A város zenei életének elsõ nyomai a XV. századba vezetnek. Fraknói pál özvegyének végakaratából 1425-ben orgnát kapott a Szentlélek-templom, majd a Kecske-templom, s mivel felthetõleg a Szent Mihály-templomnak akkor már volt orgonája, három kezdetleges középkori hangszer sípjai szóltak itt olyan korban amikor ez még ritkaságszámba ment.
    Még 80 év sem telt el az egyházi zene soproni megindulása után -1527-ben - Adler György, II. Lajos volt udvari muzsikusa a város toronyból a soproni világi zenét indította el útjára. A toronyzenészek nappal háromszor, éjjel óránként fújták meg kürtjeiket, a tûzjelzés és a toronyóra gondozása mellett pedig még három- vagy négyszólamú trombitaszóval köszöntöttték a város felé közeledõ különféle rangú uraságokat. Ezen felül rájuk volt bízva még a soproni bor védelme is az idegen versennyel szemben. Vészkürtöléssel riasztották a hatóságot, ha hordós szekér tünt fel a láthatáron. Mindennek persze nem sok köze volt az igazi muzsikához. Ez akkor kezdõdött, amikor a toronyzenészek - akiknek egyébként nagyon rossz hírük volt, mert a toronyban levõ tanyájukon éjjelente tivornyákat rendeztek a polgárok feje felett- a lakodalmakon és egyéb ünnepségeken húzták a talp alávalót, amihez késõbb inkább a "csendes zeneszerszámokat", vagyis a húros hangszereket használták. 1600 körül a polgárság már azt követelte, hogy ne csak ünnepnapokon legyen toronyzene, hanem hétköznap is, a zenészek ne csak rövid virágénekeket és madrigálokat játszanak, hanem terjedelmesebb darabokat is. napjainkban csak az ünnepi hetek alkalmából csendûl fel a toronyból a rézfúvók múltat idézõ hangja. Ma a toronyóra zenéje jelzi az idõ múlását a egy rövidke dallammal megszínezve a szürke hétköznapokat.
    A XVII. sz.-i zenei életrõl írott emlékek is maradtak: Steger Pál hangjegyes agendája és a Stark kocsmáros család által megõrzöttt ötven zenedarabot tartalmazó Wohlmuth-féle tabulatúrás könyv. Rauch András, a Szent Mihály-templom orgonistája pedig egész sor hangversenydarabot szerzett, köztük egyet az 1634. évi soproni országgyûlés alkalmából. A XVIII. sz.-ban a város buzgón mûvelte a divatos zenei mûfajokat: az egyházi és világi kantátákat. Közben a szomszédos  Kismartonban, majd Eszterházán a hercegi zenekar élén Haydn, 1775-ben elsõ hangversenyét adta Sopronban. Hallhatatlan mûveivel megnyitotta a zene aranykorát.
    A soproni kõszínházban 1795-ben felcsendûlt Mozart operája, a "Varázsfuvola", melynek egyik szólamát a Sopronban állomásozó hadvezér, Radetzky generális felesége énekelte. (Hivatásos színészekrõl a XVIII.sz. közepe óta tudunk a városban.) Az operaelõadások másfél századon keresztül fontos szerepet töltöttek be a színház mûsorában. 1841-ben megnyílt az új korszerû színház.
    Divatba jöttek a hangversenyek is a színház mellett emelkedõ régi Kaszinó pompás termében. Itt lépett fel 1820 õszén színpadra a kilencéves Liszt Ferenc. 1829-ben a Zeneegyesület megalapítása elindítja Sopront a “zeneváros” címnek elnyerése felé. Fennállásának immár több mint 130 esztendeje alatt az egyesültet otthona lett a komoly, nemes zene mûvelésének és oktatásának. Már mûködésének elsõ éveiben híres mûvészeket: Kõszegi Károly baritonistát, Liebhardt Lujzát, az európai hírû Mozart-énekesnõt, Mayer Karolint, a bécsi Hofoper tagját és Goldmark Károlyt, a “Sába királynõje” világhírû szerzõjét adta a világnak.
Mindezek révén Sopron hamarosan a zenei térkép egyik számottevõ pontja lett, melyet nem csak Liszt keresett fel ismételten, hanem más zenei nagyságok is. Ellátogattak ide a tánczene klasszikusai is pl: idõsebb Johan Strauss és Josef Lanner, félévszázaddal késõbb pedig ifjabb Johan Strauss a “keringõ királya”.
Kiváló zenei vezetõegyéniséget nyert a város az 1847óta itt mûködõ Altdörfer Keresztélyben, aki nemcsak mint karnagy szerzett nagy érdemeket, hanem a század végén elsõ felismerõje lett Bartók Béla zsenijének is.
Sopron zenei élete a császári hadsereg 1848 decemberében kezdõdött megszállása után megélénkült. A magyar zeneegyesület élete csak 1858-ban indult újra. 1863-ban már meg lehetett rendezni a az elsõ magyarországi dalosünnepélyt, melynek emlékét oszlop õrzi a Dalos-hegyen. A kor egyik világhírû zenei interpretátora, Reményi Ede is vendége volt a városnak, külföldi mûvészek is pl: Jan Kubilek , Slezák, Hubermann, Selma Kurz, Willy Burmester. A magyar mûvészek közül Bartók Béla már 1905-ben játszott itt, de Vecsey Ferenc és Dohányi Ernõ is gyakran jött a városba.
A magyar dalt az 1875-ben alakult Férfidalkör és énekkari Weinhardt Tivadar által 1904-ben alapított “Testvériség” munkásdalárda ápolták.
A város zenei hírnevét elismert kamaraegyüttesei és kiváló mûvészek gyarapították: Altdörfer Viktor zongoramûvész, zenepedagogus, Kárpáti Sándor több opera és kórusmû szerzõje, Báthy Anna és Kóh Ferenc operaénekesek. Liszt Ferenc az operettnek a klasszikusa mindig vallotta magát soproninak, késõbb a város díszpolgárává is választották.
A mai Soproni zenének gerince az 1950 óta mint a város Liszt Ferenc Szimfónikus Zenekara.
A szimfonikusok mellett több kiváló ének-, fúvós-és tánczenekar ápolja az ötszáz éves soproni zenét.