Petõfi Sándor: A Szabadsághoz Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe! Oly sokáig vártunk rád epedve, Annyi éjen által, mint kísértet, Bolygott lelkünk a világban érted. Kerestünk mi égen-földön téged Egyetlenegy igaz istenséget, Te vagy örök, a többi mind bálvány, Mely leroskad, egy ideig állván. S mégis, mégis számkivetve voltál, Mint a gyilkos Kain bujdokoltál, Szent nevedet bitóra szögezték, Érkezésedet hóhérok lesték. Megszûnt végre hosszú bujdosásod, Sírba esett, ki neked sírt asott, Bevezettünk, s uralkodás végett Elfoglaltad a királyi széket. Te vagy a mi törvényes királyunk, Trónusodnál ünnepelve állunk, Körülötted miljon s miljon fáklya, Meggyúlt szíveink lobogó lángja. Oh tekints ránk, fönséges szabadság! Vess reánk egy éltetõ pillantást, Hogy erõnk, mely fogy az örömláztól, Szaporodjék szemed sugarától. De szabadság , mért halvány az orcád? Szenvedésid emléke szállt hozzád? Vagy nem tettünk még eleget érted? Koronádat a jövõtõl félted? Ne félj semmit , megvédünk... csak egy szót, Csak emeld föl, csak mozditsd meg zászlód, Slesz sereged ezer és ezernyi, Kész meghalni vagy diadalt nyerni! S ha elesnénk egy szálig mindnyájan, Följövünk a sírbul éjféltájban, S gyõztes ellenségednek megint kell Küzdeni kísértõ lelkeinkkel!