1848 kora tavaszán Európa országainak többségében súlyos válsághelyzet alakult ki, melynek következtében a kontinensen forradalmi hullám söpört végig, s ezt a történetírás a “népek tavasza” elnevezéssel illette. Európa ebben az időben igen tarka képet mutatott, különböző régióinak, zónáinak és országainak fejlődési szintje rendkívüli mértékben eltért egymástól. A földrész északnyugati országaiban már rég kibontakoztak a tőkés gazdasági viszonyok, s az ennek megfelelő társadalmi berendezkedést a korábbi századok polgári forradalmai többé vagy kevésbé kialakították. Kelet felé haladva egyre elmaradottabb vidékekre jutunk, bár, s ezt hangsúlyozni kell, az elmaradottság foka igen eltérő volt a peremzónán belül is. Ugyancsak nagyfokú eltérés mutatkozott abban a tekintetben, hogy kialakult-e már a nemzetállam területe vagy sem.

Abban, hogy az ilyen nagymértékű fejlődési egyenetlenségeket mutató kontinensen egyszerre, láncreakció-szerűen söpört végig a forradalom, több tényező is szerepet játszott. Fontos mindenekelőtt az európai történeti fejlődés alapvető azonossága, az, hogy lényegében mindegyik ország ugyanabban a fő irányban haladt, legfeljebb az út különböző állomásainál tartottak. Azonosság mutatkozott abban is, hogy a különböző társadalmakat különböző okokból, de egyaránt növekvő feszültségek jellemezték a Szent Szövetség rendszerének látszólag változatlan felszíne alatt. Az egyes országok változást kívánó mozgalmai általában hasonló célokat fogalmaztak meg- a nagy francia forradalom mintájára-, a polgári- nemzeti átalakulást. A helye feszültségeket pedig 1848 előtt mindenhol felfokozta egy általános gazdasági és pénzügyi válság.

Az 1848 januárjában kibontakozott olasz mozgalmak még nem indítottak el másutt hasonló folyamatokat, de jelezték a feszültségek megnövekedését. A februári párizsi forradalom hatására, amely önmagában a francia társadalom belső ellentéteinek robbanása volt, felélénkült a pozsonyi magyar országgyűlés tevékenysége (1848. március 3.), majd a Habsburg-monarchia fővárosában (március 13.), két nappal később pedig Pesten tört ki forradalom. Ezután Berlin következett (március 17.), majd több más olasz és német megmozdulás.

A forradalmakban részt vevő társadalmi rétegek tekintetében jelentős eltérések mutatkoztak meg az egyes területeken. A nagypolgárság Európa iparilag fejlett nyugati területein már 1848 előtt jelentős mértékben előretört, Franciaországban ezzel szemben a “polgárkirály” rendszere csak a leggazdagabb nagypolgároknak, a bankároknak biztosította az aktív politizálás lehetőségét. A párizsi forradalomban tehát érdekelt volt a jómódú nagypolgárság is, amelynek fő törekvése egy mérsékelten liberális, cenzusos választójogra épülő parlamenti rendszer és az alkotmányos monarchia megvalósítása volt. A közép- és a kispolgárság ezen túlmenően már az általános választójogot és a köztársaság megvalósítását tűzte ki célul.

A létszámában egyre növekvő munkásság a ’30-as években még csak a polgári mozgalmak segéderejeként jelent meg a forradalomban, a ’40-es évek végére azonban már megfogalmazta saját politikai és szociális törekvéseit, s ezeket meg is kívánta valósítani a forradalmakban. Ennek következtében a forradalom kezdetén szövetséges polgárság és munkásság szembekerülése elkerülhetetlen volt.

A német, az osztrák és az itáliai zónában, egyes területeket leszámítva (pl. Rajna-vidék, Berlin környéke és Szilézia), a munkásság még jóval gyengébb volt. A polgárságra azonban a francia társadalom belső ellentétei elrettentő példaként hatottak, s amikor válaszút elé került, részben vagy egészben feláldozta a forradalmi programot, s kapitulált a feudálisok előtt vagy éppen szövetkezett is velük. Ahogy kelet felé haladunk Európában, egyre szűkebb réteget képviselt a munkásság, így a probléma egye kevésbé- inkább csak elméleti szinten- jelentkezett. (A magyar centralisták például foglalkoztak a társadalom egyes rétegei tömeges elszegényedésének problémájával.) kelet-Közép-Európában azonban a fő kérdés a jobbágyi kötöttségek között élő parasztság problémája volt. A jobbágyrendszeren alapuló gazdálkodás felszámolását nemcsak a sorsán változtatni kívánó parasztság tömegnyomása kényszerítette ki, hanem ebbe az irányba mutatott a gazdasági racionalitás is. Ennek megfelelően a viszonylag gyenge polgárság helyett a köznemesség soraiból került ki a polgári átalakulás követőinak tábora.

A társadalmi-politikai rendszer átalakítása mellett fontos szerepet töltött be 1848 forradalmaiban a nemzeti kérdés. A kontinens területének nagyobbik részén a század közepéig nem rendeződött ez a probléma; az egyes népek vagy soknemzetiségű birodalmak keretei között éltek (pl. magyarok, csehek), vagy az etnikai határoknál szűkebb politikai határok tagolták szét lakóterületüket (pl. németek, olaszok). Az egyes területeken párhuzamosan jelentkező türelmetlen nacionalizmusok különböző, nagyrészt egymást keresztező célkitűzései élesen szembeállították a térség nemzeteit, s gyakran véres, tragikus konfliktusokhoz vezettek.

Nagyon hasonló volt a forradalmak lefolyása is az egyes területeken. Az események általában- kevés kivétellel-a következő négy felvonásban zajlottak le. Először a különböző ellenzéki erők egységfrontot alkotva megdöntötték a kormányzatot, majd a liberálisok kiválásával a korábbi egység felbomlott, s a különböző társadalmi- politikai erők ellentétbe kerültek egymással. A következő szakaszban a radikálisok, illetve a munkások megkísérelték saját erejükből folytatni a forradalmat, de leverték őket. Végül az ellenforradalom, az autokrácia felülkerekedett, s ekkor már a liberálisokat is félretolta.