Petõfi Sándor: Forradalom

Haloványul a gyáva szavamra... dalom
Viharodnak elõjele forradalom!

Szomorúk az idõk, a napok feketék,
Odahagytak atyáid, ó nemzet, ó nép!

Csak azért szakítád le bilincseidet,
Hogy újabb nehezebb vas eméssze kezed.

Födi még beteg arcod az egykori por,
Síme sorsod újonnan a porba tipor,

Nem a sors, nem a sors, de saját fiaid
Akaratja, mi újra lealacsonyít.

Ez a vétek amily cudar és iszonyú,
Iszonyúbb legyen érte az égi bosszú!

Lealázod-e, oh haza, szent fejedet?
Piszok ülje a hír koszorúja helyett?

Mielõtt az erõszak igába fogat,
Kaszabold le, hazám, nyakadat te magad.

Tegye láncra a zsarnok a holttetemet,
Diadalma legyen temetõi menet.

Hol elásnak, a domb neki trónja legyen
S gyakoroljon erõt síri férgeiden!

De te, oh haza, nem hagyod el magadat,
Haragod tüze arcaidon kigyulladt.

Kezed ott van a kardon, a markolaton...
Ki fog élni, ha nem te, dicsõn, szabadon?

Szaporán ide, kedesem, ajkaidat.
S te fiú, szaporán ide a poharat!

Mire elfogy a bor, mire csattan a csók,
Jeladásra emelhetik a lobogót.

Haloványul a gyáva szavamra... dalom
Viharodnak elõjele, forradalom!