Krisztus születésnapja, karácsony (dec. 25) a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. I. Gyula pápa rendelkezései nyomán Rómában kezdték ünnepelni 337. körül, majd innen indult tovább e jeles nap Szíriába, Konstantinápolyba, Antiokhiába, s alig néhány évtized alatt kiterjedt az egész keresztény világra. Mivel Antiokhusz kalendáriuma december 25.-ét a Napisten születésnapjának nevezi Aurélianusz császár elrendelte, hogy ekkor birodalma egész területén megemlékezést tartsanak. Így nyert az ünnep új szimbolikus értelmet, és lett Jézusnak az örök Napnak, az isteni fényforrásnak születésnapja, amit a római császárok késöbb is tiszteletben tartottak. A meghitt áhitat zavartalansága érdekében ekkor még a cirkuszi játékokat is betiltották.
A karácsonyi ünnepkör legjelesebb napja karácsony "vigiliája"(dec. 24), amely számos szokást, hiedelmet vont maga köré. Ezek részben a keresztény elõtti képzetekbõl, a téli napfordulóval kapcsolatos mágikus eljárásokból, részben az ünnep keresztény jellegébõl fakadtak. E napon tilos volt az erdõn, mezõn tevékenykedni, mindenki csak a ház körül dolgozott.Tilos volt kölcsönadni és kérni, mert az elvitte a gazda hasznát. Ugyanígy nem volt tanácsos varrni, fonni, foltozni, nehogy hályog legyen a gazdaasszony szemén, vagy mosogatní, mert ezáltal elveszítené szerencséjét. Karácsony elõestéjén a kiterített mosot ruha is nagy bajt, betegséget hozhat a családra. Egyes vidékeken a pásztorok ostoraikat, patogtatták, kolompoltak, kürtött fújtak, hogy a gazdáktól ajándékot kapjanak. Másutt vesszõcsomóval jártak sorra a házakat, és megveregették az állatokat, hogy jobban szaporodjanak. Ugyanígy a jó szaporulatot segítette, ha lencsét fõztek a jószágoknak. Ha az állatok ezen az éjszakán bal oldalukon feküdtek, hosszú és hideg télre lehetett számítani. 
Az eladó lánynak célszerû volt az esti harangszókor a kútba tekinteni, hogy meglássa võlegyényét. A legényeknek pedig ekkor nem volt szabad zsírosat enni, nehogy csúnya menyasszonyt kapjanak. Ha karácsony "böjtjében" délben kukorékolt a kakas, számítani lehetett arra, hogy valaki meghal a házból. Ha éppen karácsonykor hal meg, szerencsésnek mondható, mart akkor bûnbocsánatot nyer.
Népszerû karácsonyi szokás volt a magyar nyelvterületen az énekes, verses köszöntés, a "kántálás" és számos - a bibliai történeteket felevenítõ - dramatikus játék, a "paradicsomjáték" , "Heródes-játék" , "szálláskeresés" , "betlehemezés".
 
 

A csíki székelynél szenteste (dec.24) együtt megy a család templomba, majd az esti misét követõen otthon a megmerített asztalnál együtt fogyasztják el a sült húsból, sült pulykából, hurkából, mákos és diós beiglibõl, álló ünnepi vacsorát a "Mária radináját". Számos faluban jellegzetes karácsonyi étel a "tûrt hús". Az  Advent elõtt levágott disznó hájának hártyáját darált hússal töltik meg, majd pecsenyehúst húznak bele, és az egészet összevarva felfüstölik. Szentestére ezt a töltött húst fõzik meg, és a levében fõtt burgonyával "pityokával" tálalják. A karácsonyi asztal maradékát szent ételként õrzik, és a morzsákból - a jó szaporulat érdekében - az állatoknak is szórnak. Régen Csíkban  az éjféli misérõl hazatérve mindenki "gúnyát" cserélt, sõt még "fejért" (fehérnemût) is. Majd az állatok megkapták a "Máriaradinát" . A kérdezõ állatok, lovak a legjobb tanoroki sarjút (az elsõ kaszálású zsenge széna) kapták, a majorságnak - égõ viharlámpák mellett - búzát adtak, "disznyóknak" pedig meleg ételt, amibe a darának a "lángját" (finom porát) hintették bele. A család csak azután ülhetett asztal mellé, ha a gazda minderrõl meggyõzõdött. Ez azért volt így, mert a megszületett Jézus is ajándékot kapott a három királyoktól.
A karácsony mai közismert jelképe, a gyümölcsökkel, süteményekkel, édességgel, gyertyával feldíszített fenyõ,  a "karácsonyfa"
 ebben a formájában újabb keletû szokásnak tekínthetõ, bár az újkor kezdetétõl ismertek Európában a növények és a fény kultikus kapcsolatára utaló jelképek. Ezek fõleg az épület belsejét díszítõ zöld ágak, vagy különbözõ alkalmakra készült, ajándékot hordozó fák. a feldíszített fa alá helyezett ajándékot, az "angyalfiát" 1601-bõl származó német ábrázolásokon a - Szent Kristóf vállán ülõ - kis Jézus hozza. A karácsonyi ajándékozás azóta a szeretet megnyilvánulása. Az összetartozás, az egymást féltõ, az egymásért aggódó szeretet jelképe.