SZABADSÁGHARC

     1848. április 11-én szentesíté a király az utolsó rendi országgyûlés alkotta
törvényeket, s az új kormány már e hónapban Pestre költözik, az ország szívébe,
munkának lát serényen, hogy az új törvé-nyek mielõbb valósággá váljanak. Az
öröm mámorában úszik a magyar nemzet, de az elsõ felelõs minisztérium elõtt,
még jóformán munkába se fog, nyilvánvalóvá lett, hogy a nemzetnek vérrel kell
megpecsételnie törvényes jogait. A gyöngelelkû kiraly háta mögött dolgozni kezd
a "titkos kéz", hogy halomra döntse mindazt, mit annyi elme és igaz magyar szív
alkotott. Bujtogat a titkos kéz mindenfelé. Még tegnap együtt örült a magyarral a
szabadságnak, az egyenlõségnek az oláh, a tót, a szász, a szerb, s íme, egyik napról
a másikra ütésre emelkednek a tegnap még ölelõ karok. Jellasics Józsefet kinevezték
horvát bánná, majd tábornokká. Akkor már Batthyány ki volt jelölve miniszterelnöknek,
de õt meg sem kérdezték, úgy nevezték ki bánná az átkos emlékû embert. Újvidékrõl
szerb küldöttség járt Pozsonyban, hálálkodott a szabadságért, de pár nap múlva már
külön szerb vajdaságot követelt. Az a "titkoskéz" dolgozta meg. Ugyanaz a titkos kéz
rendezte Pozsonyban a zsidóellenes zavargást, ezt nyomon követte a nemzetiségek
felizgatása. A kormány elfojtani próbálta a zavargásokat, de a katonaság a bécsi udvar
titkos rendeletének engedelmeskedik. Kossuth nagynehezen pénzt teremt, szervezi az
elsõ honvédzászlóaljakat: most már csakugyan szükség volt a fegyveres erõre, mert a
pártütõ Jellasics kibontotta a forradalom zászlaját. Megmozdultak a horvátok, meg a
szerbek s közben bujtogatták Erdélyben az oláhokat, a szászokat, sót a székelyeket is!
     A jó öreg király Bécsbõl  Innsbruckba költözött, mivelhogy amott nem érezte
biztonságban magát, az udvar pedig dolgozott se-rényen, hogy az õsz királyt lemondassa
s a fiatal Ferenc Józsefet ültesse székébe.
     Most már felnyílt a nemzet szeme. Nyilvánvalóvá lett, hogy csak pünkösdi királyságnak
veszik Bécsben Magyarország függet-lenségét. Nyílt lázadás, nem szûnõ bujtogatás:
ez a helyzet képe, amikor az elsõ, népképviseleti alapon választott országgyûlés
1848. július 5-én megnyílt. István nádor nyitotta meg az országgyûlést. A trónbeszédben
biztosította a nemzetet, hogy úgy a király, mint családja elítéli a nemzetiségek pártütését s
ígérte, hogy a király "az általa szentesített törvényeket mindenkor sértetlenül fenntartani kész".
Am a szép szavakat meghazudtolták az események. A lázadás tûzként terjedt az országban,
a katonaság pedig csak színleg tett valamit ellene, valójában szította azt.
     Nem, nem lehetett tovább tétlenül nézni, mint döntik halom-ba azt a hatalmas, szép épületet,
melyet legjobbjaink építettek. "A haza veszélyben!" - mennydörögte Kossuth hatalmas szózata
július 11-én a képviselõházban. A nagy ember szavai tûzbe borítják a hazafiak lelkét, leomlanak
a pártokat elválasztó falak, csak egyet hall, egyet lát, egyet érez minden törvényhozó: a haza
veszélyben! Kétszázezer újoncot s negyven millió forintot szavaznak meg Kossuth szózatára,
s az a férfiú, akinek szavai az elõbb viharként zúgtak végig a teremben, most meghatottan,
könnybe borult szemmel rebegi: "leborulok a nemzet nagysága elõtt."
     Valóban nagy volt a nemzet e pillanatban. A nemzet lelke szólalt meg Kossuth felséges
beszédében. Senki sincs kétségben affelõl, hogy Magyarország függetlenségét, a nemzet
szabadságát vérrel kell megpecsételni s nincs az az áldozat, amelytõl most a magyar
visszariadna. "Isten után legszebb és legszentebb név a honvéd nevezet" lett s öregek, ifjak,
gyermekek sietnek szent lelkesültséggel a zászlók alá.
     Az országszerte kitört lázadások elbizakodottá teszik a bécsi udvart: tartományi
állapotba akarja visszasüllyeszteni Magyarországot. A gyenge királlyal elkövettették az
elsõ törvényszegést: visszavonta az István nádorra és helytartója ruházott hatalmat. Jellasicsot
az udvar visszahelyezte a báni méltóságba, s pénzt, fegyvert és egyenes utasítást kapott, hogy
törjön be Magyarországba. Be is tört negyvenezer fõnyi sereggel.
     Az országgyûlés az ország dolgainak ideiglenes intézésével Kossuthot, Szemerét és
Mészárost bízta meg. Kossuth megpróbálta a békés megegyezést. Nem sikerült. Akkor
az országgyûlés egy kilenctagú bizottmányt alakított. Ez a bizottmány Kossuthot választotta
elnökéül. Most már csakugyan: kard ki a hüvelybõl! Gyalázatos élet vagy dicsõ halál: e kettõ
közt választhatott a magyar. Az utóbbit választotta.
     Már lángban állot országgyûlés déli része. Harmincezer fõre volt tehetõ a hazai szerb
lázadók száma s ezeket Karagyorgyevics Sándor, Szerbia fejedelme, hatezer katonával
segítette. És terjedett a lázadás tüze Erdélyben. Ott a félrevezetett oláhok és szászok fogtak
kezet a magyar ellen. Északon a tótok mozdultak meg Hurbán vezetésével. És jött Jellasics,
nyomult elõre. Pestnek tartott egyenesen. Maga István nádor állott a magyar hadak élére, de
az udvarból utasították, hogy ne bántsa a bánt. Erre István nádor lekö-szönt a nádorságról, a
fõparancsnokságot átadta Moga tábornok-nak s itt hagyta az országot. Batthyány Lajost, aki
idõközben új kor-mányt alakított, az udvar elbocsátotta Katonai fõparancsnokká gróf Lamberg
Ferencet nevezte ki, kormányzónak Majláth Györgyöt s új kormány alakításával báró Vay
Miklóst bízta meg. Egész sora a törvénytelenségeknek. Természetesen, az országgyûlés ezeket
az intézkedéseket nem vette tudomásul. Az udvar most egy Récsey Ádám nevû embert tett meg
miniszterelnöknek, aki még magyarul sem tudott s egyben az országgyûlést feloszlatták. Közben
a felháborodott pesti nép gróf  Lamberget a lánchídon megölte. Récsey Ádámnak sem volt maradása.
Akkor magát Jellasicsot nevezték ki teljes hatalommal felruházott királyi biztosnak. Mindez
néhány nap mûve. Gyorsan, szédítõ gyorsan dolgozott a titkos kéz.
De Kossuth lelke sem pihent. Sem a lelke, sem a teste. Bejárta az Alföld nagyobb városait
s hatalmas szózatainak ellenállhatatlan varázsával megbûvöli a népet: nincs itt gyáva, mind
vért ontani kész a hazáért. Ezrével tódultak a szabadság zászlaja alá.
"Fegyvert, aki férfiú." - zúg végig az országon Kossuth ébresztõ szózata, s fegyvert fog
minden épkézláb ember, öreg, ifjú. A növendék gyermek búcsútlan szökik el a szülei
hajlékából s rohan a csatamezõre, ahol vérrózsák nyílnak!
     Amikor az udvar Jellasicsot teljes hatalommal felruházott királyi biztosnak nevezte ki,
akkor õ már futott az országból Bécs felé. Pókozd és Sukoró közt verték meg a betörõt.
Ugyanakkor azt a horvát csapatot, mely egyesülni akart vele Pákozdnál, Perezel Móric
és Görgey Artúr nemzetõrei körülfogták, lefegyverezték. Egyszerre ismerõs lesz Perezel Móric
és Görgey Artúr neve. Az õ nevüktõl, dicsõségüktõl visszhangzott az egész ország. A magyar
fegyverek gyõzelmének hírére megmozdult a bécsi nép, s mint Pesten Lambergnek, ugyanaz
a sorsa lett Bécsben gróf Latour hadügyminisz-ternek. Maga a helyõrség is megtagadta az
engedelmességet s az udvar Olmützbe menekült. A nép lett úr Bécsben egy idõre, mígnem
Windischgrätz herceg nagy sereggel vissza nem hódította Bécset. Windischgrätz most felszólította
a magyarok sorában harcoló császári tiszteket, hogy tartsanak vele. Halál annak, ki nem
engedelmeskedik. Viszont a magyar országgyûlés hazaárulónak jelentette ki azokat, akik
Windischgrätz parancsát követik. Akik nem éreztek együtt a magyarral, elmentek. Akik
vele éreztek, itt maradtak.
     A magyar sereg új fõvezért kap: a fiatal pákozdi hõs, Görgey Artúr ez. Kossuth nevezi
ki tábornokká a 30 éves Görgeyt s bízza meg a feldunainak nevezett magyar sereg fõvezérletével.
Császári katona volt Görgey is egy idõben. A szabadságharc elõtt három évvel lépett ki a
hadseregbõl mint fõhadnagy s most egyszerre mint a magyar sereg fõvezére jelenik meg a magyar
történelem színpadán. Súlyos feladat vár a fiatal fõvezérre. Szervezni kell a haderõt, fegyelmezett
katonákat kell nevelni a lelkes újoncokból. És a fiatal fõvezér emberül végzi tisztjét. Mire
elkövetkezik a tél, fegyelmezett magyar hadsereg várja Windischgrätzet, a gõgös hadvezért.
Akkor már V. Ferdinánd lemondott a királyi koronáról is, a császári koronáról is s mind a kettõt
ráhagyta unokaöccsére, Ferenc József  fõhercegre. Kiáltványban tudatták ezt a változást. Magyar
miniszter nevenem volt ezen a kiáltványon, tehát törvénytelen volt, s természetesen, a magyar országgyûlés
Ferenc Józsefet királynak el nem ismerte. A fiatal császárral elhitették, hogy az országgyûlés
tiltakozása nem a nemzet tiltakozása; hogy Kossuth az okozója minden bajnak, de valóképpen
a nép nem ért egyet vele.
     A megtévesztett császár könnyû gyõzelemre számít. A délvidéken ekkor már 40 ezer
szerb lázadóval küzdöttek a magyar tábornokok, akik közt különösen a szerb születésû,
de igaz magyar lelkû Damjanich halhatatlanította nevét. És a császár megalakítja a külön
szerb vajdaságot a déli vármegyékbõl s ezzel kikezdi a magyar birodalom egységét. Különös
kedvezésben részesíti az erdélyi szászokat, akik az oláhokkal egyesülten fegyvert fognak az
erdélyi magyarság ellen. Nem csoda, ha Windischgrätz könnyû gyõzelemre számít, mikor a
felvidéki németség kivételével, az összes nemzetisé-gek fegyvert fognak a magyar ellen.
     Azzal az önhitt elhatározással lépte át Windischgrätz december közepén az ország határát,
hogy végig sétál Magyarországon s "feltétlen meghódolásra" kényszeríti a "lázadókat". Az õ serege
52 ezer ember volt. Vele egyidõben egy másik hadtest a Muraközbe, egy harmadik Galíciából
Kassának indult. A magyar hadsereg pedig ez idõben százezer emberbõl állott. Ebbõl 30 ezer
a Görgey kezén. Ezzel a 30 ezer emberrel Görgey a Dunántúlra, aztán Pest felé húzódott,
mivelhogy nem szállhatott szembe Windischgrätz jóval nagyobb haderejével. És Windischgrätz
folytatta a sétát. Íme, senki sem állja útját. Az országgyûlést, mely békét ajánl, gõgösen elutasítja:
feltétlen megadást követel! A kormány kénytelen Debrecenbe költözni. Az országgyûlés is már
ott van 1849. január elején. Kormány és országgyûlés akarják a becsületes békét, de hiába:
feltétlen meghódolás,-más szó nincs a Windischgrätz szótárában. Tehát: védelem életre, halálra!
Még mindig hisz Kossuth a becsületes békében, de tétlenül nem dughatja össze a kezét.
Dolgozik éjjel-nappal, szakadatlan. Meg-megjelenik a táborokban, lelkesíti a honvédeket,
test nem ismer fáradtságot, lelke csüggedést. A nép nótás ajkára veszi Kossuth nevét, teremnek
a szebbnélszebb dalok, bizonyságaiként annak a megható szeretetnek, csodálatnak, mit Kossuth
emberi erõt meghaladó munkája a nép szívében fakasztott.