Valamikor az óév utolsó ünnepe volt. Ekkorra már hordókba került az újbor, bezsákolták a kamrákba a lisztet, a betakarított terményeket. Véget ért a mezőgazdasági munka, elszámoltak uraiknak a jobágyok, megfogadták az új pásztorokat. A házasemberek a disznótorokra, a kisgyermekek pedig a tél örömeire készülődtek, mert a népi hagyomány úgy tartja, rendszerint ilyenkor esik le az első hó.
Szent Márton nevéhez számos szokás fűződik, mi kettőt szeretnénk ismertetni.
1.) Bajorországban, a Rajna vidékén - akárcsak a Mikulást - Szent Mártont is a gyermekek barátjaként tisztelik. 1886-ban Düsseldorfban rendezték meg először az ún. Márton-napi lovaglást, amikor is Szent Márton megszemélyesítője átlovagolt a városon, közben cukrot, diót, édességeket osztott az őt követő kicsinyeknek, akik énekszóval, világító díszlámpásokkal kísérték, s kísérik ma is, miközben így énekelnek:
Szent Márton-dal
Szent Márton hóban lovagolt,
lova a szélnél is gyorsabb volt.
Szent Márton lovagolt vígan,
meleg köpenybe burkoltan.
A hóban koldus vacogott,
nem viselt mást, hitvány rongyot.
"Ó, légy a segítségemre,
vagy megvesz az Isten hidege!"
Húzza Szent Márton a gyeplőt,
megáll a didergő előtt.
Szent Márton éles szablyája
a meleg köpenyt szétvágja.
Felét Szent Márton od'adja,
koldus hálásan fogadja,
de Szent Márton már vágtat el
köpenye másik felével.
2.) November 11-én, Márton napján szokták az addigra meghizlalt ludakat levágni és megsütni. Ebben a szokásban régi pogány hagyomány él tovább. E napra esett ugyanis a germánok hálaadó ünnepe a jó termésért, akik ebből az alkalomból madár-, többnyire libaáldozatot mutattak be az isteneknek. Hitük szerint ilyenkor Wotan fehér lovon átlovagolt a vidéken, s nyomában mindenkinek bőséges ennivaló jutott az asztalára, amit az elkövetkezendő év kedvező előjelének tekintettek. De e napon - amely Aesculapius ünnepe volt - a rómaiaknál is libát tálaltak fel az asztalra. A liba különösen tisztelt állatnak számított, mióta a Capitolium lúdjai ébresztették fel a fáradt őrséget, mikor a gallok megpróbálták azt éjszaka elfoglalni. Aesculapiust az orvostudomány, a megújhodó élet isteneként tisztelték, ezért áldoztak neki ilyen értékes állatot az asztal örömeinek adózók. Mindez a hagyomány tovább élt a Márton-napi lúd fogyasztásának szokásában. A szent ludak alakja pedig a következőképpen kapcsolódott egymáshoz: mikor Mártont püspökké választották, ő szerénységből, alázatosságból bebújt a libák óljába, hogy ne kelljen a magas méltóságot elvállalnia. A ludak gágogása azonban elárulta rejtekhelyét.