A kereszténység korai éveiben
a hívők közössége január 6-án ünnepelte az év legszebb napját, az Üdvözítő
keresztelőjét. Sokakban azonban élt még a régi pogány hit. December 25-én
ezt különösen tapasztalhatták azok, akik Jézus tanításait terjesztették
a Római Birodalomban. Ez volt az a nap, amelyen egykor az egyiptomiak,
a szírek, a perzsák, a görögök, a rómaiak ünnepelték fény- és napistenük
születését. E napon mindenütt áldozati ünnepeket tartottak, mert az emberek
nem tudták olyan gyorsan elfeledni ősi szokásaikat, még akkor sem, amikor
már a keresztény hithez csatlakoztak.
Jézus Krisztus születésének
senki sem ismerte pontosan. De tudták, hogy az Üdvözítő a “ világ világosságának”
is mondta magát. Miért ne ünnepeljék hát a fény napján a születésnapját?
Miért ne avassák december 25-e pogány ünnepét keresztény ünneppé?
Így történt, hogy a Krisztus
utáni IV. századtól már december 24-én kezdték ünnepelni a karácsony előestéjét,
a szentestét, és az év legsötétebb, legnehezebb időszakát az élet kezdetének
és a szeretetnek a sugárzó ünnepévé emelték.
Babona azonban maradt fenn
ezzel a nappal kapcsolatosan. Ma is akadnak, akik azt hiszik, hogy a jámbor
szemek előtt a szentestén feltárul egy olyan világ, amelyben megnyílik
a hegyek drágakőpompája, előragyognak az elsüllyedt városok és a várak
falai, a tengerekből pedig felhangzik az elsüllyedt harangok zengése. A
bűntelenek megértik ezen az éjszakán az álltatok beszédét, és kimenthetik
a szegény bűnös lelket a tisztítótűzből.