Branyiszkó

Branyiszkó, 1849 február 5.

. A Vácról Lipótvár felszabadítására induló feldunai hadtestet a bekerítés veszélye fenyegette. Erre Görgei elhatározta, hogy seregét kettéválasztja. A Kmetty és Aulich vezette hadoszlop a kegyetlenül zord idojárás ellenére a Stureczi-hágón át Poprád irányába indult. Ez az átkelés csak Hannibál útjához mérheto. Egyetlen út visz át a Stureczen, hegyi patakokon keresztül, szédíto mélységek mellett kígyózva. A hó csúszik a lábak alatt, a lovak a meredély szélén megbokrosodnak, szemeiket be kell kötni. Az ágyúkat a katonaság vontatja fel, a hidakat meg kell toldani, a sziklák sikátorában szét kell szedni ágyút, társzekeret, majd megint összerakni. Aki megáll, megfagy. Tizenhat órán át mentek pihenés nélkül, de este 10 órára lejutottak a völgybe, ahol a tót lakosság nagy örömmel fogadta oket. A déli csoport Guyon vezetésével az Alacsony-Tátra hegyvonulatán keresztül, Iglóra tartott.Az Igló és Locse környékén letáborozó sereget azonban a császári erok nem sokáig hagyták pihenni, s jött az újabb parancs: „Irány Eperjes!" Az egyetlen út a branyiszkói szoroson át vezetett, melynek környékét Schlick tábornok teletuzdelte harcállásokkal és megrakta katonasággal. Bár Guyon bátorságával már a schwechati csatában kitunt, most azonban dandárának jó része tót és rutén újonc volt. Segítségére sietett Coronides József mérnök - a helyi gerillacsapat vezére-, aki az ellenség hátába kerülvén a magával vitt ágyúval üres hordókba is lövöldöztetett, melynek félelmetes morajlását a hegyek százszoros erovel verték vissza. A huszonkét kanyarral bíró szerpentin minden kanyarulatában torlaszok álltak, melyekért öldöklo harc folyt. A hatalmas véráldozat - mindkét oldalon 300 halott és sebesült- eredményeként megnyílt az út Kassa és a Tisza felé.