és egyéb írások
A karácsony
A legszebb ünnep számomra a karácsony. Szeretem, mert már hetekkel előtte el lehet kezdeni, az ajándékok beszerzését, a lakás díszítését.
Alig várom, hogy hétről - hétre meggyújtsuk az adventi koszorú gyertyáit.
A karácsonyt mi mindig szűk családi körben ünnepeljük, mert így szerintem sokkal jobb hangulat támad, és már évek óta így ünnepeljük a karácsonyt. Nálunk legtöbbször anyu díszíti a karácsonyfát, mert amikor még az öcsém kicsi volt, nem tudhatta meg, hogy ő öltözteti fel azt, és rakja alá az ajándékokat. Azóta már nagyobb lett, de még mindig úgy ünnepelünk, mint régebben. Most is a mamához megyünk, hogy ő se legyen egyedül. Ilyenkor mindig azokra az emberekre gondolunk, akik magányosak, az utcán töltik a szeretet ünnepét, csak éppen őket nem szereti senki. Mikor hazaérünk, az anyu felkapcsolja a karácsonyfaégőt, és karácsonyi lemezt rak fel. Ilyenkor mindenki átadja az egymásnak szánt ajándékokat.
Utána leülünk vacsorázni, és megesszük azt a sok finomságot, süteményt, amit napokkal előtte már készítettünk. Másnap mindig elmegyünk a nagymamánkhoz, és neki is odaadjuk az ajándékot, és persze ő is megajándékoz bennünket
Én nagyon szeretem a karácsonyt, mert ilyenkor együtt lehet a család, amiben a rohanó hétköznapok során nincs sok alkalom.
Az én karácsonyom
Nálunk a karácsony minden évben nagy sürgés-forgás közepette zajlik. A sütés-főzés már 23.-án elkezdődik, és 24.-én már csak a díszítéssel van elfoglalva mindenki, Ilyenkor feldíszítjük az előteret az ajtónkat, és a végén együtt nekilátunk a fenyőfa díszítésének. Az idei karácsony sem fog másképpen zajlani, mint az ezelőttiek, csak talán a hangulat lesz változatosabb. És hogy én hogy készülök rá? Már a jövő héten nekiállok karácsonyi asztaldíszeket elkészíteni, és az ajtóra való kopogtatókat lekötni, és kidíszíteni. Egy megbízást is elvállaltam, ami igazából nem is megbízás, mint inkább egy kérés teljesítése. A lépcsőházi korlátot kell kidíszítenem a szentestét megelőző napon, ami az első emelettől a negyedikig tart, És hogy ez miből áll: drót segítségével örökzöldeket erősítek a korlátra, amit a házban lévő lakók a karácsonyfájukról az alsó ágak levágásával adnak. A díszeket többségben én készítem, fából, fűzfavesszőből és gyümölcsökből. Szenteste templomba megy a család, és elfogyasztjuk otthon az ünnepi vacsorát. Nálunk így telik a karácsony.
Karácsony
A karácsony a család ünnepe. Ekkor összegyűl a család s minden gondot elfeledve vidáman ünnepel. Igaz, rég volt de még emlékszem mikor édesapám megkért énekeljek. S míg én álltam a fa előtt, s énekeltem ők szép csendben, néha kicsit meghatódva hallgatták. Eztán átadtuk az egymásnak szánt ajándékot, s mindenki, izgulva, hogy mi lehet a csomagban, lázas igyekezettel próbálta kibontani a csomagját. De talán nagyobb izgalom volt azt várni, hogy mit szól a másik, a neki szánt ajándék láttán. Megesett hogy kézzel készítettem ajándékot, szüleim arcán érződött csak igazán munkám eredménye. Azt mondják, hogy a kézzel készített ajándék bármely bolti ajándéknál jobb, mert azzal fárad az ember, és a másik érzi, hogy a szívből jön. Ez a szeretet, mit pénzen venni nem lehet. S kiknek sok a pénze, de szíve kő, az egyedül ünnepeli a szeretet a ünnepét.
Mióta édesapám három éve meghalt, azóta nem szeretek ünnepelni, mert a karácsony az egész család ünnepe. Éppen úgy, mint egy nyakláncból, miből, ha kiveszünk egy szemet, megszakad a szó, s míg egy új szemet nem rakunk a láncra addig nem teljes.
Mint a karácsony, karácsonyfa nélkül.
De az évek telnek, s minden láncban találhatunk új szemet. Majd ha egyszer felnövök s gyermekeim, lesznek, azt szeretném, ha az én gyermekeim is éppen olyan titokzatosnak és szépnek látnák a karácsonyt, mint én. És őket is meghatná az arany s ezüstszínben burkolódzó lucfenyő, a narancsokkal és a színes dobozokba zárt ajándékokkal. Éppen úgy, mint engem.
S ők is szeressék azt az illatot, mit a fenyő áraszt, ami egyben a karácsony illata is.
A karácsony
A karácsonyt az egyik legszebb ünnepnek tartom. A mi karácsonyunk nagyon szép szokott lenni, mint ahogy gondolom másutt is.
A mi karácsonyfánk mindig eredeti fenyő, hogy minél tovább csodálhassuk a fát, és ne kelljen leszedni a díszeket olyan hamar. A fánk mindig tarka színű, mert mi nem szeretjük az egyhangúságot. A fa általában 2 m-es szokott lenni. A fát mindig a húgommal együtt díszítjük, és az anyuék addig sütnek, főznek a konyhába.
Mikor eljön az este, kimegyünk a temetőbe és koszorút viszünk szeretteink sírjára. Majd miután haza értünk, vacsorázunk. Az ünnepi asztalra nálunk mindig hal kerül és melléje különféle köretek. A vacsora után nagy izgatottsággal várjuk az ajándékozást. Az ajándékozás nálunk úgy történik, hogy karácsonyi zeneszó mellet bevonulunk a szobába és átadjuk egymásnak az ajándékokat. Az este további részét tévézéssel és persze az ajándékok csodálásával töltjük el.
Remélem az idei karácsonyunk is legalább így vagy még jobban fog eltelni.
Karácsony
Azt mondják, hogy a karácsony a szeretet ünnepe. Ez van, ahol így is van. Ilyenkor a család összejön, és együtt békében, ajándékokkal ünneplik meg ezt a jellegzetes minden évben egyszeri napot. Régebben a falunkban ilyenkor egy hagyományt szoktak megtartani. A betlehemezést, ez most már kiment a divatból, el lett felejtve. Talán még a karácsonyi szentmisén a gyerekek készítenek elő egy kis műsort, amivel megajándékozzák a falu lakosságát. Nálunk a karácsony hármasban szokott eltelni. Szüleim, és jó magam. A karácsony valamivel előbb kezdődik, mint 24.-e. Előtte már pár nappal elhozzuk a kis fát, és felkötjük kis cérnára a szaloncukrokat. Majd szentkarácsonyeste napján reggel felállítjuk a fát, és feldíszítjük szaloncukrokkal, égőkkel, és egyéb díszekkel. Estefelé mindenki átnyújtja az ajándékot, amit annak a személynek szánt, akinek vette. Én szeretem a karácsonyt. Nem csak az ajándékozás szempontjából, hanem mert ilyenkor a család együtt van, és meghitt hangulat költözik be a lakásba. Szeretem, nézni a fenyőfaégőket, ahogy világítanak. De sajnos vannak, akik nem így töltik az ünnepeket. Vagy azért mert egyedül vannak, vagy pedig társadalmi helyzetük nem engedi meg az ünneplést. Nekem ez lesz a 17. karácsonyom mióta élek. Amire emlékszem, az boldogan és meghitten telt el.
Nagyon remélem, hogy ezentúl is fog még pár évig éltetni . Ugyanígy, szüleim társaságában.
A karácsony
A karácsony az egyik legszebb ünnepe a családunknak. Ilyenkor az anyukám a konyhában, én pedig a nővéremmel a szobában vagyok, az apu pedig díszíti a fát.
A legszebb pillanat akkor van, amikor a megajándékozott szemében, látom a csillogást és örömöt. A családban én mutatkozom a legtürelmetlenebbnek, de mégis én bontom ki az ajándékom utoljára. A mama háza közvetlen mellettünk van, így ha az apu, anyu, nővérem és én kibontottuk az ajándékot, akkor átmegyünk hozzájuk. Nálunk is kibontjuk az ajándékokat és ez fordítva is így van. A karácsony előtti pár nap nagyon izgalmas, az anyu és én sütünk az ünnepekre. Az ünnepekre szokásunk szerint, kocsonyát szoktunk készíteni.
A 25 -i ebéd és vacsora változó. Az idén halat, sült krumplit és salátát fogunk fogyasztani.
A karácsony utáni napok a rokonok látogatásával és ajándékozásával telnek el. A karácsonyban az ajándékadás a legfontosabb, az ajándék mennyiség nem fontos, csak, az hogy megemlékezzünk egymásról. Amikor még általános iskolába jártam mindig elmentünk az éjféli misére. De az idén kihagyjuk. Mivel apukám nem hisz Istenben, és csak ha muszáj akkor megy misére, ezért inkább kihagyjuk.
A karácsonyfa nálunk 182 cm szokott lenni.
Az ajándékokat, a díszeket és a szaloncukrot 24- én reggel készítjük elő az apunak. Ilyenkor lassan és unalmasan jön el a várva várt pillanat a KARÁCSONY.
Karácsony napján
Talán az összes ünnep közül a karácsony a legszebb, és a leghangulatosabb. Már korán reggel mindenki készülődik, és várja a szentestét. A mi családunk általában szűkebb körben szokott ünnepelni a nagyszülőkkel, szülőkkel, gyerekekkel. Szerintem ezt az ünnepet, mert ilyenkor együtt van az egész család nyugalomban, és békében kell eltölteni. Tulajdonképpen a karácsony addig az igazi, amíg a gyerekek abban a tudatban vannak, hogy a Jézuska hozza az ajándékot. Természetesen amúgy is szép ez az ünnep, hiszen ezért hívják a szeretet ünnepének. Amikor kicsik voltunk apu elvitt minket este sétálni, amíg anyu otthon díszítette a fát, sütött, főzőt, és kirakta a fa alá az ajándékokat. Közben mi az utcán sétálgattunk számoltuk, hogy hány karácsonyfa van már feldíszítve. Mire hazaértünk már minden készen volt. Megkapjuk az ajándékokat, és mi is oda adjuk amit mi készítettünk. Ezután megyünk az ünnepi vacsorára, és megyünk játszani az ajándékokkal.
A Karácsony
Én nagyon várom a karácsonyt, mert tudom, hogy akkor, ha nem is teljesen de együtt van a család. Három éve, hogy édesapám nem velünk ünnepelheti a karácsonyt. Nagyon szeretném, ha édesapám is velünk ünnepelhetne. Karácsonyra a szereteten kívül más ajándékot nem nagyon szoktunk kapni. Beérjük a szeretettel, boldogsággal és sok gondoskodással. Az elmúlt egy-két évben én, és a bátyám díszítettük a fát. El szoktunk menni az éjféli szentmisére. A szentmise előtt Jézus születését szoktuk előadni mi a gyerekek. Otthon énekelünk, és karácsonyi zenéket szoktunk hallgatni. Tavaly csak szenteste volt otthon édesanyám. Utána Pestre utazott. Bátyám és nővérem 18 éve édesapjuk nélkül ünnepelik a karácsonyt. Édesanyámnak három éve van most egy barátja, de nem akarom hogy édesapám helyére lépjen.
Nagyon várom már a karácsonyt. Szeretném ha idén fehér karácsonyunk lenne. Boldog karácsonyt szeretnék. Még ha ajándék nélkül is az se baj.
Egyéb írások
Mészáros Ferenc: A karácsonyi ponty
Garay András: Karácsonyi történet
Mészáros Ferenc
A karácsonyi ponty egy kicsit olyan, mint amilyenek mi vagyunk. Életünk és a karácsony egy darabkája, azaz a mi részünk is. Sokunk alig találkozik élő hallal a téli ünnepeken kívül, ám ez a körülmény csak növeli a jelentőségét.
A ponty bízvást nevezhető rítusaink egyikének. Kalcium, foszfor, vagy az egészséges táplálkozás mozgalmának bármelyik alapigazsága és hiedelme még csak közel sem jönnek a ponty jelentőségéhez. Úgy van szükségünk rá, mint ahogyan az ünnepeinkre: a pontyhagyomány lelki békénkhez kell, nem múlandó porhüvelyünk felvidítására. A tükörponty magyar totemállat, mint eleink turulmadara, a kerecsensólyom volt.
Mondják, zsidó szokás halat és mákos bejglit enni az esztendő vége felé, amelyben a sok kicsi halpikkely és mákszem az újévben hozzánk guruló pénzdarabokat jelentené. Vérmérséklet kérdése, hogy ebben az értelmezésben a kevéspikkelyű tükörponty a magyar néplélek feneketlen pesszimizmusára avagy fajtánk szerénységére, realizmusára utal-e, esetleg csak arra, hogy a könnyebb végükön szeretjük megfogni a dolgokat.
A totemállat birtokba vevése némi erőfeszítést igényel. Évről évre megtervezzük, pontosan mikor kell hatalmunkba kerítenünk ahhoz, hogy karácsony estére már kifürödje a a halastavakban felszedett iszapízt, de mégse foglalja le túl sokáig a fürdőkádat az ünnepek előtt. Vannak, akik szerint legalább két éjszakányi fürdetés elengedhetetlen, ők értelemszerűen huszonkettedikén szerzik meg az állatot. Mások egy éjszakánál többet nem áldoznak erre, ők a huszonharmadikai csapat. A különféle irányzatok hívei csak kis számban (családban, munkahelyen) keverednek, a vásárcsarnokban már csak az azonos meggyőződésűek találkoznak - így a totemállat elejtése többnyire konfrontáció nélkül, békésen, a karácsonyi ünnepekhez méltón zajlik. Sőt. A közönség nemritkán jó tanácsokkal is szolgál, hol olcsóbb, hol frissebb az élőhal, hol vásárolt tavaly ilyenkor, és, hogy érdemes volt-e.
Némi izgatottság kíséri a kiszemelt példány kiválasztását, amikor az ember a haltartó kád egy pontjára bökdösve hajtogatja, hogy ott, ott, az a kétkilós jó lenne - néha persze csak lenne, mert a sor hosszú, a halas siet, másik akad a szákjába, a pipáló sokaságból választott egyed olykor elugrik (nem fakadt el az epéje?), így a beszerzést terhelő bizonytalanság nem is csekély.
Jó jelnek számít, amikor az ép, egészséges ponty a fürdőkád lassan emelkedő vizében az oldaláról fokozatosan a hasára fordul, majd néhány kört ír le új otthonában. A rítushoz hozzátartozik, hogy cseperedő gyermekünk az előkészületekből ne sejtsen semmit; a totemállattal történő találkozása rendesen úgy jön létre, hogy ártatlan képpel egy felmosórongyot kérünk tőle, majd elégedetten nyugtázzuk a fürdőszobából felhangzó visítást Juj, egy hal...! Az ifjabb generáció ezután csak órák múltán kerül elő a fürdőből, akkor is könyökig jéghideg kezekkel; az asszony jobb sorsra érdemes kukoricakonzervet bont (Hátha szereti, biztos már régóta nem evett).
A karácsonyi ponty egy kicsit olyan, mint amilyenek mi vagyunk. Eleinte zihál a nagy felhajtásban, kivan. Túl sok vizet sosem kap, nehogy gondoljon egyet, és ugorni tudjon egy nagyot, pályafutásának új fejezetébe immár ő is beleszólva. Később, az ünnep elérkeztével egyre csendesebbé válik, majd az áldozás valóságából visszatér oda, ahonnan jött, a hagyományok ködébe. Távoli országokban meg, ahol pedig állítólag rokonaink élnek, hüledezve nézik az ünnepi időszak tévéműsorait a melegebb égtájakra szakadt atyafiak karácsonyi szokásáról: a fürdőkádban érlelt pontyról.
Huszonnegyedike kora reggelén, míg a család apraja még az igazak álmát alussza, de a kávé már fő, a pontyhagyomány őrizői fenőkő után kutatnak a konyhafiókban. Kisvártatva a totemállat feje farkasszemet néz az ékszerszépségű úszóhólyaggal és ikrával; a szomszéd tálon a felszeletelt törzs csillogó, hússzínű karikái várják a panírozást. Egyik-másik uszony még csap egyet, amikor a fürdőszobában először hangzik el a délelőtt kérdése, amelyre annyiféle választ kellett jó előre kitalálnunk: És hol van a hal...?
Az ünnepi vacsorán már nincsenek sem kérdések, sem válaszok, csak áhítat van, szeretet, fenyőfaillat és a szemekben visszatükröződő gyertyafény. Boldog, nagyon boldog karácsonyeste. Megint.
Garay András
(SERBÁN ANDRÁS igaz székely ember emlékének)
Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első havat. Karácsonytájt érkeztek meg nyugat felől a szürke fellegek, s letették terhüket a hegyek koszorúja övezte völgyben, de nem olyan városias, hosszú szállingózás módján, hanem vastag bunda alá került a táj, a falu. Az iskolának akkor egyszeribe vége szakadt, a szünidő kezdetét nem a kalendárium betűi, hanem az első hó jelentette. Mi már december eleje óta a reggeli felkelés után azonnal az ablakhoz siettünk, hogy ledörzsölve a jégvirágokat, megláthassuk az első havat, szabadságunk kezdetét.
Idén sem kellett csalódnunk. Már november végén megjelentek a fellegek, András-napra már hósipka borította a Kömöge tetejét, s december közepén egy éjszaka két arasznyi hó hullott, beterített mindent, s mesevilágot varázsolt a környékre.
Hurrá! - rohantunk vissza az ablaktól, s sarokba dobva az iskolatáskát, lázasan kezdtük szőni a szünidei terveket. Kertünk vége a hegyek lábáig nyúlott, s kukoricacsutkát cipőnkre kötve vígan siklottunk a havon. Csúszkálással, ródlizással telt az idő, s este, mikor a konyhában egybegyűlt a család, hallgattuk az öregek szavát, apám, Márton tréfálkozásait, a világ gondját, s körülfogott bennünket anyám szerető gondoskodása.
Kezdetét vette a sütés-főzés, a készülődés. Hamarosan itt a karácsony.
S mikor apánk egy este azt mondta, hogy másnap levágjuk a disznót, tudtuk, már csak napok vannak hátra, s esténként leszakítva a leveles naptár lapjait, mi, gyerekek, lestük azt az egyre közelebb kerülő piros betűs számot. Már a szánkózás sem volt az igazi, s amíg a férfiak az udvarban tettek-vettek az állatok körül, mi néztük a konyhaasztal köré kuporodva az anyám keze alól kikerülő mézes figurákat, cukordíszeket, apró meglepetéseket.
Titkolózni nemigen lehetett, nem is volt rá szükség. Őszinte világ volt a miénk, tiszta szándékú, egyszerű szavú.
Úgy mondták otthon: karácsonykor Jézust várjuk, hogy eljöjjön hozzánk, készülünk, hogy méltónak találjon minket. S az igazi ajándékok ezek az esték voltak, amikor a család összehajolva, gyerekek és szülők közös izgalmával, tréfálkozással az eljövendő nap örömében készülgetett.
Egy este, hogy apám elfújta a lámpást, Dorka húgom odasúgta anyjának:
Anya, ugye a Menyországban is így telnek az esték?
Anyám igenére már tudtuk, eljön Ő hozzánk, mint tavaly, tavalyelőtt, s amióta csak az eszemet tudom. Aznap szépet álmodtam, angyalok seperték a havat a behavazott utcán.
Egy meglepetés azonban mindig volt. A fa. Ezt mindig apám hozta, de oly észrevétlen, hogy mi, gyerekek sehogy sem értettük, hogyan kerül oda az asztalra, csak lenyűgözve álltuk körül este a gyertyafényben alakot öltő karácsonyfát.
A várt reggelen apám szokás szerint fogta a fejszéjét, felvette hótaposó csizmáját, s mikorra mi előkászálódtunk a meleg dunyhák alól, már csak imbolygó alakját láttuk a hegynek tartva a fehér hómezőben.
A fát még az ősszel kinézte. Igaz, kicsit messze kellett mennie fel a hegyekbe, de ezt az utat minden évben megtette, talán neki is le kellett tenni a gondokat, kóborolni a csendes, behavazott tájon. A hó érintetlen volt, nehezen haladt előre. Itt-ott állatnyomokat látott. A fagy megdermesztette a fákat, bokrokat, s tündérvirággá varázsolta az erdőt. A Kömöge alatt vitt az útja, aztán fel egy dombtetőre, majd végig a gerincen. Megismerte a helyet. Az ősszel itt kaszáltak egy réten, s már akkor látott egy kis fenyőfát. Arányos termete, dús ágai, tömött levelei, szürkészöld színe rögtön feltűnt neki, s képzeletében már látta is felöltöztetve a szoba sarkában. Ott is volt a fa egy kis beszögellésben, évszázados fenyők oltalmában. Két csapásra kivágta, majd kicsit megpihenve belakmározott tarisznyájából, amelyet anyám varrt neki, s elindult visszafelé. A megindult hóesés betemette a nyomokat, s bizony iparkodnia kellett, hogy sötétedésre visszaérjen. Baljós zúgással feltámadt a szél. Hóna alatt a fenyőfával ugyancsak különös látvány lehetett.
De ismerte a tájat, hiszen itt gyerekeskedett, s a falut is alig hagyta el. S mikor arról beszélt az unszolásunkra, hogy volt egyszer Pesten is, teljes bizonyossággal gondoltuk, hogy apánk világlátott ember. Leért a völgybe, s már erőst szürkült az idő, mikor elérte a falu első házait.
A hegyek alatt, a forrásnál - hova együtt jártunk a nyáron a többi gyerekkel vízért -, kis ház állott. Egy öreg juhászé volt, kit, mivel nem csizmában járt, hanem bakancsban - mindenki Bakancsos Pista bácsinak szólított.
Rossz érzés fogta el apámat a behavazott udvar, a setét ablakok láttán. Megnyitotta a kertajtót, letámasztotta a fát a tornácra és benyitott a házba. Pista bácsi az ágyban feküdt.
Mi van magával? - kérdé apám, ahogy meggyújtotta a világot.
Beteg vagyok, Márton - mondta az öreg. A kályha hideg volt.
Mindjárt befűtök. Zsófi majd holnap hoz meleg levest meg kóstolót.
Kiment a fészerbe, fát keresett. De csak a hó alatt talált nyirkos, korhadt fadarabokat, így a feladat reménytelennek látszott. Aztán pillantása az ajtónál lévő fára esett. A tuskóra tette a kis fenyőt, s nagyot fohászkodva apróra hasította.
Lassan pattogni kezdett a tűz, s fenyőillat töltötte be a kicsi házat. Pista bácsi megkönnyebbedett.
Akkor holnap - mondta apám búcsúzóul.
Már nagyon vártuk őt. Nehéz lépteit hallva izgalom vett rajtunk erőt. Végre mindannyian együtt vagyunk idehaza.
Mikor pillantásunk fehér arcára esett, csak annyit gondoltunk, milyen hideg lehet, s újra átadtuk magunkat a várakozás bódító érzésének. Anyám néhány szót váltott apámmal, majd ünneplőbe öltözve ültünk le a konyhában, s kezdődött, amit úgy vártunk. Apám ölbe vett bennünket, s szokásunk szerint mesélni kezdett egy idegen országról, egy házaspárról, a születendő kisgyermekről, emberekről, hatalmasokról és szegényekről. Beszélt a rokonokról, a barátokról, a nélkülözőkről, s percek alatt odavarázsolta elénk a falut, a múltat és jövőt, az egész világot. Aztán énekelni kezdtünk, s mikor a kis csengő megszólalt, nagy izgalommal nyitottuk ki a szobaajtót. Az asztalon egy tányérban ott voltak a mézes és cukrozott díszek, égtek a gyertyák a tartókban, de a fa, a fa nem volt sehol.
Könnyes szemmel, kérdőn néztünk apánkra. A sarokban állt, anyával egymáshoz hajoltak, szemükben megcsillant a gyertyák fénye.
Találkoztam az úton Vele, elkérte a fát, én meg odaadtam neki, hiszen nem illik egy kérést Tőle megtagadni.
Szavai megnyugtatóan csengtek. Anyám, hogy a csend feszültségét feloldja, az ünnepi asztalhoz invitált bennünket.
Boldog karácsonyt mindenkinek - mondta, és behozta a gőzölgő levest"