Ismertetések (zárójelben a szerverre kerülés időpontja)

Tartalomjegyzék:
 

SZERZŐ	CÍM	FELVITEL IDEJE
Szentkirályi Zsolt:	A Honfoglalás történetétől a pályakezdő költőkig       (Megjelent az Életünk 11-12.  összevont száma)
	Tanulmányok az 1921-es népszavazásról      ("Magyarok maradtunk 1921-1996" -  a Soproni Szemle és a Levéltár új kiadványa)
Dr.Németh László:	Egy kezdó kritikus a VÁRhely 1997. 4. számáról.	(1998.01.14.)
Dr.Drávai István:	Büki Attila: MAGYAR HATÁR	(1998.04.02.)
Dr.Németh László:	Várhely, 1998 március (IV.évf.l.sz.)	(1998.05.07.)
Takács Katalin:	Villányi László: Vivaldi naplójából	(1998.05.27.)
Goór Judit	Várhely, 1998 június (IV.évf.2.sz.)	(1998.06.27.)
Bősze Balázs	Dorosmai János (1886-1966)	(1998.07.21.)

 

---

A HONFOGLALÁS TÖRTÉNETÉTŐL A PÁLYAKEZDŐ KÖLTŐKIG
Megjelent az Életünk 11-12.  összevont száma

Gazdag irodalmi anyaggal, és értékes történelmi tanulmányokkal jelentkezett a Szombathelyen megjelenő Életünk c. irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat. És ez a gazdagság nem csupán az összevont dupla szám terjedelméből következik. A folyóirat három évtizedes fennállása során mindig is feladatának tekintette az egyetemes történet, de főleg a magyar őstörténet kérdéseinek sokoldalú feldolgozását. Nem véletlen, hogy történészberkekben köztudott: az Életünk az a folyóirat, amelyre tudományos munkákban sem szégyen szaktudományos forrásként hivatkozni.
Több hónapja indult a lap Millecentenáriumi melléklete.  Mint a  bevezetőből megtudhatjuk,  a szerkesztők célja, "...hogy alkalmat adjunk egy, a nemzeti önismeretünket elmélyítő szemléletmódosításra. E szemléletmódosítás európaiságunkra, európai néppé válásunk szervességére, folyamatosságára, - kelet-közép-európai beágyazottságára irányítja a figyelmet, szemben egyes délibábos-romantikus elképzelésekkel, de szemben azzal a tradicionális, múlt századi fogantatású ortodoxiával is, mely tudományosságunkban és közfelfogásunkban máig él és éltet már régóta meghaladott nézeteket."
   E gondolatok jegyében került a lapba Vékony Gábor: A Kárpát-medence népi-politikai viszonyai a IX. században című tanulmány első része. Ugyancsak a történelmet kedvelőknek jelent igazi csemegét Nyikolaj Trubeckoj: Dzsingisz kán hagyatéka c. tanulmányának első része, mely "Az orosz történelem nem Nyugatról, hanem Keletről nézve" alcímet viseli, s 1925-ben, Berlinben jelent meg először. "A történelemkönyvekben nemrég még az a felfogás uralkodott, hogy az úgynevezett Kijevi Ruszban rakták le az orosz állam alapjait. Ez a nézet aligha lehet helytálló. (...) Kérdezzük meg az egykori krónikás szavaival: 'miből és hogyan jött létre az oroszok országa?' Megpróbálunk válaszolni erre a kérdésre új, modern földrajzi, gazdasági és politikai tartalmat adván az 'orosz föld', 'oroszok országa' fogalomnak." - olvashatjuk a Pálfalvi Lajos fordításában magyarul most először megjelenő tanulmányban.
   S hogy még mindig a történettudománynál maradjunk: feltétlenül méltó a figyelemre Tóth Endre: Szent Márton és Sabaria-Szombathely c. tanulmánya, melynek aktualitását az adja, hogy 1600 éve halt meg a Sabaria-Szombathelyen született későbbi tours-i püspök, Szent Márton.
   A folyóirat rendkívül bőséges irodalmi anyagából  Szepesi Attila, Monoszlóy Dezső, Káldi János, Zombor Béla verseit ajánlhatjuk jó szívvel a líra barátainak. E műfaj kedvelői bizonyára sok örömöt lelnek Bangha Imre új Rabindranáth Thákur-fordításaiban is.  (Ha valaki "gyanakodna", igaza van: Thákurt eddig Tagore néven ismerhették az érzékeny táj- és helyzetleírásokat, a filozofikus hangvételt kedvelő versbarátok).
   A most talán kissé szűkösre sikeredett prózai kínálatból mindenképpen kitűnik Páskándi Géza: Héthírű Álmos és Árpád fejedelmünk vagy egy honfoglalás igazmondó széphistóriája c. regényes krónikája. Az irodalomtörténeti, kritikai rovatból ajánlhatjuk Tóth Péter terjedelmes válogatását Weöres Sándor leveleiből.  Bohár András Szentkuthy Miklós: Narcisszusz tükre c. művéről, Nagy Attila Kristóf Térey János új verskötetéről, Baán Tibor Pék Pál: Havak tánca c. kötetéről, míg Bokányi Péter Balló László nemrég kiadott verskötetéről közöl méltatást.
   Két érdekes interjút is találunk a folyóiratban. Gál József  Kass János grafikus művésszel készített szinte a művész teljes életútját bemutató beszélgetést. Chak István pedig Székely János: Caligula helytartója c. darabjának zalaegerszegi premierje alatt faggatta Taub János rendezőt.
   Az Életünk most megjelent dupla számában immár másodszor jelentkezik a Vas Megyei pályakezdő írók, költők és képzőművészek bemutatkozásának helyet adó "Írottkő Stúdió" c. melléklet. Ezzel a rendszeresen jelentkező "appendix"-szel kíván a tehetséges, vasi kötődésű fiataloknak fórumot biztosítani  - s ezzel igazi szellemi műhelyt, afféle "utánpótlás-képző" bázist létrehozni magának -  a folyóirat. Ez mindenképpen dicsérendő, s a közölt alkotások színvonalát ismerve nem is sikertelen vállalkozás...
   Az Életünk karácsonyi dupla számát Kass János és Fábián Zoltán grafikái díszítik.

Szentkirályi Zsolt:

TANULMÁNYOK AZ 1921-ES NÉPSZAVAZÁSRÓL
"Magyarok maradtunk 1921-1996" - a Soproni Szemle és a Levéltár új kiadványa

A "leghűségesebb város" életében sorsdöntő, 1921-es népszavazás 75. évfordulóján, 1996-ban rendezett tudományos konferencia előadásait és korreferátumait gyűjtötte egybe a nemrég megjelent "Magyarok maradtunk" c. kiadvány.  Sopron legújabbkori történelmében kitüntetett szerepet játszik a város területi hovatartozásáról döntő, s  elsöprő magyar sikerrel zárult népszavazás. Nem véletlen, hogy a tárgyalt korban (1919-21 között) a "nyugati magyar megyék", a későbbi Burgenland, és benne Sopron ügye két ízben szerepelt a nagypolitikában. "Először 1919-ben a trianoni békekonferencián, majd 1921. augusztus-december folyamán, amikor (...) a győztes hatalmak lehetővé tették, hogy Sopronban és környékén népszavazás döntsön e zóna hovatartozásáról". Az idézet Ormos Mária: Sopron a nagypolitikában című vitaindító előadásából való. A neves történész, akadémikus a trianoni békediktátumtól követi nyomon a régió sorsát, egészen 1921. december 23-ig, amikor a Nagykövetek Tanácsa szentesítette a népszavazás eredményét, és megadta az engedélyt a népszavazási körzet átadására.
   Barta Róbert: A nyugat-magyarországi kérdés és a soproni népszavazás brit megítélése  című korreferátumában megállapítja; "...hogy a brit külpolitika, ha nem is ellenségesen, de magyarbarátsággal sem vádolhatóan, megfelelő távolságból, s valóban 'kíváncsi, ámde érdektelen barátként' viszonyult a nyugat-magyarországi kérdéshez, és Sopron ügyéhez. Ehhez azonban az is hozzátartozik, hogy a népszavazás eredményét végső soron London is elfogadta, s a második királypuccs után nemcsak a hivatalos Anglia, de a brit közvélemény jelentős része is látványosan a Horthy-rendszer mellé állt, ami érzékelhetően megerősítette a megcsonkított Magyarország nemzetközi pozícióit."
   Horváth Zoltán  - aki a témakör régóta elismert kutatója, e tárgyú publikációit itt nincs is hely felsorolni  -  Civitas Fidelissima - Út Velencétől a soproni  népszavazás magyar sikeréig címmel tartott előadást. A népszavazás előzményeit, eseményeit kronologikusan felvonultató kutató így idézi vissza 1921. december 17-ének felejthetetlen délutánját: "...amikor a M. Kir. Tiszti Leánynevelő Intézetben (ma Ruhagyár) a szavazatok összeszámlálása befejeződött, és kihirdették az eredményt. Schober /osztrák. Sz. Zs./ kancellár  telefonon történt érdeklődésére az egyik antant katonatiszt tájékoztatásul a telefonkagylót a nyitott ablakon át kitartotta az utcára. Sopron 11 templomában zúgtak a harangok. Ezrek özönlötték el az utcákat. Az emberek lelkéből szállt fel az egek Urához a köszönet. Köszönet a soproni népszavazás magyar igazságának diadaláért, köszönet a hűség jutalmául az egy talpalatnyi földért: Sopronért. Megkönnyebbülten sóhajtották: 'Hála Istennek, magyarok maradtunk!'
   Szemerey Tamás korreferátumában a főiskolások szerepét dolgozta fel a nyugat-magyarországi felkelő harcokban. Boronkai Szabolcs a "Drei Freie Burgenländer" című újság propagandatevékenységét elemezte a soproni népszavazás idején. Molnár László Fogarassy László kutatási eredményeit mutatta be, míg Suba János a magyar-osztrák határ kitűzésével és a határokmányokkal foglalkozott korreferátumában.
   Környei Attila: A népszavazás hatása Sopron város fejlődésére, a soproni társadalomra c. előadásában megállapítja: "(...)ahogyan a népszavazást nem tudta a város  - és Magyarország -  a lakók összességének részvétele nélkül megnyerni, ugyanúgy a gazdasági talpraállás, a város XX. századi virágkora sem realizálódhatott volna anélkül. A népszavazás politikai-erkölcsi tanulságainak elemzői többnyire úgy fogalmaznak: ekkor vált Sopron igazán Sopronná, a soproniak igazi sopronivá."
   Turbuly Éva Thurner Mihály polgármester személyének és szerepének jobb megismeréséhez nyújtott adalékokat korreferátumában. "Nagyformátumú, becsvágyó politikus volt. - írja. - Nem tartozott a 'törzsökös' városi elithez, különösebb vagyon sem állt mögötte. (...) Bemutatkozó beszédében felvázolt elképzelései is mutatják, hogy messzire látó, ugyanakkor realista, Sopron helyzetét jól felmérő politikusként került székébe." Turbuly Éva példák hosszú sorával bizonyítja, hogy  - a később "sopronyi" előnevet felvett - Thurner Mihály polgármesterségének ideje alatt "(...) aligha akadt még város Magyarországon, ahol ilyen magas szinten működött a kulturális mecenatúra."
   A 7 és fél íves (112 oldal)  kitűnő kiadványt Hárs József: Idegenforgalom és kultúra a népszavazás utáni Sopronban című korreferátuma zárja. A kiadáshoz nyújtott segítségért a Soproni Szemle Alapítványt, Sopron Megyei Jogú Várost, és Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltárát illeti köszönet. A szerkesztés munkáját Turbuly Éva látta el - kiválóan.  A korabeli fényképekkel, dokumentumokkal gazdagon illusztrált kötet borítóján Lobenwein Tamás fotói láthatók. A kötet  - mely nem hiányozhat a városunk történelme iránt érdeklődő lokálpatrióták könyvespolcáról -  500 Ft-os áron megvásárolható a Levéltárban, a városháza épületében.
 

Egy kezdó kritikus a Várhely 1997. 4. számáról.

Szemelvények a VÁRhely 1997/4. számából
   A Várhely legújabb számának Tükör és ablak rovata közli Bella István rövid értékelését az első Soproni Bordalverseny zsűrijének munkájáról. A pályázat nem várt sikert hozott. A felhívásra 260 költő jelentkezett versekkel, nótákkal. A zsűri első díjjal jutalmazta Hárs Ernő Novemberi bordalát, második lett Kiss Benedek Borok díicsérete című
versciklusából a haladék című ének. A harmadik helyet Utassy József Ragyogjon a bordal című műve  nyerte  el. Különdíjban részesült Mészöly Dezső, Gittai István, Lackfi János és Novák Béla Dénes költeménye .
  Verseket olvashatunk még Huszár Lászlótól, Fecske Csabától, Dudás Sándortól, Cseh Károlytól és Herbszt Zoltántól.
   Igazi, XVIII. század végi hangulatot idéző Gy. Szabó András Dorottya címmel közölt elbeszélése. Dér Endre regényrészlete a Madártávlat  kitűnő  szemmel  és  egy szociológus kutató-szorgalmával tárja elénk az elmúlt évtizedek egyre sivárabbá váló társadalmát.Tanulságos az Epikurostól vett idézet:"Ha a természetnek megfelelően élsz sohasem leszel szegény, de ha ábrándjaid után futsz, sohasem leszel gazdag".
  Hajnal László Gábor filmnovellája A várakozás véget ért, az l945. utáni magyar társadalom, az értelmiség létproblémáival foglalkozik. Egy vizsgálóbíró alaposságával tárja elénk a konkrét esetet. Sokat mondóak a rendőrtiszt szavai: "Forró víz... érvágás....Seneca".A nyomozó az élettől megválni akaró festőművész naplóját olvasgatva ismertet meg bennünket az értelmiségi lét csapdáival.
  Marafkó László elbeszélése a Vándortörténet a felvidéki magyarság és zsidóság XX. századi hontalanságát jeleníti meg nagy ábrázolóerővel.   Folytatódik Gsulak Ervin önéletrajzi írása a Curriculum meum is.A rovatban olvashatjuk még
Györkös László A virágok élnek című komor hangulatú elbeszélését. Ez az elbeszélés előkészíti a közelkép rovatban Szála Erzsébet nekrolgját  A tanár úrról, Györkös Lászlóról.
   Rónay Zászló Egy indulatos író két arca címmel közöl vallomást Thurzó Gáborról.
   A lap Évnegyed rovatában olvashatjuk Vargha Zsuzsa rendhagyó megjegyzéseit, kritikáját egy kiállítás képtelenségeiról.
  A Várhely közli Kubinszky Mihály beszédét is, amelyet a Széchenyi-szobor állításának loo.évfordulóján - 1997. szept. 21-én-, a díszkivilágítás üzembehelyezése alkalmából rendezett ünnepségen mondott el.
 A Premier rovatban Kövér Tamás színikritikáját olvashatjuk Valló művész-színházáról. A kritikus a Radnóti Színház és
a Soproni Petőfi Színház közös produkcióját, Mándy Iván: Régi idők moziját értelmezi.
  Az Emléklapokban Szála Erzsébet emlékezik a magyar Cicerora, a 25o éve meghalt Hajnóczy Dánielre.
   Az Olvasónapló közli Tüskés Tibor kritikáját a Soproni Füzetek '96/97-es kiadványáról, Cs. Varga István írását Korzenszky Richárd naplómomentumáról, Fecske Csaba kritikáját Cseh Károly műfordításairól.Tüskés  Tibor  ír M.F. mesterről  és Kerék  Imre  ismerteti  Czigány György Itt van Pompeji című kötetét.
   Sarkady Sándor méltatja Sterbenz Károly kisgrafikáit, amelyek a Várhely 97. évi 4. számát színesítik.

Büki Attila:  MAGYAR HATÁR  (Xenia, Budapest,1998.)

A szerző kilencedik kötete az eddig ismertek alapján nemes olvasmányt és egyéni látásmód egyéni megfogalmazását ígérte. Vásárlóinak nem is kellett csalódniuk várakozásukban..
A négy fejezetre osztott, prózát és verseket egyaránt tartalmazó kötet, mely mintegy jelzésként a nagyböjt első napjaiban került a recensor kezéhez, hangvételében felelős és komoly, egy érett férfinek a múlt és az elmúlás ismeretének birtokában született mondatai a jelenről.
Folyamatos és ütemszerű megszólalása egy pillnatig sem rejti harcát az idővel: konkrét és folyamatában elvont minőségben. Kérdések, melyekre sok válasz adható, mégis mindenkinek egy,és csak egy válasza lehet.
Keresések, melyeknek tárgya nagyonis megfogható, mégis tárgyában és létezésében kibújik megragadása kisérletei közül.
Különösen "élesben" érezhető ez az élő és meghalt egyéniségekhez, művészekhez, papokhoz, lírikusokhoz írott második fejezetbéli verseiben, ahol figyelemreméltó kisérletnek vagyunk szellemi tanúi: az ég és a föld összeér. Ez az érintkezés inspirálja az emlékezést és nem foghatjuk egyedül a költő pillanatnyi állapotára, hogy a jövőnek szánt üzenet megérkezte ellenére nem vidámak a versek, nem egy kritikátlan optimizmus a kicsendülő hang.
A harmadik rész igazi körutazás, brilliánsan éles szemmel és aggyal visszaadott élő és holt tájak, hangulatok és beszédes tárgyak megformálása szavakban és mesteri tömörítéssel.A versek és rövid prózák tovább hangzanak a sorok után, egybefolynak saját élményeinkkel és így nyernek mind nagyobb teret bennünk. Megszólalnak a hangok és ami csakis érett emberek sajátja, megszólal a csend, beszédesen, lényegretörőn és visszavonhatatlanul.
A negyedik rész - címében versnapló -prológusa az egész kötet magyarázata: visszavonhatatlanul konkretizálja a történelem ezen szűk darabját Magyarországon. Dadogó és ismétléseiben kiemelő verssorok jelenítik meg az élet eddig megélt éveit a pillanatokban, tárgyakban és hangulatokban. Elfogult vagyok, mert Büki Attila életében, annak eseményeiben nagyon nagy százalékban ismétlődik szemeim előtt a saját életem, - hiszen valamennyire egy korosztály vagyunk - ismerek rá közeli ismerősök megélt dolgaira, ami ezerszer megtörtént akkor, mégis mi csak a sajátunkat éltük meg belőle és kell hozzá a távolság és az érett pillantás, hogy általános és jellemző lehessen.Közös környezet és közös élményvilág, vagy egyszerűen egy általánosnak és univerzálisnak kikiáltott egyenkörnyezetiség, ami ennyire, általam-is-megéltté emeli egyenként a sorokat, melyek minden elválasztójelet legyőzve folynak egybe.
A kötet befejező alkotásai, prózák és versek, mindenképpen összegzők, ugyanakkor nyitottak. Nem mesterségbeli fogásként, hanem őszinte felismerésként éreztem a záró opusok gyermeki hangvételét. Valamiképpen ez az alap, a viszonyulási alap a világhoz és ahhoz, ami azon túl van. A világhoz azért, mert ilyen módon visszaadni csak a gyermek nyílt, érdeklődő és nem megrontott figyelme szükségeltetik, ahhoz pedig, ami azon túl van csak annak igéretén keresztül vezet az út, aki nagyböjtünket húsvéttá változtatta.
A szerény, mégis igényes külső megjelenés a Hillebrand Nyomda munkáját dícséri.
 

Várhely, 1998 március (IV.évf.l.sz.)

  A Várhely legújabb száma ismét kitűnő írásokkal, versekkel és kritikákkal jelentkezett.
   A Tükör és ablak rovat a Szerkesztóség híreit hozza, megemlítve a soproni értelmiség sikereit - "rendbontóan"- a cikkeket megelőzve.
Ezután Tornai József versciklusából, a Holdfogyatkozásból olvashatunk részleteket.
Kalász István elbeszélése a Stolz sírni tanul különös módon mutat be egy kelet-európai értelmiségi sorsot, megfűszerezve romantikával és krimiparódiával.
Pintér Lajos két verse: A festő modelljével beszélget és a Dal a közelmúlt tragikus történelmi fordulatainak, a sajátos magyar életérzésnek állít emléket.
   Folytatódik Csulak Ervin sorozata a Curriculum meum is. A harmadik rész címe: Ami még előttem és körülöttem történt. Az önéletrajz- vagy korrajz - a XX. századi magyar történelem sorsfordító esztendeit, politikai baklövéseit elemzi, különös tekintettel Sopronra és környékére.
  Ebben a rovatban olvashatjuk Czigány György, Káli Sándor, Pálinkás
István, Szokolay Károly, Bornemissza Endre, Max Jacob és René Guy
Cadou verseit.
Győrffy Zászló Klári című rövidke története a kutyáját kereső gazdi tragikus sorsát tárja elénk.
  Körmendi Lajos írása: Ahogy Isten látni szeret minket az erdélyi magyarság meghurcoltatását jeleníti meg drámai eróvel.5okat mondanak az utolsó sorok:
"Nem hagyja magát a magyar, de ne is hagyja! Mi innen el nem megyünk, ezek a pakulárok nem fognak minket kiszorítani!"
  Hajnal Zászló Gábor egy, az első világháború után Magyarországon maradt orosz hadifogoly sorsát követi nyomon egészen a 6o-as évekig.
Az elbeszélés- Főtt krumpli darabos sóval a "mulya" muszka hadifogoly ellentmondásos személyiségét életszerűen tárja elénk.
   A Közelkép első szerzője Lackfi János, akinek tanulmánya, a költői kettős, két francia költő, Max Jacob és René Guy Cadou költészetének állít emléket.
  Kubinszky Mihály a Soproni építkezések 1997-es alakulásáról közölt tanulmányt. Az új 5zent Imre templom, a Billa áruház, valamint Hirschler Rezsó új tükörkészítő üzemét vette górcső alá a szerző.
Nem túlságosan hízelgő a Billa áruházról alkotott kép, miszerint nem illeszkedik a városképbe és a parkolási rend is hagy kívánnivalót maga után
  Kerék Imre elemzi Csanádi Imre: Hazátlan című költeményét. Rónay György találóan értelmezte Csanádi 1938-ban született versét:
"mint remekbe készült utánzatát egy valódi népi éneknek".
  Németh István Egy Batsányi-vers margójára címmel írt ismertetőt egy l790.körül született versről. Az Egy híres verselőre a fűzfapoéták gomba-verseit, csinálmányait ostorozza. Batsányi János ... a szerzőt fűzfapoétával, gomba-verseit pedig fűzfaversekkel azonosítja, mivel a fűz s a gomba egyaránt szapora és nem sokat ér.
  Az Évnegyed rovat Halmos Erika írásával kezdődik, amely a harkai evangélikus templom orgonájának újjászületéséről szól.
  Nagy Márta készített interjút Gáspárdy Tibor festőművésszel. A szerző írja:" Ismerve képeit, tudni akartam, milyen az az ember, akinek volt bátorsága odaállni a Sopront megfestő nagy elődök köré. És volt mersze senkit sem követni...".
  Kövér Tamás színikritikájával kezdődik a lap Premier rovata.
Jorge Amado Holt tenger című regényéből Pozsgai Zsolt és Fekete György írta a musical szövegét és Gerendás Péter a zenét. A rendező Mikó István. A kritika utolsó sorait idézem:" Jorge Amado világa nem került közelebb hozzánk. A Soproni Petőfi Színház és társulata viszont feltétlenül. S ez a mai viszonyok között több az elvárhatónál".
Az előadásról Pluzsik Tamás készített felvételeket.
  Az emléklapok rovatban ifj. Sarkady Sándor készülő könyvéből, A Soproni Nemzetőrség 1848-as helytállásáról olvashatunk részleteket. Részletesen foglalkozik a nemzetőrség megszervezésével és működésével, valamint Murmann Sámuel helytállásával.
   Az Olvasónaplóban Salamon Nándor, Rideg István, Kerék Imre,Tüskés Tibor, Kubinszky Mihály és Sarkady Sándor kritikái sorakoznak. Kovács-Gombos Gábor a Várhely fotóiról írt.

Őszintén szólva elég volna csak annyit mondanom: olvassák Villányi László új kötetét! Sokszor. És azt, hogy a Vivaldi naplójából az év könyve lett Magyarországon.
A pécsi Jelenkor ez évi negyedik számában jelent meg a könyv utószava, mely így kezdődik: "Az ember oly sok mindenre képes, ha versről van szó. Bizonyára így gondolták azok is, akik ravasz kérdéseket tettek föl a könyv keletkezését illetően, bonyolult magyarázatot várva. Ki kell ábrándítanom őket. Az egész sokkal hétköznapibb, még ha kevéske regényesség keveredik is a történetbe."
Ezek után érdemes-e koncepciót keresni a versek sorrendjét illetően, és kell-e az önnön szálait el nem varró gondolatok kuszaságában ciklusokra vadásznunk? Mert persze kérdezhetnénk, hogy miért pont Vivaldi, miért a zene, miért a lányok? Hosszas elmélkedés után talán még sikerülne is ráerőltetnünk ezekre a versekre valamit a férfi és nő közti kapcsolat ellentmondásosságából, estleges disszonanciájából. Csakhogy ezeket a verseket nem értelem után kutatva kell olvasnunk.(Igaz, más verseket sem, de ezeket meg aztán végképp nem.) Villányi alkotásai könnyedek, tiszták, zeneiek és titokzatosak. Szépek. Mindezek ellenére sem mondhatjuk, hogy a századfordulós bágyadtságot utánozza Villányi, hogy divatos. Költészetében minden érzés, reflexió belülről jön. A versek finomsága a költő érzékenységéből fakad. Bizonyos, hogy költészete önmagáért és a szépségért költészet, ami valóban jellemzi a századforduló európai költőit is. De hiszen Villányi mindenben a költészetet keresi: zenében, filmben, látványban, színben, mozdulatban, szerelemben, az életben. Verseinek lebegő könnyűsége és titokzatossága mintha azt sugallná, hogy a költészet másik dimenzió, de észre kell vegyük, hogy mindez az életből táplálkozik nála, költészete az életből nyeri létét. Az élet maga költészet, csak másképpen kell látni, hallani, érezni ahhoz, hogy észrevegyük. "Akinek van füle a hallásra, hallja." (Máté 11,15) Legyünk mi is költők, merjünk költők lenni a versek olvasása közben, gondoljuk tovább a miniatűr novellákat, az apró filmkockákat. Vegyük észre mi is, hogy az élet csupa-csupa költészet, ha mi úgy akarjuk. Legyünk kicsit bolondok! A költészet - azon kívül, hogy önmagáért van - értünk is van. Rajtunk múlik, hogy hogyan látjuk a világot, rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk-e befogadni a szépséget, a költészetet.

Még akkor is, ha túlzásnak tűnik részemről a szépség ilymértékű dicsérete, azt gondolom, csak így érdemes... Mert "nincs más, mint a Szépség s csak egy tökéletes kifejezés létezik, a Költészet. Minden más ezen kívül merő hazugság - kivéve a szerelem, azoknak, akik testükkel élnek, no meg a barátság, ez a szellemi szerelem." (Stéphane Mallarmé)

Budapest,1998 május 20.

            (Lassabban, mint lehetséges.)
            Ismeretlen hangjegyeket és egy varázskört rajzol-
            tam a földre. Háromszor kelet felé fordultam,
            háromszor pedig arrafelé, ahonnét az éjszaka
            közeledett.
            Ráleltem a zöld hangra. Meg akarom szólaltatni
            a zöld minden árnyalatát.
            Május hatodikán megkaptam a templomban az
            ördögűzéseket. De mi történt a születésemtől
            addig eltelt két hónap alatt?
            ("Az ember a lehelethez hasonló, napjai a tőnő
            árnyékhoz. ")

          (Anyám keze helyett tévedésből egy idegen nőét
          fogtam meg.)
          Nem tudok megöregedni, élek szerelmes diákként,
          s cseppet sem bánom, hogy bolond vagyok,
          bolond.
          Kinyílt az ajtó, s a templom megtelt a frissen
          kaszált fű illatával
          Mindig úgy megyek át a hídon, mintha egy másik
          életbe vinnének a fények.
          (Ma háromszor kelt fel a nap.)

Goór Judit

Bősze Balázs
                         Dorosmai János  (1886-1966.)
 

     A meseíró, költö, Aesopus,  La Fontaine,  Fáy András,  Krilov XX. századi utóda Adásztevelen, a Veszprém megyei Pápa város közelében fellelhetö faluban született 1886.április 26-án. Apja kovácsmester, akit a család fenntartása végigkerget fél Magyarországon: Budapesten át Aradig. Az üllö csengése, az izzó vasak formálódása kiséretében (Drosnyák) Dorosmai János Aradon felsö-kereskedelmi iskolában érettségizik, majd vasúti tisztképzö tanfolyamot végez. A román megszállás (1918) után 1927-ben kerül Sopronba a GySEV- hez, ahonnan mint föfelügyelö megy nyugdíjba. Közben: verseket ír, verseskötetei jelennek meg, azonban az országos sikert és elismertséget fabulái hozzák meg. "Könyveivel párhuzamosan szerte az országban lelkesen fogadott elöadója és választott tagja volt az irodalmi társaságoknak, így az Országos Gárdonyi Géza Társaságnak, a Nagykörösi Arany János Társaságnak, a Magyar Goethe Társaságnak, a Soproni Frankenburg Adolf Irodalmi Körnek"
(Becht Rezsö). Költészetét négysoros önéletrajzban foglalja össze:

                     A poéta
          Azt mondták üszög, pedig parázs volt.
          Azt hitték füst, pedig már akkor lángolt.
          Azt mondták mécs, de ködbe veszve:
          Pedig csillag volt, csakhogy - messze.
 
    Meséi pedig ország-világnak szólnak, vallomása szerint Fáy András utódaként vállalva egy elfeledett müfaj feltámasztását és felvirágoztatását egy tünödésektöl mentes, száguldó korban, hogy elgondolkoztassvn és bölcsebbé tegyen!
    1966. december 2-án szorít kezet a halállal. Megürül egy társalgó pad a Deák tér fái és bokrai alatt, ahol Rozsondai Károllyal beszélgetett, s a költö-meseíró elindult halálában a halhatatlanság kéklő ködeibe.
 
 

.

Copyright 1998., ISE, Sopron