Isaszeg-Királyerdő

Isaszeg - Királyerdő

. A gödölloi vadaskerttol délre, háromezer lépésre, a Rákos bal partján fekszik egy erdo, melynek minden fája történetet mondó emlék. Egy erdo telve ünnepélyes suttogással; hol a lombnak szelleme van, hol a fuszál emlékezik; hol a geszt sarjadékaiban hosök piros vére szivárog; hol a zöld moha álmokat lát, s a zúgó lomb kibeszéli azokat. Az isaszegi ütközet tere az, mely tartott egyik tizenkét órától a másikig, déltol éjfélig. Egy vadrózsabokor itten piros-fehér virágaival egy kis gömbölyu halom felett, tizennégy vitéznek tart árnyékot, kiket együvé temettek. Százados bükkfának az oldalában két nagy dudorodást két ágyúgolyó okozta. A fa benotte oket kérgével. A levágott fatörzs asztal, melyen a vezér a napiparancsot írta: „Ma vagy gyoznünk kell, vagy visszamennünk a Tisza mögé!" De megállítható-e az a sereg, melynek vezérei - Aulich, Damjanich, Gáspár András, Klapka, Kmety, Knézich, Leiningen, Nagysándor József - és a fovezér Görgei is maguk lelkesítik a honvédeket? S a negyvenkétezer harcos, 232 ágyú, 3 röppentyu és 56 század lovasból álló ellenség minden ereje és tapasztalata kevés a magyar elszántsággal szemben. A nap lassan leáldozik, de a harc nem ér véget. Kit az égo falu fénye, kit a holdvilág segít, s lassan a halmokon a háromszínu zászlókat látni lobogva, de benn a Királyerdoben még egyre foly az ádáz viadal. Csak a késo éjfél pihenteti el oket. A Rákos mögötti halmokon a gyoztes éljenkiáltása, a távoli gödölloi hegyekrol az ellen szomorú hívogató trombitaszója, az erdo mélyében a halálos sebesültek sóhajtása, a malomréten a huszárok toborzó cigányzenéje hallatszik. A rét árkaiból csermely szivárog, mely a Rákos vizét pirosra festi. S az erdo áll és emlékezik… Jókai Mór nyomán.