.

1929-ben újabb tíz esztendőre megerősítették polgármesteri székében. Hatásköre a közigazgatási reform eredményeként némileg megváltozott. A gazdasági világválság hullámai Sopront is elérték, sokan elvesztették munkájukat. A város közmunkákat hirdetett, az országos átlagnál magasabb munkabéreket fizetve. A kormányzati támogatást teljes egészében segélyezésre fordították. Az ínség kezelésére pótadókat vetettek ki, a gyáraknak megrendeléseket szereztek.

Szociálpolitikai tevékenysége elismeréseként 1932-ben a polgármestert a Városok Szociálpolitikai Osztályának elnökévé választották. Ebben az időszakban a várospolitikát a Pinezich István vezette Egységes Párt egyeduralma jellemezte. Ahogy Parragi György újságíró annak idején megfogalmazta: „Adva van egy a maga monopol helyzetének öntudatával bíró párt és egy mindig temperamentumos, egyéni elgondolásokkal és intenciókkal bíró polgármester. Néha a párt és a polgármester annyira külön utakon haladt, hogy az ellentétes felfogások odafenn, a minisztériumban csaptak össze szenvedélyesen, de soha nem fajultak kicsinyes torzsalkodásokká, melynek a végén a város itt a volna meg a levét." Az évtized végére az egységes párt vezetője és Thurner között a viszony egyre inkább megromlott, s az új főispán, Hőgyészy sem kedvelte a polgármestert. Mindhárman határozott, kompromisszumokra nehezen hajló emberek voltak, s a három dudás egyre kevésbé fért meg egy csárdában. Pinezich 1939-ben szívesen vette volna a polgármester távozását, ezzel azonban még pártja tagjai sem értettek egyet. A választáson 75:48 arányban Thurner győzött Kamenszky Árpád ellenében. 1941 májusában mégis lemondott, nyugdíjba vonult. Az 1941 július 31-i díszközgyűlésen érdemeinek elismerésül a Törvényhatósági Bizottság díszpolgárrá választotta.

Lemondását valószínűleg a megváltozott viszonyok, s a politikától való visszavonulás szándéka vezérelte, hiszen továbbra is aktívan tevékenykedett a Soproni Selyemgyár Rt. igazgatójaként. Egyébként polgármestersége idején is számos cég, így a GYSEV, a Serfőzde, több helyiérdekű vasúti társaság igazgatósági tagja volt. A díszközgyűlésen nem a pártelnök, vagy a főispán, hanem Papp Kálmán városplébános búcsúztatta, méltatva a város szolgálatában töltött csaknem 30 esztendőt. Sokakkal együtt vallotta: [Thurner „...egyénisége, pénzügyi képességei, széleskörű műveltsége, gondviselésszerű adományok voltak városunk számára, amelyek a 23 év politikai, társadalmi és gazdasági hullámverésében hatalmas erővel segítettek bennünket ...hogy Sopronnak az elődöktől átvett anyagi és szellemi értékeit, nemcsak megőrizhettük, hanem további egészséges... gyarapodás számára hasznosíthattuk. Egyéniség volt... érett ítélettel és meggyőződéssel…verbum régens...a cselekvés igéje, amelyhez igazodik a többi mondatrész, s amely egységet és irányt ad a mondatnak../'

Thurner búcsúzó beszédében sorolta az elmaradt terveket: „...szomorú szívvel kell megállapítanom, hogy sok tekintetben ott vagyunk, ahol voltunk 23 évvel ezelőtt..." ugyanakkor imponáló a megvalósultak felsorolása: új iskolák, kórház, középületek, az idegenforgalom térnyerése.

Nagyformátumú, becsvágyó politikus volt. Nem tartozott a „törzsökös" városi elithez, különösebb vagyon sem állt mögötte. A gazdasági és pénzügyekben járatos jogászként nyerte el 1918-ban a város vezetői rétegének bizalmát. Bemutatkozó beszédében felvázolt elképzelései is mutatják, hogy messzire látó, ugyanakkor realista, Sopron helyzetétől felmérő politikusként került székébe. A forradalmak alatt képes volt a város érdekében szükséges minimális együttműködésre, s később is bírta a szegényebb néprétegek bizalmát. Személyének szerepe volt abban, hogy a munkások és gazdapolgárok jelentős része a népszavazáskor Magyarországot választotta. Szociális és szegénypolitikája a későbbiekben is mintaszerű volt, ígéreteit lehetőség szerint valóra váltotta. Igaz, a megvalósításhoz szükség volt a várost irányító - többségükben keresztényszocialista elveket valló pártok - egyetértésére is. Kiváló szónok volt, hatásos beszédei megfeleltek a kor ízlésének. Eredményesen képviselte városa érdekeit országos fórumokon, ebben tekintélye, rábeszélő képessége egyaránt segítette. Tudományos és művészeti rendezvényeket vitt a városba, polgármestersége alatt Sopron nem csak az iskolák, a kultúra, a művészetek városa is lett, s ebben a polgármester személyes elkötelezettségének kiemelkedő szerep jutott. A nehéz idők ellenére támogatásával történelmi kiadványok hosszú sora jelent meg, gondoljunk Házi Jenő, Thirring Gusztáv, Csatkai Endre munkáira. Számosan - így Mollay Károly, Winkler Oszkár a város ösztöndíjával tanulhattak. Mollay Károly visszaemlékezése szerint rendszeresen be kellett számolnia a polgármesternek előrehaladásáról. Disszertációját ~ akárcsak Lackner Kristóf idejében - a város költségén nyomtatták ki. Házi Jenő nyaranként a városi ösztöndíjjal kutatta Sopron múltját Bécs levéltáraiban. Aligha akadt még város Magyarországon, ahol ilyen magas szinten működött a kulturális mecenatúra.

A végjáték szomorúra és méltatlanra sikeredett. A háború után Thurnert megvádolták az általa igazgatott Selyemgyár Németországba telepítésének szándékával. Augusztusban megfosztották díszpolgárságától, októberben letartóztatták, novemberben az Igazoló Bizottság állásvesztésre ítélte. November 26-án a Soproni Népbíróság a vád alól felmentette, mivel a vád ügyében egyetlen tanút sem tudott felsorakoztatni. Iratait rendezgetni járt be a levéltárba, amíg - Házi Jenőhöz hasonlóan - ki nem tiltották a városházáról. 1952. április 7-én, 73 évesen halt meg Frankenburg utcai házában. A halál oka az anyakönyv bejegyzése szerint szívbénulás.