Nagyszeben

Nagyszeben ostroma

. 1849. márciusának elso napjaiban Medgyesnél mérte össze erejét a pihent császári ero és Bem serege. Az elso nap Bem, míg a második Puchner gyozelmével végzodött. Bem Segesvárra vonult csapatait rendezni, a császári had gyurut vont a város köré. Erre a magyar sereg hirtelen felkerekedett és két nap alatt 70 kilométeres utat megtéve Nagyszeben elé toppant. A várost védo sereg zöme pihent cári katona volt. Március 11-én délután 3 órakor megdördültek Bem ágyúi, és gyilkos tüzüket a város elotti síkon álló gyalogságra szórták. Ezek az ágyúzást állták, ám a váratlan huszárroham elol visszavonultak a sáncaik mögé. „- Fel a sáncokra! -" hangzott a vezényszó, és a székely honvéd megmutatta, hogy mennyi az eltökéltség és bátorság benne: este 7 órakor a sáncok tetején ott leng a gyozelmes magyar zászló. De a csata nem ért még véget. A belso város eros és torlaszokkal övezett bástyafalai bevételére szabályos ostromot kellett indítani. Bethlen alezredes dandárának érkeztére ismét fellángolt a harc, s a tüzérség gránátjai elárasztották a várost. A felcsapódó lángnyelvek fényénél indultak rohamra a honvédek. A cári katonák gyilkos puskatüze az elso két rohamot visszaverte, de a harmadikra megtört: a város fokapuját egy gránát kifordította a sarkából, s az így támadt résen beözönlöttek a honvédzászlóaljak. A védosereg déli irányban futva menekült a Vöröstoronyi-szoros felé. A városban mindenütt zúg a magyar csapatok örömkiáltása: „Gyoztünk! Gyoztünk! Éljen Bem apó! Éljen a magyar!"