Karácsony
– a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, amelyben Jézus Krisztus születését, a második isten személy megtestesülését ülik meg. Az ünnep Romában keletkezett 325 és 335 között. Célja volt hogy lezárja a Jézus Krisztussal kapcsolatos vitákat és népszerűsítse a liturgia eszközével niceai zsinat határozatát, amely szerint Jézus Krisztus isten is és ember egy személyben. Az ünnep napjának megválasztása sok problémát okozott, mert ebben az időben számos egymásnak ellentmondó nézet uralkodott Jézus születés napjának illetőleg. Így egyesek szerint 20-án, mások szerint április 18-án vagy 19-én, ismét mások szerint november 25-én vagy január 6-án született Jézus. A választás mégis december 25-re esett, hogy ellensúlyozzák az e napon ünnepelt “Sol invictus” (legyőzhetetlen Nap) pogány ünnepét azzal, hogy bevezették Krisztusnak, a “Sol Salutisnak” (az üdvösség Napjának) ünnepét. Ezzel összefüggésben kapott új tartalmat a korábbi Jézus születésének ünnepe, vízkereszt is és elé - a húsvéti nagyböjthöz hasonlóan - az V. században előkészületi időket is csatoltak (advent)
Első előfordulása egy 1138/1139-re datálható szórványemlékünkben található: ? "In villa Durug a, hec unt nomina eruorum...Kracín."
További érdekes alakváltozatai: 1141. ? Craaczen, 1198. curacun, 1338. Karachan, 1450. Karaczon, kb. az 1700-as évektől kezdve a mai alak használatos.
Szláv eredetű, v. ö. bolgár (a Gergely-naptár szerinti június 21-e, más vidékeken a nyári és a téli napforduló ünnepe is.) orosz , ( pontosan meg nem határozható időszak, nap az év vége felé, talán advent vagy a téli napforduló ), , ( pusztulás, halál, végóra, gonosz szellem, téli napforduló ). Megfelelő szó van még a fehéroroszban és a szepesi lengyel nyelvjárásban is. Az ősszláv -nak "lépő, átforduló", fordulónap lehetett az eredeti jelentése. A magyarba valószínűleg egy délszláv változat került át, és a szóeleji mássalhangzótorlódás feloldásával, u nyiltabbá válással és a szóvégi nny palatalizálódással alakulhatott ki a mai alak.
Ez a szavunk későn, a karácsonyfa-állítás szokásával együtt csak a 19. század végén került a nyelvbe, a német Weinachtsbaum tükörfordításaként terjedt el.
Szórványemlékbeli előfordulás után (1184) az első érdekes jelentkezés a Jókai kódexben (1372) található: "vary meg entemet". A "reménykedik, bízik valamiben" jelentés az Apor kódexben, 1416/1490 táján jelenik meg.
Ősi örökség az ugor korból, vö. vogul (várni fog), komi v reti (vár, őriz). Az ugor alapalak jelentése is hasonló lehetett.
1202-es első előfordulása után már a mai alakból is felismerhető az 1350-ből feljegyzett változat: "huc cuz lean. fiot ciulhe en".
Valószínűleg ősi ugor eredetű szó, v. ö. vogul seli (keres, szerez, vásárol). A "szerez" - gyermeket szerez-szül jelentésfejlődés más nyelvekben is kimutatható, 1. pl. latin parare "szerez, elkészít" és "parere" szül, angol get (kap) és beget (nemz), német bekommen / ein Kind bekommen.
1373. Nicolaus dictum Chylagh, Bécsi Kódex 1416/1450 "A illagoc kedeg attanac vilagot". A csillog ige származéka, amely valószínőleg ősi hangfestő szócsalád tagja a finnugor korból. A finnugor alapalak lehetett.
1130 körül jelenik meg először írásban: "Item aratores in Cupan: ...Ratun, Scekeres, Paztur, Lopu...", személynévként.
Szláv eredetű, vö. óegyházi szláv pasty, bolgár nacmúp, (juhász, pásztor), nácmúp (lelkipásztor).
A szláv szavak etimológiailag összefüggnek a latin pastor szóval, de hogy közvetlenül a latinból való átvételek-e, vagy a latin szóban is meglévő indoeurópai tő szláv továbbképzései, az nem dönthető el teljes biztonsággal.
1405: iazol, 1560: gyaszlok, mai nyelvjárási alakváltozatai pl. gyaszu, gyasszu, jaszal. Szláv eredetű, vö. óegyházi szláv jasli.