Milyen titokzatos ez az éjszakai csend, amelyet csak a régi falióra hangja tör meg vagy a padláson futkározó egerek titkos neszezése. No meg a tündérek és törpék könnyû léptei, amikor az örömteli várakozástól szinte remegve, elsuhannak a gyerekágyak mellett. És valamenyijük számára csodálatos álmény a kandalló párkányáról lecsüngõ harisnyák látványa, az égõ fahasábok ropogása, a lobogó lángnyelvek. A karácsonyvárásnak ebben a különös hangulatában a gyerekek mindig arról álmodnak, amit kívánnak, aminek nagyon örülnének. Ilyenkor a szüleik is fejükre húzzák a puha takarót, hogy ne zavarják a titokzatos éjszaka áldott nyugalmát. Még a takaró alatt is suttogva beszélgetnek, hogy a gyerekek fel ne ébredjenek. Mert a felnõttek tudják, hogy mindenek megvan a maga ideje, az örömnek és a szemek csillogásának is. És ez az idõ most a Szenteste, amikor meggyújtják a gyertyákat a karácsonfán. Végül apát és anyát is elnyomta az állom.
De hirtelen valami bizonytalan hang hallatszott a vastag hótakaróval borított éjszakában. Valami titokzatos surrogás, mintha lovak patájukkal kaparnák, valami meghatározhatatlan nesz, amire apa felriadt álmából. Gyorsan felkatintotta az éjjeliszekrényen állólámpát, kinyitotta az ablakot, nem törõdve a csípös hideggel, és kinézett a sötét éjszakába.
Valahol nagyon messze mintha a karácsonyi szánkó körvonalai rajzolódtak volna ki az ezüstösen csillogó Hold fényében. És az a kedves, szép fogat a csillagok világából egyre lejebb ereszkedett, végül megállt a ház elõtt, hatalmas árnyékot vetve annak falára. Apa most úgy érezte, újra gyerek lett, olyan csodálatos volt az egész.
Hamarosan súlyos léptekzaját hallotta a padlás felõl, nem sokkal utána pedig megpillantotta a piroskabátos, fehérszakállú Télapót, aki hatalmas zsákjával a kéménykürtõn át ereszkedett le.
Apa gyorsan becsukta az ablakot, fogott egy gyertyát és halk léptekkel lejjebb lopakodott a lépcsõn. Közben boldog izgalommal és gyerekes kíváncsisággal figyelte, mi történik odalenn. A kandallóban lobogó lángok fenyében jól látta Télapót és ajándékokkal teli zsákját. És most már azt is megértette, hogy a szülök láthatják ezt a titokzatos eseményt, csak a gyerekek nem. A gyerekek ezen az éjszakán csak álmodhatnak róla, hogy holnap este, amikor megszólal a karácsonyi csengõ, valóra váljon az álmuk.
Ezzel újra a kandalló felé fordult és kezdte belerakni az ajándékokat a felaggatott harisnyákba. Kezének minden mozdulata egy gyerek álmának beteljesedését jelentette, csaknem egy évig tartó várakozás után. Egy fából faragott hegyesorrú Pinocchio, jonéhány plüss állat, egy csillogó trombita és sok egyéb játék árnyéka rajzolódott ki a szobában. Hány várakozás teli óra, mennyi reménykedés és bizonytalanság elõzi meg a karácsonyestét!
- Biztos, hogy eljön?... - Megkérdezed tõle, hogy megkapta-e a levelemet? - De én mindig jó voltam, remélem, ezt õ is tudja...!
Most tehát megint eljött Télapó minden gyerekhez, a szegényekhez és a gazdagokhoz, a fehérekhez, sárgákhoz és feketékhez, gondolta apa, ahogy ott állt a lépcsõn, a félhomályban. Elmegy mindenhova és mindenkihez, az apró falvakba és a nagyvárosokba, hogy teljesítse a gyerekek kérését.
Amikor megtelt az összes harisnya, Télapó újra apa felé fordult, egyik mutatóujját a szájára tette, mintha azt akarná mondani: "Egy szót se a gyerekeknek!" Közben jóságosan mosolygott, aztán jókora pocakját meghazudtoló fürgeséggel eltûnt a kandalló nyílásában.
Apa fölnézett a csillagokra, látta, hogy a szánkó éppen olyan olyan gyorsan távolodik, mint ahogy jött. Mintha egyenest az ezüstösen csillogó holdra igyekezne.
Kis ideig még ott állt az ablakban, integetett is, aztán elégedetten felsóhajtott és csöndesen becsukta az ablakot. Közben az alvó gyerekekre gondolt és tulajdonképpen sajnálta egy kicsit, hogy õk is csak felnõtt korukban láthatják a Télapót.
