Mióta állítunk karácsonyfát?Advent utolsó hetén már valamennyien kijárunk a piacra, hogy
megvásároljuk azt a luc-, ezüst- vagy erdei fenyõt, amely szépen
feldíszítve dec. 24-én este karácsonyfa lesz otthonunkba. Mintha a
természet egy kicsit beköltözött volna a városba, a havas vagy
latyakos utcákon mindenütt ott zöldellnek a fenyõk: ablakok alá
rejtve, a balkonokon felállítva, autók csomagtartóján, kirakatok
üvegei mentén, kicsik és nagyok, dúsak és ösztövérek. Mind megannyi üzenet: az öröm,
a béke, a szeretet ünnepének eljöttérõl, de egyszersmind a természet, a világosság, az élet megújulásáról is. A fenyõ már az emberiség õskorában is mágikus jelkép volt. Örökzöld ágai hirdették a téli napforduló ígérete: a meleg, a fény visszatértét a földre a fák kizöldülését, a rontó szellemek elváltozását, az élet újjászületését. Ezért az emberek már igen korán borókát , fagyöngyöt, fenyõágakat akasztottak fel otthoniakban a mestergerendákra. Már a rómaiak is ajándékoztak zöld ágacskákat, az ún. strenaét, újesztendõ napján. Az õsgermánok pedig a fény tiszteletére mécsesekkel díszítették fenyõágaikat. Hazánkban a Borbála napi zöldág hajtatása, a Luca-búza keltetése is e szokással rokon, éppúgy, mint a briteknél a fagyöngy koszorú mennyezetre függesztése. A fenyõágakat, fákat idõvel piros almával, dióval, mogyoróval, tojással-termékenység szimbólumokkal- feldíszítették. A pogány hagyományokra épült rá a keresztény vallás liturgiája. A fenyõfaállítása jelképe már korán összefonódott az élet, illetve a tudás fájának képzetkörével. Erre utal az is, hogy a legtöbb német területen a karácsonyfának paradicsom (Paradies) volt a neve, hozzátartozott a középkori paradicsomjátékok kellékeihez. Ki gondolná, hogy még ma is szimbolikus értelme van azoknak a díszeknek, amiket fenyõfánk ágaira aggatunk? Bizonyára kevesen tudják, hogy az angyalhaj, a fémgyöngy- és papírlánc a bibliai kígyót idézi a bûnbeesés idejébõl, a narancs és az alma a tudás fájának gyümölcsét, s egyben a megígért megváltás kegyelmét.
