Roham és magtorpanás

     Tétovázás, hitegetés, támadás, árulás

      Július 11-én Kossuth az országgyûlésen feltárta az ország fenyegetett helyzetét. 200
      ezer katonára, 42 millió forint kell a hon védelmére! Egy emberként állt fel az
      országgyûlés, és kitörõ kiáltással szakította félbe Kossuth beszédét: "Megadjuk!" A
      kormány s a hadügyminiszter sem mutatott a következõ hetekben "annyi energiát". A
      vármegyék, a vidéki birtokos urak sem siettek a nyári mezei munkából táborba
      küldeni és fegyverezni a parasztokat. Persze a császári-királyi udvar, a bécsi kormány
      is megtette, ami tõle tellett, hogy a 200 ezres magyar hadsereg ne álljon lábra. A
      jóságos király tovább hitegette Batthyányékat. Megpirongatta, sõt, néhány hétre,
      méltóságától is megfosztotta Jellasicsot. Papíron. A bécsi hadûgyminiszter, Latour
      gróf, ágyút, pénzt, katonát küldött neki. A király kegyesen aláírta a rendeletet,
      mely a magyar kormány alá helyezte Magyarország és Erdély minden
      hadparancsnokságát. Közben Puchner az bécsi udvar utasítására szították Erdélyben
      a nemzeti lázadást a magyarok ellen. De Batthyányék annyira szerették volna
      elkerülni a harcot, hogy inkább hittek a királyi szónak, mint a saját szemüknek.
      Az osztrák kormány elkezdte leverni a lázadásokat Milánóban, Bécsben.
      Lengyelországban már ki sem tört a forradalom. A románok néhány heti Balcescu
      hatalmát renditették meg. Az ország még most sem vette komolyan a veszedelmet.
      A 200 ezer katonának, két hónappal a lángoló megajánlás után, alig egy tizede állt
      fegyverben. Jellasics szeptember 11-én átlépte a Drávát. Jellasics 35 ezer emberrel,
      erõs tüzérséggel tört be. Csak ötezer ember hátrált elõtte, Teleki Ádám gróf
      parancsnoksága alatt. A horvát sereg háborítatlanul vonult a Balatonig. Kényelmes
      menetben szeptember 26-án ért Fehérvárra. Ott Jellasics megpihent, hogy bevárja
      Roth tábornok utána indított csapatait. Jellasics azonban elfelejtett élelmiszert
      hozni magával. Katonái fegyverrel a parasztoktól probáltak élelemhez jutni. Teleki
      Ádámtól maga István fõherceg, az alamuszi nádor vette át a kicsiny dunántúli magyar
      sereg parancsnokságát. A nádor csendesen ellépett Bécsbe. Utolsó intézkedéseként
      Móga altábornagyra bízta a parancsnokságot. Jellasics elindult Buda felé. Móga
      tizennégyezerre nõtt hadseregével tovább hátrált Martonvásárig. Bécsben már
      készültek, hogy az újból meghódított és alávetett Habsburg-tartománynak
      igazgatásra. Jellasics szeptember 29-én a pákozdi mezõn váratlan ellenállásba
      ütközött.

A szeptemberi fordulat

      Mi történt szeptemberben? A nemzet ráébredt, hogy ha élni akar, ha meg akarja
      õrizni, amit márciusban kivívott, fegyvert kell ragadnia. A tömegek harcos fellépése
      segített Kossuthnak, hogy végre rávegye a kormányt, az országgyûlést a határozott
      ellenálási politikára, és visszadobja a császár-király megalázó követeléseit.
      Baranyában Roth tábornok utánpotlását lefoglalta a felkelt nép. Kossuthék toborzokat
      tartottak. A nép özönlött Kossuth zászlóalja alá. Vonult ezrével, tízezrével a kijelölt
      országos gyülekezõhely, Csepel-sziget felé. Ott õket Görgey Artúr várta, hogy minél
      rövidebb idõ alatt ütõképes sereget szervezzen belölük. Az Egyenlõségi Társulat tagjai
      most Kossuthtal járják az országot, hogy harcba hívja a népet. Toborzó uton járt Petõfi
      is. Vasvári a Hunyadi- szabadcsapat vezérekéntindul Jellasics ellen. A legnagyobb
      önkéntes sereget a Dunántúlon Perczel állítja talpra. Szeptember 26-27-én érkeztek
      Pestre az alföldi nép elsõ csapatai. Jellasics 29-én megindult a fõváros ellen.
      Ugyanaznap gördült be Budára gróf Lemberg Ferenc hintaja, aki Magyarország
      teljhatalmú császári-királyi biztosa volt. Feladata az volt, hogy véget vessen a magyar
      forradalomnak, és hogy az udvar akaratának szerezzen érvényt. A hajóhídon ezer
      és ezer ember várta. Egy perc és Lamberg befejezte földi küldetését.
 


Elmulasztott kötelesség, elszalasztott alkalom

      Október 8-án nem volt már ellenséges katona a Dunántúlon. Magyar csapatok ott
      álltak a határon, Bécstõl egy ugrásnyira. Vegyes, szervezetlen, vezértelen magyar
      had. S mégis napról napra erõsödik az odaérkezõkkel. Mire vártunk vajon három
      héten át? A bécsi forradalom október 6-án tört ki, amikor Latour gróf osztrák
      csapatok indítására adott parancsot a határhoz érkezõ magyarok ellen. Október
      6-án reggel munkás- és diákcsapatok állták útját a katonáknak, kik a magyarok
      ellen jöttek volna. A csapatok maguk se nagy kedvvel indultak ellenünk. Mihelyt
      az utcai harc kitört, egy részük átállt a forradalmárok oldalára. Bécs a fölkelök
      kezére került. A hadügyminisztert, Latour grófot kirángatták palotájából,
      felkoncolták, és holttestét felkötötték a lámpaoszlopra. Bem József Bécs
      bevonulására szólított fel bennünket, de nem mentünk. Majdnem 120 év telt el
      azóta, de ezt a mulasztást azóta sem bocsáthatjuk meg magunknak. De kötelességünk
      is lett volna Bécs felmentésére sietni. A magyar katonai vezetés háromszor is
      kiadta a parancsot a támadásra, de mindig visszafordultunk. S a túlerõ
      Windischgraetz-Auersperg-Jellasics egyesült serege akkor már felkészülten
      várta a magyar támadást. Így Schwechatnál elszenvedtük elsõ komoly vereségünket.
     Elmulasztottuk megsegíteni Bécset!