Az aradi tizenhárom

Batthyány Lajos Gróf
(1806 - 1849)
Főúri nagybirtokos család gyermeke, 1806-ban született Pozsonyban. Tizenhét éves korától 1827-ig katonáskodott. Majd elvégezte Zágrábban a jogi egyetemet. Szécheny István és Wesselényi Miklós példáját követve kapcsolódott be a politikai életbe 1830-tól. Az 1848. Március 15.-ei forradalom kitörésekor a magyar küldöttség tagjaként Bécsbe utazott: Kossuthtal együtt az országgyűlés követeléseit vitték a császárhoz. 1848. március 17-én nevezte ki - a királyi tejhatalommal felruházott - István Nándor gróf Batthyányi Lajost az önálló magyar kormány miniszterelnökévé. Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke. Szeptember 25.-én az uralkodó érvénytelenítette Batthyány miniszterelnöki megbízását. 1849. január 8-án Alfred Windisch-Grätz tábornagy Batthyányt Pesten elfogatta. Ettől kezdve börtönről börtönre vitték: Buda, Pozsony, Laibach, Olmütz. Felségárulással vádolták, kötél általi halálra ítélték. Utolsó éjszakáján a felesége által hozzájuttatott tőrrel öngyilkosságot kísérelt meg, így a nyakán ejtett seb miatt golyóval végezték ki október 6.-án a pesti újépületben. Halála helyén örökmécses ég.

Aulich Lajos
(1793 - 1849)
A német polgári szármasású 1793-ban született Pozsonyban. Apja fogadós volt, aki fiát katonának neveltette. Az 1848-as forradalom fordulatot jelentett életében. Ezredével felesküdött az új magyar törvénykönyvre. Végigharcolta a téli hadjáratot, és 1849. február 25-én tábornokká léptették elő. 1849. július 14.-én Kossuth hadügyminiszterré nevezte ki. Ő volt a szabadságharc utolsó hadügyminisztere. A szabadságharc utolsó napjaiban, a kormány lemondása után lett volna módja a menekülésre, de ő Görgeihez csatlakozott. "Mit mondanának vitéz tisztjeim és katonáim, akiktől a harctéren mindenkor megkívántam, hogy vakon menjenek a halál torkába, ha most én hagynám el őket" - vallotta Aulich Lajos.

Damjanich János
(1804 - 1849)
1804. december 8.-án született a Temes vármegyei Stazán, szerb határőr családban. Apja őrnagy volt, és fiát is katonai pályára szánta. A temesvári katonai nevelőintézetben tanult. Hosszabb ideig Itáliában állomásozott. 1846-ban már századosként helyezték Temesvárra. Itt nősült meg, feleségül vette Csernovics Emíliát. A tavaszi hadjárat legjelentősebb csatái az ő nevéhez kapcsolódnak. A diadalmas szolnoki győzelemért 2. osztályú katonai érdemrenddel tüntették ki. Rózsa Sándor is seregében harcolt szabadcsapatával. Betegen került fogságba, Haynau kötél általi halálra ítélte.

Dessewffy Arisztid
(1802 - 1849)
Az Abaúj-Torna vármegyei csákányban született, régi birtokos nemesi családban. Apja is katonatiszt volt, és a fiú is erre a pályára készült. Családi élete szerencsétlenül alakult, gyermekeit és feleségét korán elvesztette. Visszavonultságából a forradalmi évek mozdították ki. 1848 szeptemberében már őrnagyként vett részt a Sáros vármegyei lovas nemzetőrség szervezésében, majd a felvidéki hadtest őrnagya lett, és november 26-án alezredessé nevezték ki. 1849. július 5-én feleségül vette Szinyei Merse Emíliát, akit alig egy hónappal azelőtt jegyzett el. Az esküvőt követően ismét hadszíntérre vezényelték. Részt vett az augusztus 5-ei szőregi és augusztus 9-ei temesvári ütközetben. A vesztett csata után az aradi várbörtönbe szállították. A hadbíróság kötél általi halálra ítélte, de Haynau "kegyelméből" a kivégző osztag golyói végeztek vele.

Kiss Ernő
(1799 - 1849)
Temesváron született 1799 - ben egy dúsgazdag magyar-örmény család gyermekeként. Katonai pályafutását egyszerű ulánusként kezdte, de 1848-ban már ezredes volt, s a 2. Hannover huszárezred parancsnoka. Legnagyobb győzelmét 1848. szeptember 2.-án aratta a szerbek ellen Perlasznál. Az 1848-49 - es forradalom első honvédtábornoka volt. A világosi fegyverletétel után elmenekülhetett volna, de szent meggyőződése volt, hogy semmilyen vétke sincs. A tizenhárom aradi vértanú közül először neki olvasták föl a vádiratot. Kiss Ernőt felségárulás vétke miatt a haditörvényszék ezredesi rangjától, rendjeleitől és mindennemű bárhol található ingó vagy ingatlan vagyonától való megfosztás mellett, lőpor és golyó általi halálra ítélte. Egyedül neki engedték meg, hogy bekötetlen szemmel nézzen szembe a halállal.

Knezich (Knezič) Károly
(1808 - 1849)
A horvátországi Veliki-Grdevacban született, 1808-ban. Apja horvát katonatiszt volt az osztrák hadseregben. A katonaiskola elvégzése után hadapród lett a grazi gyalogezrednél. 1841-ben százados lett Lembergben. Házasságkötése után, 1846-ban a 3. honvédzászlóaljhoz kérte magát. Felesége hatására az 1848-as forradalom idején a magyarság ügyét sajátjának érezte. Haynau kötél általi halálra ítélte, felesége a tragédiát követően megőrült és meghalt.

Láhner György
(1795 - 1849)
A német származású Láhner György a Turóc vármegyei Necpálon született, 1795-ben. Katonai pályáját a császári seregben kezdte meg. A szabadságharc kitörésekor már őrnagyi rangban a kassai 3. honvédzászlóalj parancsnoka volt. Szinte lehetetlen feladatot kellett megoldania: a fegyvergyárat áttelepítenie. Ezt is sikerrel teljesítette. Kossuth január 12-én rendelte el a gyár nagyváradra költöztetését, és az már január 20-a körül új helyén gyártotta a fegyvereket. 1849 januárjában nevezték ki tábornokká. A hadi helyzet alakulása miatt a fegyvergyárat Szegedre kellett költöztetnie. Fogságba esése után "bűne" éppen legnagyobb erénye volt. A kilenc kötél általi halálra ítélt közül harmadikként végeztek vele.

Lázár Vilmos
(1815 - 1849)
A Torontál megyei Nagybecskerekben született 1815-ben, vagyontalan nemesi családban. Katonai pályára lépett, és hadapród lett a 34. gyalogezrednél. 1845-ben kilépett a seregből, és lemondott hadnagyi rangjáról. Feleségül vette báró Revitzky Máriát. A szabadságharchoz 1848 októberében csatlakozott, főhadnagy lett a 39. honvédzászlóaljnál. Görgei fegyverletételét követően, augusztus 9-én , Lugosnál maradék 3öö emberével letette a fegyvert. Az aradi várbörtönbe vitték. Lázár Vilmos ezredest Haynau golyó általi halálra ítélte.

Leiningen-Westerburg Károly gróf
(1819 - 1849)
1819. április 11-én született Ilbenstadtban. Az ifjú - előkelő, de elszegényedett családja hagyományaihoz - híven katonai pályára lépett. A német származású gróf a magyar szabadságharc oldalára állt. Ezredének törzskarával együtt Temesvárra rendelték. Katonai sikerei jutalmául Görgei Artúr 1849 júniusában tábornokká nevezte ki. Buda ostrománál az első sorokban harcolt. Naplója a szabadságharc hadtörténetének egyik leghitelesebb forrása. Mindössze harminc évet élt, felesége huszonhárom évesen maradt özvegy.

Nagy-Sándor József
(1804 - 1849)
Nagyváradon született 1804-ben vagyontalan nemesi családból. Tizenkilenc évesen lépett be az osztrák hadseregbe. 1847-ben nyugdíjazását kérte, de a nemzetőrség szervezésekor azonnal szolgálatra jelentkezett. A Pest megyei lovas nemzetőrség őrnagya és parancsnoka lett. Nagy-Sándor az I. hadtest élén vett részt Buda várának ostromában. Katonáival a Gellérthegy felől támadt, elsőként tört be a várba. Az Új-Aradnál elszenvedett vereség után, augusztus 23-án Világosnál neki is le kellett tennie a fegyvert. Aradon kötél általi halálra ítélték. Ötödikként szólította a hóhér. Utolsó szavai: "Hodie mihi, cras tobi!" (Ma nekem, holnap neked!).

Poeltenberg Ernő
(1813 - 1849)
Egy gazdag jogász gyermekeként Bécsben látta meg a napvilágot. Tizenhat éves korától katonáskodott. Alig tizenkilenc évesen már hadnagy volt. A szabadságharc kitörése után Grazból helyezték át magyarországra. Döntő szerepe volt a kápolnai és isaszegi ütközetben. 1849. június 2-án lett tábornok. Június 2-án részt vett a komárom-ácsi csatában, ahol Görgei Artúr vezetésével a honvéd fősereg visszaverte Haynau táborszernagy túlerővel támadó seregét. Útban a kivégzés felé, végignézve társain, annyit mondott: "Szép deputáció megy Istenhez reprezentálni." Poeltenberg Ernőt a hóhér elsőként vezette a bitóhoz.

Schweidel József
(1796 - 1849)
Zomborban született, 1796-ban. Alig tizenkilenc évesen, 1826-ban jelentkezett huszárnak. Harcolt Napóleon ellen, Párizs, Bécs, Debrecen voltak életének főbb állomásai. A 4. Sándor huszárezredet ő vezette Magyarországra, ekkor lett őrnagyból alezredes, és felesküdött a magyar törvényekre. Schwehatnal, az október 3ö-i ütközetben kitűnt bátorságával, de ezután - betegség miatt - hosszabb ideig pihenésre kényszerült. Gyógyulása után, 1849 májusában Kossuth Lajos Pest katonai parancsnokává nevezte ki. Schweidel Görgeihez csatlakozott, és 13-án Világosnál letette a fegyvert. Előbb orosz, majd osztrák fogságba került. Ítélete: tiszti rangjának elvesztése mellet golyó általi halál.

Török Ignác
(1795 - 1849)
Gödöllőn született 1795-ben. Bécsben a Császári és Királyi Mérnökkari Akadémián végzett.1848-ban alezredesként került a komáromi várba erődítési igazgatónak. A komáromi vár parancsnokává 1849 január 10-én, tábornokká pedig 28-án nevezték ki. A szabadságharcot katonailag a komáromi vár feladása zárta le. Török Ignác a halálos ítéletet a legnagyobb nyugalommal fogadta. Még kivégzése előtt is hadtudományi művet olvasott. Kötél általi halálra ítélték.

Vécsey Károly gróf
(1807 - 1849)
Pesten született 1807-ben, főnemesi családban. Apja, gróf Vécsey Ágoston a magyar nemesi testőrség kapitánya, altábornok, belső titkos tanácsos volt. Vécsey Károly a bécsi Theresianum hallgatója volt. 1848 áprilisában a Kikindán és Óbecsén kitört szerb nemzeti felkelés elfojtására a magyar kormány katonai alakulatokat vezényelt a Délvidékre. E harcok során tűnt ki az egyik csapattest parancsnokaként. Vécsey augusztus 21-én, Borosjenőnél Fjodor Vasziljevics Rüdiger cári tábornok előtt tette le a fegyvert. Császárhű családja elfordult tőle. Haynau, Arad és Temesvár ostromáért különös kegyetlenséggel sújtotta: utolsóként akasztatta fel.