1929.május 9-én született Veszprémben.
Szentgálon töltötte gyermekkorát, itt végezte
el az elemi iskola hat évfolyamát is. Majd édesapja
példáját a Herendi Porcelángyár dolgozója
és tanulója lett. A figurakorongos mesterséget tanulta
ki. Rajzkészsége, s mûvészetek iránti
vonzalma korán kitûnt, tehetségét a gyár
is többször jutalmazta. 1950-ben szakmunkásként
jelentkezett Pécsre, itt szakérettségit tett, majd
a Budapesti Pedagógiai Fõiskolán szerzett történelem
-földrajz szakos tanári diplomát. 1955-ben Veszkényben
Kapott gyakorlótanári állást, majd 1956-ban
Agyagosszergényben lett tanár , 1959-tõl pedig az
iskola igazgatója.1969-ben a Pécsi Tanárképzõ
Fõiskolán szerzett rajz szakos diplomát, s 1973. Augusztus
16-tól iskolánk tanáraként (Pátzay Pál
Ált. Isk.) Kapuváron kezdett tanítani, alkotni. Rajztanári
tevékenysége mellett amatõr festõmûvészként
tevékenykedett. 1964-ben már önálló kiállításon
mutatkozott be Kapuváron. E kiállítást szerte
a megyében , a fõvárosban, s az ország több
pontján követték sikeres bemutatkozásai. Festõi
hitvallása, mûvészi tudása sokakat ragadott
magával: létrehozta, majd nagy elhivatottsággal vezette
a Kapuvári Képzõmûvészeti Kört.
Szakkörök, mûvészeti táborok, tanítványainak
sikerei, egyéni és csoportos kiállítások
sora fémjelzi alkotó tevékenységét.
1989. Január 28-án vonult nyugállományba. S
bár egészsége, különösen látása
erõsen megromlott, az ecsethez mindvégig, 1997. Október
7-én bekövetkezett haláláig hû maradt.
A kapuvári temetõben nyugszik, de mûvészete
él, s alkotásainak gondolatisága egyre nagyobb erõvel
hat.