Sopron javarészt kétnyelvű, nyugatról táplálkozó, de erősen befelé forduló polgári kultúrája, századunk első és második harmadának határán, itt soha nem látott magasságokig és kiterjedésig jutott el. Ennek az elsorvadása és felébresztési kísérletei teszik ki az azóta eltelt idő oroszlánrészét.
   Az 1918. november 3-án Páduában aláírt fegyverszüneti egyezmény a bizonytalanság éveit hozta.
   A város lakosságának fele német ajkú, a megye nyugati részén kisebbségben éltek a magyarok. Autonómiától a németek teljes elszakadásáig sok minden felmerült, mire eljutottunk a trianoni békének az 1921-es népszavazással kijavított, majd apró munkával véglegesített határáig, mely az eredetileg Ausztriához csatolt Sopront újra magyar földre helyezte. Ennek az eseménynek az emlékére állították fel a Hűségkaput a híres soproni Tűztorony közelében, és Sopron a „Civitas Fidelissima” (Hűség Városa) elnevezést kapta.
   A húszas évek átlagpolgára a beletörődés és a mielőbbi revízió szélsőségei közt hányódva kísérelt meg alkalmazkodni a helyzethez.
   A II. világháború kezdetekor még élt a hit, hogy Sopront valahogy elkerülik a harcok, sőt egy időben az önálló városállam ötlete is felmerült. Azonban 1944. március 19-én német csapatok vonultak be Sopronba. 1945 tavaszától az élni akarás a romok között is szép példákat mutatott fel. Zenészek, tudósok, írók, képzőművészek, fotósok és egy itt ragadt színtársulat azonnal elkezdték próbáikat, működésüket.
   Az '56-os forradalom idején tankok jöttek a Széchenyi téri posta elé. Megindult a szint pánikszerűen menekülők áradata nyugatra: ha egy részük később vissza is tér, sok értelmiségink talált akkor új hazát odakint (pl. a kanadai egyetemeken). Néhány órás jóleső illúziót köszönhettünk a Nemzeti Színház 1957 eleji vendégjátékának. Kállai Ferenc szavalta el Illyés: Egy mondat a zsarnokságról c. versét, majd a társulat a Fáklyalánggal lelkesítette a zsúfolásig telt színházat.
   A Kádár-korszak szürkeségét csak az évről évre makacsul visszatérő Soproni Ünnepi Hetek (SÜH) színesítette. Az első nagy áttörés e téren 1963 nyarán következett be, mikor a könnyített vízummal 3 és fél hét alatt 34 000-en jöttek be nyugatról. Ezt a megyeszékhely urai nem bírták elviselni. A következő évben megnehezítették a határ átlépését különböző intézkedésekkel és azzal is, hogy a megyei útépítőkkel feltörették a határtól bevezető közutat! Hamarjában megszervezték az ellenfesztiválokat (Győri, Rábaközi, Szigetközi Napokat). A szombathelyiekkel ekkor jobb volt a viszonyunk, mint saját megyénkkel. Igaz, hogy a Vas megyei zenészek élén soproni kötődésű karmester állt.
   A Városszépítő Egyesületnek - Bognár Dezső vezetésével - 1968-ban sikerült újjáalakulniuk, közgyűléseiken hangot kapott a város igazi értékeit védő ellenzékiség is. A kis zsidó közösségre a műemlékvédelem sikerei hívták fel a figyelmet: egy később bizonytalanná vált, ám egy biztosan középkori zsinagóga megtalálása.
   Ennek ellenére egyik szemünk sír, a másik nevet. A Liszt Ferenc Művelődési Központ (ma Magyar Művelődés Háza - a soproni kulturális élet egyik központi intézménye, mely számos rendezvénynek, a Széchenyi Istváni Városi Könyvtárnak, és a Kaszinónak ad otthont) felújítása együtt járt egy remek akusztikájú hangversenyterem tönkretételével. A Fedett Uszoda és a Sportcentrum tervezésénél is hibákba estek a tervezők. A Jereván lakótelep elavult, az „utcát fűtő” panelházaiból, ha teheti, menekül a lakosság.
   Amikor látványosan először nálunk szakadt szét a vasfüggöny, arról már önálló soproni újság tudósíthatott!

***

   A harmincas évek Sopron történetében említésre méltó időszak volt.
   Mindvégig jelen van az Oedenburger Zeitung c. napilap (1944-ben tiltották be), s német nyelven is alkotnak egyes íróink (a Hűség- és Pro Urbe-díjas Becht Rezső, ill. Boháty Róbert, Dorosmai János és a műfordítók). A zenében a bécsi klasszikusok és az operettek mellett csak módjával kap megszólalási lehetőséget a magyar népdal, a pentatóniából kiinduló magyar zene. A festők legnagyobbika, Soproni Horváth József, a német Leibl művészi hitvallását vallja magához közel állónak. A szobrász Stöckert Károly Münchenben tanul. Viszont az is igaz, hogy a tettekkel bizonyított magyarságukhoz egy percig sem fér kétség. Nem kétlelkűek ők, hanem európaiak. És éppen ez az, ami jellegzetesen soproni.

***

   Sopron iskolaváros is.
   A Selmecbányáról szerencsés húzással ideköltöztetett főiskola 1934-től a m. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem bánya-, kohó- és erdőmérnöki karaként működött (ma ez a ). Az oktatás felső fokát képviselte még az evangélikusok teológiája, amely 1923 óta a pécsi székhelyű Erzsébet Tudományegyetemhez tartozott, majd - a háború után - a fővárosba került.
   Középiskola több is létezett. A kor előírásainak megfelelően külön fiúknak, külön lányoknak; külön az állam és külön az itt meghatározó katolikus és evangélikus egyházak kezelésében. Voltak polgárik, és voltak óvónő-, tanítónő- és tanítóképző intézetek. A szakirányú iskolák száma sem kevés. Az elemik túlnyomó többsége egyházi fennhatóság alatt érte meg az államosítást. Külön világ a Rákóczi Ferenc m. kir. reáliskolai nevelőintézet („kadetiskola”), a Zrínyi Ilona m. kir. Tiszti Leány-nevelőintézet és a Soproni Erdei Iskola. A diákok közül sok a vidéki, ezek számára kollégiumok, internátusok létesültek.
   Felsős 1920-tól 1944-ig átlagosan évi másfél ezer tanult a városban, fiú kb. 3-szor annyi, mint lány.
   A Széchenyi Gimnáziumban (volt reál) irodalomtörténeti munka kiadásában segédkeztek, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban Nyugati Őrszem címen színvonalas folyóiratot jelentettek meg (Csaba József tanár segítségével). A főiskolának (1934-től egyetemnek) is volt lapja.
   A színvonalra jellemző, hogy az önálló épülettel nem is rendelkező állami polgári leányiskola két növendéke nyert országos pályázaton 1930-ban azzal, hogy 50-50 Petőfi verset tudtak könyv nélkül. Nem csodálkozhatunk, hogy akadt pincér - alakjára célozva Kispetőfinek hívták -, aki lépten-nyomon Ady-idézetekkel szórakoztatta vendégeit. ezek azok az évek, amikor az erdei sétányok mentén - régebbi pozsonyi mintára hivatkozva - táblákat helyeztek el versidézetekkel.
   A háború után a líceumi Magyar Társaságot többször is megpróbálták újjáéleszteni, a „Széchenyinek” évek óta jó kis színjátszó társulata működik, még zenekart is ki tudnak állítani. Ezek azonban inkább egy-egy lelkes tanárhoz, esetleg iskolai évfordulóhoz kötődnek. Az iskolai énekkarok szereplése állandóbbnak látszik.

***

   A polgár városa eseményeit az újságaiból ismerte meg. A reggeli Soproni Hírlap a Székely és Társa könyvnyomda, könyvkötészet és vonalzóintézet terméke volt, a Rábaközi Nyomda gépeiről került le az egy időben Parragi György szerkesztette Sopronvármegye (később Új Sopronvármegye), a német anyanyelvűek már említett lapja pedig a remekül felszerelt Röttig-Romalter Nyomda Rt. tulajdonaként tájékoztatta az olvasót.
  Mellettük még számos kisebb kezdeményezés is meg tudott élni. - A paletta 1945-50 között vált ismét sokszínűvé.

***

   Sopronban a húszas harmincas években ezrek társasigényét elégítették ki az egyesületek. Számuk 120 körül mozgott. Nagy múltú és újonnan alakult sportegyesületek, egyházi társulások, énekkarok, segélyező egyletek sora jelentkezik a mindennapi életben vagy a különféle ünnepi rendezvényeken. Említésre méltó a Városszépítő Egyesület, a Dunántúli Turista Egyesület, Zeneegyesület, Képzőművészeti Kör, Frankenburg Irodalmi Kör, stb.

***

   A soproni amatőr fotóművészeket az egész világon jegyezték. Egyesületük tagságának létszáma a legvirágzóbb időkben sem volt 100 fölött, ám az összes rangos kiállításon részt vettek, légyen az Kanadában vagy Japánban, Németföldön vagy Argentína szalonjaiban. A többnyire magányosan versenyző Csík Ferenc a harmincas években a világranglista 14. helyén állt. 1937-ben az amszterdami Focus Clubban a világ minden tájáról kiválasztott 13 tiszteletbeli tag egyike, a nemzetközi szövetségtől még 1957-ben is külön kitüntetést kap, a várostól pedig Pro Urbe emlékérmet (1977). További nevek: Angyalfi Andor, Diebold Károly, Horváth Mihály, Kovács Károly, Mühl Aladár, stb. Számos nemzetközi kiállítást rendeztek itthon.
   A sokoldalú Mühl Aladár zenélt, egyedülállóan tanított óvodásokat zeneelméletre, fényképezett, filmezett és kiváló akvarellista volt. Bátyja, Mende Gusztáv, hasonlóképpen több arcú egyéniség, a festők nyári művésztelepének évtizedeken át megszervezője, a művészbarátok körének létrehozója, feltámasztója.
   A helyi mesterek általában a vízfestményeket és a tájképeket részesítették előnyben, stílusuk az impresszionizmus volt. Soproni Horváth József nagyságát mindenki elismerte, különleges technikáját megcsodálta.
   A szobrászok nemigen tudtak megélni nálunk. Egyedül Szakál Ernő maradt soproni lakos, Stöckert Károly Budapestre költözött.

***

   A város egyik legerősebb művészeti ága a zene. Köszönhette ezt egyrészt annak a két pólusának, amely leginkább vonzotta a közönséget, mégpedig az egyházi, ill. a katonazenének, másrészt a közös éneklés örömének. Vasárnaponként minden diák énekelt a miséken/istentiszteleteken, s velük együtt sok felnőtt. Az elég sűrűn előforduló ünnepségeken szintén. A tanítók mindegyike tudott énekelni, zongorán v. orgonán kísérni és vezényelni. Ezen a tömegbázison - gondoljunk csak a fél évszázaddal ezelőtti Éneklő Ifjúság népdaltanulásaira -, bízvást felépülhetett a magasabb színvonalú muzsika. Ehhez járult a hangszertanulás jó értelemben vett divatja, s így a kamarazenélésnek, mint otthoni szórakozásnak a lehetősége.
   A húszas évek elején maguk a rendezők is meglepődtek, mennyien érdeklődnek a kortárs komponisták iránt. Telt házak tapsolták meg a Bartóktól Debussyig terjedő lista alkotóinak kamaraműveit a Kaszinóban. Helyi szerzők is gyakran szerepeltek. Az igazi sikert azért mégiscsak a jól bevált bécsi klasszikusok darabjai aratták. Említést érdemel a kismartoni emlékhangversenyei révén a Haydn-Mozart-Beethoven Club. A Zeneegyesületnek nemcsak zenekara volt, hanem énekkara, sőt szólistái is. Több helyszín is kínálkozott az előadásokra. Az evangélikus templom, a Szent Mihály-templom, a Kaszinó nagyterme és még számos kisebb-nagyobb helyiség. A Rákosi-korszak mostoha körülményei között is kitartott muzsikusai mellett a Horváth József által kinevelt és rendezvény-látogatásra szoktatott közönség.
   Több soproni születésű zeneművész is működik a világban : Botvay Károly, Komlós Katalin, Németh Alice, Popa Tivadar, Rybach László, Scholz János, Soproni József, Takács Jenő.
   Nagy művészek mindig is szívesen látogattak el ide (Báthy Anna, Fischer Annie, Fellegi Ádám, Kocsis Zoltán, stb.).
   Az énekkarok száma a gazdaságilag bizonytalan esztendőkben, így a húszas, ill. a háború utáni években növekedett meg. A legmagasabb kategóriákba jutott két felnőtt énekkarunk: a Pedagógus Kórus (vez. Dárdai Árpád) és a Liszt Ferenc Női Kar (vez. Kovács Sándor). A jövőt építik a Zeneiskolában. A fúvósok munkáját dicséri a gépesített toronyzene a Várostorony (Tűztorony) óraszerkezetében.

***

Korszakunk első felében két mozi működött a városban. Az egyik az önkormányzat kezelésében, a másik magánkézben. A Városi Mozi fénykora a hangosfilm bevezetésétől a háború elejéig tartott. Friedrich Károly városi tisztviselőként, egy bizottságnak alárendelve igazgatta olyan sikerrel, hogy bevételeiből nemcsak fejlesztésre tudott pénzt áldozni, hanem jövedelmet adhatott le a város közönségének. Ismerve pl. a győri mozik bukdácsolásait, ez az igazgató rátermettségét és a város vezetőségének megértő hozzáállását bizonyítja. Friedrichet a Metro-Goldwin-Mayer cég budapesti képviseletének vezetőjévé szemelték ki, de néhány hónapos fővárosi tartózkodása után hazahúzta Sopron-szeretete.

***

   Városunkban fontos szerep jutott a tudománynak. Az egyetem professzorai az egész világgal kapcsolatban álltak, s számos figyelemre méltó kutatást folytattak, (tan)könyveket írtak (pl. Fehér Dániel, Tárczy-Hornoch Antal, stb.). Már 1937-ben megszervezték a Nyári Egyetemet, s 1944-ig folyamatosan megrendezték. Ez utána csak 1948-ban sikerült, de 1965-ben új sorozat kezdődött, ami tart szinte napjainkig. A tanárok részt vettek a városban folyó ismeretterjesztésben, az utóbbi évtizedek TIT-munkájában. Az osztrákokkal együttműködve dolgoztak a Hidrológiai Társaság tagjai a Fertőn. Sokat tett a természetvédelmi területek ügyében Csapody István. Fontos, bár kevésbé látványos szerepe van az itteni kutatóintézeteknek (Erdészeti Tudományos Intézet, Geodéziai és Geofizikai Intézet) és a volt MTESZ-nek.
   Szólni kell Csatkai Endre sokoldalú ismeretterjesztő és művészettörténeti munkálkodásáról.
   A város múzeumai egy ideig - párhuzamosan a műemlékek helyreállításával - szépen fejlődtek, s 1975-ben kiérdemelték a műemléki Európa-díjat. Az Országos Műemléki felügyelőség soproni építésvezetősége, megalakulásától kezdve, nagy munkát végzett: a korábban jellemző barokk mögül mindenfelé a gót stílus emlékei kerültek elő.
   Megérdemel egy pár mondatot az egészségügy is. A harmincas években rossz helyre épült (közvetlenül a vasúti sínek mellé!), de jól működő városi kórház Király Jenővel, a messze földön híres sebésszel az élén, tudományos téren is hallatott magáról. Néhány éve fejeződött be a kórház rekonstrukciója, melynek részeként az intézmény egy új, modern épületet is épített.

***

   A mélypontról fesztiváljaink mozdíthatnak ki bennünket: a Tavaszi Napok, a nyár eleji Soproni Ünnepi Hetek, és a Szüreti Hét eseményei. A fertőrákosi Barlangszínház európai látványosság.

***

   Nem rég nyitotta meg kapuit a Gyermek- és Ifjúsági Központ (GYIK). Rekordgyorsasággal készült el a volt Sotex-kultúrház (Erzsébet-üzletház) átalakításával. A munkálatok augusztus elején kezdődtek, decemberben pedig már átadták az épületet. Az önkormányzat 1997 tavaszán döntött a GYIK létrehozásáról, és arról, hogy a létesítmény nem a költségvetési intézmények sorát gyarapítja, hanem közhasznú társaság keretei közt látja el feladatát. Áttelepültek a Deák téri Gyermekek Házában évekig működő szakkörök, valamint a Magyar Művelődés Házából (a volt Liszt Ferenc Művelődési Központ) a zene- és táncegyüttesek. Az intézmény három tevékenységi köre:

   Mindenki találhat kedvére való tevékenységet, legyen óvodás vagy felnőtt. Első sorban olyan fiatalokat várnak, akik szeretnének kitörni a diszkók világából. A GYIK igazgatója, aki irányítja a központ munkáját: Sógor Ferenc.

***

   A kultúra világméretekben szorul vissza a civilizáció szórakoztatóipara mögött. Más nem maradt mára, mint az a nem teljesen megalapozatlan remény, hogy a nagyobb lehetőségeket kihasználva, feltámad a város lakóiban a művelődni vágyás igénye.
   Az még csodákat is tehet.