Sopron és az irodalom



    A kevert nyelvû lakosság kiszakad a magyar történelem és a magyar irodalom vérkeringésébõl. Mint iskolaváros, több elismert író nevelkedett, sokan megfordultak itt a magyar irodalom nagy alakjai közül. A soproni mûfordítás õse, Miklós diák, aki Aristoteles mûveibõl fordított, 1350 körül jelentkezik. 1450 táján egy soproni ferences pap, Péter ír könyvet Kapisztrán Jánosról, Hunyadi János törökellenes hadjáratainak lelkes hívérõl.
    A legrégebbi ismert magyar virágéneket - Soproni virágéneket -, szerelmi költészetünk eme legõsibb emlékét Gugelweit János, a város német származású jegyzõje örökítette meg egy városi számadási könyv fedõlapjának belsõ oldalán 1490 körül.

Wijragh thudjad, theuled el kel mennem
Es the yrethed kel gyazba ewlteznem, -
ami mai nyelvünkön így hangzik:
Virág tudjad tõled el kell mennem,
És te éretted kell gyászba öltöznöm
    XVII. század második felében jelent meg “Sopron elsõ magyar poétája”, a város elsõ protestáns lelkészének, a hányatott életû Szeremlyéni Mihály személyében, aki mind a Nádasdyak papja, 1655-ben, Kanizsa várában írta Históriás énekét Egyiptomból kijövésérõl Izraelnek. A soproni gyülekezet élén utóda is neves ró pap volt: Beythe István.
    A török veszedelem miatt megszaporodtak a beköltözõ, magyar nyelven irogató poéták: Wathay Ferenc, aki mint fogoly a Héttorony-börtönben versekbe öntötte keserveit. De magyar nyelvû elégiával síratta el Zrínyi Miklóst, a költõt és hadvezért, Sopron vendégét 1664-ben Dömötöri György az országos politikában is szerepet játszó városi fõjegyzõ, Witnyédi István soproni neveltje.
    Folytathatjuk a sort a város nagy humanista polgármesterével Lackner Kristóffal, aki latin nyelvû iskola-drámákat is írt, Szigeti Frankovits Gergely, aki az elsõ magyar nyelvû orvosi könyvet írta vagy Rosner Mátyás, aki 1660-ban a wittenbergi egyetemen Sopronról értekezett és munkáját nyomtatásban is kiadják.
    A barokk kor jellegzetes udvari költõje, Gyöngyösi István, a fõnemesség verses krónikása, itt, Sopronban írta meg az Esterházy Pál nádorságát dicsõítõ “Palinoda Prosopea Hungariae”-t.
   Soproni jezsuita diákvolt Faludi Ferenc, a “Bölts és figyelmetes udvari ember” szerzõje, a népi formák felé hajló kecses rokokó-versek költõje.
   “Az emberi lélek általános forradalmát” elõkészítõ megújulás és nyelvújítás korának idején, a XVIII. század utolsó évtizedéig tartó idõszakban, Sopronban is megsokasodtak az irodalmi mûvek alkotói és közvetítõi. Balogh György (meghalt 1726) a líceum tanára elsõnek fordítja magyarra Cicerót és Cornelius Nepost. Ekkor él Hajnóczy Dániel líceumi rektor, akit ékes latin tudásáért a “magyar Cicerónak” neveztek, Pállya István (szül. 1740), a katolikus gimnázium rektora színdarabot ír. De költõi becsvágy hevítette a város elsõ polgárát, Dobner Ferdinánd polgármestert is (meghal 1730).
    Két, Sopronban nevelkedett író születése esik az új erõket tömörítõ XVIII. század középsõ évtizedeibe. A soproni líceum diákja, az 1749-ben született Ráth Mátyás adta ki késõbb Pozsonyban az elsõ magyar hírlapot, a Magyar Hírmondót, Batsányi Jánost a forradalmi versek hányattatott életû költõjét, késõbb a Martinovics-összeesküvés gyanúsítottját pedig diákévei kötötték a városhoz. Révai Miklós a nagy nyelvész, 1801-ben volt soproni lakos itt adta ki “Carmina” címû kötetét.
    A Sopronnal kapcsolatban említhetõ XVIII-XIX. századi költõnõk közül a legkiválóbb Dukai Takács Judit (1795-1836) volt. Idillikus hangulat, magyaros verselésû költeményeiben feltûnnek a vendéglátó porták, tornácos udvarházak. Soproni házukról így ír:
Szép rózsabokor, mely a boldog lánykának
Virultál, viríts most mint édesanyának.
Nyisd meg illatos kebled!
Elõbb születésem helyén dajkáltalak,
Itt csendes ablakom alá plántáltalak
S örömöm közös veled.
    A testõr-írók egyike, Barcsay Ádám is megfordult Sopron környékén. A város melletti Harkán állomásozott ezredével 1782-ben; 1797-ben pedig Kisfaludy Sándor töltött néhány hetet Sopronban.
    Voltaire századának végére megértek az új eszmék és Franciaországból szétáradt a forradalom szelleme. Ennek hatására Sopronban 1790. március 20-án megalakult a líceumi Magyar Társaság, a magyar érzület, nyelv és irodalom mívelésére. Öt diákalapítójának lelkes vezére a rendkívüli tehetségû Kis János (1770-1846), a késõbbi evangélikus püspök volt. Életének alkotó korszakában a mûvek egész sorát írta, több idegen nyelvbõl fordított. Legmaradandóbb mûve: “Emlékezései” Sopronban jelent meg 1845-ben. Így írt Sopronról:
Szép vagy Sopronnak zordon hegye, völgye, hol ormos
Rengeteged feketül s bérceid árja zuhog;
Szebb vagy, apró halmok s térek vegyülése kalásszal
S szõlõvel nevetõ hesperi kertje te még.
Színes egyéniség volt a líceum diákjai között Lakos János (1776-1843), aki a teológiát felcseréli a karddal: generális és dandárparancsnok lett. “Hunyadi László” címû ötfelvonásos tragédiája- amelyet  a Magyar Társaság tagjai adtak elõ 1792-ben  volt az elsõ magyar színielõadás Sopronban. A címszerepet maga a Mária Terézia-renddel kitüntetett hadvezér-poéta játszotta.
    A Magyar Társaság tagjai között ott látjuk Petõfi barátját, Pákh Albertet, a Vasárnapi Újság alapító-szerkesztõjét, az író és fordító Döbrentei Gábort, az MTA késõbbi fõtitkárát, akinek “A szerelem kellemei hat dalokban” címû könyvét Sopronban adták ki. Hamarosan megjelennek az elsõ helytörténeti írók (Gamauf Teofil evangélikus lelkész és Töpler Károly városi tisztifõorvos) munkái.
    Sopron költõ, író és tudós fiai közül sokaknak neve azóta már csak lexikoni adattá fakult. Ám mindenki ismeri a költõt, aki nélkül a múlt század magyar irodalmából hiányoznék az egyik legerõteljesebb szín és az egyik legzengõbb hang. Berzsenyi Dániel (1776-1836) a Magyar Társaság megalakulásának idején a Pócsi utca egyik szegényes házában lakott. A házikót egykori iskolája a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum jelölte meg emléktáblával. Sopron büszke rá, hogy a magát Horatius követõjének valló poéta öreg falai között gyûjtötte szelleme felhõibe a késõbbi ódákban kirobbanó mennyköveket és égzengéseket.
    Széchenyi és Petöfi a másik két csúcs ebben az irodalmi tájképben. Széchenyi István nem volt szépíró mégis helyet követel magának ezen az oldalon, gondolatainak szépségével, erejével. 1822-ben jelent meg elsõ röpirata, mivel élete nagyobik részét Sopronban és Nagycenken töltötte õt is idetartozonak tekintjük.
    Petõfi Sándor 1839/40 telén mint zöldhajtokás sárgapitykés közlegény szolgált sopronban. Így ír az "Útijegyzetek"-ben, "Strázsáltam vagy fõztem kukoricagombocokat közlegénytársaim számára"
    Katonaéletének gyötrelmeit csak a líceumi ifjúsági könyvtár enyhítette számára. Az õrködés nehéz óráiban faköppenyét is teleírta verseivel vagy éppen Vörösmarty, Horatius és Schiller verseit szavalta. Itt születtek szerelmes versei Tóth Rózához: az Elsõ szerelem, a Bosszú és az Álom.
    Szabad óráiban a mai Rákóczi utcai diáktanyán vitázott líceumi barátaival, köztük  Nagy Imrével, a késõbbi történetíróval, Pákh Alberttel, fõként pedig Orlay Petrics Somával, akikkel együtt egy kis irodalmi kört alkottak. 1840 márciusában még jelen volt Liszt Ferenc hangversenyén. Ezután ezredét elvezényelték. Legközelebb egy év múlva látogat ismét Sopronba, és víg napokat tölt barátaival. Pár hónap múlva ismét sikertelenûl próbálkozik a líceumba való bejutással.
    Ugyan ebben az évben született Torkos László, a száz éves kort megért költõ. Nagy múltú iskolavárosunk nevelte Vajda Pétert (1808-1846), kora megbecsült regény- és novellaíróját. Itt volt diák Eötvös Károly, a "vajda", Dóczy Lajos, a "Csók" c. színmû szerzõje és Goethe Faustjának fordítója. Itt tanult a polgári konzervatizmust védõ harciasan nacionalista Rákosi Jenõ (1842-1929), a Budapesti Hírlap megalapítója. Sopronban emléktábla hírdetei, hol lakott a Sziléziából származó, de magyarrá lett Kolbenheyer Mór (1810-1884) ev. lelkész és költõ, Arany Toldijának, Petõfi, Vörösmarty, Czuczor és mások verseinek német tolmácsolója.
    Ebben az idõben a líceumi Magyar Társaságon kívûl mûködött egy német és latin irodalmi társaság is. Céljuk nemcsak az említett irodalomnak hazai népszerûsítése volt, de a magyar írók mûveinek tolmácsolása is idegen nyelven. A német nyelvûek között Petz Lipót nevét is meg kell említenünk.
    1868-tól új egyéniség emelkedett ki, aki nem mint író, hanem mint fáradhatatlan szervezõ hatott a soproni irodalomra. Frankenburg Adolf (1811-1881) volt bencés diák, Liszt Ferenc játszótársa, Széchenyi titkára, színész és katona, Kossuth Pesti Hírlapjának munkatársa. 1843-ban megalapítja a "Magyar Életképeket" melyben Petõfi, Vas Gereben, Jókai írásai is megjelentek. Az Irodalmi és Mûvészeti kört 1877-ben hozta létre, a város megmagyarosodásának legeredményesebb eszközét. Az utódok kegyelete a kör nevét Frankenburg Irodalmi Körre változtatta 1912-ben. A kör az egyetemes magyar irodalom keresztmetszetét igyekezett megmutatni, másrészt a soproni költõkek és íróknak adott megszólalási lehetõséget. Estélyeiken ott találjuk Móricz Zsigmondot, Illyés Gyulát, Veres Pétert, Szabó Lõrincet, Németh Lászlót, Móra Ferencet, Karinthy Frigyest, Tamási Áront, a Nyugat gárdáját, az erdélyi és felvidéki írókat és így tovább. A harmincas évek derekától azonban konzervatizmusa már bénítólag hatott, a polgári értelemben vett haladó szellemre is.
    A kör tagjai és kortársai közül a legjelentõsebbek:
Ujvári Béla a fõreáliskola tanára, a Kör titkára, 1877-'94-ig élt Sopronban. Több színdarabot és szatíát írt.
Vojtkó Pál (1867-1909) líceumi tanár, munkatársa az Erdélyi Híradónak és a Pesti Hírlapnak, s fõtitkára az Irodalmi Körnek 1896-1902 között.
Mészáros Sándor fõigazgató, költõ és esztéta, a Kör fõtitkára 1904-1912 között, majd alelnöke.
Gyóni Géza (1884-1917) 1910-ben került Sopronba, mint a "Soproni Napló" majd a "Sopron" szerkesztõje. Azt a soproni házat, melyben egyszerû albérlõ volt, a második világháború bombái tarolták le.
    1918-'19 között újságíróskodott Sopronban Bors László a Tanácsköztársaság izzó szavú költõje.
    Sokat idõzött és írt Sopronban Mohácsi Jenõ "Az ember tragédiája"és a "Csongor és Tünde" kitûnõ német fordítója, Sárközi György néhány versének bölcsõje a Tómalom zöld öble volt.
    A Kossuth -díjas Kónya Lajos soproni tanítóképzõs korában itt adta ki elsõ két verses kötetét, az "Úti sóhajt" (1936)és a "Te vagy -e az" (1937).Sok versének ihletõje városunk.Az 1961-ben megjelent "Hazai táj" c.kötetében " Sopron szellemének,álmuk és emlékek tündöklõ szelencéjének" ajánlja a könyv "Soproni harangok" c. ciklusát.
      Sopronban született Pap Károly "A nyolcadik stáció"és az 1937-ben megjelent "Azarel" c. könyv szerzõje.
    Ugyancsak soproni születésû Kerpel Jenõ, a Claude d'Acy név alatt megjelent szubtilis versek költõje,egyben dráma író is, aki a klasszikus magyar költészet legszebb mûveit, általa fordított német nyelvû antológiában tette hozzá férhetõvé.
    1946-tól számítjuk a Frankenburg Irodalmi Kör végnapjait. Csaba József Pestre költözik, aki a Nyugati Õrszem keleti zászlaja volt. A legjobb írók, Becht Rezsõ, a fabulaíró, Dorosmay János, a költõ, Erdélyi Tibor és társaik visszahúzódnak. A baloldal írói, élükön Molnár Józseffel, elhatárolják magukat a társaság törekvéseitõl. Berecz Dezsõ a tiszta szándékú író-elnök, akinek vezetése alatt a negyvenes években a Kör valóságos reneszánszát élte, azon vette észre magát, hogy a megváltozott politikai helyzetben egy szál magára maradt a "soproni Helikon". 1949. április 3-án a Belügyminisztérium redelete már egy magát feloszlató kör mûködésének- vagy inkább halódásának a végére tett pontot.
    A Kör megszünése után a Soproni Irodalmi Színpad, az Egyetemi Színpad és a Soproni Szemle ápolja tovább az irodalombarátok és az írók közötti kacsolatot. S tartja életben a "soproni múzsát".
 
"A fény, a magyar mûveltség fénye ragyogja be Sopront és a nyugatvidék földjét. Épüljön és szépüljön továbba város, ne legyen mostohája a mának; múltjához, munkájához méltón legyen a magyar Urbs az Alpok tövében. A költõk pedig énekeljenek róla, ahogy szólt az ének Kis Jánostól Kónya Lajosig: mindig szebben, mindig zengõbben."
Bárdosi Németh János