“László (Ladislaus), Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya minden Krisztus hívőnek, aki jelen sorainkat látja, üdvöt (kíván) a mindnyájunk Üdvözítőjében. E sorainkkal akarjuk mindenki tudomására adni, hogy a mi hűséges Soproni polgáraink (cives de Supronio) színünk elé járulván tőlünk alázatosan könyörögve azt kérték, hogy mi őket királyi bőkezűségünkből kegyeskedjünk abban a szabadságban megtartani, amelyet a mi drága elődeink, a boldogemlékű dicső magyar királyok, Béla, nagyatyánk és István atyánk adományoztak nekik.
Mi tehát köteles kegyességből, illendő kérésükre hajolván és figyelembe véve azt a kedves hűséget és becses szolgálatokat, amelyeket irányunkba fáradhatatlanul ugyanezek a polgárok kifejtettek soproni várunk megvédelmezésében és minden másban országunk halálos ellensége, a cseh király ellenében, aki zsenge korunkban sok pusztítást és sok fosztogatást gonoszul elkövetni nem szégyellt, azután sok várunkat is elfoglalt, részint erőszakkal, részint csalárdul és akik súlyos szükségből kényszerítve gyermekeiket a cseh királynak túszokul átadták, de mégis, hogy irányunkban hűségüket megőrizhessék nem kegyelmezve fiaiknak, az említett várunkat nekünk sértetlenül visszaadták, nem törődve azzal a veszéllyel sem, hogy gyermekeik a cseh király hatalmában maradtak.
Erre való tekintettel megígértük és megígérjük, hogy polgárainkat sértetlenül meg fogjuk őrizni abban a szabadságban, amelyet még Magyarország dicső királyai, Béla úr, nagyatyánk és István atyánk kiváltságlevelük által engedtek, vagy rendeltek nekik.
Ezen kívül azt akarjuk, hogy ezek a polgárok mentesek és kivételezettek legyenek minden bárónknak, de különösen a mindenkori soproni ispánnak joghatóságától, hatalmától és ítéletétől olyformán, hogy a köztük felmerülő nagyobb és kisebb perekben, úgyszintén a vérontásban és az emberölésben e polgárok által minden év Szent György napján közös akarattal megválasztott mindenkori bíró ítélkezzék és döntsön a székesfehérvári polgárok, valamint az országunkban élő egyéb vendégek szokása szerint.
Ha pedig ez a bíró hanyagnak mutatkoznék az igazságtevésben, ebben az esetben ne a vádlott, hanem maga a bíró idéztessék meg színünk elé és mi majd személyesen fogunk pereikben ítélkezni.
Egyébként amikor mi országunk állapotának magjavítása érdekében Rudolf (Rudolphus) úrral, a rómaiak királyával találkoztunk és azután egyéb dolgaink közben betértünk soproni várunkba, fontolóra vettük ebben a soproni várunkban az erődítmények régebbi szétmállását és töréseit.
Ezeknek a töréseknek kijavítására átengedtük és átadtuk a polgároknak a tisztelendő győri püspök atyának soproni megyében évenkint járó gabona dézsmából a minket megillető huszadot olyanformán, hogy miként említettük, a polgárok ezt a dézsmahuszadot királyi bőkezűségünkből a vár karbantartására mindörökre bírhassák.
Mindezeken felül akarjuk, hogy a fertői vám felét, amelyet még Magyarország dicső királyai: nagyatyánk Béla és atyánk István ebben a várban lévő tornyok kijavítására és megőrzésére ezeknek a polgároknak átengedtek, továbbra is békében és nyugodtan élvezhessék.
Ugyancsak megengedjük e polgároknak, hogy akárki épített tornyot ebben a várunkban vagy akar újabban emelni, azt királyi kézen kívül senki sem veheti el vagy vehesse el tőlük.
Valóban akarjuk, hogy e polgáraink közül bárki is vett meg pénzen nemestől vagy más idegentől szántót vagy szőlőt, ezeket a soproni polgárok szabadságában birtokolhatja és a nemesek birtokán fekvő szőlők után nem több, mint 63 bécsi dénár adó fizettessék szabadságuk értelmében.
Hasonlóképpen akarjuk, hogy bárki a nemesek vagy szabad állapotú emberek közül kíván beköltözni ebbe a mi soproni várunkba, azt szabadon megtehesse és ott biztonságban lakozzék és a nemesek birtokaikat az előbb említett polgárok szabadságában megőrizhessék.
Ha pedig valaki ebből a várból távozni akar, azt megteheti, ha minden ügyét elintézte, az épületeit eladta és ha az igazságos földbért megfizette.
Ugyancsak megengedjük, hogy minden hét keddjén minden vámtól mentes szabad vásár tartassék úgy, hogy ezen a napon a mindenkori soproni ispán sem az országunkban lakó idegenektől, sem a polgároktól vámot nem szedhet be.
Azok a kereskedők pedig, akik külföldi országból jönnek be, a szokásos vámot fizessék meg.
Egyébként azt akarjuk, hogy ugyanezek a polgárok minden dézsmakepe után régi szokásuk szerint 12 bécsi dénárt tartoznak fizetni, míg a bor utáni dézsmát jóváhagyott szokás szerint a dézsmaszedők szüretkor mustban szedjék, vagy ezért a bordézsmáért dénárt fizessenek oly módon, ahogyan szüretkor a présből kifolyó mustot veszik.
Ezenkívül az említett soproni polgárok földjének határában fekvő udvarnokaink földjét, amelyet egykor nagyatyánk Béla, és atyánk István, kegyelmes magyar királyok nekik adtak, mi is békében e polgároknál hagyjuk az említett királyok oklevelének tartalma szerint.
Továbbá köteles figyelemmel őrködni óhajtván a mondott soproni várunk állapotának megjobbítása felett és fontolóra vevén azt az anyagi kárt, amelyet ezek a polgárok a mi itt tartózkodásunk által voltak kénytelenek elszedni, a Lövér (Luer) faluban lakó nyilasainkat, akiknek felét már nagyatyánk, Béla király és atyánk, István e polgárok sorába osztott be számuk gyarapítása céljából földjeikkel egyetemben, ezeknek másik felét is átengedjük a vár őrizetére és a már előbb említett polgárok számának megnövelésére.
Akarjuk, hogy ezek a nyilasok mindenben olyan szabadságnak örvendjenek, amilyennel a soproni polgárok dicsekednek, miként ezt egy másik kiváltságlevelünk bővebben tartalmazza.
Hogy pedig drága elődeink, dicső királyok által megadott és végül általunk megerősített adományok és szabadságnak rendje örökös erővel ékeskedjenek és ne lehessen sohasem érvényét visszavonni, kettős pecsétünk erejével megerősített jelen oklevelünket adjuk ki ezeknek a polgároknak.
Kelt tisztelendő úrnak, Tamás mesternek, székesfehérvári egyház választott prépostjának, udvarunk alkancellárjának, kedvelt hívünknek keze által, az Úrnak 1277. és uralkodásunknak 6. évében.”
= × =
Stratégiai és kereskedelmi jelentőségénél fogva rohamosan fejlődött, növekedett Scarbantia romjain épülő magyar királyi vár, erődítmény (castellum) és a vár tövében kialakuló mezőváros (villa Suprun). Már 1096-ban ismert erősség. Itt fogadta Kálmán király Bouillon Gottfried-et, a keresztes hadak vezérét. Idrisi, görög geográfus pedig 1153-ban így ír Sopronról: “…jelentős város, amelynek megművelt és termékeny környéke, látogatott vásárai, magas házai és szép nevezetességei vannak.”
Amint a fenti oklevélből láttuk Sopron az 1277. évben megszerzett városi rangját, önkormányzatát a magyar királyhoz való hűségének köszönhette.
II. Ottokár cseh király IV. (Kun) László királyunkkal folytatott háborúja során 1273-ban ostrom alá vette Sopront. Sopron lakói vitézül ellenálltak, de a várnagy, Péter áruló volt. A magyar király hívei közül István tímárt két testvérével együtt megölette, majd rávette a polgárokat, hogy hódoljanak meg II Ottokárnak és gyermekei közül kezeseket (túszokat) adjanak. IV. László katonai erejét lekötötték a belviszályok, így a várost csak 1276. novemberében szabadította fel. A király 1277. végén ismét Sopronban tartózkodott. Méltányolta a polgárok hűségét és több kiváltsággal ruházta fel a várost. Ezek közül legjelentősebb, hogy Sopront kivette a megyeispán joghatósága alól, önállósította, lakosaiból polgárok lettek s választottaik a város ügyes-bajos dolgait önállóan intézték.
Figyelmet érdemel a város területének gyarapodása is. Sopronhoz csatolta a király “villa Luer”-t (Lövér) Soprontól különálló falut. A “villa Luer”-t a király nyilasai, lövészei lakták, valószínű besenyők. A “villa Luer” a mai Alsólövér utcától délnyugatra feküdt.
Az udvarnokok (királyi szolgák) földje pedig a mai Alsólövér utcától délkeletre, a József Attila utcáig terjedt.
Péter várnagyot
árulásáért a nemesi vármegye első közgyűlése 1278-ban lefejeztette.
