A Soproni.medence másfél kilométer széles sávja és a környező domb- és hegyvidék kedvező földrajzi fekvésénél fogva már régóta emberlakta terület. 
Kr.e. a VI-V. évezredben már lakott területek találhatók a város létesítésének későbbi alapját képező Borostyánkőút környékén.(szerk. Gömöri János., A Borostyánkő út tájai és emlékei. valamint a Fabricius ház "Háromezer év a Borostyánkőút mentén" c.kiállításának anyaga) A Borostyánkőutat magát soha nem nevezték így, és a rómaiak csak egy már meglevő kereskedelmi útrendszert "korszerűsítettek" a pormentes lefedés révén. A neolitikumban a dunántúli vonaldíszes kultúra képviselői hagyták itt emlékeiket, mégpedig a falvakban megtelepedő Zseliz csoport és a kézműves eszközöket előállító (kőeszközök) lengyel kultúra csoportja. 
    Kr.e. a IV évezredben őket váltotta az ún. Balaton Lasinja csoport, mely már állattartással is foglalkozott. 
A kereskedelmi útvonalak találkozása magyarázza a már a rézkorban a medence szélén (Nándormagaslat) fellelhető, védőárokkal erősített településeket (Kr.e.2500-1900) 
    Ékszerek és szerszámok utalnak a bronzkorban itt található kultúrákra. Kr.e. a XIII -IX. sz-ra tehető az első folyamatos letelepülés (kelták) a város mai területén (Bécsi domb és az Ikva patak környéke). A Jereván-lakótelep építési munkáit részben megelőző műemléki leletmentésből tudjuk ezt. A helyet      Krautacker lelőhelyként szokás emlegetni. Az urnatemető területen a késő-bronzkori kézművesség egyes darabjait találták meg, melyek a kézművesség eszközgyártó emlékei közé sorolhatók. 
    Mai ismereteink (melyek elsőként, főleg a Várhely kilátó alatt emlékművel jelölt helyről, Bella Lajostól származnak) szerint az első igazi várak, földsáncok a Kr.e. VI-IV.sz-ból (vaskor) valók. A kort a Hallstattkori vallás koraként emlegetik. A Sopronbánfalva fölötti Várhely (Burgstall) 483 m magas platója hallstattkori illír település volt, melyet sáncok vettek körül. A Kr.e. 350 körül hódítják meg a területet a kelták. A földsáncokat a rómaiak első megjelenésétől tovább építik, mintegy 2000 méter hosszúságban 38 kat. hold földterületen. Máshol, pl. a mai Károlymagaslat környékén is létesítenek ilyeneket, sőt Kr.e. a II.sz-tól már kőfallal is megerősítik kívülről azokat. A Bécsi-dombon is La Téne kori település nyomait tárták fel, melynek az előbbiekkel együtt szintén lehetett földvára. 
    A Kr.e. VI-V.sz-tól Krautacker lelőhely anyaga jelentős előrelépést jelentett a kor szokásainak, vallási hagyományainak megismerésében, melyek az etruszk-görög hitvilágnak valamiféle hasonmásai voltak, az élet fonalát szövő (és elvágó) istennők képében, akiknek ábrázolásai az ott talált leleteken megtalálhatók. 
    Rekonstrukciós illusztráción látható a Kr.e. VI-V.sz-tól földbe ásott házak, tároló-vermek és műhelyek nyomai, melyek gödör vagy árok formájúak, cölöpsoros építmények voltak. 
    A település igazi fellendülését az Ikva és a Rák patak körül a rómaiak hozták meg, akik Tiberius uralkodása alatt (14-37.) jelentek meg a város környéki dombokon, id. Plinius leírása szerint "oppidum Scarbantia Iulia" néven, majd foglalták el a mai belváros területét is. A középpont a mai Fő-tér (Fórum) volt, e körül polgárházak épültek. A településhez tartozott a bécsi dombi, a megtelepedéssel csaknem egy időben épült Amphiteátrum (II.sz.), a temető (a Szt. Mihály domb mai területén), valamint a fazekasműhelyek (a mai Paprét területe). A fórum részeként sorolhatjuk a Capitoliumot (a mai városháza területe), a pódiumon álló Basilica-t, a törvénykezés és üzletkötés helyét (a mai Patikaház és Gambrinus területe egészen a Curia-ig - északnyugati feljáróját a 2001 évi gázvezeték fektetéskor 4.5 méter mélységben feltárták, majd betemették. Előírásszerűen két bejárata volt, 3 lépcsővel - a lelet alapján a TKM 455-ben rajzolt Fórum-vázlat azzal a kiegészítéssel igaz, hogy a Curia és a Basilica között nem "fért el" utca: a Basilica egyik oldala a térre, másik oldala a Borostyánkő útra nyílt ), a Curia-t és az ókeresztény valamint római (Silvanusnak, az erdők, a kertek, a paraszti gazdaságok istenének szentelt) szentélykörzetet gyülekezőteremmel (mindkettőt a "Vasalóház" területén feltárt helyen). A római Scarabantia két fő közlekedési út, az É-D irányú Borostyánkő út és a K-Ny-i Arrabona-Vindobona (Győr-Bécs) találkozásánál jött létre. A mocsaras részek feltöltése, a cölöpös alapozás már ebben a korban megkezdődött az Ikva és a Rák-patak között. A művészetüket is magukkal hozó rómaiak nem haditábort hoztak létre, hanem elsősorban polgári települést, ahol legnagyobb számban kereskedők és a kiszolgált veteránok telepedtek meg. 
A mocsaras területen való építkezés facölöpökre történt. Ez az építkezési forma határozza meg a mai belváros földalapját, annak rétegeit a magas talajvizet, okozza az alap gyengülését a közben a levegőtől elzárt facölöpök rothadása miatt, mely sok későbbi kellemetlenség és tragédia alapja lett. Ez az oka , hogy mai technikával is nehéz statikailag megfelelő alapokat biztosítani a régi épületek megőrzéséhez, valamint ugyanez az állapot okozza, hogy a ma megtekinthető Curia alapjait is magasabbra kellett felhozni. 
    Kr.u. 69-79. Vespasianus császár uralkodása alatt a város municipium lesz (saját szervezettel rendelkező város, amelynek lakói római polgárjoggal bírnak): Municipium Flavium Augustum. 73 villa maradványát tárták fel a környéken, azon villagazdaságok maradványait, melyek szőlőtermesztéssel, kézművességgel és kereskedelemmel foglalkoztak. A római kor nemcsak nemes építészetét hozta magával, de "tömegcikkei" is eljutottak ide, az itt élőket, rómaiakat és romanizáltakat az áruk készítésének utánzására kényszerítve. A borostyánkő kereskedelem fellendülésének ideje az I-II.sz-ra tehető. Ekkor jelentek meg a kereskedőknél a művészien kidolgozott kövek, mint a kereskedelem tárgyai. 
    Először lazán épített város képe alakult ki, valószínűleg a területen átlósan keresztülvezető fő útból és az azt merőlegesen keresztező keresztutcákból) és csak Kr.u. 50 körül (Vespesianus idejében) vált megtervezetté a városkép. 
    Ennek kialakítását azonban megelőzte a római vár építése. Az ellipszis alakú, 404 x 250 méteres vár építésére a város védelme érdekében már 380 előtt sor került (Scarbantia falainak alakja is arra utal, hogy nem elsősorban a birodalom, hanem a lakók védelmére szolgált), melyet a markomann törzsek támadásai ellen 27 bástya védett, kapuja a mai Előkapu ill. a Hátsókapu területén volt. Az ellipszis hossztengelye megfelelt a borostyánkő út irányának. Ezt követően alakult ki a belváros utcáinak gyakorlatilag a mai képe. A Városház utcai ásatások bizonyították, hogy a várfal létesítésével egy új, mesterséges határ jött létre, mely sokszor a már létező város épületeit "szelte ketté" (a várfalon kívüli részt lebontották). Az ellipszis alakú vár, melynek hármas fal-tagolódása volt (ez nem azonos a középkori Sopron Lackner-féle, többszörös falrendszerével, hanem a belváros körüli római várról ill. az arra épült későbbi falrendszerről van szó!): kívül nagy kváderkövekből, belül kis kváderkövekből, középütt pedig mészhabarcsos tört köves töltelékből állt. A főút be- és kijáratánál az út leszűkült 4,8-ról 3 méterre és két-két torony között haladt át, ahol városkapuk biztosították a védelmet. A várfalon egyenlő távolságokban elhelyezett 32-35 bástya az első emeletig tömör volt, felső szintjükön 4x8 méteres helyiséggel a helyőrség és felszereléseik számára. 
Valószínú, hogy csaknem a város létesülésének időpontjában már megindult egy másik városmag kialakulása a mai Szent Mihály-templom körül, ahol a római kori temető volt található. A kereszténység (a IV sz-ban - a mellékelt karcolat szerint is ókeresztény gyülekezetet találunk Scarbantiában, mely egyben püspöki székhely) e tekintetben is "inkulturálta" a talált római kori állapotokat, és itt építhette a "villa Scarbantiae"(Sopron falvának) egyik első templomát (mely ravatalozó is volt) és halottait a római kori temetőbe temette el. A mai Szent Mihály utca - Dorfmeister utca volt az Előkapun keresztül az összekötő kapocs a két városrész között. 
    A népvándorlás kora szakaszainak emlékei itt is felismerhetők, különösen, ha a környező településeket is bevonjuk a vizsgálatba. Az első szakasz a germán quádok kora, melyet Foederati kornak hívnak (375-433-ig). A második a hunok kora 435-455-ig tart (elsősorban Kelet-Pannónia területén), melyet harmadikként a Keleti gótok kora követ (455-471.). Negyedikként említik a Szvéb herul uralom korát (471-526.), majd befejezésként, ötödikként a Langobárd kor (526-586) következett. majd az avarok előretörésétől (568) a város elnéptelenedett, korábban menekülő keresztényekről vannak adataink, de pl. a padlófűtést alkalmazó romanizált lakosság maradványai még 568-ig éltek szórványban a területén. Vára romossá vált. A határvédő, "őrséggel ellátott gyepű" szerepe jutott a város helyének. Jelentőségét elvesztette, mert a népvándorlás során, majd azt követően sem itt húzódott a határ. 
Ismét csak nem erősítette a terület fontosságát a frankok támadása, amikor Nagy Károly a Germán Birodalom határát a Rábáig terjesztette ki. A frankok és bolgárok támadásaitól összeomlott az avarok belülről is bomló birodalma. Így tehát a Rábától nyugatra és északra fekvő területek a frankok kezébe kerültek. Erre az időre tehető az új határőr települések létrejötte, de kb. ebben az időben történt a frankok megkeresztelése és a feudális jelleg megjelenése is társadalmukban. Ezen idő tárgyi emléke pl. a híres Cundpald kehely, melyet a mai Petőházi Cukorgyár területén találtak. 
Az időben kb. 900-ra tehető Honfoglalás után az új megyerendszerben, Sopron megyében Súr vezér telepedett le. Ekkor még 5-6 méteres magasságban álltak a római városfalak. Tőle származik a középkori Osl (Osli) nemzetség, melynek vezérei után nagyon sok település kapta a nevét. Az Enns folyóig terjedt a magyarok fennhatósága. Erre az időre tehető a Nyugat-Magyarorszáról kiinduló kalandozások kora, melynek bizonyítékait, az ezüstpénzeket, melyek az Itáliára és a nyugatra kivetett adó nyomán jelentek meg, itt is megtalálták. 
    A sorozatos barbár támadások hatására, azok megelőzésére, az utak védelmére a magyar honfoglalás után István király a lajtai határt helyreállítva, az egykori Scarabantia helyén határvárat emelt: Sopront. E határvár István király korában inkább csak újraszervezett volt - pontosan a római kori vár vonalában -, mint újonnan épített erődítés. A határvár szerkezete rátelepült az itt talált római, helyreállított romokra, gerendavázas, (földdel kitöltött), kazetta szerkezetű földsáncot építve azokra. Hatalmas tűzvész pusztíthatott 1030. és 1074. között a várban: az íjászok és hajítógépek védelmét szolgáló fa-felépítmény felgyújtása terjedhetett át az alsó gerendák szintjére, ez okozta az agyagos föld vörösre átégését a benne talált, megszenesedett gerendák maradékainak tanúsága szerint is. Az ispáni váron két kaput létesítettek: az egyiket az Előkapu, a másikat a Hátsókapu területén. Az Előkapu Scarbantia északi városkapujától néhány méterre Keletre épült a sáncvár építésekor. A déli scarbantiai városkaput pedig ekkor elfalazták és a keleti falon nyitották meg helyette a Hátsókaput. A régi kapun azonban kitörhettek a várból, erre utal az 1242-es IV. Bélától származó oklevél leírása a "hadicselről". 
A várfalakon belül a falakhoz támaszkodva kezdtek építkezésekbe: így alakultak ki az ellipszis vonalú utcák, a mai Szent György és Templom utcák. Az ellipszis két gyújtópontjában terek (Fő tér-Fórum és Orsolya tér - Sópiac ) jöttek létre. Utóbbi a királyi sólerakatról és elosztóhelyről kapta a nevét. Később a középütt található "zöld területek" felezésével lehetett több, ma belvárosi, akkor várfallal védett házat felépíteni, így jött létre az Új utca illetve a Templom utca "felezésével" a Kolostor utca. Hogy Sopron vára már a korai időkben kialakult, bizonyítja Kálmán királynak Bouillon Gottfried keresztesei számára történt átvonulási útvonalának kijelölése is. A megegyezésben szereplő castellum Cyperon (Sopron) név már1096-ban nyilván jelentékeny várra vonatkozik. A vár maga ún. ispáni vár volt (a város nevét is valószínűleg első ispánjától - Suprun - kapta), ellátásáról a környékbeli falvak gondoskodtak. Erre utalnak a környező település- vagy városrész-nevek. 
    A település akkori egyházi emlékei is adnak bizonyos útmutatásokat. Ezekből kiindulva a település a még ekkor használatban álló római út ellenőrzésére szolgált, a közvetlenül fölötte fekvő Bécsi-dombon - a mai Bécsi negyed helyén - települt részeivel, ahol a település legkorábbi templomai épültek : a Szent János-templom, a Szent Jakab-kápolna és a nagyméretű Szent Mihály-templom. IV. Béla a vár visszafoglalása után, 1247-ben telepítette itt le a Johannita lovagrendet, hogy a bécsi kapu felől védje a várat. A Szent Mihály-templommal 1278-ban együtt említett Nagyboldogasszony templom szintén a mai városfalakon kívül állt, az Előkapu előtt, a Mária-oszlop helyén. 1533-ban - hadi, stratégiai szempontok alapján történt - lerombolásáig a soproni főesperesség helye volt. A falakon belül épült a várostörténeti kiállításon egy Krisztus torzóval képviselt Szent György-templom is. (A középkorban Sopronban 12 templom állt.) 1162-ben említik Farkas soproni várszolgát, 1257-ben IV. Béla beszél a soproni várhoz tartozó Harka nevű várföldről, 1265-ben a királyi vár várnagya Péter ispán. A határvárat - melynek fent felsorolt templomai erre az időre már állnak - II. Ottokár csapatai 1253-1278 között több ízben is elfoglalják és feldúlják, a város hűsége biztosítására a soproni lakók gyermekei közül több túszt szednek. Mégis Sopron 1277-ben IV. (Kun) Lászlónak megnyitja a város kapuit. Hűségük elismeréséül - Sopron védelmére és a megfogyatkozott polgárok számának emelésére - a király hozzájuk csatolja a lővéreknek - a határvédő királyi íjászoknak (sagittarii) - másik felét is.( A város 1921-ben kapott jelzőjére - "Civitas fidelissima" - és a királyi levélre a népszavazással kapcsolatos részben utalunk.) 
    A királyi várat IV. László 1277-ben szabad királyi város rangjára emeli. Innen számítható a második, a külső várfalak megépítése. A soproniakat megerősíti a IV. Bélától és V. Istvántól nyert kiváltságaikban, melyek szerint a várostornyok és kapuk jó karban tartására a fertői vám felét nekik adja, továbbá a királyi udvarnokok földjeit is. Kiveszi őket a soproni királyi várispán joghatósága alól: saját bíráik ítélkezhettek nagy bűnökben is, és a soproni dézsmahuszadot a város falainak javítási munkáira adja. Megengedi továbbá, hogy a polgárok a város védelmére szabadon tornyot építhessenek. Ugyancsak IV. László az, aki 1283-ban megtiltja a városon kívüli letelepülést, és megparancsolja, hogy azok, akik a város falain kívül telepedtek le, birtokaik elvesztésének terhe mellett térjenek vissza a városba (intra muros). E rendelet arra vall, hogy ebben az időben új - valószínűleg német - telepesek keresnek maguknak helyet a városfalakon kívül (Az Újteleki külváros kezdete) . 
1277-1360 között a királyi magyar határvárból virágzó szabad királyi város lett, olyan kereskedőváros, melyben a németség fokozatos többségre emelkedik. 1339. májusában I. Károly a soproni polgárok kérelmére a Fertő vizén a vám fél jövedelmét még két évre nekik adja a város erődítéseinek teljes kiépítése céljából. 
    A nagy terjedelmű vár rendszeres karbantartása súlyos anyagi terheket jelentett a soproni polgárság számára. Ezért a királytól megfelelő adókedvezményt kérnek és kapnak is. Zsigmond 1397-ben megparancsolja János győri püspöknek, hogy a soproni polgároknak, kiváltságlevelük értelmében, a város erődítményeinek kijavítására fordítandó dézsma huszadot adja ki rendesen. Ugyanez év augusztusában pedig a soproni harmincad-jövedelemből a város falainak és árkainak jó karban tartására további intézkedésig, évente 200 forintot rendel. Sopron a hét szabad királyi város egyike, létrehozzák a városi kancelláriát és levéltárat. 
1440. Albert király özvegye, Erzsébet a csecsemő V. Lászlóval és udvartartásával együtt Sopronba menekül. 1441-ben elzálogosítja Sopront III. Frigyes, német királynál, a szabad királyi városok szövetsége tiltakozása ellenére, melyhez Sopron is tartozott. 
IV. Frigyes német király 1447-ben meghagyja a soproni polgároknak, hogy az alsó falszorosnál (zwinger) elkezdett védőoromzatos mellvéd (hiernweer) építését fejezzék be. 
    1379-től a Sopron belvárosán kívüli, de a leendő külső várfalon belüli területet négy fertályra (viertel = negyed, a mai négy külváros) , azokat újabb négy-négy területre osztották. Így a külső területeket képviselő 4x4=16 személyen kívül még nyolc belvárosi polgárral együtt képezték azt a 24 tagú testületet, melyet Külső tanácsnak hívtak. Ebben az időben a város lakossága 2100-2300 fő, mely 1427-re 4000-re duzzad. 1379-ből származik a város házainak első összeírása. 1447-től jelennek meg a céhek Sopron történetében, melyek - főleg az első időkben - nem csak érdekképviseletet, de szakmai garanciát és az elszegényedett tagok gondozásának, ápolásának anyagi-emberi fedezetét is jelentették. Külön érdekesség, hogy léteztek ú.n. egyházi céhek is, melyek tisztán vallási életük ápolását szolgálták. Legrégebbi ezek közül a Szent György Társulat, melybe minden városi tanácsosnak és papnak be kellett lépnie, így a legfőbb világi és egyházi végrehajtó hatalmat kezében tartotta az 1550-es évek elejéig. 
    A XVI. század közepén a ma csupaszon álló vár falát védőoromzatos mellvéd koronázza. Mátyás király idejében a már korábban teljesen kialakult vár falai ismét düledezőben vannak. 1463-ban neki sikerül visszaváltania a várost. 1464-ben Mátyás megparancsolja a városnak : az összedűlt várfalakat javítsák ki, és közli velük, a vármegyei nemességnek is meghagyja, hogy e munkában segítségükre legyenek. 1469-ben Mátyás a soproni városfalak és tornyok építésére évenként l00 forintot engedélyez a soproni koronavámból. 1477-ben Budán kelt oklevelében pedig értesíti a város tanácsát, hogy városukban fekvő csapatai vezérének utasítást adott Sopron erődítményeinek kijavítására és kiépítésére. A városban elszállásolt csapatok erőszakoskodhattak, mert 1480-ban a király, értesülve kihágásaikról elparancsolja őket, és csak kevés gyalogost hagy náluk, hogy a város megerősítésén dolgozzanak. A vár és a város fontos szolgálatokat teljesít Mátyás királynak a német császár elleni háborúban, melynek során háborús pusztítások és rombolások érik. Ezek eltüntetésére 1483-ban a város évi adójából 10 éven át 300 aranyforintot és a harmincad-jövedelemből 16 éven át 200 aranyforintot kapnak minden évben a vár megerősítésére. 
    II. Ulászló 1496-ban megengedi, hogy a harmincadot 2 évig a várfalak kijavítására fordítsák, mégis Sopron 1500 táján azért kér adóelengedést, mert nem védik már falak a várost, s a harci eszközök és kiváltképp a kapu fölötti egyetlen torony teljesen romokban van (Omnino desolata est.). A megrongált, vár helyreállítása - úgy látszik - nem sikerülhetett, vagy újabb sérüléseket kapott, mert II. Ulászló 1507-ben Budán kelt rendeletében ismét meghagyja, hogy Sopron városa rongált erődítményeit újból építse fel, amiért 3 éven át minden rendkívüli adó alól mentesíti, és megengedi nekik, hogy a falvaik után járó adót ugyancsak három éven át az erődítmények helyreállítására fordítsák. E rendeletét 1510-ben újabb két évre kiterjeszti, 1515-ben pedig Tatán kelt levelében megparancsolja a zsidók elöljárójának és az összes soproni zsidóknak, hogy a városfalak felépítéséhez és megrongált falak kijavításához ők is járuljanak hozzá, a házakat is tartsák jó karban, mert ellenkező esetben hatalmat ad a városi tanácsnak, hogy erre őket kényszerítse. Ugyanez évben a király - hivatkozva arra, hogy saját szemével látta Sopron városának lerombolását - harmincad-mentességet ad mindazoknak a polgároknak akik házaik rendbe hozására épületanyagot szállítanak - és az ide költözködni óhajtó jobbágyoknak is, ingóságaik után (Házi, Oklevéltár. I, 6, 232., 250., 322.; 333.). II. Lajos is elengedi 1525-ben a városra kivetett 500 forint rendkívüli adót azzal a céllal, hogy a városfalat kijavítsák. E munka 1526. táján befejezéshez közeledhetett, mert II. Lajos arról értesíti Dóczi János királyi kincstartót, Sopron vármegye hatóságát és a királyi adószedőket, hogy a város, falai megerősítése befejezése céljából, egyévi teljes adómentességet élvezhet. A vár harcászati jelentősége Mátyás uralkodásának fénykora után azonban hamar elveszik. 
     A legkorábban az l597. évi térképen ábrázolt soproni hármas belső városfal tehát több évszázados fejlődés eredménye. 
     Ugyanekkor az ostromlók ágyútüze elleni védelem szükségességéből a középső - fő - védőfalat magasan feltöltik földdel (ún. bástyakertek), ami egyben alkalmas elhelyezést biztosít a védelem ágyúi számára is. A nagyrondella 1631-ben készült el, hasonló bástya épült ugyanekkor az Orsolyita zárda mögött is. 1641-ben ötszögű olasz bástyát emeltek a város délnyugati sarkán. 
A tűzfegyverek megjelenésével egyidejűleg a korábbi, íjas harcmodornak megfelelő, pártázott koronájú fal már nem biztosított védelmet, ezért a pártázat nyílásait elfalazták, sőt azon felül kb. egy méter magasságú táglafalat emeltek. Lőréseket képeztek ki, mely az új harcmodort (a lőrések között a fegyverek töltése és a lőrésen át azok elsütése) támogatta. A kapukat is átépítették, farkasvermeket ástak a bejáró gátakon. A várárkot a Rák patak vizével töltötték fel. 
    1524-ben, Magyarországon először Sopronban jelentkezik a reformáció. A könyvégetések ellenére rövidesen a város polgárainak többsége Luthert követi. 1526-ban a zsidókat kiűzik a városból. 
     A török 1529-ben elfoglalja és feldúlja a külvárost. Mégis a korabeli harcászati eszközöknek megfelelő védelem kiépítéséről le kellett mondani. Az ostromló tűzeszközök hatótávolsága állandóan növekedvén, a környező magaslatok - elsősorban a Szent Mihály domb - miatt Sopron várának védelme egyre hátrányosabb helyzetbe jutott. A Szent Mihály-dombnak Sopron védelmi rendszerébe való bevonása viszont olyan költséget jelentett volna, melyre az állandó anyagi gondokkal küzdő Habsburg-ház nem mert vállalkozni. Ezért a bécsi haditanács a török ellen Magyarország területén tervezett végvárrendszer kiépítésekor Sopron várát nem korszerűsíti. 1617. húsvétja előtt a krónika több helyen beszél falépítésről, mindenekelőtt a kapuknál (Gazda, egykor Wieden utca, régi Szent Mihály temető és az összes külvárosi kapuknál). A híres, jó bortermő évben építik a Hátsó-kapu melletti tornyot is, melyből azonban ma már nincs semmi. 1627-ben ismét kitisztítják az árkokat, köztük a Hosszú-árkot is. A Hátsó-kapu mellett bástyákat építenek és ekkor fejeződik be a vár körüli, elővárost övező külső várfal 1617-ben megkezdett építése is. 
     Vannak, akik a különböző városkapuk okmányokban szereplő korai említéseiből: Halász-kapu 1432, Szent Mihály-kapu 1504, Szélmalom-kapu 1523, Újteleki-kapu 1524, Szent Lénárd-kapu 1475, Magyar-kapu 1535, tévesen korai falakra gondolnak, pedig a krónika megmondja, hogy Lackner 1617-ben kezdte építeni a külső falat a kapuk mellett. Milyen falak állhattak itt akkor 1617 előtt, ha csak most kezdik azokat építeni? A kapuk ez időpont előtti említésének helyes értelmezése tehát inkább sorompó, vámhely, az út kapuszerű lezárása, amely nem feltételezi a csatlakozó várfalakat. Azok helyén lehettek közönséges kerítések is. A Sopron belvárosát övező várfal egységes megépülte után hosszabb időnek kellett elmúlnia amíg a külső tornyokkal tagolt hármas belső védőöv kialakult és amíg a városmagot védő árok és vársík feltétlenül üresen hagyott széles sávján túl, olyan újabb külső települések (viertel) fejlődhettek ki, amelyek magukat védőfallal kerítették körül. E falak azonban mindig inkább védhető kerítés jellegűek voltak, melyek a város látható határait jelentették. Komolyabb támadás ellen védelmet soha nem nyújthattak. 
    A XV. század végére kialakult vár nagyjából észak-déli irányban álló téglány alaprajzú területét, melynek két hosszanti oldala enyhén domborodik, magas védőfalak zárják körül.  A várfalak előtt rendkívül nagyméretű, mintegy 60 méter széles, beépítetlen terület volt, mely a Várkerület , Széchenyi tér, Petőfi tér, Ógabona tér és ismét Várkerület külső házsorainak homlokzatvonalain ma is leolvasható. Ez a házsor híven követi a várfalak enyhén törő vonalát. A mai napig úgyszólván teljesen megmaradtak a körülfutó várfalak és a bástyák nagy része is. A hatásos nyilazás határértékét (Gyalókay Jenő szerint 60 métert) igénybevevő nyílt terület és a magas védőoromzatos kőfal mellett a védők - a megmászás elhárítására - a falak elé ugró, tehát oldalt-kilövést lehetővé tevő, kis, kör alaprajzú védőtornyokat is építettek. 
    Ha a mai, belvárost védő várfalat vizsgáljuk, azt látjuk, a középső volt egyben a fő védőfala a városnak. A hármas falövezetben ugyanis a sűrűn épített, kör alakú védőtornyokkal ezt a középső falat erősítették meg. A belső védőfal, a középső védőfalon belüli falszorosra néző védőövben - mint már említettük - a hármas védőfal legbelsejét alkotta. E - még több helyen ma is házfalakat képező és a házak errefelé néző homlokzatával legtöbb helyen átépített - falban is vannak lőrések és feljárók, melyek a fal eredeti védelmi céljára utalnak. Így a Fő tér 8. sz. Storno-házban középkori feljáró csúcsíves ajtókeretét találjuk, a 7. sz. Lackner-házban ugyancsak gótikus ajtókeretet. A Szent György utca 19. sz. házban a falszoros szintje fölött még kb. öt méter magasságig álló romos középkori határfal felső részében pedig három - a középső, fő védőfal lőréseivel egyező méretű - lőrés látható. A város belső területéhez képest mintegy három méterrel magasabb szintű, belső falszorosra nemcsak gyalog-feljárók vezettek, hanem kocsi-felhajtó is. A Szent György utca 1. sz. alatti ház udvarában, a belső várfal megmaradt szakaszában 2,40 m széles nyílású, szegmensíves záródású, középkori kapukeret látható. A hármas védőöv legbelső fala biztosan megállapítható: a Fő tér 8., 7., 6., Orsolya tér 3., 2., 1., Szent György utca 19., 17., 15. sz. házak udvaraiban, ill. telkei hátsó határvonalán. Ezek az ún. Bástya-kertek. Feltehetően ilyen falakat rejtenek : a Templom utca 2., 4., 16., 18., 22., Szent György utca 13., 9., 7., 5. A legbelső falövezet falai 60-100 cm falvastagság mellett 5-6 m magasak lehettek a falszoros szintjétől számítva. A középső védőfal-övet erősítő védőtornyok egyforma méretei (5,20 m belső átmérő) és egyenletesen sűrű elosztásuk a védőfalakon (kb. 30 m tengelytávolság) arra vallanak, hogy a teljes védőöv egy építési időszakban keletkezhetett. A fő védőfal vastagsága a falszoros szintje fölött a lőréseknél 60-70 cm. A lőrések egymástól 2,40-2,80 m tengelytávolságban ismétlődnek, szabályos sort alkotva. A lőrés a fal árok felőli síkján van. 8 cm széles és 65 cm magas. Befelé 65-70 cm-re kiszélesedő és 80 cm magas tölcsérbéléssel, enyhe szegmensíves záródással készült. Legtöbb esetben téglával átboltozva. A kerek védőtornyok egészben vagy részben megvannak: a Fő tér 7., 5., Templom utca 2., 8., 16., Színház utca 2., Orsolya tér 3., 2., Szent György utca 19., 15., 9., 3. és a Városház utca 4. sz. házakban. Az egykori várárok felől nézve ma is láthatók a Várkerület 110., 102. (kettő) és a 98. sz. házak melletti rondellák, a Várkerület 10., Színház utca 11. és 15., valamint 19. sz. és 25., 31. sz. házak udvarában levő rondellák. Az oldalozást és sarokvédelmet ellátó, fent felsorolt tornyocskák falvastagsága azonos a fő védőöv várfalainak vastagságával. Lőréseinek méretei nem állapíthatók meg, mert ép nem maradt meg közülük sehol. Annyi mindenesetre megállapítható, hogy tornyonként 3-3 lőrés volt, melyek közül a középső előre, az oldalsók a várfalakra néztek. Az egyenletesen 25 méterenként ismétlődő tornyok ritmusában az 1597-es térkép szerint a Széchenyi tér 17-18. sz. ház tájékán két torony 12-13 m tengelytávolságra állhatott. Ezek egyike is lehet a 2001-ben, a Kongresszusi Központ alapozásánál talált torony-maradvány. Ez a két közelfekvő torony kapuvédő elrendezést tesz valószínűvé. 
    Az Előkapu barokk-kori állapota még a középkori vár-szerkezetre vonatkozó tanulságokat tartalmazza. Ezt a helyzetet rögzíti az 1754 előtti időből kelt  rajz, melyet Joannes Georgius Trost Maurermeister rajzolt a Nepomuki Szent János kápolna és szobor elhelyezésére (eredeti: Sopron, Közlevéltár). A várnak kis kör alaprajzú védőtornyai és nagyobb, már tüzérség elhelyezésére alkalmas rondellái mellett egy ó-olasz rendszerű bástyája is volt. Ez a bástya a délnyugati sarokbástya volt, melynek egyik homlokfala a Petőfi térre, másik a Széchenyi térre nézett. A bástya a csatlakozó várfalak homloksíkja elé mintegy 6 méterre ugrik ki, azokat innen a védők jól oldalazhatták. Ezt az olasz rendszerű bástyát is a rondellával együtt szokatlanul késői időre, 1597 utánra tehetjük, melyet a rondella építése - mint korábbi típusú - megelőzött. Építési ideje a XVII. század közepe. 
    1676-ban hatalmas tűzvész pusztít Sopron belvárosában. A házak többsége, melyet az akkor már a vár oltalma alá siető nemesség birtokol, megsérül. 
1640 körül épült a külső várnak az a boltozott szakasza, mely a soproni Liszt Ferenc Múzeum kertjében pár méteres hosszban máig megmaradt. A Bécsi út tengelyében levő Bécsi-kaputól - melyet Szélmalom-kapunak is neveztek - megtörik a külső várfal iránya. A kapu mellett állott kis rondella már nagyon düledező állapotú. DNy-i irányban követve a falat, az egybeesett a még ma is álló emeletes gazdasági épületnek (az egykori jezsuita kollégium) utcai homlokzati falával, sőt itt egy rondellácska is erősítette a külső várfalat, melyet az utca kiépítésekor a múlt század végén bontottak le. A Patak utca irányát követő várfal egy rondellácskája itt, a Lackner Kristóf utca és az Ikva közötti szakaszon ma is épen látható. A falak ezután a Ferenczi János és Újteleki utcák belső határvonalát alkotva, Volán Pályaudvar (az új piac), Várfal utca, Fehér Dániel utca jó hosszú szakaszon megvannak, két rondellácskával . A délnek tartó fal iránya a Múzeumnál megtört és innen a Deák tér hosszú vonalán húzódott egykor. A kórháznál ismét megtörő vonulat felfelé tart a Kőfaragó térnek. Innen a Fapiac és Pócsi út közti telkek belső választóvonalát alkotva északnak tart és a kat. temető falaihoz csatlakozik. Közben két rondellácskája áll még. A külső várfalakhoz kerített helyek csatlakoztak, kerített majorságok. Ilyen 1660. táján a jezsuita kollégium kerített majorja közel a Bécsi-kapuhoz, és a jezsuiták 1700. körüli gyümölcsös és veteményes kertje (később ferencrendieké) a Ferenczy János utcánál. E kertek ábrázolását látjuk Michel Zakariás 1700-ból származó metszetén is, mely a várost madártávlati képben mutatja. A kép legendájában olvashatók a Bécsi-kapu Windmühlthor, a két rondella közötti torony Bdechthurm elnevezései is. A Belvárost övező várfalhoz ebben az időben még egyetlen házat sem építettek kívülről. Az itt leírt külső várfalakon belül van egy kisebb területet befogó külső várfal is, melynek maradványai láthatók az Ikva partjain, és a Paprét város felőli oldalán is követhetők. Egy rondellácska is maradt a Tűzoltó-torony háta mögött az ikvaparti falban. 
    A XVII.sz végén a török uralom alól felszabaduló ország egyik fő kereskedelmi útvonala (marha-és ló-kereskedelem) Sopronon át vezet. A XVIII.sz.elején Sopron Magyarország első tíz városa közé tartozik. Megjelenik a nyomdászat, az ágyú-és harangöntés, virágzanak a kékfestő-műhelyek. Betemetik a várárkot: konyhakertek kapnak benne helyet; erre az időre tehető a Várkerület teljes kialakulása. 1753-ban fedezik fel az ország első szénbányáját, kitermelése - az ország első gőzhajtású szállítógépének segítségével - meg is indul. 1775-től nemcsak az kap polgárjogot, aki háztulajdonos. 1786-tól válik kisvárossá fokozatosan Sopron, bár ekkor még vármegye-székhely. A lakosság száma ekkor már több, mint 11000. Széchenyi István 1835-től Sopron díszpolgára, 1842-ben gőzmalmot létesít és Takarékpénztárat a német kereskedők segítségével. 1840-től a kiűzött zsidóság ismét letelepedhet a városban. Ekkor már a régi magot képviselő belvároson kívül teljes a négy fertály (jogosan nevezhetjük ezeket "külső belvárosnak" is), de már a külső, a lackneri városfalon kívül is elindul az utak mentén a házak építése, mely területeket Vorstadt-nak, elővárosnak nevezünk megkülönböztetésképpen a külső várfalon belül elhelyezkedő négy viertel-től. 
    Az 1848-as szabadságharcban nem játszik a város szerepet, 1848-ban Windischgrätz seregei szállják meg, a szabadságharc leverése után létrehozott dunántúli kerület központjává lesz (a korábbi kilenc vármegye pénzügyeit, rendőri és katonai ügyeit innen intézik). 1850-től megszüntetik a városi tanácsot, csak Brennbergbánya tartozik a környező települések közül Sopronhoz, rövidesen megnyílik a Nagykanizsát a várossal összekötő vasút (ugyanakkor a Budapest-Bécs vonalból Sopron kimarad), üzembe helyezik a gázgyárat. A Kiegyezés után Sopron ismét megyeszékhely. 
A századfordulón megindul a város kapitalista fejlődése a Monarchián belül, melyet az I. világháború, a Tanácsköztársaság kikiáltása szakít meg. 1919-ben a Sait-Germain-i békeszerződés Nyugat-Magyarország jelentős részét Ausztriának juttatja. 1921. dec.14-én a népszavazáskor (melyet az Ágfalvi csata előz meg) Sopron és környéke magyar marad. Ekkor kapja a címet: "Civitas Fidelissima" (A leghűségesebb város). (Volt ugyan, aki azt állította, hogy ez a név már a IV. (Kun) László 1277-es levelében szerepel, és az 1921-es elnevezés csak annak felújítása, erre azonban a megtekintett dokumentum adatot nem tartalmaz. Két helyen említi a hűséget: az első, amikor Sopron eléje járuló hűséges polgárairól beszél -"fideles nostri ciues de Supronio" -, a második, amikor arról ír, hogy az iránta való hűséget a soproniak túszul szedett gyermekeik feláldozásával bizonyították - "eorum ciuium gratam fidelitatem". ) 
     A két világháború között Sopron határváros, súlyos gazdasági következményekkel. Ezt a textilipar és idegenforgalom fejlesztésével próbálják ellensúlyozni. 
    1944. márc.19-én Sopront is megszállják a német csapatok. Az elkövetkezendő év fordulóján három hatalmas bombatámadás éri a várost. 1945. márc.31-én vonulnak be Sopronba a szovjetek. A háborút követő években a város németajkú lakosságának zömét kitelepítik. 1950-ben veszíti el Sopron megyeszékhelyi rangját. A szocializmus ideje alatt a város az ún. határsávban fekszik, csak külön engedéllyel megközelíthető. Az évek során inkább kulturális szerepe válik jelentőssé, iparát inkább visszafejlesztik, részben tudatosan, részben a nehéz megközelíthetőség miatt. Határában húzódik a vasfüggöny, maga a város is az ún. határsávban van, rendszeresek a vonatokon, közutakon a belügyi zaklatások. Magát az aknazárat aránylag hamar felszedik, de "korszerű", érintésre reagáló dróthálórendszer húzódik végig a határon belül több kilométerre. A város úgy védekezik, ahogyan tud: a Soproni Ünnepi Hetek idejére kicsit szélesebbre tudja tárni kapuit, és meg tudja mutatni valóban rejtett szépségeit a látogatóknak. 
    1989. aug.19. Fertőrákoson tartják az ún. Páneurópai Pikniket, amikoris először vágják át a vasfüggöny szögesdrótját. Többszáz keletnémet menekül át Ausztriába. A rendszerváltozást követő évtizedben a város egyre inkább a vendégmunkásság és a kereskedelem helye, a bevásárló turizmus jelentősége, melyre az egész boltrendszer megépül, csak az ezredfordulóval csökken, akkor sem jelentősen. A város maga a minőségi turizmus, a vendéglátás, borkereskedelem és a konferenciák helyévé kíván válni. 

(Dr. Drávai István: Sopron Műemlékváros - ISE 2002)