Temesvár

"Szabadságunk sírja: Temesvár"

. A címben szereplo mondat idézet Klapka György tábornok emlékiratából, melynek elso fele így szól: "Világos csak zárójelenete volt a drámának."
Igen. A szabadságharc sorsát a temesvári csata döntötte el. Nem valamelyik vezér ügyetlensége ejté ki a gyozelmet kezünkbol, nem elhibázott csataterv, nem a közbejött véletlen, de még csak nem is az ellen nagy száma. Legpontosabb okát Arany János Koldus-ének címu versének pár sora foglalja össze:

Ha tisztét mindenki tette volna, mint én,
Falatomhoz e sós könnyet nem vegyítném...
...
Mennyi drága ero, és mennyi nemes vér!
Hozzáfoghatót a történet nem ösmér.
Mi haszna! az erot ásta benso féreg:
Büszke, szenvedélyes, versengo vezérek...

A három hete titokban (?) fovezérré kinevezett Bem tábornok augusztus 9-én érkezett a folyamatosan hátráló sereghez, ahol átvette a vezénylést és azonnal támadási parancsot adott ki. Megjelenése varázserovel hatott a csapatainkra, a fáradt honvédek lelkesen üdvözölték. Nem úgy a parancsnokok egy része, s ez megpecsételte a csata végso kimenetét. Az 50-60000 ember és 102 ágyú vezényléséhez mindenkinek egybehangzó akaratára lett volna szükség. És még a szerencse is elfordult tolünk, Bem lova megbokrosodott, a fovezért levetette, és az vállperecét törte. A harcban álló csapatoknak nem volt többé vezérük, mert a jelenlévok közül - Dembinszky, Mészáros, Perczel - egyik sem merte vállalni a küzdelem további irányítását. Erre Bem Guyont tette meg a táborkar fonökének, de a felbomlott rendet már O sem tudta megállítani. Szomorú kötelességként reá hárult a kormányzó értesítése a csata elestérol.