Sopron színháztörténelmében nem nehéz jeles történésekre, eseményekre lelni.
   Közel 600 évvel ezelőttről, 1412-ből vannak adatok az itteni színjátszás kezdeteiről, a húsvéti passiókról.
A XVII. század elejétől már rendszeressé és megszokottá válnak a színielőadások: Lackner Kristóf latin nyelvű darabjait a jezsuiták iskoladrámái, majd 1716-tól hivatásos német vándortársulatok előadásai követték. A XVIII. század harmincas éveitől rendszeresnek mondható színházi élet zajlik Sopronban, következményeként, s egyszersmind mozgatójaként a polgárosodásnak. 1769-ben már színházépület, az ország második kőszínháza áll a városban, mégha ideiglenesen is. Szépreményű bérlők váltják egymást, s közben a város vezetésének szeme a teátrumban zajló dolgokon, keze pedig a pénzesládán van. Pezseg az élet. Jeles bécsi színigazgatók pályáznak az évadokra, s hozzák magukkal a kiváló színészeket.Versengnek a válogatós soproniak kegyeiért, s bemutatják a dráma- és operairodalom szebbnél szebb darabjait. Néha még a bóvli kínálásától sem riadnak vissza, hogy kielégítsék a ripacs lelkek igényeit. Persze mindezt németül.
   1792 mérföldkő a helyi színházhistóriában: magyar nyelvű darab kerül színre: az evangélikus líceum diákjai előadják Lakos János Hunyadi László c. drámáját. Ezzel Sopron is fejezetet nyit a magyar nyelvű színjátszás krónikájában. Kilényi Dávid, az első magyar vállalkozó-direktor - végiglátogatva a német vándorszínészet bázisait - 1820-ban Sopronban is fellép társulatával, a abban Dérynével. Minden együtt van: polgári szellem, iskolázott ízlés, szépszámú közönség, a színi kultúra kivirágoztatására irányuló szándék. Már csak egy igazi ház kell Tháliának. S végül az elhatározást tettek követik! A város hosszasan vizsgálta a több helyről kapott terveket, s végül Franz Lössl bécsi építész kapott megbízást a nagy feladatra.

   A választás jónak bizonyult. Lössl gyönyörű klasszicista épületet tervezett, mely a céljához illő méltósággal uralta a neki kiválasztott teret. Három szint, tágas előcsarnok, dekoratív festés és kárpitozás. Volt mire büszkének lenni Sopronban.
   Megkezdődhetett az állandósult társulatok korszaka. A város 1841-ben kötelezte a német színigazgatót, hogy a színházat legalább hetente kétszer engedje át az oda érkező magyar társulatnak. A kor kiváló társulatai keltek versenyre a népszerű német prózai előadásokkal és a kedvelt bécsi színészekkel. Támogatásukra 1885-ben megalakult a Magyar Színpártoló Egyesület. A magyarosodás már a hetvenes években erőre kap: megalakul a Frankenburg Irodalmi Kör, a Magyar Társas Kör, a Magyar Férfidalkör. 1903-ban megjelenik a Magyar Színház c. soproni színházi újság. 1905-től már magyar színtársulaté a soproni főszezon: az első teljes, hat hónapos évad. 169 előadást mutatnak be ebben az évben.
   A század elejére a színház épülete tűzveszélyesnek, előtere szűknek bizonyult. Wälder József városi főépítész kezdeményezésére a Középítési Bizottság fontolóra vette az átépítést. A városi közgyűlés 1909. március 31-én megszavazta a színház felújítását - 200 000 korona költséggel -, és úgy döntött, hogy a tervezéssel Medgyaszay Istvánt bízza meg. Medgyaszay a bővítés helyett a teljes átépítést szorgalmazta, s javaslatát végül elfogadták. A színház a közgyűlési, hírlapi, és utcai viták középpontjává vált. Modern színháza lett a városnak, különleges nézőtér-kialakítással, magyaros ízlésű bútorokkal, kárpitozással, újfajta falszínezéssel és gyöngyös üvegcsillárokkal. Volt mire büszkének lenni Sopronban.

   Az új épület nagy színházi korszak tanúja lehetett. Két-három évenként cserélődtek a társulatok, Nádassy Józsefé, Thury Eleméré, Polgár Károlyé, Balla Kálmáné. A soproni közönségnek játszik Vízváry Mariska, Jászai Mari, Márkus Emília, később Rajz János, Jávor Pál. A szerzők között Moliére, Ibsen, Tolsztoj, Gogol, Shakespeare, Shaw, Goldoni, Molnár Ferenc, Romain Rolland, Sophokles, Oscar Wilde. Az igazgatók próbálkoznak sokféle műfajjal, anyagi támogatásban, lelkesedésben, hazafias buzgalomban sincs hiány, mégis bukással kényszerül távozni mindegyik társulat. A történelem se mondható zökkenőmentesnek; háborúk, forradalmak, gazdasági válságok. Pedig a város vezetése nem közömbös. A század első évtizedeiben az épületet nemegyszer díjtalanul bocsátja a társulatok rendelkezésére, a villanyáramot kedvezményes áron szolgáltatja, vállalja a színház fűtési költségét, fizeti a vízfogyasztás felét, elengedi a vigalmi adót, világításra, fűtésre, csőd ellen ugyancsak folyósít segélyeket. Persze a színház ilymértékű anyagi támogatása sem volt ínyére mindenkinek. Néhányan felháborodva követelték a színház bezárását az ínséges időkben, mert majdnem kiürült a város kasszája. Soproni Thurner Mihály polgármester tekintélye és szava azonban áttörte a dühös tiltakozás falát, mondván: a város vezetése a súlyos gazdasági helyzetben sem hanyagolhatja el szellemi kötelezettségeit. Volt kire büszkének lenni Sopronban.
   Telt-múlt az idő, s az időközben a Színművészeti Kamara által bevezetett cseretársulati rendszer csúfosan megbukott. 1942-ben létrejött a nyugat-dunántúli színkerület. A Soproni Színpártoló Egyesület kérte Sopron számára önálló társulat kijelölését. Néhány rövid szezon, föléled a színházlátogatási kedv. Aztán 1944. március 19-én a német csapatok bevonultak Sopronba.
   Az 1945-től 1950-ig tartó rövid időszak próbálkozásait egy határozott mozdulattal lesöpri a „színről” a vidéki színházak államosítása. Örök időkre megszűnni látszott az, amiért több mint 500 éven át annyi mindent tettek az itt élő polgárok: A SOPRONI SZÍNHÁZ.
   A győri társulat alkalmankénti előadásai nyújtottak ugyan némi vigaszt, de a színház az itt lakóknak már jobbára csak az épületet jelentette. 1962-től, a Soproni Ünnepi Hetek újraszervezésével kezdődően valamelyest szaporodtak a színi események, nagyobb változást viszont csak a színház 1969-1975-ös felújítása látszott hozni. Bár a rosszul sikerült átépítés - nem túl szerencsés tervezési koncepció, hanyag kivitelezés - eredményeként az épület kívül-belül elszürkült, eljellegtelenedett, mégis a megújulást hirdette, a bizakodást, hogy talán a falak között is új élet kezdődik.

   Az új igazgató, Palotay László, ugyan költségvetési gondokkal küzdve folytonosan, de a legjobb előadásokat igyekszik az országos kínálatból Sopronban bemutattatni, a magas nézőszámmal mintegy arra célozva, hogy megélne itt egy „igazi” színház is. Álom maradt, a színház önálló intézményi élete is megszűnt, 1980-ban a Liszt Ferenc művelődési Központ részévé vált. Az idő csak telt, s néhány kísérlet akadt is a színház „önállósulásával” kapcsolatban, de hiába, nem voltak azok egyszerű idők.
   Elérkezett a rendszerváltozás. A pártok meghirdetett szándékai meglódították a képzeletet, utat nyitottak az „üresen” álló színházhoz. 1991 januárjában már három csoport tervezte, hogy „birtokba veszi” Thália soproni templomát. Februárban Andrásfalvy Bertalan művelődési miniszterrel találkozott a fővárosban a Hirschler Rezső polgármester által vezetett önkormányzati küldöttség. A leghatározottabb elképzelésekkel a Kiss Csaba, Csányi János, Matúz János alkotta Soproni Reneszánsz Társulat jelentkezett.
   Márciusban alakuló ülést tartott a Színpártoló Társaság. Május 14-én egy önálló képviselői előterjesztés került a soproni közgyűlés napirendjére „Indítvány az önálló társulatú színház létrejöttének és működésének lehetőségeit föltáró tanulmány elkészíttetetésére” címmel. A közgyűlés végül pénzt nem, de lehetőséget adott a színház-alapítási tervvel jelentkezőknek, hogy elkészítsék a tanulmányt. A lehetetlen helyzeten Hirschler Rezső polgármester - vajon tudott-e Soproni Thurner fentebb említett megnyilvánulásáról? - lett úrrá: saját keretéből ajánlotta fel a szakértői anyag elkészíttetéséhez szükséges 150 000 forintot.
   Július 9-én a közgyűlés elé kerültek a tanulmányok, ill. javaslatok. A Reneszánsz Társulat mellett Merő Béla zalaegerszegi rendező és a soproni Civitas Színházi Egyesület nyújtott be tervezetet. Az előterjesztés egy szavazaton megbukik. Úgy tűnik, vége a történetnek...
   Ám a képviselők egy csoportja kikényszeríti az újbóli tárgyalását.
   Hosszas vajúdás után születik meg a furcsa döntés: a közgyűlés nem alapítja meg a színházat, de el sem zárkózik előle. Ha megkapja a város a költségvetési támogatást a színházépület felújítására és az intézmény működési költségeinek közel háromnegyedére, akkor vissza lehet térni a dologra. A soproni színház sorsa a parlament kezébe került: kegyes lesz-e a városhoz a költségvetési törvény megalkotásakor?
   Augusztusban a győri Kisfaludy Színház meghirdette a 4 bérletes, hat előadásból álló 1991/92-es évadát. A nyár végére az események váratlan fordulatot vettek: az érdeklődők köre a budapesti Arizona Színházzal (aminek Mikó István is tagja volt) bővült. Mikóék javaslata arra épült, hogy a központi támogatás segítségével felújított épületben 1992 őszétől azonnal indítani lehet az évadot, az Arizona és a Rock Színház budapesti repertoárjának soproni bemutatásával. A tervet a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottságának elnöke támogatta.
   Szeptember 24-én a közgyűlés napirendjére kerül az „Arizona Színház a Soproni Petőfi Sándor Színházban” c. előterjesztés. A polgármester azonban - távollét miatt - levélben kéri a végső döntés elhalasztását.
   A végső döntést ígérő közgyűlés napján, október 1-jén megjelenik a kultuszminisztérium színházi főosztályvezetőjének nyilatkozata, amely megerősíti, hogy a Belügyminisztériumhoz eljuttatott költségvetési csomagban szerepel a soproni színház rekonstrukciója.
   Végül eldől minden: a megalapított színház igazgatója 1991. október 15-től 4 évig Mikó István.

   Az önkormányzat közgyűlése, az Arizona Színház igazgatósága, Mikó István, Nyerges Ferenc és Hirschler Rezső mint alapítók decemberben létrehozzák a Soproni Színházért alapítványt.
   1992-ben még fut a győri színház bérletes évada, de már itt vannak a budapesti előadások is.
   Nyáron megkezdődik a felújítás. Medgyaszay színházáról fennmaradt nagyszámú dokumentum lehetővé tette, hogy az épületen az e századfordulóra is kedveltté vált szecesszió szín- és formajegyeit újra kiteljesítsék. Például a főhomlokzaton újra ott a művészeket ábrázoló színpompás sgraffito. És ami még soha nem volt: forgószínpad. A fél éves munka eredménye varázslatos: minden a régi fényében, a remek akusztika, a legmodernebb hang- és fénytechnika. Kezdődhet az előadás.
   Az újjávarázsolt színházépület megnyitójára, egyszersmind az önálló társulatú Petőfi Színház első évadának ünnepélyes nyitányára 1992. december 3-án, csütörtökön este, Dürrenmatt Meteor c. komédiájának bemutatójával került sor.
   Egy nappal később máris árnyék vetül a két színház közötti együttműködés jövőjére. A Fővárosi Önkormányzat által felkért kuratórium döntő többséggel úgy foglal állást, hogy a következő évadtól a Mikó István vezette Arizona Színház fejezze be működését, s helyette a Törőcsik Mari nevével fémjelzett Művész Színházé legyen a Nagymező utcai volt Thália-épület. Senki nem tudja, mi várható: Sopron akarja-e majd a kapcsolatot a megváltozó profilú társulattal is, s ha igen, a Művész Színház majd fenn kívánja-e tartani az együttműködést? Törőcsik Mari mindenesetre egyelőre elutasítóan nyilatkozik: „A pályázati kiírás az Arizona Színházra szólt. Ebben Sopron nem szerepelt.” December 18-án biztossá válik: 1993 augusztusától Mikó István nem igazgatója az Arzizona Színháznak. Sőt, már február 1-jétől sem, mivel a törvény előírásai szerint csak egyik igazgatóságát tarthatja meg.
Ő Sopront választja.
   A meghirdetett évad ennek ellenére zökkenőmentesen lezajlik.
   1993. február 20-án egy hagyomány indul útjára: táncparketté válik a színpad, megrendezésre kerül az első színházi bál.
   A színházalapítást követően hamarosan létrehozott Színház- és Fesztiváliroda saját helyen, a Széchenyi téri reprezentatív irodában szervezi a fesztiválprogramokat.
   Az első évad leteltével már biztosan tudható, hogy a színház otthonra talált a városban. A város közgyűlése Mikó Istvánt 1994. október 11-én újabb öt évadra megbízta az igazgatói teendők ellátásával. A színház továbbra is a város kulturális életének középpontjában marad.
   A Soproni Tavaszi Napok és az Ünnepi Hetek programja gazdag választékot kínál a különlegességeket, kuriózumokat kedvelőknek. Hagyományosan visszatérő fesztiválesemény a színes Fő téri megnyitó, a Régi Zenei Napok és a fertőrákosi Barlangszínház operaműsora. A színház kezelésében levő Festőterem mellett 6-8 kiállítás színesíti a programot.
   Számtalan új helyszín adott otthont a koncerteknek, kiállításoknak, s a hazai és a nemzetközi művészi élet híres személyiségei és együttesei voltak láthatók-hallhatók a színházban, a Fő téren, a Szent Mihály templomban, a Pannonia Med Hotelben: A King's Singers, Capella Savaria, a Benkó Dixieland Band, a Győri Balett, a Magyar Virtuózok, Fellegi Ádám, a Magyar Állami Operaház, stb.
   Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje kitüntetésben részesült Mikó István, Szombathy Gyula, Hacser Józsa és Székhelyi József. 1993-ban Sztárek Andrea Déryné-díjat kapott.
   Ez volt a soproni színjátszás története. Reméljük sok érdekes információhoz jutott a Kedves Olvasó. Végezetül pár megismételhetetlen pillanat a Petőfi Színház utóbbi éveiből: