A bécsi forradalom leverése megváltoztatta a katonai és a politikai helyzetet. Az udvari tanács lemondatta a 48-as forradalmi törvényeket szentesítõ V. Ferdinándot, és a magyar országgyûlés törvényes hozzájárulása nélkül az ifjú Ferenc Józsefet ültette trónra. 
     December közepén megindult hazánk ellen az udvar második támadása.

     Az ellenség fõerõi -44 ezer sorkatona Windisch-Gratz herzeg vezetésével nyugat felõl támadtak. Az volt a céljuk, hogy a magyar sereget megsemmisítsék, elfoglalják Budát, Pestet, és a magyar kormányt térdre kényszerítsék. 
     A Görgei Artúr vezette magyar haderõ 25 ezer fõt számlált. Zömében gyengén felszerelt és frissen kiképzett honvédelembõl állt. Ezért a magyar fõvezér  nem bocsátkozott kockázatos ütközetbe. Csak késleltetõ harcokat folytatott, s visszavonult Pest, majd az északi hegyvidék felé. Ezzel megakadályozta, hogy a túlerõben lévõ ellenség döntõ csapást mérjen a hadseregre, és megnyerje a hábrút, de a Dunántúlt és a fõvárost átengedte az osztrákoknak. 

     Azt, hogy a kormány és az országgyûlés zavartalanul Debrecenbe költözhetett, és tovább szervezhette a védelmet, az Erdélyben elért magyar sikerek tették lehetõvé. Ebben döntõ része volt a fõvezérnek, alengyel Bem József tábornoknak.  
     A gyengén felszerelt csapatokat, katonai fegyelemhez nem szokott újoncokból álló erdélyi sereget a hõsök seregévé kovácsolta. 
     Az ellenség itt is túlerõben volt, de Bem nem vonult vissza, sõt õ maga támadott. Remekül kihasználta az erdélyi terepviszonyokat. 
     Az osztrák fõvezér a cári csapatoktól kért és kapott segítséget. Bem ezeket a csapatokat is megverte. Elfoglalta Nagyszebent, ahol az osztrákok hadianyagraktárai voltak, és kiverte a császári és cári csapatokat Erdélybõl. Erdély a szabadságharc egyik bástyája lett.