Ferenc József

Született: 1930. augusztus 18-án Bécsben.
Apja: Ferenc Károly főherceg
Anyja: Zsófia bajor hercegnő.
Trónra lépett: 1848. december 2-án
Megkoronázták: 1867. június 8-án Pest-Budán.
Felesége: Erzsébet bajor hercegnő, akivel 1854-ben házasodott össze.
Gyermekei: Zsófia, Gizella, Rudolf, Mária Valéria.
Meghalt: 1916. november 21-én Bécsben. A kapucinusok templomában temették el.

Az öröklési rend és a magyar közjog megsértésével került trónra. V. Ferdinándot ugyanis, ha már lemondatták, nem neki, hanem apjának, Ferenc Károlynak kellett volna követni a trónon, és a változáshoz meg kellett volna szerezni a magyar országgyűlés egyetértését. Az öröklési rendnél és a magyar közjognál fontosabb volt azonban a politika, és ez olyan uralkodót kívánt, akit nem gátolt semmiféle alkotmányos elkötelezettség. Zsófia főhercegnőnek nem is került túl nagy erőfeszítésébe, hogy császárt csináljon fiából.

Amikor trónra lépett, Isten kegyelméből való uralkodónak tartotta magát, és teljességgel osztotta azt a felfogást, hogy birodalmát két veszély fenyegeti: a nacionalizmus és az alkotmányság. Az első évben, igaz, külső segítséggel, mindkét veszedelemmel sikerrel megbirkózott, és tíz esztendőn át az abszolutizmus és a centralizmus elvei szerint uralkodott. Aztán kudarc kudarcra következett: a nacionalizmus és az alkotmányosság igényeinek a birodalom nem tudott ellenállni. Az egyesülő Itáliával szemben elveszítette Lombardiát, majd Velencét, kiszorult a Habsburgok ősi érvényesülési területéről, Németországból, és meg kellett kötnie Magyarországgal a birodalmat két önálló belpolitikai egységre osztó kiegyezést. A mindkét országrészben életbe lépő alkotmányosság az egykori korlátlan uralkodói jogkört a közös hadsereg vezérletére szorította vissza. Nézeteinek, kormányzati elveinek ilyen kudarcát aligha élhette meg önmagával való meghasonlás nélkül.

Lelke mélyén minden bizonnyal mindvégig abszolút uralkodó maradt, de fegyelmezetten tudomásul vette az alkotmányosság által neki juttatott szerepet. Noha uralkodótársaihoz hasonlóan ő is szívesen viselt tábornoki uniformist, nem vett fel hősi pózokat, mint III. Napóleon, nem viselkedett zsarnok módjára, mint III. Sándor, és nem küszködött szerepzavarral, mint II. Vilmos. Döntéseinél, állásfoglalásainál a törvény volt számára mértékadó, és még azt is tudomásul vette, hogy az általa kinevezett miniszterek a közös minisztertanácson leszavazták. Egyszerűen nem volt képes például felfogni, hogy a magyar kormány miért nem tartja be a hatvannyolcas nemzetiségi törvényt, mert mint egyik miniszterének mondotta, a törvény az törvény. Igazi fogyatékossága talán az volt, hogy az idők változását nem érzékelte eléggé, és még olyan kételyei sem voltak, mint nagybátyjának, Ferenc császárnak.

Napjainkban az az uralkodói magatartás kapja a legtöbb méltánylást, amely a személytelen államfő tulajdonságaival rokonítható. Ebben a közelítésben uralkodásának második és nagyobbik része kiemelkedő teljesítmény: uralkodói hatalomgyakorlása ötven éven át szabályozott emberi hivatássá szelídült. A halála óta eltelt évtizedek kontrasztja csak aláhúzza ezt: az egykor jogara alatt élő népének azóta nagyobbrészt csak konvencionális szabályok által nem korlátozott diktátorok jutottak.